Figyelem! Közérdekű Közlemény!
A blogunkat új felületre helyeztük és új nevet adtunk neki. 2021. októberétől az alábbi linken olvashatóak a bejegyzéseink: www.aborondomesen.com
A travelbug.blog.hu oldalon nem jelennek meg az új írásaink, viszont a régi posztok természetesen továbbra is elérhetőek lesznek itt.
Gabi és Miklós
Wisconsinban tett első kiruccanásunk több szempontból a meglepetések kirándulása lett. Az első olyan célpontunk volt, aminek kimondásakor kollégák, ismerősök arca felragyogott és szuperlatívuszokat soroltak rögtön. Imádni fogjátok! Ó, bárcsak én is veletek tarthatnék! Évekig rendszeresen odajártunk nyaralni, most is azonnal indulnék, ha lehetne! Minden gyerekkori nyarat ott töltöttem és ma is érzem a délelőtt kifogott hal illatát, ahogy a nagypapám szabadtűzön sütötte estebédre! Egyetek sajtnudlit!
Másik előzetes élményünk az, hogy sok sajtot eszünk amelyeken azt olvashatjuk, hogy Wisconsiban készült, így már nagyon vártuk, hogy láthassuk honnan kerülnek az asztalunkra. Nem is említve a kihagyhatatlan Harley-Davidson-gyárat! Elöljáróban csak annyit, hogy Wisconsin mindenre rátett még egy lapáttal! Tartsanak velünk és pillantsanak bele nem mindennapi kalandjainkba!
2019. július harmadikán csaptunk a lovak közé, a már többször emlegetett okból: ha munkanap végén elindulunk és valameddig eljutunk, az a leengedés része és másnap reggel úgy ébredünk, hogy úton vagyunk. Nálunk működik. Monticellóig gurultunk el Iowában, négy órát már magunk mögött tudhattunk.
Csütörtökön nemzeti ünnep lévén olyan látnivalót kerestünk, ami biztosan nyitva van és nem tűzijáték-várókat vonz, mert az óriási tömeget jelent. Madison város - az állam székhelye - felé vettük az irányt, mert a tervezéskor még úgy volt, hogy Miklós egy régi kollégájával ebédelünk majd ott. Ez sajnos az indulás előtti napon kútba esett, de mi már nem tértünk el a tervtől. Inkább beiktattunk egy barlangtúrát Blue Mounds településen.
A nemzeti természeti örökség részét képező Cave of the Mounds egy nem túl nagy cseppkőbarlang nem világraszóló képződményekkel. Pontosan ezért ér meg egy sétát az állandó hőmérsékletű földalatti terme a mindig más cseppkövekkel és a nagyon szép környezete sétautakkal, piknikező pontokkal, túraösvénnyel, virágoskerttel és aranymosó patakkal, látogató- és kutató-ismeretterjesztő-központtal.
Ami még különösen tetszett, az a központ oktató-felvilágosító-programkínáló tevékenysége. Szórólapokról és a weboldalukról temérdek infót össze lehetett gyűjteni a barlangról, a természetes környezetéről, az esővíz bolygóbarát felhasználásáról, erdei iskolai és cserkésztáborokról, szervezett túrákról, bemutatókról és számos egyéb programról, amelyekkel igyekeznek minden korosztály számára izgalmassá tenni a látogatást. A gyerekek tényleg kipróbálhatják az aranymosást és ha hazaértek a weboldal jó néhány felfedező interaktív tevékenységgel igyekszik fenntartani az érdeklődésüket.
A barlangot egyébként véletlenül fedezték fel és időbe telt amíg látogathatóvá tették - elsősorban a rendelkezésre álló anyagi források hiánya miatt. Történetírója azt is feljegyezte, hogy illetéktelenek sajnos többször rongáltak és loptak a cseppkövekből.
