Figyelem! Közérdekű Közlemény!

A blogunkat új felületre helyeztük és új nevet adtunk neki. 2021. októberétől az alábbi linken olvashatóak a bejegyzéseink: www.aborondomesen.com

A travelbug.blog.hu oldalon nem jelennek meg az új írásaink, viszont a régi posztok természetesen továbbra is elérhetőek lesznek itt.

Gabi és Miklós

Kiváncsi vagyok hányan kattintanak rá a cím alapján az írásra és állnak tovább "csalódottan": nem lehet egy jót trollkodni az úttörőkön?! Valóban ebben a posztban némileg más értelemben beszélünk az észak-amerikai úttörőkről, vagyis azokról a bátor emberekről, akik különféle indíttatásból hátrahagyták az addig otthonuknak mondott helyet azért, hogy elinduljanak az ismeretlenbe és új körülmények között teremtsenek életlehetőséget maguknak. Aki túlélte az időjárás, az ismeretlen vidék kihívásait, ma többnyire hősként, példaképként él az utókor képzeletében.

A címben leírt jelzőket a First National of Nebraska Incorporation elnökétől, Bruce R. Lauritzentől kölcsönöztem. Neki jelentős szerepe van abban, hogy Omaha belvárosában megvalósult az a szoborpark, amely emléket állít egy nemzedéknek. Annak a nemzedéknek, amelynek szerepe elvitathatatlan a mai Egyesült Államok létrehozásában. Mr. Lauritzen szavai pontosan a következők:

Kik is voltak tehát a bátor elsők, a szó szerint utat törők a XIX. században, akik meghódították az addig indiánok lakta / járta vidéket, feltörték és művelhetővé tették a földeket, megépítették a vasútvonalakat, iskolát, templomot emeltek? Európai otthonaikat hátrahagyó iparosemberek; vallási üldözöttek; elszegényedett, az öröklésből kiszorult gyermekek; mindenüket pénzzé tevő módosabb családok, akik az Újvilágban még nagyobb gazdagságról álmodtak; új életet kereső és álmaikat megvalósító felfedezők; s persze törvény elől menekülők, bűnözők, spekulánsok, szerencsevadászok; valamint aranyásók, prémvadászok, cowboyok, katonák, földmérők, hivatalnokok. James Fenimore Cooper regényhősei.

Az Omaha belvárosában kialakított szoborparkban  az életnagyságú, rozsdamentes acélból és bronzból öntött figurák mellett végigsétálva elképzelhetjük a magunk életére vetítve milyen nehézségekkel, kihívásokkal kellett szembenézniük az útrakelőknek. Nem könnyű ezt megtennünk ma a gombnyomásra elintézhető ügyek, okoskütyük és szuperszámítógépek korában. 

A figurák sorát egy búcsúzó nyitja: a még utoljára visszanéző, fájdalmas búcsút intő lovas arcán aggódás, remény és az ismeretlentől való félelem is felfedezhető. Mindannyiunk életében zárulnak be ajtók és nyílnak újak valamennyi út megtétele után (akár képletesen is), ezeket az érzéseket sokan ismerhetjük. 

A patakmedret imitáló ösvényt követve 4 családból és 4 szekérből álló karavánt kísérhetünk az úton. Szerintem nincs olyan látogató, aki ne állna hosszasan valamelyik szereplő előtt, ne érintené meg a szobrokat. A történethez különös hátteret adnak az üzleti negyed épületei, tükröző üvegfelületei, emeletes parkolóházai. Ökrök, öszvérek és lovak húzzák az ekhósszekereket, amelyeken az út során szükséges és az új életet megkönnyítő eszközöket láthatjuk. 

