Figyelem! Közérdekű Közlemény!
A blogunkat új felületre helyeztük és új nevet adtunk neki. 2021. októberétől az alábbi linken olvashatóak a bejegyzéseink: www.aborondomesen.com
A travelbug.blog.hu oldalon nem jelennek meg az új írásaink, viszont a régi posztok természetesen továbbra is elérhetőek lesznek itt.
Gabi és Miklós
Három hónapja írtam utoljára személyes(ebb) hangvételű posztot a vírus kapcsán. Két, egymásnak kicsit ellentmondó okból hallgattam: igazán nem történt semmi, de elég sok mindent csináltunk.
Kezdjük a munkával: továbbra is itthonról dolgozom. Az igazság az, hogy március közepe óta, mióta home office-ba vonultam, nem hiányzik igazán az iroda. Továbbra is későn kelek, a gyors reggeli után a munkába járást csak a konyha és a dolgozószobám közötti távolság jelenti. Naponta kb. 50 percet megspórolok ezzel. Van pár kolléga, aki hiányzik, de továbbra is mindent el tudunk intézni egy skype vagy webex meeting keretén belül. Igaz, pont a napokban cáfoltunk rá erre: négy különböző területről ültünk össze egy megbeszélésre és nagyon hiányzott, hogy egy teremben lehessünk, szemtől szemben lássuk egymást és legyen egy tábla, amire mindenki írhat/rajzolhat/magyarázhat. Nagyban könnyítette volna a kommunikációt! Ha bárkinek van ötlete vagy tapasztalata ezeket hogy oldja meg, akár kommentben, akár privátban jöhetnek a tanácsok!
Márciusban még azt gondoltuk, bezárják a cég főhadiszállását a vírus miatt, részben emiatt is hoztam haza a monitorokat. Ez azonban végig elmaradt - mivel alapvető fontosságú vállalkozásnak (essential business) számítunk, soha nem zárt be az irodaház. Ahogy csökkent az új betegek száma és megjelentek az irányelvek az újranyitásról az én munkaadómnál is esedékessé vált, hogy visszahívja az irodába a dolgozóit. Erről elég sokban megegyezik a tervük a CDC által kiadott három lépcsős ajánlással, bár volt már szó eltolt munkaidőről és páros-páratlan hetek bevezetéséről is (azaz páros héten három nap dolgoznánk az irodában, kettőt otthonról, páratlan héten hármat otthon, kettőt az irodából). Egyelőre úgy néz ki én is és a csapatom is otthon maradhat még egy darabig, bár az eddig csökkenő betegszám most újra növekedésbe csapott át, szóval az egész újra változhat és átírhatja az eddigi terveket!
Hogy bírjuk egymást Gabival amióta mindketten itthon vagyunk? Részemről semmi gond, abból az 1X2 méteres betonkockából, ahova a pincébe leköltözött nem sokban zavarja a köreimet... :D
A viccet félretéve, még márciusban meghoztunk pár szabály, amit próbálunk betartani és nem zavarni egymás köreit. Nem mondom, hogy néha nem megyünk egymás agyára vagy nem kívánjuk a másikat a pokolba, de alapvetően működik a dolog.
Persze nagy segítség, hogy van terünk. Egy évvel ezelőtt (a felújítás közepette) párszor megbántam, hogy belevágtunk a házvásárlásba, most azonban úgy gondolom, jobban jártunk - mindez egy apartmanban sokkal nehezebb lenne!
Gabi továbbra sem dolgozik. Nem csak azért, mert egyáltalán nem vágyik egy világjárvány alatt naponta több száz emberrel találkozni a város (és egyben az állam) legforgalmasabb könyvtárában, hanem mert nem teheti. A könyvtár épülete zárva van az olvasók előtt, de könyvet lehet kölcsönözni. Online, amit a parkolóban, az autóban ülve (tehát 2 méter távolságot tartva) fel lehet venni. A város hónapok óta nem fizet a részmunkaidőben dolgozóknak. Továbbra is alkalmazásban marad, de fizetést nem kap. Viszont jogosulttá vált a munkanélküliek juttatására. Közben persze (táv)munkát keres abban az időszakban, amikor rekordokat dönt a munkanélküliség az Államokban. Elég lehetetlen helyzet!
Megkérdeztem a keresztlányunkat, aki jelenleg gimnazista otthon, hogy élte meg a változásokat, távoktatásra átállást... ezt a választ kaptuk tőle:
Márciusban, mikor megtudtam hogy távoktatásban folytatjuk a tanulást, nagyon nem örültem neki. Én nem szeretek úgy tanulni, hogy az adott tananyagrész nincsen jól elmagyarázva (bár ez néha az iskolában sem valósul meg).
Az adott körülményekhez képest elég jól belerázódtam ebbe a távoktatásba.
