Figyelem! Közérdekű Közlemény!

A blogunkat új felületre helyeztük és új nevet adtunk neki. 2021. októberétől az alábbi linken olvashatóak a bejegyzéseink: www.aborondomesen.com

A travelbug.blog.hu oldalon nem jelennek meg az új írásaink, viszont a régi posztok természetesen továbbra is elérhetőek lesznek itt.

Gabi és Miklós

Múlt héten beszélgettem egy barátommal. Munka kapcsán, a céges chaten, és persze előjött az autóvásárlásom. Ő kérdezte: egyszer elvihetné-e az autót kipróbálni egy körre. Kiváncsi rá, mi fogott meg ennyire benne.

Gondolkoztam rajta, mégis mi. Nemrég írtam róla, hogy jutottam a vásárlásig, de mégis, mit mondanék XY-nak, miért vettem ezt az autót?

Az első válasz egy kérdes lenne a kérdésre: Mi az, amitől minden autóbuzi szíve megdobban (tudom, amíg nem volt egy Alfa Romeom, nem vagyok igazi petrolhead)?

• V8
• hátsókerék-hajtás

Ezt tudja Granny, viszont ez még kevés. És ez egyáltalán nem egy sportkocsi. Akkor mégis miért szeretek egy olyan autót, amit egyenesben is kormányozni kell, elég lagymatag a gyorsulása, izzadok a bőrülésben (aminek kanyarban 0 oldaltartása van) és... még sorolhatnám a hibákat?! 

Bluebonnet-túrán. Vidéken. Sokkal jobb itt menni vele, mint a városban!

Van egy életérzés, amit ez az autó, mint egy időkapszula át tud adni, jobban, mint bármilyen újság, könyv vagy videó. Benne ülünk az ezredforduló Amerikájában. Abban a korban, amikor még volt anyag az autókban, amikor még akkora volt a difi, hogy a rozsda bele sem mert kezdeni, amikor a károsanyag-kibocsátás nem volt szempont és a turbó, az talán csak a gyenge sportkocsik játékszere volt. Ezt az autót lehet (és kell is) szeretni. A parkolóban mellette áll a Mazdánk, amit mostmár a feleségem használ. Imádjuk az autót, de tudjuk: minden reggel be fog indulni, keveset fogyaszt és a benne levő majdnem 100000 mérföld és a bérautó-múltja ellenére is el fog minket vinni bárhova. 

Granny? Minden reggel egy lutri - beindul-e az öreg V8? Mikor engedi el az olajat? Kell-e neki extra hűtőfolyadék, mert megette amit fél éve beleöntöttek? Karaktere van, foglalkozni kell vele.  Ez az autó egy utolsó dinoszaurusz!

A Mercury Grand Marquis először 1979-ben jelent meg a piacon, mint önálló modell a Mercury-palettán, 1975 és 1978 között csak egy magasabb felszereltségű alfaját jelentette a Marquis modelleknek. 

Full size, hátsókerék-hajtású luxus szedán, a Ford Motor Company a Ford Crown Victoria és a Lincoln Town Car közé pozícionálta a palettáján.

Az én autóm az utolsó, 4. generáció ráncfelvarrott darabja - amit én ebből észreveszek az annyi, hogy változott a műszerfal az autóban és kisebbek lettek az első lámpák (bevallom, nekem a 2003-2005 közötti széria szemei jobban tetszenek). Ennél a szériánál jelent meg az új, áttervezett alváz is - először nyúltak hozzá 1979 óta... Ami jó, azon nem kell változtatni, csak úgy, mint a kockaladánál! :)

A wikipedia 17 oldalban összefoglalja a típus 36 éves történetét - akit érdekel, itt olvashat róla. Ebben a posztban én inkább testözelből szeretném bemutatni azt a 2 tonna vasat, ami 2 hónapja a nevemre került.

Kezdjük az elején - szerviz. Számítottam rá, hogy kell majd javítani az autót. 

Mindemellett kicseréltem még a légszűrőt. Pont. Ja, 4X megtankoltam és egyszer kellett bele ablakmosó folyadék is.

