Figyelem! Közérdekű Közlemény!

A blogunkat új felületre helyeztük és új nevet adtunk neki. 2021. októberétől az alábbi linken olvashatóak a bejegyzéseink: www.aborondomesen.com

A travelbug.blog.hu oldalon nem jelennek meg az új írásaink, viszont a régi posztok természetesen továbbra is elérhetőek lesznek itt.

Gabi és Miklós

Hogy miért tértünk vissza Jesse James, Jackie Robinson, Tom Pendergast, Charlie Parker, Henry S. Truman és Robert Altman városába 2018 tavaszán, arra több magyarázattal is szolgálhatok: (a felsoroltak otthonuknak nevezték a Középnyugat legizgalmasabb városát)

• IKEA
• Központi Bank
• repülőmúzeum
• legutóbb elmaradt a sörfőzde-látogatás
• Omahában nem igazán lehet jó barbecue-t enni

2018. április 13-án (pénteken!) Granny-be bepakolva még nem gondoltuk, hogy extra kalandokban is lesz részünk! Már az előző kiránduláskor kiderült, hogy kihagyhatatlan látnivaló a Központi Bank Kansas City-ben, ami viszont csak hétköznap van nyitva. Ez volt tehát az első célpontunk KC-ben, előtte azonban beiktattunk egy megállót St. Joseph-ben.

Annyi arca van ennek a városnak! 

Emlékeink szerint szokatlan melegben (80 F felett) indultunk útnak, ezért a tény, hogy a St. Joseph-ig megtett 2 óra alatt elromlott a kocsiban a klíma, elég rosszul érintett bennünket. Jesse James háza előtt kiszállva még arra gondoltunk, egy újraindítás / programozás hátha megoldja a dolgot. Miután meghallgattuk az idegenvezetőt James és a ház történetéről (poszt erről később), valamint nézelődtünk kb. 2 órát a Patee Hotel Múzeumban, enyhe gyomorideggel sétáltunk vissza Granny-hez, sűrűn imádkozva, hogy javuljon meg.

Központi Bank

A csoda nem történt meg, kora délután 90+ F-ben szédelegtünk ki belőle a Központi Bank parkolójában és alig vártuk, hogy valami hűvös helyre jussunk. A bankban lévő Pénzmúzeum felüdülés volt tehát számunkra. Korábban írtam már bejegyzést erről az élményről (a linkre kattintva elolvasható), most csak annyi álljon itt, hogy nagyon pozitív benyomásokat szereztünk és két teljes zsák zöldhasút!

A negyven millió dolláros kirakat

Hogy a tragédiát kiheverjük és a péntek 13-at elfelejtsük, aznap estére beneveztünk a Boulevard Brewing Company kóstolgatós sörtúrájára. Amíg a kezdésre várakoztunk, befutott a telefonra egy jelzés tornádó-riasztásról Kansas City-ben. Ennek köszönhetően egy kansasi születésű volt austini ismerőstől megtanultuk a figyelemztetések fokozatait:

1. Tornado Alert: a legenyhébb figyelmeztetés, esetleges veszélyről
2. Tornado Watch: sárga riasztás, nagyon valószínű a veszély, készülj fel, tedd meg az első lépéseket
3. Tornado Warning: piros riasztás, azonnal cselekedj, készítsd össze a menekülő-bőröndöt, tegyél meg mindent, hogy megvédd a tulajdonodat (ingatlan, jármű,stb.), értesítsd a családtagjaidat
4. Emergency Alert: most azonnal fuss az óvóhelyre

Tiffany szerint ez egy péntek 13. volt! 

Mi is reméltük, hogy a sör "megment", bár más értelemben, mint a fenti táblán: a középkori Európában évi 75 gallon sört fogyasztottak az emberek, nem csak élvezeti okokból: a sör sokszor egészségesebb és biztonságosabb volt az ivóvíznél!

A Boulevard ennek a régiónak a legnagyobb és az egyik legkedveltebb sörkészítője. Alapítója, a fiatal John McDonald franciaországi vakációja során ízlelt meg különféle belga típusú söröket és ébredt rá, hogy ezzel akar foglalkozni. A történetben igen fontos szerepe van egy bizonyos itallapnak. Az amerikai vendég ugyanis amikor az ivóban kért egy sört, válaszént visszakérdeztek, hogy milyet szeretne, olyat tapasztalt, amit otthon addig sosem. Mivel értetlenkedve nem is igazán tudott mit válaszolni, a pincér elétett egy többoldalas itallapot csak a sörökről. A vakáció legelkeserítőbb tapasztalata volt számára, hogy még csak végig sem tudja az összeset kóstolni.

Ha a kommentmezőkön túl szeretnél velünk kapcsolatba kerülni (bármi kérdésed van vagy csak szeretnél velünk megosztani egy történetet) akár írhatsz is nekünk a hellotravelbughu@gmail.com email címre!

Ha pedig követnél minket, megtalálsz minket facebookon, instagramon és néha youtube-on is!

