Figyelem! Közérdekű Közlemény!

A blogunkat új felületre helyeztük és új nevet adtunk neki. 2021. októberétől az alábbi linken olvashatóak a bejegyzéseink: www.aborondomesen.com

A travelbug.blog.hu oldalon nem jelennek meg az új írásaink, viszont a régi posztok természetesen továbbra is elérhetőek lesznek itt.

Gabi és Miklós

Bő kéthetes utunk első részét itt olvashatja, aki nem rendszeres travelbug-látogató.

Június 28.  

Salt Lake City, Utah

Szokatlanul nagy hőséggel fogadott minket a nap SLC-ben. Reggel 9 körül leparkoltuk az autót egy belváros-közeli helyre - a napot gyalogos (esetleg tömegközlekedős) bejárással terveztük. Szokás szerint sokat böngésztem az ajánlókat, volt is meglehetősen hosszú listánk, persze több benti hűsölési lehetőséggel könnyítve. Arra egyáltalán nem számítottunk, ami legelőször feldobta a napot: ennyi gyönyörű virágot amerikai nagyvárosban még nem láttunk!

A Templom tér környékén, de kijjebb eső részeken is ágyásban, virágládában, erkélyeken, sziklakertekben szebbnél szebb virágok pompáztak: hortenzia, tátika, szegfűfélék, vadvirágok, rózsa, margaréta, liliom! Egy egész nagy területet zümmögő méhekkel teli, nyíló lóhere borított. Ilyet csak európai városban tudtunk eddig nyár közepén csodálni, Austinban sajnos a klíma nem teszi lehetővé ezt a színpompát.(S persze északabbra még nem jutottunk el.)

Ahogy beléptünk a térre (fal veszi körül) azonnal belefutottunk egy kedves mormon hölgybe, akitől vidám üdvözlő szavakat, térképet és útmutatást kaptunk. Templomukat kizárólag a hívek látogathatják, így csak körüljárni volt lehetőségünk.

Az egyik látogatóközpontban azonban egy maketten megtekinthető a belső egy része, ezt mindenképpen érdemes felkeresni. Persze a fotókért közelharcot kellett vívnunk mindenkivel! Keresztelőmedence és házasságkötő terem, több imaterem és nappalira emlékeztető helyiség van a többemeletes épületben, amelyet 1853 és 1893 között építettek a vidékre a keleti partról érkező telepesek.

Aki nem mormon hívő, csak így láthatja a templombelsőt.

A makett közelebbről fotózva (sajnos csak üvegfalon át).

Még a látogatóközpontban ragadtunk le az egyik számítógép előtt, mivel betekintést nyerhettünk a mormonok nagyszabású családfa-adatbázisába. Mint a tájékoztatókból megtudtuk sokan csak ezért látogatnak el Utah székhelyére, hogy megnézhessék felmenőik adatait. Igencsak meglepődtünk nagyapáink nevét bepötyögve: mindketten találtunk ismerős és ismeretlen családtagokat, rokoni vonatkozásokat pontos dátumokkal és helyszínekkel. Egy teljes önálló intézményt is fenntartanak a városban, ahol kutatni is lehet az anyagokban: a Family History Library része a mormonok mindennapjainak és történelmének.

Családi piknik a Templom téren

A család szentségét és fontosságát minden idegenvezetőnk és kísérőnk első helyre sorolta a nap beszélgetései során. Nem kérdőjeleztük meg, bár van sok keringő információ és szóbeszéd, TV-s realityshow a mormonok többnejűségét illetően. Tény, hogy számos olyan családot láttunk a városban, amely egy férfi, két nő és 4-6-8 gyermek összetételű volt. Bár az egyház ma már tiltja ezt a gyakorlatot, a valóságban szerintünk nagyon is kézzelfoghatóan része az emberek életének. 

Joseph Smith 1830. április 6-án alapította meg hivatalosan Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházát.