Műszaki adatok.

A motor a Ford Modular motorcsalád legkisebb tagja - 4.6-os, 16 szelepes V8-as. Hivatalosan 224 LE (ezt 4800-as fordulaton hozza), gyakorlatilag... érzésre biztosan kevesebb. 373 Nm a nyomatéka (4000-nél adja le). Ezt a motort egyébként használták a Lincoln Town Car-ban, Ford Crown Victoria-ban, Ford Thunderbird-ben, Mercury Cougar-ban, Ford E és F szériában, valamint a Ford Mustang GT-ben. 

Granny-ben jön még hozzá egy 4 fokozatú automata váltó. A kettő együtt szinte rám erőlteti a nyugodt vezetést: a váltó lassan kapcsol, a motor nem szeret forogni (2000 felett nem sokszor láttam még a fordulatszámmérő mutatóját, ha pedig egy gyorsításkor 4000 fölé erőltetem, érezni a hangján hogy bőven a komfortzónáján kívül van). Amit kell, megoldja nyomatékból, 1500-1600-at forogva. 

S persze hátul hajt. Mindaddig jó, amíg nem esik az eső. Onnantól egy rémálom - a kipörgésgátló semmit sem ér. Tudom, nagyon vagány keresztbe menni, viszont ha egy ekkora autó eldobja magát egy sima bekanyarodásnál (forgalomban), mert 1 mm-rel jobban megnyomtam a gázpedált, az már annyira nem buli.

Dimenziók.

2 tonnásnak szoktam emlegetni, viszont a pontos súlya 1995 kg. 199 cm széles és 538 cm hosszú, akkora fordulókörrel, hogy a legtöbb helyen, ahol a Mazdát meg tudtam fordítani, ezt csak másodszorra sikerül. Texasban szélesebbek az utak, nagyobbak a parkolóhelyek, mint amit otthon megszoktunk. 2 hónapja úgy érzem összementek... Parkolni már egyre jobban tudok - az első napokban szinte kivétel nélkül csak másodszorra tudtam beállni a kiválasztott helyre.

Akármekkora is, a hely a belsejében viszont egyáltalán nem kirívó. A másik autónkban, a Mazda 6-ban szerintem több a hely, legalábbis magam mögött kényelmesebben elférek. Viszont 6 személyes - az első ülés ugyan nem egybepad, de teljes szélességében kitölti az autót, ha felhajtjuk a két könyöklőt, háttámla lesz belőlük és megvan a 3. biztonsági öv is. Más kérdés, hogy hosszú távon egyáltalán nem kényelmes a középső hely - Gabi kipróbálta, kb. 15 perc után fájt a háta.

Ha már a helyről beszélünk, a csomagtartó viszont hatalmas, 600 liter, viszont a kialakítása nem a legjobb.

Akármit is mondtam a 3. hely kényelmetlenségéről az első sorban vagy a hely hiányáról magam mögött, a vezető- és az anyósülés pazar. Az ülőlap hosszú, a háttámlában felfújható deréktámasz van, és mindkét fotel (ülésnek nevezni lenéző lenne őket) 8 irányban állítható.

Elektromosan állítható ülés, központi zár, villanyablak, elektromos tükrök (fűthetőek is)

A kormány viszont csak le-fel és furcsa módon csak fix helyekre állítható be. A pedálok - ilyet még eddig egy másik autóban sem láttam - pedig elektromosan emelhetőek és süllyeszthetőek. 

A pedálsor állítógombja. A kipörgésgátlót jobb bekapcsolva hagyni...

Ezt az autót az idősebb korosztálynak tervezték. Talán ebből is fakad: kényelmes és egyszerű. Nagy gombok, jól olvasható műszerek és semmi felesleges. A klíma digitális - beállítom a hőfokot és hűt-fűt, bár a motor lassan melegszik be, gyanítom gond lesz a termosztáttal. 

