Figyelem! Közérdekű Közlemény!
A blogunkat új felületre helyeztük és új nevet adtunk neki. 2021. októberétől az alábbi linken olvashatóak a bejegyzéseink: www.aborondomesen.com
A travelbug.blog.hu oldalon nem jelennek meg az új írásaink, viszont a régi posztok természetesen továbbra is elérhetőek lesznek itt.
Gabi és Miklós
A társadalmi távolságtartás idején elkezdtem átválogatni, újrarendezni a fényképeimet. Ilyenkor sok emlék, szösszenet, rezdülés, hangfoszlány rohanja meg az embert. Ekkor kezdett motoszkálni bennem egy ötlet: annyi autóstalálkozón, -kiállításon, -múzeumban voltam már életem párjával - miközben magam nem vagyok egy petrolhead - hogy igazán megérne egy posztot a téma: a négykerekűek és egy irántuk nem kifejezetten érdeklődő nő találkozása. Két hosszú nyári délutánt töltöttem a képek szortírozásával, de nem bánom, sok érdekes-értékes dologra bukkantam. A célom ezzel a bejegyzéssel pusztán szórakoztatás, hogyan láttam én a fent említett alkalmakat, mivel töltöttem azt az időt, amit Miklós sokezer kattintással és élménygyűjtő eszmecserével.
A szívrabló piros autó
Ez egy külön fejezet valószínűleg sok nő életében. Igen, nekem is úgy hozta a sors, hogy az a kocsi, ami a szívembe költözött, éppenséggel piros. Zárójelben annyi az előzménye, hogy én otthon nem igazán vezettem, részben azért, mert nincs hozzá tehetségem és a nem túl sok próbálkozás rendre balul sült el, nem erősítve ezzel a pozitív viszonyomat a négykerekűekhez. Másrészt viszont sokáig úgy alakult az életem, hogy elboldogultam tömegközlekedéssel, kerékpárral és gyalog. Amerikába költözésünkkor viszont ez hamar egy problémahalmazzá kezdett növekedni. Miklós rengeteg türelemmel, segítséggel, magyarázattal és persze a rajongásával (az autók iránt) túljuttatott egy ponton. Azóta valamelyes biztonsággal elnavigálok, azaz eljutok oda ahova szeretnék a PIROS AUTÓVAL.
Nekem szép, bár a fotó messze nem tökéletes.
Egyébként simán lepirosozom a színt, amelynek hivatalos neve sangria red, de ez magyarul elég bénán hangzik. Számomra nem vörös ez a szín. Végülis ezért használom a pirosat. Nem annyira fontos ez, soha nem volt kedvencem autók esetében a piros. Sokkal inkább a fekete, a barna, vagy a padlizsán bizonyos árnyalatai. Csak ne fehér vagy szürke legyen, mint itt az autók 75%-a, rémisztően unalmas. Olyan ritka, üdítő kivétel az ilyen:
Kisbogár még Austinból
Texasban a piros autó vagyis egy Mazda 6-os lett az első tulajdonunk, talán ezért is különösen emlékezetes és fontos. Meg persze azért is, mert mára már családi legenda, hogy amikor a hosszú keresés, számos próbaút (Austinban és a környékén) és jó néhány alkudozás után a kereskedő - akinek a nevére mindketten mai napig egyből emlékszünk - lassan begördült vele a bejárat elé, az én arcomat sosem látott ámulat és sosem feledhető érzelmek árasztották el Miklós szerint. Én csak arra emlékszem, hogy elállt a lélegzetem. Nem ez a világ legdrágább, leggyorsabb, legtöbb extrával felszerelt Mazda 6-osa, de nekem (nekünk) bizonyosan a legkedvesebb. És csak ez számít.
A legkedvesebb képem Bedekóról, nem is kell, hogy színes legyen, sokkal többet számítanak a vele átéltek.
Mi kell nekem egy pozitív vezetési élményhez? Csak ennyi: ezek a sangria színű vonalak és üres vidéki út Texasban!
Ha bevesszük a csapatba a világ legjobb sofőrjét, akkor bármeddig elgurulhatunk hármasban...