Webkamerás órát csak 4 tanárom tartott. Ezeknek 30 percig kellett volna tartani, de volt olyan, hogy közel 70 percig elhúzódtak az órák, ami azért kicsit fárasztó volt, főleg francia nyelven.
A számonkérések írásos formában történtek, így szóban nem kellett felelni, de ha fel is szólított a tanár órán, én nem éreztem magam kellemetlenül és cikinek sem tartottam.
A barátaim már nagyon hiányoznak, hogy lássam őket és beszeljek velük élőben is, nem csak üzenetben és videochaten.
Hiányzik a bejárás a suliba, mert az szerintem nem oktatás/tanítás, hogy fotón visszaküldök 3-4 feladatot a tanárnak és ő ezt osztályozza úgy, hogy nincs mögötte csak minimális magyarázat.
Előnyét nem láttam ennek az egésznek maximum annyit, hogy kipihentebb lettem, mivel nem kellett fél 6-kor kelnem minden hétköznap reggel.
Összességében szerintem mi, diákok megpróbáltuk kihozni ebből az egészből a legjobbat, ahogy a legtöbb tanár is.
Én mindenesetre soha nem tanulnék többet távoktatásban és dolgozni se dolgoznék így!
Ezzel zárom az "igazán nem történt semmi" részt és átevezek az "elég sok mindent csináltunk" szakaszra. Lezárnám a munka részt azzal, hogy két héttel ezelőtt élesbe ment egy projekt, amin lassan már fél éve dolgozunk, így az elmúlt három hetem nagyjából összefolyt. Ezúton is elnézést kérek, ha bárkinek elfelejtettem válaszolni vagy figyelmen kívül hagytam az üzenetét! Igyekszem pótolni!
Az időjárástól kaptunk hideget és meleget is - április közepén két napra 20 cm hó borította a várost, majd egy hétre rá ugyanezt kaptuk jég formájában. Azóta persze tombol a nyár, most két napja szaharai homokvihar van!
Sokat haladtunk a ház körül! Valamelyik korábbi tulajdonos nagyon szerethetett kertészkedni, még az én mércémmel is kisebb botanikus kertet hagyott hátra. 2019-ben nem foglalkoztunk ezzel, örültünk, hogy a belső részt szintünkre tudtuk hozni. Erre az évre az volt a tervem, hogy mire jönnek a sógoromék (július közepe), befejezem az alagsori szobát és rendbeszedjük a kertet. A vírus miatt elmaradt az utazásuk, így a határidők is jelentősen megnyúlhattak, azonban a ház körül a mulcs hiánya egyre jobban zavart.
Kértem ugyan ajánlatot egy vállalkozótól, aki a szomszédban dolgozott, azonban az ajánlatát soha nem kaptam meg. Talán sejtette, hogy úgysem fogadnám el, legalábbis az alapján, amennyiért a szomszédban dolgozott, biztos nem választottam volna.
Május végén úgy voltunk vele az idő jó, hó már biztos nem fog esni, munka után nap végén meg úgyis kell egy kis mozgás, megcsináljuk mi magunk. Feltakarítjuk, a kukákból elviszik, egy este pedig leszórjuk az újat. Hogy mekkorát tévedtem! Sokkal több kavicsot, régi mulcsot, gazt, füvet és gyökeret kellett felszedni, mint azt előre gondoltam (konténer-rendelés lett a vége) és mulcs is több kellett, mint amit egy-két fordulóval a Grannyvel egy barkácsáruházból el tudtam volna hozni. A két-három estés tervből elég komoly projekt kerekedett!
A bevásárlások után kapott kedvezményeket kihasználva kerekítve 35 centre jött ki egy gallon benzin.
Továbbra is csak egyikünk megy bevásárolni - Gabi a szupermarketbe az élelmiszer ellátmány utánpótlásáért, én barkácsboltba, például ha valami még kell a festéshez, ugyanis mégiscsak hozzáfogtam az alagsori szobához.
Bevallom, a mikro-sörfőzdék nagyon hiányoznak. Tartjuk magunkat a nem megyünk sehova kijelentésünkhöz, így Gabinak a bevásárlás része lett, hogy hozzon 1-2, lehetőleg minél szokatlanabb/vadabb-színesebbet (képet alig néhányról csináltam csak)
Újra elkezdtünk kenyeret sütni - most több sikerrel, mint anno Austinban. Gabi nem mindig követi a receptet, van, hogy egész jó dolog sül ki belőle (a kukoricás kenyér például nagyon jó lett).
Gabi-gondolatok, avagy mit tanultam magamról az elmúlt 3,5 hónap alatt?
- Sokkal jobban figyelek a szervezetem jelzéseire. Képes vagyok jó egyensúlyi állapotot fenntartani szellemi-lelki-testi vonatkozásban. Meg tudom beszélni magammal, hogy nem lehetek beteg, mert nem megyek orvoshoz.