Hazatérve befejezte a sulit, asztalosként tartotta el magát és folyamatosan tanult, tapasztalt (mikrofőzdéket látogatva) a sörfőzésről, hagyományokról, módszerekről. Aztán belevágott az otthoni főzésbe-kísérletezésbe, összedobott egy üzleti tervet, majd eladta a szülői házat, hogy beindíthassa a vállalkozást.

Persze kellett még befektetőket keresnie és csapatot építenie. Szó szerint a két kezével hozta létre a céget és magát a főzdét is. A pénzcsapokat azzal sikerült megnyitnia, hogy makacsul kitartott álmai és elképzelése mellett: az akkoriban jellegtelenül egyforma, gyenge amerikai löttyöktől eltérően, aromás, ízletes, testes belga típusú sört akart készíteni. Nem a kocsmai fogyasztás növelése, hanem igazi sörkedvelők és sörbarátok lenyűgözése volt a célja. Egy régi bajor főzdéből vásárolt hordókat, erjesztőüstöket és kádakat. 1989 novemberében főzte meg az első Boulevard Pale Ale-t, a hordókat a saját pickupjával szállította a közeli étterembe.

A túravezető meséje szerint eleinte többször fizetett a barátainak, hogy menjenek el oda, ahol a sörét értékesíteni akarta és igyanak az övéből. Egyszerű fogás ez, hiszen tegye fel a kezét az, akit még sosem befolyásolt az, hogy látta, mit vesz / kér / választ a mellette álló, ülő ismeretlen! A pultok melletti beszélgetésnél és a szájhagyománynál nem kell jobb reklám!

Az első évben csak csapolt sört készített a rendkívül kis csapat, minden munkafolyamatot pár ember végzett és John éjt nappallá téve dolgozott. Győzködte az étterem- és kocsmatulajdonosokat, hogy sörcsapokba és kóstolókba invesztáljanak. Eredeti üzleti terve évi 6000 hordó sörről szólt, 2004-ben már 100 000 hordónál tartott és mind az infrastruktúrát, mind az egykori bajor sörházat kinőtte. Ekkor egy jelentős beruházás révén új főzdét húzott fel, üvegbe és dobozba töltő részleggel, csomagolóüzemmel, új irodákkal, parkolóval és vendéglátó helyiségekkel.

Közben a magas minőségből és a sörök különlegességéből soha nem engedett, európai sörfőző mestere fantáziájának pedig nem szabott határt. Szűretlen búzasört, többféle India Pale Ale-t, szezonális IPA-ket, különleges hordókban érlelt Smokestack-sorozatot és korlátozott mennyiségben készülő etxra ínyencségeket főznek ma. Utóbbiak közül a legnépszerűbb a Bálint-nap előtt főzött csokoládés ale, évek óta a gyár területéről sem jut ki, azonnal elfogy az összes az órák óta ott táborozó vevők révén. 2014-ben John McDonald betársult a világ első számú belga sörfőzdéje, a Duvel Moortgat cégcsoportjába. Ilyen volt az a sör, amit pontosan 30 évvel azelőtt, először megkóstolt Európában. 2018-as legújabb beruházásuk egy szuperexpressz sebességű töltősor: percenként 350 db (12 oz) dobozt tudnak megtölteni. 

A gyárlátogatás végén további kóstolókat kérhettünk a söntésben és nem is volt még kedvünk távozni, körülnéztünk a boltban és vettünk egy poharat Miklós gyűjteményébe. A különböző fajtákat eltérő poharakban kínálják és az ember nagyon jól ellazulhat a folyékony kenyérrel a kezében a városra pazar kilátást nyújtó, pihenősarkokkal, pultokkal, kártya- és játékasztalokkal felszerelt "rekreációs fedélzeten" - ez a Google Translate fordítása a recreation deck-re.

Sötétedett már amikor visszaültünk Granny-be és a Taco Republic nevű műhelyből feltankoltunk pár ínycsiklandó tekercset és szakadó esőben, erősödő szélben visszavonultunk a hotel nyújtotta kényelembe.

A virágba borult fák jégbe fagytak reggelre

Szombat reggelre megoldódott a klímaprobléma: a hőmérséklet kb. 45 F-et esett, jeges szél szaggatta a virágba borult díszfákat a hotel parkolójában. Nem hűtésre, hanem fűtésre volt innen kezdve szükségünk! Nem volt mese, valami beltéri programot kellett keresnünk, mert ilyen időben nem igazán volt kedvünk a szabadban csatangolni. A városközpontban lévő régi reptérre hajtottunk és bevettük magunkat a repülőmúzeumba.

Bár egyikünk sem szerelmese a repülésnek, értékes délelőttöt töltöttünk a TWA légitársaság történetébe belekóstolva és jó pár gép fedélzetén bóklászva. Az erről szóló bejegyzés ezen a linken érhető el.