Rengeteg mérföld és megtett út van mögöttünk hármasban, Texasban minden. 66-os út. Két 10+ napos csillagtúra a déli és nyugati államokban és az első Középnyugaton. Sivatagok, rezervátumok, tengerpartok. Begurultunk vele Miamiba és Las Vegas-ba. Ugyan nem vele szereztem meg az amerikai jogsit, de neki köszönhetem a megtanulást. Megszámlálhatatlan klassz élmény kötődik hozzá és kevés rossz (ez utóbbiak az én butaságomnak és figyelmetlenségemnek köszönhetőek). Egyszer még a Gondviselés is beleköltözött: jelet adott nekünk, hogy nem kell / nem szabad a Halál Völgyébe elindulnunk.
Bármilyen háttér jól áll neki :) itt a Regency-híd előtt San Saba, Texas közelében
Jöjjenek tehát a legemlékezetesebb találkozásaim a négykerekűekkel!
Lyndon B. Johnson texasi ranchén járva (2014) láttam először élőben kétéltű autót. A lagúnakék Amphicar fotókon és videón is követhető amint vízben offroadozik. Az egykori elnök szerette megviccelni a vendégeit azzal, hogy az autóval egyenesen behajtott a vízbe, miközben előadta, hogy rossz a fék. Nem egy vendége kiugrott ijedtében a kocsiból LBJ és a többiek hahotájától kísérve. Az autó a 60-as években Németországban készült.
Az austini Cars & Coffee Show egy nagyon kellemes, laza vasárnap délelőtti időtöltés volt. A Travis-tó melletti parkolóban rendszeresen találkoztak rajongók és különlegek. Az eredeti ötlet - milyen jó csillogó verdák között sétálva meginni a reggeli kávét - pofonegyszerű. Bár nem számolt azzal, hogy bögrével a kezünkben elég nehéz fotózni. Mi persze a kávét hagytuk el és nem a masinát. Ilyen autóstalálkozók Texas- és Államokszerte vannak és mindig lehet érdekes, izgalmas járművel találkozni. Közösségi alapon szerveződnek itt Omahában is, nem kell bérleti díjakat, belépőket, parkolójegyeket vízionálni. Csak elmész, ott vagy és élvezed!
Erre a Ford GT40-re is egy ilyenen bukkantunk 2014 nyarán. Megvallom őszintén számomra nem sokat jelentett, a történelmi pillantra Miklós hívta fel a figyelmemet. (Most amikor az emlékekről írok, sem tudtam mi ez, így közölte: Válóok a kocsi neve.) A találkozás még akkor is emlékezetes, ha ez a kocsi csak másolat.
Ünneplőbe öltözött négykerekű
A Függetlenség Napját ünneplő rendezvényeknek sok városban elmaradhatatlan része az autósbörze. Illetve a felvonulásokon is részt vesznek a járművek. Nem akarom mindig a találkozó szót használni, pedig a leginkább ez fejezi ki a lényeget: a tulajdonosok kiállítják a (sokszor tréleren hozott, féltett, porszemektől is mentes, antik besorolású) verdákat, a bámészkodók pedig nyálcsorgathatnak, kérdezhetnek és fotózhatnak. Kedélyes beszélgetések alakulnak ki, s persze köttetnek barátságok, gyümölcsöző kapcsolatok.
Szerelem első látásra
Georgetownban (Texas) töltöttünk egy ilyet és ma ha visszagondolok, még a képeket elővéve is az autós rész volt a legemlékezetesebb a döglesztő forróságon túl. Itt láttam ezt a kocsit, amit gondolkodás nélkül elfogadtam volna. Kifogástalan állapotban tartva, alázatos és áldozatra képes gazdával. Részleteiben:
Ilyen hátsó osztott ablakot először láttam életemben - és nekem nagyon bejön.
Mint tudjuk a pokolban is...
Ha már Ford, akkor sokáig nagy kedvenc és ámulatom tárgya volt a texasi állami rendőrautó. Filmekből ismerős volt, de élőben finoman szólva nagyon más. Azóta már azt is tudom, hogy benne ülve meg még inkább (na jó, hasonlóban, szerencsére szolgálatban lévő rendőrautóban még nem kellett utaznom).
A rendőri munkában nem tudom mennyire tesz praktikus szolgálatot, de az biztos, hogy vagány, pofás járgány!
A garázsban pihenő testvére egy limitált kiadású nagy fehér hajó, pingpongasztal méretű motorháztetővel, lassú fordulókkal. Velünk költözött Austinból Omahába és azóta is morgás nélkül rója a mérföldeket.
Szépséges, ugye?
Ez a Ford (Mercury) nem az én szívemet uralja egy ideje, hanem szerelő gazdájáét, de elévülhetetlen érdeme a családi emlékkönyvbe pirossal, csupa nagybetűvel került be.