Jelentős szereplői voltak a Vadnyugat meghódításának a mormon közösségek. 1846 tavaszán Brigham Young vezetésével keltek útra az első pionírok Illinois-ból rendkívül jól szervezett, fegyelmezett karavánban. Előőrsük és nyomkeresőik által kijelölt útvonalat (a későbbi Oregon Trail) követve, a teljes csoport egyéves élelmiszertartalékával céljuk a vezetőik által hirdetett új haza elérése volt minél kisebb emberi és anyagi veszteségek árán. A Mormon Exodus egyes kutatók szerint máig nem fejeződött be. 1846-47 telén érkeztek a mai Omaha északi részére és úgy gondolták a tél beálltával már nem folytatják a viszontagságos utazást. Ezért az indiánokkal tárgyalva és a kormánytól engedélyt kapva letelepedtek, táborhelyük Winter Quarters néven maradt fenn, ma is része Omahának (mormon központtal, múzeummal és templommal).

Mivel is kellett szembenéznie bármely útrakelőnek? Mindenekelőtt az ismeretlen terep jelentette az első nehézséget. Nem voltak kijelölt utak, térképek, tájékozódást segítő modern eszközök. Gondoljunk bele, hogy milyen szekérkaravánnal átkelni egy folyón, hegyen vagy csak a szél szaggatta nyugat-nebraskai síkságon! Az Államok középső része ma szokásos tornádó-útvonal, ritka az az év, amikor nincs pusztító erejű forgószél a Közép-Nyugaton (Midwest). Az időjárás lehetett tehát a következő akadály. 

A szembejövőkről, rejtekből figyelőkről nem tudhatták, hogy barát vagy ellenség. Az indiánokkal való találkozások is alakulhattak ellenségesen avagy barátságosan. A pioníroknak saját magukat kellett megvédeni a többiekkel szemben; csodálkozhatunk-e azon, hogy gyanakvóak voltak minden idegennel, bárkivel akivel találkoztak, s a kezük ügyében mindig ott volt a fegyverük? Nem voltak szabályok, törvények, bíróságok, ahol küzdhettek az igazukért, hiszen mindent a letelepedés után kellett megszervezniük és létrehozniuk.

Biztosan próbára tette ez a kaland az emberi kapcsolataikat, hiszen létszükséglet volt összetartani, egymástól segítséget vagy védelmet kérni. A hónapokig tartó utazás során megbetegedtek, elfogytak a tartalékaik, gyerekek születtek, hozzátartozók hunytak el, történtek balesetek, támadtak vitás ügyek; mindezeket az eseményeket is kezelniük kellett, a problémákat nem cipelhették magukkal, megoldást kellett találniuk. Bizonyosan sok kitartásra és szívósságra volt szükségük. S persze reményt adó szavakra, biztatásra, támogatásra házastárstól, baráttól, szomszédtól, lelkésztől, vezetőtől. 

Szerencsés napokon akár 30 km-t is megtettek a karavánok, viszont ha pl. eső (okozta sár) nehezítette a haladást, jó, ha e táv felét teljesíthették. A Nyugat Kapujától (Omahától) Kaliforniáig vagy Oregonig kb. 2500 km-t kellett leküzdeni. A címben említett tulajdonságokra valószínűleg minden egyes nap támaszkodniuk kellett az új lakhelyet keresőknek. Regényekből és filmekből tudhatjuk milyen sokan utaztak egyedül is, csapódva olykor nagyobb csoportokhoz. Maradtak fenn útleírások, naplók, jegyzetek is kimeríthetetlen forrást nyújtva az érdeklődőknek. A mormon telepesek feleségei közül jó néhányan "hivatalos" kérésre rögzítették úti élményeiket.

E leírások szerint a napok meghatározott rend szerint zajlottak, az esti tábortüzek mellett kicserélték tapasztalataikat, egyeztették a következő nap terveit az utazók. A vasárnapot rendszerint a pihenésnek szentelték, megjavították a szerszámaikat, felszerelésüket, a nők kenyeret sütöttek, ruhát mostak, s bizonyosan volt idő a körbe állított szekerek védelmében imádkozásra és a Szentírás olvasására. Az út során, az indiánokkal való kapcsolatteremtés által sokat tanultak persze: mely növények ehetőek, melyeket lehet gyógyításra használni; mely állatok prémje a legkeresettebb és mire lehet cserélni azokat a trading post-okon; hol és hogyan lehet átkelni a folyókon biztonsággal (a halban szegény, de kígyóktól hemzsegő Missouri igazi kihívás lehetett); mire lehet használni a prérin összegyűjtött bölénycsontokat.