Repülés boldogabb időkben 

Ebédelni barbecue-t szerettünk volna, ezért elmentünk a legnevesebb éttermek egyikébe. Az egykori benzinkútból kialakított Joe's Kansas City Bar-B-Que előtt azonban akkora sort találtunk, hogy hamarosan feladtuk a várakozást a hidegben és újra elgurultunk a Q39-be. Ezúttal nemcsak ettünk, Mikós fotózott is. A jó élmények továbbra is megmaradtak, hamar bejutottunk, pedig itt sem voltak kevesen és ismét másnapig tartó kalóriaadagot kebeleztünk be egy burger és egy kóstolótál formájában.

Q39

 Felszolgálásra váró adagok

Burnt End Burger

Az idő még mindig barátságtalan volt, így elgurultunk a városi közkönyvtárhoz és megcsodáltuk a könyvespolcot formázó parkolóházát. Bejártuk az épületet is, mivel egykor banknak adott otthont, érdekes megoldásokkal minden használható funkciót megtartottak, amit csak lehetett. Az alagsorban lévő egykori széf ma kis vetítőteremnek ad otthont: egy olvasójeggyel kikölcsönzött DVD-t bárki, bármikor megnézhet, társulhat másokhoz, filmklubot szervezhet. Vicces volt a vastag széfajtót látni és rácsozott ablakok mögül kérdezgetni a könyvtárosokat.

A könyvtár parkolóháza

Kansas City Központi Könyvtára

Mozi a könyvtárban

A másik két lenyűgöző rész a gyerekrészleg volt és a helytörténeti gyűjtemény. Korábban erről írott posztunk ezen a linken olvasható. Mivel a parkolás ingyen volt olvasók számára (pedig elárultuk, hogy nincsen olvasójegyünk), otthagytuk a kocsit és mégiscsak gyalogoltunk kicsit a városban.

Ingyenesen használható a villamos (streetcar), amit egyébként Miklós cége tervezett 2012-ben, tettünk is két kört vele, mert viszonylag nagy területet bejártunk így. Van egyfajta varázsa a szürke felhőkarcolók, csupaüveg irodaépületek és vöröstéglás lakótömbök egyvelegének.

Kipillantó a könyvtár teraszáról

Már az előző utunkon is tervben volt, de kimaradt hogy megnézzük a régi városmag mára gettósodó, pusztuló telkeit, gyár- és raktárépületeit. Mivel hideg volt, csak Granny-vel tettünk pár kört a néhol kihaltabb, néhol élőbbnek tűnő tömbök között. Kettős arculatot mutat: vannak felújított, átépített házak, butikhotelek, boltok, kávézók és évek óta üresen kongó, széljárta, rozsdásodó szerelőcsarnokok, raktárak, elhanyagolt, gazos udvarok, telkek.

Elég éles a kontraszt a fenti, belvárosi képekkel

Nem különbözik más középnyugati városoktól, Omaha, St. Joseph, St. Louis (sőt, Austinban a Warehouse District is) hasonló téglavörös-barna tömbjeiben húscsomagoló üzemek, sör / szeszfőzdék, javító-szerelőműhelyek, textilgyárak, raktárak, vágóhidak működtek egykor, közel a vasútvonalakhoz és a folyami kikötőkhöz. Omaha vonatkozásában is írtam már erről: nehéz ügy a modernizálásuk, hiszen pár évtizeddel ezelőtt más szabványoknak és egészségügyi előírásoknak kellett megfelelni építkezéskor. Az azbeszt, a nehézfém-maradványok biztonságos eltávolítása, a talaj megtisztítása ma súlyos összegekbe kerül. Első évünket egy ilyen lakótömbbé alakított egykori villamoserőműben töltöttük, de ennek az egészségünkre gyakorolt hatása még a jövő zenéje.

Ahogy ment le a nap, tovább hűlt a levegő és bár tornádó nem jött, estére már kesztyű nélkül sem bírtunk létezni. Nem is igazán volt kedvünk belevetni magunkat a bulinegyedbe, csak a hotelben töltöttük az estét.

Vasárnapra pedig ismét a Nelson-Atkins Múzeumot terveztük, ahogyan az előző posztban is említettem a rengeteg látnivalót lehetetlen volt befogadni egyetlen látogatás során. Még hagytunk annyi időt a hazaindulás előtt, hogy egy kis éjjeliszekrényt megkeressünk az IKEA-ban és bepakoljuk Granny-be. Majdnem ugyanolyat találtunk, mint 6 évvel korábban Austinban, helyünk viszont most először volt 2 szekrényke elhelyezéséhez.

Összefoglalva: a travelBug bátran ajánlja Kansas City-t meglátogatásra annak, aki egyedire, ugyanakkor ízig-vérig amerikaira vágyik. Szórakozni, jókat enni-inni, sétálni, kikapcsolódni, múzeumokban feltöltődni, klassz koncerteket elcsípni - mindenki találhat a szája íze szerint valót a város kínálatában. Mi biztosan nem utoljára jártunk itt! 

 A városról szóló első bejegyzésünk erre a linkre kattintva érhető el.