Az ízléstelenség eme netovábbja rá sem fér a fényképre, azaz rém rossz képet sikerült róla abszolválnom, de az ő láttán is tátva maradt a szám pár percig. Ki furikázik ilyen feltűnő jelenséggel? Elméletem szerint az, aki szeretné megmutatni magát, de elrejteni azt amivel megkereste az erre valót.
The History of Suspended Time, 2015
Ez sem egy mindennapos találkozás emléke. A művészet eme megnyilvánulása Marfa város központjában jött szembe. Sajnos a kortárs galéria, amelyre a figyelmet szándékoztak általa felhívni már bezárt a hozzá kapcsolódó autókölcsönzővel együtt. Ez a település Texas délnyugati részén a sivatag / semmi közepén nagyszámú és lelkes alkotóközösséggel, számos galériával várja a látogatókat. Egyedi hangulata volt az egésznek: az odavezető úton és a városból kihajtva is tudtuk, hogy se térerő, se benzinkút, semmilyen szolgáltatás nem jön szembe sokáig. Miközben az utcák tele vonzó és érdekes galériákkal, nyitott műhelyekkel, alkotóterekkel.
Ez az autó a design része volt Kanabban (Utah) egy klassz hotel előtt parkolt. Ismét egy példa arra, hogy bárhol szembejöhet valami rejtett kincs, sőt, ha letérünk a járt útról, a járatlan szinte biztosan megajándékoz valami felejthetetlennel. Itt sok minden az volt: maga a szálláshely (Parry Lodge), a fogadtatás, a szobabelső, a hangulat, a hotel múltja.
Ez a kocsi viszont nem hinném, hogy a design része volt - nekem mindenesetre első rácsodálkozás arra, mit képes tenni a texasi napsütés a fényezéssel. A kép első amerikai Halloweenünkön készült egy temetői tárlatvezetésen (Keep Austin Weird!), ami meghökkentő, de tökjó élmény volt. Engem az autó a Csajkára emlékeztetett, amit nem is láttam élőben sosem, de vannak képek a fejemben róla.
A végére hagytam az aktuális kedvenceimet, mert persze ez változik. Öröknek tűnik a pickupokkal való különös viszonyom, ami sok fokozatot megjárt kezdve a megdöbbenéstől az elborzadáson át a valamelyes megbarátkozásig. A régiek, a kisebbek mindig megragadták a figyelmemet, de az aránytalan, óriás járműszörnyek Texasból ma is taszítanak. Igaz, hogy általuk kerültek be a szótáramba olyan kifejezések, mint heavy duty vagy super duty. Értem én, hogy vidéken igenis fontos, hogy fel tudjunk dobni a platóra egy bála szalmát, egy kisgépet, karácsonyfát, két birkát vagy pár gyereket tűzijátékot nézni. De a szűk belvárosi utcákban is tényleg szükség van rájuk? Igazán?
Másik nehezen múló vonzalom a Toyota FJ Cruiser lehetőleg narancsszínben fehér tetővel. Van valakinek ilyen eladó? Amennyire bumfordi és kedves, zabálnivaló, annyira vagány és nem az én világom ez az autó. De ha lenne szabadon elkölthető negyvenezer dollárom, akkor gondolkodás nélkül egy ilyenre költeném és felfedezőútra indulnék vele!
Méltatlanul silány kép egy örök kedvencről
Még egy más szemszög-fotó levezetésként. A kép a 2015-ös Texasi Állami Vásáron készült, ahol időtlen időkig álltunk sorba, hogy kipróbáljunk egy Chevy akármit terepen vezetve. Unatkoztam, így született a fénykép - azóta persze egy maradandó emlékhez kapcsolódik.
A más szemszög szerintem mindig érdekesebb, mint a katalóguskép.
Köszönöm mindenkinek, aki végigolvasta - futotta - böngészte ezt a bejegyzést. Jutalomként erre a linkre kattintva megnézhető melyik volt minden idők legolvasottabb travelBug-posztja! Naná, hogy autókról szól!
Ha a kommentmezőkön túl szeretnél velünk kapcsolatba kerülni (bármi kérdésed van vagy csak szeretnél velünk megosztani egy történetet) akár írhatsz is nekünk a hellotravelbughu@gmail.com email címre!
Ha pedig követnél minket, megtalálsz minket facebookon, instagramon és néha youtube-on is!