Ha a kommentmezőkön túl szeretnél velünk kapcsolatba kerülni (bármi kérdésed van vagy csak szeretnél velünk megosztani egy történetet) akár írhatsz is nekünk a hellotravelbughu@gmail.com email címre!
Ha pedig követnél minket, megtalálsz minket facebookon, instagramon és néha youtube-on is!
Madisonba érve először ebédelni akartunk, tripadvisor-barátunkat megkérdezve választottunk egy, a városközpontban lévő népszerű helyet. A The Old Fashioned-ben ennek megfelelően rengetegen voltak, csak a bárpult mellett találtunk üres széket. De nem bántuk, gyorsan eldöntöttük, hogy biztosan kipróbálunk sajtokat és a jó hosszú itallapról is kóstolunk. Nehéznek tűnt a választás, viszont rokonszenvesnek a csapos srác, így Miklós elmondta neki milyen fajta sört kedvel és a bűvös mondatot: Lepj meg, OK? Nemsokára elénk tett egy szép sajttálat olajbogyóval, dióval és aszalt áfonyával, valamint a sörkóstolót. Szívesen átadtuk magunkat az íz- és illatorgiának, kezdett nagyon jóra fordulni az addig simán jó utazás. Ezek után ebédre elég volt egy burger kettőnknek. Amiből szintén nem hiányzott a sajt!
Vészjóslóan szürkülő ég alatt indultunk sétálni Madisonban, bízva abban, hogy előbb-utóbb csak előbújik a nap. Elgyalogoltunk a Monona-tóhoz, de nem sokáig tudtunk nézelődni, mert leszakadt az ég. Kerestünk egy védettebb helyet és vártunk kicsit, aztán inkább továbbindultunk. Miklós megállapította, hogy minél keletebbre tartunk az Államokban, annál európaibbak a házak, az utcák. (Nem voltunk még a keleti parton.) Madisonban úgy éreztük, hogy akár Amszterdamban vagy egy német városban is lehetnénk - kicsit hunyorítva. Betérültünk a városházára, nem titkoltan azzal a céllal is, hogy mosdót keressünk. Ekkorra már visszaderült az idő, a nap újra előbújt, így kellemesebbé vált a séta is.
A Városházán felpillantva ez tárul elénk
A törvényhozás házába azonban végül csak én mentem be, mert azért kicsit vizes lett a felsőruhánk és a benti "jeges" klímát megérezve Miklós úgy döntött csak körbejárja a keresztalakú Capitolt. Klasszikus az épület, a klasszikus üléstermekkel, bírósági apparátussal, kormányzói hivatallal, széles lépcsőkkel, szép boltívekkel.
A legmeglepőbb oldala az egyik bejáratnál levő zöldségeságy volt, paradicsommal, karalábéval, hagymával. Igazából tényleg érdekesebbek voltak a lakónegyedek, hátsó udvarok - az esőben valaki költözésének is tanúi lettünk - a különbözőségek a mostani (Nebraska) és az előző (Texas) lakhelyünkhöz viszonyítva. Mivel még napszállta előtt Milwaukee-ba akartunk érni, visszaültünk Granny-be és tovább gurultunk keletre. 
Milwaukee az állam legnagyobb és legnépesebb városa a Michigan-tó nyugati partján. Idővonalán a mérföldkövek között jókora hullámhegyek és -völgyek váltakoznak. Első "lakói" (telepesei, birtokosai) indiántörzsek voltak, a város neve legalább három törzs nyelvében fellelhető csupa pozitív jelzővel felruházva. A fehér emberrel együtt érkezett szaktudás, fejlődés, rengeteg építkezés, de természetesen betegség, háború és egyéb viszályok is. A legtöbb telepes eleinte kereskedővénával bíró francia volt, akik hamar gyümölcsöző kapcsolatokat építettek ki a kanadai prémvadászokkal.