- Megtervezem és betartom 2 hétre a menüt. Magam főzök és sütök szinte mindent, ami az asztalunkra kerül.
- Képes vagyok kenyeret sütni, variálom az összetevőket. Nem unalmas és majdnem olyan jó, mint a pék által sütött.
- Képes vagyok megszorításokra önmagammal szemben.
- Le tudok mondani süteményről, import lekvárról, csapolt sörről. Azt nem mondom, hogy soha nem gondolok a karamellás vagy a tiramisu cheesecake-re.
- Tudok fejben - szívben - lélekben utazni, fotók, emléktárgyak, történetek, magunk készítette ételek és italok segítségével.
- Itthon sokkal jobb munka/kikapcsolódás balanszot tudok fenntartani.
- Tudok maszkban lélegezni.
- A bevásárlást úgy csinálom végig, hogy semmiképp nem érintem meg az arcomat (nem piszkálom a szemüveget, nem vakarom a fülemet, nem fújom ki az orromat, akkor sem, ha kibírhatatlannak tűnik).
- Ésszerűbben csinálok feladatokat, ha végiggondolom mihez nyúlok, mit mi után sorolok.
- Tömbösítve vásárolok: nem járom körbe háromszor a boltot, hanem a haladás sorrendjében készítem a listát.
- Képes vagyok lemondani a spéci péksüteményről, rendelt pizzáról, indiai, libanoni, etióp, mexikói ételekről. Bár hiányoznak, ezt be kell valljam.
- Csökkentettem a kávéadagomat és több (gyümölcs- és gyógy)teát iszom.
Ami nagyon hiányzik: távlatok, tervezhetőség, biztonság. Fonott kalács és gesztenyepüré.
Mi szerencsések vagyunk! Mindenki jól van a családban, van munkám, a munkaadómmal kapcsolatban pedig úgy néz ki, semmi ok az aggodalomra - bőven van mit csinálni (épp most vettünk fel egy új, ideiglenes embert a csapatba) és (egyelőre) nem kell elbocsátástól tartani, ami valljuk be, a mostani gazdasági helyzetben nagy szó! Egymással is jól megvagyunk, nem mentünk egymás idegeire és nem bolondulunk bele a bezártságba. Van mit csinálnunk és elég gyakran azon kapjuk magunkat, hogy továbbra is kevés a napi 24 óra.
Hazugság lenne azonban azt mondani, hogy nem hiányzik a vírus előtti életünk. Van viszont, ami nem - ilyen például nap mint nap az irodába bejárni vagy a forgalom az utakon (ami bár emelkedett, még mindig sokkal kisebb mint volt). Viszont nagyon szeretném visszakapni a szabadságunkat, hogy egy bolti bevásárláshoz ne kelljen maszkot viselnem, ne kelljen távolságot tartanom vagy előre gondolkoznom és terveznem sok mindenben. Azonban úgy érzem - főleg most, hogy a számok újra emelkedésnek indultak - ez még sokáig így marad!
Gabi: Az én meglátásom szerint az elidegenedés és elmagányosodás már eddig is nagy mértékben jellemezte a társadalmat, amiben élünk. Ehhez most még társul a bizalmatlanság:
- vajon a boltban, aki közel hajolt hozzám vírushordozó vagy nem?
- miért nem vesz maszkot, aki 70 év fölött van és a kezébe köhög a sorban állás közben?
- tényleg ferőtlenítették a bevásárlókocsit reggel?
- miért nem tartja a szükséges távolságot az, aki mögöttem áll a postán / a sajtpultnál / a benzinkúton?
- továbbra sem mossák a kezüket az emberek, ha az állataikkal érintkeznek? (az én kollégáim többsége szerint ez nem fontos)
- mosnak kezet a kollégáim evés előtt / WC-használatot követően?
- mindenki egyformán távolságot tart majd a munkatársak leengedős partiján?
- fertőtlenítik naponta többször az érintőképernyőket, kilincseket a hivatalokban, könyvtárban, egészségügyi intézményekben?
Én nagyon pesszimista vagyok ezekben a kérdésekben. Ebből következik, hogy sokkal kevesebbet fogok emberek közé menni. Tovább növelve az elidegenedést és a bizalmatlanságot, ami tovább gerjeszti a magányt ... Ez szomorú jövőkép.
Ha a kommentmezőkön túl szeretnél velünk kapcsolatba kerülni (bármi kérdésed van vagy csak szeretnél velünk megosztani egy történetet) akár írhatsz is nekünk a hellotravelbughu@gmail.com email címre!
Ha pedig követnél minket, megtalálsz minket facebookon, instagramon és néha youtube-on is!