Esküvői fotózás a téren

Délhez közeledve kicsit feltöltöttük az energiakészleteinket és betértünk a Tabernacle körkupolás épületébe, amely a világhírű Mormon Kórusnak ad helyet. A 360 tagú, kizárólag önkéntesekből álló, Grammy- és háromszoros Emmy-díjas kórus fennállása óta minden vasárnap aktív részese az istentiszteletnek - kivéve, ha turnéznak a világban!

Csütörtöki próbáik nyilvánosak és az év nagy részében hétköznapokon - mint ezen  a kedden is - rövid orgonakoncerttel kedveskednek a látogatóknak. Mi is meghallgattuk az 1800-as években épült orgonán Bach Dór toccata és fúga című művét. A végén mindketten arra gondoltunk, vajon mit hozott volna ki Varnus Xavér ebből az orgonából?! Persze nagyon örültünk, hogy egyáltalán hallhattuk a hangszert.

A Konferencia Központ kívülről

Következő állomásunk a mormonok másik híres orgonájának és rendszeres összejöveteleinek helye, a Konferencia Központ volt.

Az épület tetején fák, sétány és szökőkút

Mint személyes idegenvezetőnktől megtudtuk (mindenkit így fogadnak és vezetnek körbe) a legnagyobb helyiségében tartják az egyház vezetőinek féléves világtalálkozóit; 7667 sípos, szép hangszert és 21000 ember befogadására alkalmas üléstermet láttunk, amely mind méretében, mind építészeti megoldásaival egyedülálló és lenyűgöző a maga nemében: alátámasztás nélküli amfiteátrum-belső, vízesés és a környék flóráját bemutató park az épület tetején, lélegzetelállító kilátással a várost övező hegyekre és a templomra.

Lenyűgöző méretek és megoldások

7667 síp

A központ még egy kilencszáz férőhelyes színházteremnek is otthont ad, valamint körbejárhattuk a galériát, melynek festményei és a szobrai a szentírás (A Mormon könyve) jeleneteit és a prófétákat ábrázolják. Sokak állításával ellentétben mi nem tapasztaltuk azt, hogy erőszakosan meg akarnának téríteni minket. Megkérdezték persze, hogy mormonok vagyunk-e, de a válasszal megelégedtek, nem bizonygatták a saját hitük mindenek felettiségét.

Csodaszép belső kialakítás a központban

A Templom téren bármerre járva belefutottunk egy-egy "testvérbe" (sister), mindig nagyon udvariasak, szolgálatkészek, mosolygósak, nyitottak és érdeklődőek voltak. Nekem különösen rokonszenves volt, hogy sokkal visszafogottabban és ízlésesebben öltözködnek, mint az austini fiatal nők. Ez az esti "kimenőruhákra" is igaz volt. Még egy említésre méltó momentum, a déli orgonazene után jóleső volt látni és hallani, hogy a Konferencia Központban és a Joseph Smith tiszteletére emelt épületben is élő zongoramuzsikát hallgathattak a hétköznapi betérők.

Már jócskán a délutánban járva, ebédelőhelyet kerestünk és feltöltődtünk, illetve pihentünk egy kicsit és döntöttünk a továbbiakról. Az ételeket Utahban mindenütt a feledhető kategóriába soroltuk, azaz semmi különös átlagízek, a szokásos áron és minőségben. A továbbra is embert próbáló hőségben elgyalogoltunk a Utah State Capitol-hoz.

Kilátás a Konferencia Központ tetejéről a Capitolra

Mivel már kora este volt nem mentünk be, hanem inkább a városalapító mormon telepes, Brigham Young egykori lakóházát (Beehive House)  jártuk körbe egy rövid túrán újra extrakedves és fiatal mormon lányok vezetésével.

 Brigham Young egykori lakóháza

Fogadószoba / iroda 

Hálószoba (férj)

Hálószoba (feleség)

Young igen fontos szerepet játszott nemcsak az egyház szervezésében, hanem a város gazdasági és kulturális felvirágoztatásában is; valamint kevés szabadidejét szívesen töltötte famegmunkálással és ajtaja mindig nyitva állt üldözött / védtelen / egyedülálló (elsősorban fiatal) nők előtt.