Angol szó csak az 1830-as évektől hallatszott az egyre terjeszkedő városban. Egy évtized múlva német és lengyel bevándorlók érkeztek nagy számban Milwaukee-ba, ők a terület kiváló adottságait hasznosítva nemcsak a mezőgazdaságot, hanem az ipart is felvirágoztatták. Nekik köszönhetőek a gépgyárak, az öntőműhelyek, a malmok és a sörfőzdék. Nemcsak a mesterségbeli tudást, hanem liberális nézeteiket, fejlett kulturális hagyományaikat, katolikus vallásukat is "magukkal hozták" és igyekeztek meghonosítani a már ottlakók között.
A XX. század első harmadában Milwaukee "csatorna-szocializmusa" révén híresült el: az ipartelepeket, gyárakat és a hozzájuk kapcsolódó lakónegyedeket nagyszabású munkálatok közepette csatornával, vezetékes vízzel és villanyárammal látták el. A németek szívós és precíz munkamorálja sokban hozzájárul a modern Milwaukee megteremtéséhez. Ekkor épült meg a legtöbb városi park és oktatási intézmény is. Igazi aranykorként emlegetik Dan Hoan szocialista polgármester éveit (1925-1940), amikor a város országszerte ismertté vált eredményei, vívmányai, újonnan bevezetett intézkedései révén: élhető, biztonságos, prosperáló Milwaukee-ról olvastak máshol az újságokban. Sajnos a történelmi események csorbítottak a hírnéven és meg is változtatták a várost.
A világválság sztrájkhullámai, a világháborúk, az alkoholtilalom és a délről érkező fekete tömegek munkanélküliséget, szegénységet és szegregációt jelentettek Milwaukee-nak. Mára mindezek hatása megmutatkozik a városban: nem lett igazi high tech-központ, viszont fennmaradt a sörfőzés hagyománya. Sok fehér elvándorolt és az ország egyik legszegregáltabb városa maradt a XXI. században is, a Nagy-tavak hanyatló ipari központjaira jellemző összes többi komplex problémával együtt.
Brady Street
A kis kitérőért remélem nem haragszik a Tisztelt Olvasó, magam érdekesnek és érdemesnek véltem a megörökítését ebben a bejegyzésben. Milwaukee Germantown részében elfogalva a szállásunkat, nyakunkba vettük még a Brady Street környékét (Lower East Side), amit előzetesen böngészve sétálós, kiülős, életteli negyednek véltünk. Reméltük, hogy az austini Rainey Street-et fogja megeleveníteni nekünk - nagyon-nagyon szerettük ATX-ban -, de sajnos nem jöttek be a várakozásaink. Látni nem volt rossz, de nem találtunk kedvünkre való helyet, ezért tovább is álltunk. Végül a Harley-Davidson Múzeum közelében a MobCraft Brewery teraszán találtuk meg amit kerestünk: csendesebb, nem tűzijátékot robbantgató, mérsékelt ünneplés egy pohár sör mellett.
Az utazás csúcspontjaként vártunk a következő napra, hiszen van-e aki a Harley-gyár meglátogatását visszautasítaná? Egyikünk sem halálos fan, de nagyon kiváncsiak voltunk. Az ünnep másnapján lassú, álmos reggelen gurultunk a bejárat elé, mert mindenképp akartunk Granny-ről történelmi képet, hisz amikor megvettük az is benne volt a pakliban, hogy el sem hagyja majd Austint! Ehelyett egyre-másra tesszük meg vele a vágyott utakat (Colorado, Kanada). Alig 5 percig voltunk csak egyedül, máris újabb látogatók jöttek, de ők már félreismerhetetlen duruzsolással: potato, potato, potato.
A hosszú hétvégén a gyár csak alapjáraton funkcionált, tehát a remélt részletes bemutatóról és kulisszák mögé bepillantásról le kellett mondanunk (Steel Toe Tour). Nem sok más választásunk volt, sajnos hétköznap nem tudunk eljönni Milwaukee-ba. De azt is értékeljük, amire lehetőségünk nyílt: kiscsoportban körbejárni a gyártósorokat és sok bennfentes infót hallani, beleszagolni a H-D világába. Nekünk mindig az is eszünkbe jut, honnan jutottunk el ide. Kb. másfél órát töltöttünk el a gyárban, ezután pedig átmentünk a múzeumba.
