Figyelem! Közérdekű Közlemény!

A blogunkat új felületre helyeztük és új nevet adtunk neki. 2021. októberétől az alábbi linken olvashatóak a bejegyzéseink: www.aborondomesen.com

A travelbug.blog.hu oldalon nem jelennek meg az új írásaink, viszont a régi posztok természetesen továbbra is elérhetőek lesznek itt.

Gabi és Miklós

Ezt a hétvégi kalandtúrát régóta terveztük és péntek délután 3 perc alatt döntöttük el, hogy akkor most belevágunk. Extragyors szállásfoglalás és bepakolás után - még a város dugóba állása előtt - védőangyalkánk már nyugat felé mosolygott a visszapillantó tükrön.

A Big Bend Nemzeti Park kiköltözésünk óta ott van a bakancslistán, de idén sem sikerült megvalósítanunk, részben mert a projektek nagyon szoros ölelésben tartják Miklóst - napokig folyik a húzd meg-ereszd meg 3 nap szabadságért is -; részben mert a rendkívüli földrajzi és időjárási körülmények okán ez a park nem ajánlott túrázásra az év melegebb felében, s ez már Texas-ban elkezdődött. Viszont a közelében található délnyugati kisvárosok végigporoszkálására csodás időt ígértek az égiek.

Az autópályáról hamarosan letérve  kellemes vidéki utakon kezdhettük a lelassulást és csodálhattuk a naplementét az 5,5 órás út során. Szombat reggel pedig vadnyugathoz illően erős meleg szél űzte a felhőket Fort Stockton felett, s dobta az ördögszekereket a szélvédőre. Pecos megye székhelye nem túl sok turistacsalogató látványosságot ígért, mégis sikerült majd 3 órát maradnunk.

Ehhez csak annyi kellett, hogy letérjünk a prospektusok javasolta útvonalról, mint oly sokszor már az Államokban. Persze megnéztük a világ legnagyobb kengyelfutó gyalogkakukk-szobrát,a helytörténeti múzeumot, az óvárosi épületeket és a veteránok emlékparkját. Nekünk azonban sokkal jobban tetszett a katolikus templom mögött álló régi fakereszt, a filmeket idéző, elhagyott vasútállomás, a St. Stephen templom vagy a városszéli lakóházak.

A Szürke Öszvérhez címzett fogadó (Grey Mule Saloon) után pedig az a látvány tárult elénk, amelynek keresésére indultunk ezen az úton: szélcsikorgatta rozsdás cégérek, porfelhőbe burkolózó üres utcák, kalap mögé rejtőző cserzett arcok s az idegent (minket) fürkésző élénk pillantások világa. Hátborzonagtó volt az érzés, hogy Austintól félnapnyi autóútra visszacsöppenhetünk a XIX. századba.

Az érzés csak erősödött miután délnek fordultunk a következő úticélunk felé. A tér és az ég megnagyobbodott; a felhők és a hegyek közelebb ereszkedtek; az autók és a közlekedők megritkultak Marfa külterületén. A táj gyönyörű volt, vadvirágmezők az út mindkét oldalán, még zöldben pompázó legelők és jópár marhacsorda. Kietlen és mégis vonzó.

Elhagyatottnak tűnő, időnként mégis  felbukkan az ember lábnyoma. Hosszú mérföldeket autóztunk végig, mire újabb birtokhatárt jelölő kerítés és ranchbejárat következett. Az óriási földterületeknek ma is leginkább az első telepesek leszármazottai a tulajdonosai.

Marfa környéke szolgált két ismert film forgatási helyszínéül, így az is a céljaink között szerepelt, hogy meglássuk a Nem vénnek való vidék (2007) és az Óriás (1955 ) eredeti képvilágát. Tábla természetesen nem jelzi, bár több weboldalon is találtam GPS koordinátákat és részletesebb leírást, azt gondolom nem is a lehető legpontosabb hely megtalálása volt a lényeg, hanem a hangulat, s erre ráleltünk mindkét film esetében. A Jett Rink által épített szélkereket és a Little Reata bejáratát azért sokág nézegettük a kerítés mellől és Llewelyn Moss gondolatvilágába is bele tudtuk képzelni magunkat.

A vidék lenyűgöző szépsége és vadsága vonzza talán a művészeket és galériatulajdonosokat is Marfába, a városka ugyanis számos neves kiállítással, érdekes műalkotással, meghökkentő installációval várja a művészetkedvelő látogatókat. Ottjártunkkor Andy Warhol The Last Supper-sorozatából láthattunk három darabot (Ayn Foundation). Kihagyhatatlan a Prada-butikot mintázó Elmgreen & Dragset-alkotás a 90-es út mentén, ahogyan a The History of Suspended Time is már benn a városban. 

Az El Paisano Hotel a legimpozánsabb épület a központban, nem véletlenül tartják a legszebb szállodának a San Antonio és El Paso közötti útvonalon. Mivel 1955-ben az Óriás forgatása során a stáb is itt szállt meg, belépés után azonnal James Dean-fotókkal találtuk szembe magunkat. Majd ajándékboltok hosszú sora és a filmbe is belepillanthatott bárki kényelmes fotelekbe huppanva. Mivel a nap erősen lemenőben volt és mi még mintegy 50 mérföldnyire a szállásunktól, útrakeltünk és Alpine városkán keresztül Fort Davis-ig gurultunk.

Alpine, a Big Bend kapujában fekvő, kellemes klímájú üdülőközpont, amit sokan keresnek fel ha vadászni, golfozni, sziklát mászni szeretnek. Ránk nem tett igazán mély benyomást, bár van egyeteme, lapidáriuma, múzeuma, valamint minden alapvető szolgáltatás elérhető - ami nem olyan természetes, mivel ez már igencsak sivatagos része az államnak. Így kisebb autós kör után ismét továbbálltunk.

Az éjszakát egy hegyekkel körülölelt családias motelben töltöttük a szokásos társakkal: cserkésztáborozó gyerekekkel, motoros túrázókkal és a nyugdíjas éveket hosszú lakókocsis túrázással töltő, rokonszenves, aktív idősebb emberekkel. Ők minden utunk során szembejönnek, kiváncsian érdeklődnek a hazánkról és sok életbölcsességet tanulunk tőlük egy 15 perces beszélgetés során is. Többek között tőlük is jött az intés: óvakodjunk a mexikói határtól, mert veszélyes, különösen számunkra, akikről messzire virít, hogy lelkes turisták egy meglehetősen feltűnő autóban. Nem fogadtuk meg teljesen a tanácsot: határmenti kalandjainkról a következő részben olvashat Minden Kedves Olvasónk!

Ha tetszett a cikk, kövess minket a facebook-on is!

További képek az albumra kattintva böngészhetőek: