Figyelem! Közérdekű Közlemény!

A blogunkat új felületre helyeztük és új nevet adtunk neki. 2021. októberétől az alábbi linken olvashatóak a bejegyzéseink: www.aborondomesen.com

A travelbug.blog.hu oldalon nem jelennek meg az új írásaink, viszont a régi posztok természetesen továbbra is elérhetőek lesznek itt.

Gabi és Miklós

Bő kéthetes utunk első, második és harmadik részét itt olvashatja, aki nem rendszeres travelbug-látogató. Ha tetszenek az írások és a képek, kövess minket a facebook-on és youtube-on is!

Július 2-3. 

Zion Nemzeti Park, Utah

Túra utáni mosoly és pózolás a nemzeti parkok kabalaállatával

A mesebeli hegyek és a lábuknál kanyargó kis folyó, a Virgin River

A parkig előttünk álló 90 mérföld újra gopro-barát utakat jelentett, de a legszebb része vitathatatlanul a park jelzőkövétől a bejáratáig tartó vörösre aszfaltozott szerpentin volt. Ebben  a parkban (a legtöbb eddigivel ellentétben) a túrák a hegyek lábánál kezdődnek, tehát először felfelé, aztán lefelé kell mászni. A Zion hegyei közé leereszkedő út valószínűleg a Föld legszebb szerpentinjei közé sorolható, nekünk nagyon tetszett, ezért többször is megörökítettük a háromnegyed órás kanyargást.

Vasárnap reggel semmi gond nem volt a bejutással és persze a csodálkozásunk, tájba belefeledkezésünk is árnyalta az élményt, másnap azonban az eddigi legszörnyűbb tapasztalatokat gyűjtöttük be parklátogatással kapcsolatban.

Csodás színek és befoghatatlan méretek

Az egész utunkat végigkísérte a fény-árnyék-játék

A Virgin "életnagyságban" békésen végezve terepalakító munkáját

Vasárnap óriási szerencsével perceken belül találtunk szabad parkolót, ettünk, hogy ne kelljen sok ennivalót cipelnünk és gyorsan sorbaálltunk a látogatókat a parkba fuvarozó buszokhoz (nem lehet a személyautókkal behajtani, kötelező használni az oda-vissza járó sajátos buszokat). A bő félóra alatt volt időnk végignézni túrázásra készülő társainkon: flip-flopban, félkilónyi ékszerben / gyöngysorban, tütüszoknyában, 6 bevásárlószatyornyi kajával, pár napja született babával és járókerettel(!!!!) is voltak emberek. Bár talán a mi felszerelésünk nem volt elég trendi?!

Egy hihetetlen kép a sivatagból

Mivel a rangerek meghatározott számú embert engedtek felszállni a járatokra, egyáltalán nem volt mindegy, hányan állnak előttünk: a kezdetben 1 nagypapa - 1 unoka felállású család negyedórán belül 17 főre duzzadt, minket pedig mart a bosszúság, hiszen nyilvánvaló volt, hogy tovább várakozhatunk a tűző napon 36 fokban. Ez persze felénk Texasban nemigen szokás (igen nagy bunkóságnak számít, ezért nem gyakorolják az emberek), de július 4-i hosszú hétvége lévén, a Kaliforniából kiránduló (nem feltétlenül) amerikai turistahadat semmi nem riasztotta el. Minket annál inkább. Már vasárnap este visszavágytunk a Bryce-ba, ahol lehetett mozdulni és levegőt venni.

A folyó fáradhatatlanságának köszönhetjük a páratlan látványt

A Virgin River-vájta Zion-kanyon szépsége nehezen tudta feledtetni velünk az egyébként borzalmas, saját fajtánk létrehozta körülményeket. Az óriási hegyek, a köztük kanyargó folyó és a kanyon rengeteg lehetőséget kínált: sziklát mászni, túrázni, vízben sétálni, fürdeni, piknikezni, sportolni egyaránt lehetett a parkban.

Az Angels Landing Trail bevezető szakasza - jó volt itt megpihenni és visszanézni.

Járókelők sűrűsége a túraösvényen

A szokatlan forróság ellenére mi egy nehezebb útvonalat választottunk vasárnapra: az Angels Landing Trail 8,7 km-es hossza nem, de az utolsó szakasz egyedi volta megtorpantott minket, nem jártuk végig tehát az egészet. Az ok pedig prózai volt: az utolsó másfél km-en rendkívül meredek részeken láncokba kapaszkodva, araszolva kellett volna haladni mindkét oldalunkon szédítő mélységgel.

A hegy közelről - számunkra lenyűgöző tónusok, vonások és textúra

Az ösvényről visszapillantva ilyenek a hegyóriások

Ezt tömegben, ráadásul alkoholtól és egyéb szerektől felhevült ifjak, a babákat/gyerekeket magukra kötöző extrémtúrázók és műanyagszandálos kínai hölgyek között életveszélyesnek ítéltük, így maradt egy kipipálatlan túránk a Zionból. A látvány eddig a pontig is páratlanul változatos és káprázatos volt. A vastartalomtól vöröslő víz és homok, a hegyek  a szikrázóan kék ég, a buja zöld növényzet nem támasztotta alá, hogy sivatagban járunk.

Az Angels Landing ösvény utolsó szakasza és a feltörekvők tömege

A csúcs elérése helyett "beértük" ilyen képek szemlélésével

A hegyről leérve a mosdóban, a vízcsapoknál és a buszjáratoknál való sorállás aztán végképp elvette a kedvünket, így visszamentünk a parkolóba és elgurultunk Kanab településre, ahol érdekes múlttal büszkélkedő szálláshelyen sikerült foglalnunk (a linkre kattintva elolvasható a róla írt posztunk). A Parry Lodge sok éven át a Utahban forgatott hollywoodi filmek stábjainak és szereplőinek adott otthont a felvételek idejére. Számos szoba színészek, filmesek nevét viselte annak emlékére, hogy az illetők megfordultak Kanabban. A szálloda halljában és éttermében fényképekről mosolygott ránk John Wayne, Frank Sinatra, Ronald Reagan, Sammy Davis Jr., Gregory Peck, Telly Savalas és még sokan mások. Az épület belseje is megőrizte régi szépségét és egyedi vonásait. Mi az 50-60-as évek sztárjaként ünnepelt texasi színésznő, Patricia Blair "szobáját" kaptuk. Az ódivatú bútorok, csillárok, egyéb tárgyak között jó volt elképzelni, hogy kik nyomában jártunk-aludtunk-reggeliztünk!

Zion- képeslap by Miklós

Hétfő reggel igyekeztünk visszatérni a parkba, de élményeink még az előző napot is felülmúlták - bosszúságban. Nagyon hosszú sorok várakoztak a belépésre, a szerpentinen sok vezetni nem tudó, lépten-nyomon fotózni megálló, a szűk alagútban megrémülő, reflektorral nyomuló, gáz- és fékpedált össze-vissza használó autós már előrevetítette az aznapi hangulatot. Sajnos parkolót is rém nehezen, csak Springdale-ben találtunk, ahonnan a park buszmegállójáig is shuttlejárattal jutottunk el.

2 teljes órát álltunk sorba hogy eljussunk a túraösvényekig! Tovább filozofálhattunk azon, hogy vajon miért jön valaki a hegyekbe 40 db papírtányérral vagy arany-rózsaszínű Barbie-retiküllel és indiai száriban vagy strandpapucsban.

Zion katalógusfotó

Ez az autó már hány helyre elvitt minket! Most a Zion mesebeli hegyeivel pózol :)

Délután 1 óra körül megkönnyebbülve szálltunk ki a buszból a park legtávolabbi megállójában. A Temple of Sinawava nevet viselő pontnál ismét szembesülnünk kellett a látogatók tömegével, akik ugyanazt az ösvényt választották ki, amelyiket mi.

A természet templomában érezhettük magunkat

A rengeteg nyelven kavargó hangzavarban, gyereksírásban magyar szót is hallottunk, az utunk során először. Elgyalogoltunk a Virgin mentén addig a pontig, ahol már a vízben lehetett csak folytatni a túrát, de erre nem vállalkoztunk ismét a sok ember miatt, illetve nem tudtuk pontosan meddig kell a vízbe merülnünk.

Az ösvény innen a folyóban folytatódik

Ezután inkább kevésbé népszerű célpontokat választottunk  és jobban is jártunk: csendesebb és nyugalmasabb gyaloglásban volt részünk. Nem kellett minden 30 méteren telefonnal fényképezkedő-bűvészkedő amatőröket kerülgetnünk és elugranunk, jobb esetben csak kitérnünk a mezítláb lefelé futó gyalogkakukkok elől!

Visszanézve a Sinawava templomára szinte hihetetlen, hogy sivatagban vagyunk!

A Könnyező Sziklánál (Weeping Rock) ismét emlékeztetett a ranger, hogy sivatagban sétálunk, ami hihetetlennek tűnt a hegyoldalon gyöngyökben-könnycseppekben lefutó erecskék és indákkal, hajtásokkal felnyúló, minden darabka földben megkapaszkodó növények és virágok között. Sétáltunk még egy buszmegállónyit és benéztünk a park ajándékboltjába, de a tömeg itt is taszító volt.

A Könnyező Szikla

Bedekóhoz visszajutnunk is hosszú időbe telt és bár terveztünk még egy túrát, az esőfelhők rohamosan gyülekeztek, inkább úgy döntöttünk nem akarjuk a vihar közeledtére az autókba menekülő és kifelé araszoló embertársakat elviselni.

Az egyik legnyugisabb utunk a parkból kivezető szakaszon

Az utolsó, parkból kifelé autózást terveztük fotózással, vagyis sokszor megállva és végre szerencsére egyedül (!!!) a magunk módján nézelődhettünk, sétálhattunk az útmenti sziklákon.

Összefoglalva: véleményünk szerint a Zion Nemzeti Park azzal érdemli ki népszerűségi toplistás helyét, hogy közel esik Kaliforniához: az onnan érkezők jöttem-láttam forgószélként 2-3 nap alatt kipipálják a Grand Canyont, Las Vegas-t és a Ziont, mint legcoolabb helyeket, feldobják a képeket a közösségi médiára és már húznak is haza. A mi Zion-élményünket ez meglehetősen megkeserítette, de ettől eltekintve sem a legszebb utahi nemzeti park  szerintünk. Mindkettőnk számára maradandó élmény persze az elmúlt 1 hét Utahban és örülünk, hogy láthattuk ennyi arcát!

A Sakktábla-szikla

Igazi sakktábla-színekben :)

Búcsúintegetés a Zion Parknak

A következő részben elhagyjuk Utah államot és Arizona, valamint Kalifornia sivatagai felé vesszük az irányt! Tartsanak velünk, ha kiváncsiak arra, hogy milyen jelet küldtek nekünk az égiek Las Vegas-ban, mit találtunk a Mojave-sivatagban és milyen színeken ámuldoztunk a navahók réskanyonjában!