Lakóház Utah székhelyén

Utcakép, Salt Lake City

A Joseph Smith tiszteletére emelt épület hallja

Utcakép, Salt Lake City

A hűsölés után elindultunk az aznapi utolsó kipipálandó látnivaló felé. Az "abszolút" belvárosból kiérve már kihaltabb és kevésbé biztonságos környékre vetődtünk, de láttunk érdekes kirakatot és unikumnak számító négykerekűt.

Kirakat, amelyben válogathatunk a bolt kínálatából (nem díszlet, könyvek sorakoznak a polcokon az utcán).

SLC - a városi könyvtár főépülete

A könyvtár bejárata

A városi könyvtár központi épülete meglehetősen izgalmas fotózási lehetőségeket tartogatott, elsősorban ezért kerestük fel. Az austinihoz hasonlóan tulajdonképpen bárki számára szabad a bejárás, üldögélés, olvasgatás, fotózás. Ennek megfelelően voltak is olvasók, böngészők, zenehallgatók, vásárlók - antikvár és új könyveket is lehetett venni - turisták és hajléktalannak tűnő emberek is. Utóbbiak számára az intézmény lehetőség a megpihenésre, kulturáltabb illemhely-használatra, vízivásra, ugyanis senki nem zavarja ki őket mindaddig, amíg az elvárható normáknak megfelelően viselkednek.

Ez a látvány nyílik meg, ha belépünk a könyvtárba

Egy másik nézőpont

Én végigböngésztem a kisbolt könyvkínálatát és a galériák látnivalóit, Miklós pedig felvillanyozódva az épület különlegességétől újabb és újabb helyeket keresett a fotózáshoz. A tetőre érve érdekes meglepetésben volt része: éppen jógaórát tartottak és amikor a fotómasina mögül is kinézett, akkor látta csak, hogy számtalan, "érdekes" pozícióban pihenő, sokat mutató ruhákat viselő ifjú hölgy közé keveredett. Mindez a mormon vallás központjában és ismerve az amerikaiak óriási prűdségét, álszent felháborodásait (pl. nem láthatunk fedetlen női mellet mozifilmben) azért megmosolyogtatott minket.

Nem feltétlenül egy könyvtárra asszociálunk e kép alapján

További érdekes nézőpontok és fotók az albumban bármelyik képre kattintva nézegethetők!

Mielőtt visszamentünk a szállodába még terveztünk egy helyi sörfőzdét, s az odáig vezető út alatt jó nagy szévihar söpört végig a városon, kétszer irányt váltva. Alig vártuk, hogy beléphessünk egy védett / fedett helyre! A Squatters Craft Beers zsúfolásig tömve volt vacsorázókkal, kisebb-nagyobb asztaltársaságokkal, csak a bárban szorongva kaptunk helyet. A már az előző posztban is taglalt agyrém szabályoknak megfelelve csak az engedélyezett számú pohár állt előttünk, friss gyümölcsös ízű, illetve nitro söröket kóstoltunk. Volt egy Polygamy fantázianevű is :) A szálloda felé azon morfondíroztunk, hogy a megváltozott időjárás mennyire befolyásolja majd a következő napi terveinket. A szél nem akart szűnni, esőfelhők gyülekeztek mindenfelé és villámlások világították be néha az immár haragos éjkékbe-feketébe borult hegyeket. Nem sok jót ígért a látvány.

Kilátás a városra a könyvtár tetejéről

Június 29.

Salt Flats, Bonneville; Antelope Island, Utah

"Ha nekem ilyen borítóképem lehetne!"