Érdemes utánagondolnunk és felidéznünk néha miből építették fel az úttörő nemzedékek "Amerikát" . Talán árnyalódnak a sokunk fejében meglévő klisék kolbászból font kerítésekről és égből aláhulló dollárkötegekről. Nebraskában példaként említik Silas Garbert, aki kalandozásai után az állam déli részén telepedett le és társaival megalapította Red Cloud városkát. Az első télen 1871-ben még a patakparton, földbe ásott és fűcsomókkal fedett kunyhóban aludt, 4 évvel később pedig az állam harmadik, választott kormányzója lett.

A vadnyugat meghódításának kora az új század elején zárult le, az 1900-as évek új korszakot jelentenek a földrész és az ország történetében.

A Pionír Bátorság Parkjához Omahában szorosan kapcsolódik egy másik szoborpark. Ez Nebraska természeti adottságaira helyezi a hangsúlyt, szoros összefüggésben az előzőekben bemutatottal. A Spirit of Nebraska's Wilderness című sorozat  az államot (és az országot) létrehozó szellemiség művészi megformálása.

A bölények masszív testalkata, ereje és szívóssága a pionírok elszántságára, állhatatosságára rímel; míg a nagytermetű kanadai ludak pedig a hűséget, az összetartást, egymás támogatását jelképezik - a művész saját hitvallása szerint egyben a mindig megújuló, új erőre kapó előrehaladást, fejlődést  és Nebraska jövőjét az információtechnológia világában. Mindkét állat szabad és intelligens; a szabadság, az alkalmazkodóképesség és a lojalitás szimbóluma is (egy életre választanak párt).

Az utcákon, járdák mellett szökellő fémbölények lenyűgözőek, egyenként 700 kg-t nyomnak a kifejlett példányokat ábrázoló szobrok. Ha megállsz mellettük, elfog az érzés, hogy nem lenne jó velük találkozni az ő természetes élőhelyükön. Sajnos az urbánus életforma, az emberek esztelen és telhetetlen rombolása tönkretette az amerikai prérit, szégyenteljes, hogy ma egyetlen eredendően szabad példányuk sem él már Észak-Amerikában.

Az 50 életnagyságúnál is nagyobb kanadai lúd pedig egy medencéből felemelkedve szárnyal az ismeretlen felé ma már nem a végeláthatatlan füves síkságok, hegyvonulatok és folyók felett, hanem a First National Bank télikertjében, lámpaoszlopokon és épületsarkakon. Omaha üzleti negyedébe sikerrel hozzák el a vadnyugat egykori végtelenségének, vadságának és határtalan szabadságának érzését.

A mai Egyesült Államok egyetlen olyan területe, amelyet még Last Frontier-ként emlegetnek és amely még megtestesíti a XIX. század bátor úttörőinek szellemiségét: az önmagukban bízó, találékony, hatékony problémamegoldó embertársaink mai Vadnyugata, Alaszka.

A mai amerikaiak alaptulajdonságai tükrözik mindazt, ami a "felfedezésétől" a XXI. századig juttatta e földrész gazdaságát és gazdagságát, ellentmondásokkal teli  demokráciáját, bonyolult társadalmát : individualizmus, függetlenség, szabadságvágy, ötletgazdagság, elkötelezettség, pozitív életszemlélet és jövőbe vetett hit. Véleményem szerint a nyitottság, a korlátlan szabadság és a törvény előtti egyenlőség már csak korlátozott mértékben meglévő jellemvonások. Mindennap küzdeni kell azért, hogy ezek a szavak újra a dicsőség-listára kerüljenek!

Ha tetszett a poszt, kövess minket a facebook-on is!