Ez igazából egy campus, ami egésznapos programot kínál. Játszhat, tanulhat, motorra pattanhat, ehet, ihat, pihenhet, vásárolhat, nyálat csorgathat a turista. A H-D történetét az első műhely másától kezdve, motorgalérián át a nyeregbe pattanásig jó pár termet végigjárva szívhatjuk magunkba, sok interaktív résszel. Érinteni, körbejárni, kipróbálni, lerajzolni, meghallgatni, lefényképezni - ezt nagyjából szabadon lehet Milwaukee-ban. Külön bejegyzést fogunk írni a motorok születésének helyéről és a múzeumról, itt csak pár fotót teszünk közé.
Ebéd után - ami megintcsak sajttal kezdődött és végződött, végre kipróbáltuk a híres wisconsini nyiszogó sajtnudlit - városnézésre adtuk a fejünket. Lévén a várost keresztül-kasul szelik folyóágak, csatornák és minden út a tóhoz vezet, kihagyhatatlan volt a Riverwalk és az Óváros (Old World). Hangulatos és sétálható, nem kell tömeget kerülgetned, valahogy egészségesen eloszlottak az emberek a számtalan bolt, kávézó, étterem, söröző között.
Persze hogy betértünk a Sajtpiacra, ahol nem is számoltuk meg hányféle sajtot lehetett megízlelni. Mi nagy rajongók vagyunk, nem volt nehéz a megengedhetőnél többet sajtra költenünk. Az ötlet persze brilliáns, hogy megkóstolhatod mielőtt megvennéd, a személyes kapcsolat sokat számít egy ilyen hétköznapi dolog esetében is.
Számos sajtból kóstolgathattunk kedvünkre a piacon
A fentebb említett "wisconsunicum" eredeti neve cheese curds és leginkább nyersen (snack, előétel, sörkorcsolya) fogyasztják vagy panírban kisütve (rántott sajtkockák). Egy trappista sajthoz hasonlítva az állaga ruganyosabb és kicsit gumiszerű. Evés közben tényleg nyiszogó hangot ad (squeaky cheese) és emlékeztet a rágógumira. Miklósnak jobban bejött mint nekem, bár az igaz, hogy frissen sütve nagyon finom volt, egy vödörrel meg tudtunk volna enni! Nemzeti eledelként büszkélkednek vele ebben az államban, nem hiszem, hogy 10 percnél többet kellene menni érte bárhol Wisconsinban. Mindennap ettünk és több tasakkal betáraztunk belőle és más fajtákból is.
A híres wisconsini sajtnudlik
Ezek után a Riverwalk evő- és ivóhelyei nem vonzottak minket, csak andalogtunk kicsit a kellemes időben, rácsodálkoztunk a partmenti épületekre, fura szobrokra és műalkotásokra, megbámultuk a szétnyíló, felemelkedő hidakat.
Épp lezárták a hidat az orrunk előtt, hogy középen felemelve utat engedjenek alatta a hajóforgalomnak.
Alkonyodott már, amikor elmentünk a Michigan-tó partjára és a kocsit leparkolva itt is gyalogoltunk. A Nagy-tavak közül ez az egyetlen, amely teljes egészében az USA területén van, nem ritka, hogy a Középnyugat tavának, illetve az ország "harmadik partjának" nevezik (Third Coast) dűnés partszakaszai vagy ragyogó fehérhomokos strandjai okán.
Hogy miért nevezik temetőkertnek is, illetve milyennek láttuk a nyugati partját egynapos kirándulásunkon Wisconsin talán legszebb régiójában, kiderül a következő részből. Tartsanak velünk akkor is!
Egy a vidám köztéri szobrok sokaságából