A világításnak van egy automata állása - a műszerfalon lévő szenzor a fényviszonyok alapján eldönti, kell-e menetfény van sem. Vicces, amikor áthajtok egy felüljáró alatt és arra a 17 méterre felkapcsolja a lámpákat, mert úgy érzi sötét van!

A másik furcsa számomra a rádió volt - csak páratlan frekvenciájú adókat tud fogni. 

Ki az, aki 9 éven át a rádión hagyja az eredeti fóliát?!

Imádom, ahogy beindul - a motor kicsit megmozdítja a karosszériát. Ezt egyébként üresben, a motort túráztatva is tudja. A kézifék tulajdonképpen lábfék, vagyis igazán rögzítőfék. Kioldásához van egy "esernyőnyél" a műszerfalban, vagy azt húzzuk meg, vagy D-be rakjuk a váltót. A kioldás egyébként hatalmasat kattan, csakúgy, mint a központi zár is: mintha egy középkori kastélyban bekattintanák a reteszt (Ebben még volt anyag! :) ) !

Az egész autó lelassít. Igazi utazó autó: városban szenved a méreteivel, erőtlen (talán leginkább a 4 fokozatú váltó miatt érzik annak), esetlen. Azonban ahogy kiérünk a városból, beállítom a tempomatot 65-re, a váltó bevált direktbe, a motor 1600-at forog és a mérföldek csak pörögnek, mi pedig ülünk a nagy fotelekben, duruzsol a V8, duruzsol a country és béke van!

Tudom, az amerikai autók legendásan kevés vagy épp hogy rengeteg benzint pusztítanak el. Nekem eddig városban 14 - 15 között alakul a fogyasztásom, vegyes üzemben 10,5-11,5 között, autópályán viszont lement 7,5-8 liter/100 km-re. Egyelőre nagy a szórás, de még nem használtam eleget a pontosabb számokhoz. Tulajdonképpen, az autópályát magam sem hiszem el, hiába láttam a saját szememmel!

Amikor megvettük, azt mondtam, ez az autó nemigen fogja elhagyni a várost. Ez már többszörösen megdőlt. Először március 10-én járt Taylorban. Szabadnapot kaptam, kihasználtam az időt: egy régi barátommal találkoztunk. Mindketten BBQ-rajongók vagyunk - javaslatomra kimentünk a városból a Texas BBQ trail (út, ösvény) egyik állomását kipróbálni. Hiba volt, legalábbis abból a szempontból, hogy az étel pocsék volt. A Taylor Cafe hangulata viszont nagyon "adta" - igazi, régi étterem a vasút mellett. Valószínűleg a ma már nem létező, egykori utasokra épült. Amikor azt mondom régi, komolyan gondolom. Füstös falak, nincs klíma csak ventilátorok a plafonon, illetve némi huzat, ha kinyitják az ajtót. Hitelkártyát nem fogadnak el, csak készpénzt. A rendelést egy darab papírra írják fel és az alapján számolnak. Számítógép, tablet vagy okostelefon ismeretlen fogalom. Az egész olyan, mintha visszamentünk volna a 80-as évekbe. A kocsi is illett hozzá - hazafelé Austinba a hosszabb, vidéki utat választottuk. Granny kiváló utazó autó Willie Nelson pengetése pedig kiváló háttér egy jó beszélgetéshez!

Ezen a túrán felbátorodva jött a gondolat - ki kéne menni Elginbe is BBQ-t enni. Gabi dolgozott, így egyedül mentem szombaton, jó kis kerülővel. Kicsit kanyarogtam a vidéki utakon, bluebonnet mezők, legelésző szarvasmarhák és farmok között.

Azóta történt már pár dolog. A képek, amiket korábban készítettem egy az egyben elvesztek (sok mással együtt) amikor R2D2 feldobta a talpát a telefonomon. Granny-nek pedig volt már nyitva a motorházteteje, és nem csak azért, mert az olajszintet kellett ellenőriznem... de erről majd egy következő posztban! Ígérem, arra nem kell 4 hónapot várni!

Addig is kövess minket a facebook-on is!