A nap (ha átsütötte volna a felhőket) jókor reggel úton talált minket Salt Lake-ből nyugat felé haladva. A tegnap megtett 16 km minden tagunkban érződött, így lazábbra vettük a figurát. A városból kiérve Utah újabb arcát mutatta nekünk: milyen az élet a só világában. Bonneville azaz a  Salt Flats versenypálya jó másfél órányi nyílegyenes úton érhető el a fővárosból. Miklós nagyon szerette volna tesztelni a versenypályát, ezért tűztük célul Bonneville-t.

Az ég a földdel összeér

Az odáig vezető út elég szürreális volt: az idő megkegyelmezett kissé, hűvösebb volt és nem tűzött ezerrel a nap, felhős, szürke ég alatt gurultunk egy aszfaltcsíkon, amelynek mindkét oldalán vakító fehérség. Ez azonban nem hó (mi eddig csak ilyet tapasztaltunk), hanem amíg csak a szem ellát só, só, só! A GPS ugyan végig kékkel jelölt tavat mutatott nekünk, a valóságban a víz inkább kisebb-nagyobb tócsákban volt jelen, valószínűleg a tó zsugorodása / kiszáradása miatt. Meglepetésünkre a vártnál több élet mutatkozott: vannak növények, amelyek megélnek a sós talajon és persze az ember igyekszik az adottságokat kihasználni, sólepárlókat láttunk és hosszú szerelvényeket, nem egyszer nyílt pályán mozdony nélkül.

Tükör/kép/eslap Bonneville-ből

A Nevada felé vezető 80-as utat nem ok nélkül tartják veszélyesnek: a szemkápráztató, vakító fehérség megcsalja az érzékeinket, sokszor mintha villanások és odavetült tárgyak tűnnének fel a figyelő autós látószögében.

Szabályokat és sebességhatárokat már csak ezért sem árt betartani, de a rendőrök jelenléte egyébként is feltűnő volt, hiszen ide az érdeklődők gyorsulni, versenyezni jönnek - s mint tudjuk ez kiváló bevételi forrás bármely kisvárosi költségvetés számára, ha a delikvens elfelejti, hogy már nem a verseny résztvevője!

A közút vége, a keréknyomok mutatják a le- és felhajtók útvonalát

A versenypályához közeledve már láttuk, hogy meghiúsul a tervünk, ugyanis szinte senkit nem láttunk várakozni a parkolóban, s ez biztos jele annak, ami perceken belül bennünk is tudatosult: versenyzésre, gyorsulásra alkalmatlan ezen a napon a felület. Megkönnyebbülés avagy szomorú lemondás sóhaja hagyta-e el Miklós száját, nem tudtam rögtön felmérni: mi azért meglehetősen féltettük eddig verhetetlennek bizonyult társunkat. Neki való ez a terep? Milyen maradandó károkat okoz a só benne? Hiszen nem azt terveztük, hogy minden mindegy alapon és bármi áron kipróbáljuk a sós rodeózást. Amiből példát láttunk, valószínűleg bérautóval művelte a szemünk láttára azt 2 fiatal, amit autótulajdonos sosem tenne a "szíve csücskével": nyakig a sós vízbe mártózva, a motort felpörgetve, eszetlenül-céltalanul hajtották az autót, mert megtehették.

Ennyire volt vizes a pálya: a szolgálati truck jócskán bemerült az egyenetlenebb részeken 

Bátor? Esztelen? autós, aki kevésbé féltette a járgányát, mint mi

Így aztán csak sztárfotókat készítettünk a kocsiról a hófehér környezetben - azért az is nagy szó, hogy eljött idáig és már olyan sok nem neki való terepen végigküzdötte velünk az utat! A vakítás és káprázat itt is abszolút igaz volt, én semmit nem láttam napszemüveg nélkül, az összes képet "vakon" csináltam.

Pózolás a sósivatagban

Mazda-mosoly Bonneville-ből

Miklós azért hosszan eszmét cserélt egy Kanadából érkezett fickóval a pályára hajtás értelméről, az elmulasztott lehetőségről. Ő végül hosszas vívódás, előkészületek (ragasztószalaggal lezárta az autója nyílásait) és csomó ember telefonon való megkérdezése után egy kis kört tett a kiszáradt tó medrében. Közben parkőrök feltűntek és kijöttek a pálya (és a tó) távolabbi részéből: a fehér szolgálati truck mintha lebegett volna a távolban. Az élményt összességében természetesen nem bántuk, de a versenyautózás kihagyását sem sajnáltuk - az autóra még sokáig szükségünk lesz miután hazaértünk vele biztonságban.

De szép ez az autó!

Katalógusfotó a mi elnyűhetetlen négykerekűnkről

Kora délután lévén hamar eldöntöttük, hogy egy kuponokkal elviselhetőbbé varázsolt Burger King-ebéd után elmegyünk az Antelope Island State Parkba. Csak tentatíve terveztük ezt a parkot, de utólag azt gondoljuk, kár lett volna kihagyni: a csupa homok-kő-sósivatag-Utahban egy olyan földi paradicsom ez a sziget a Nagy -Sóstóban, amely szépségében vetekszik sok nálánál híresebb látnivalóval!

A szigetre vezető út

Mivel állami park, a belépő mindössze 10 dollár volt kettőnknek. Autóval és gyalogosan jártuk be a 11500 ha területű szigetet. Története igen kalandos, állattartással, kukoricatermesztéssel, arany-és rézbányászattal, olaj-és gázkitermeléssel egyaránt próbálkoztak a mormonok több-kevesebb sikerrel. 1981-ben vásárolta meg Utah állam, ezután leginkább a megóvására, az élet fenntarthatóságára és sokszínűségére igyekeztek figyelmet és pénzt fordítani: vadjuhot, villásszarvú antilopot és bölényt telepítettek, jelentősen korlátozták a gazdasági tevékenységet.

Van aki ilyen látvány mellett is a telefont részesíti előnyben

Bölényeket szabadon bóklászni most először láttunk az Államokban. Ezen kívül aranysárga vagy zöld réteket, az eget tükröző feszített vízű, csillogó  tavat, hegyeket, dombokat, rengeteg madarat. Jó volt csak belefeledkezni a látványba, csendes helyeken fotózni, turistamentes övezetben lenni. A nap végére azt terveztük, hogy megmártózunk a tóban - egész délután láttunk fürdőzőket benne - de mire megvalósult volna a természet keresztülhúzta a számításunkat: ismét óriási szélvihar támadt, mindenünket teleszórta szúrós sós homokkal, felkorbácsolta és felkavarta a tó vizét, ami rögtön undorító, bűzös barna mocsárrá változott. Ez elvette a kedvünket a fürdéstől. Visszamenekültünk Bedekóba és hazaindultunk.

Útba ejtettünk egy autómosót és a nap sós, homokos szennyét lemosattuk az autóról. A szállodában magunkat is alávetettük egy külső-belső fertőtlenítésnek, értsd: alapos zuhany+hajmosás, valamint Tequila-sör-csipsz kombó! Miklós még lefolyót is tisztított, s ennek a másnap reggeli kijelentkezéskor hangot adott a recepciós Milyennek találták az itt tartózkodást? kérdésére, aki a kellemetlenség miatt 3X bocsánatot kért és felajánlott egy $30-os engedményt a szobaárból. Megbocsátottunk és elfogadtuk.

Összegezve: Bonneville-t megnézni, történelmi sebességrekordok helyszínén állni és a "sót megnyalni" kihagyhatatlan volt - főként egy Top Gear-rajongónak! A tóban lévő szigeten eltöltött délután pedig sokat javított Miklós stressz-szintjén, ahogyan ő megfogalmazta:

A napot végül 387,4 mérfölddel zártuk, ami az egyébként igen rossz minőségű utahi utakon sem kevés. Holnap irány a Bryce Canyon! A folytatás ezen a linken érhető el.

Ha tetszett a poszt, kövess minket a facebook-on is!