Figyelem! Közérdekű Közlemény!
A blogunkat új felületre helyeztük és új nevet adtunk neki. 2021. októberétől az alábbi linken olvashatóak a bejegyzéseink: www.aborondomesen.com
A travelbug.blog.hu oldalon nem jelennek meg az új írásaink, viszont a régi posztok természetesen továbbra is elérhetőek lesznek itt.
Gabi és Miklós
Minden nagyszerű dolog véget ér egyszer. Nincs ez másként az úttal, az utazással sem: hosszú road tripünk leírásának utolsó részéhez értünk. Lamentáló, visszatekintő írás következik.
Az utazás egyik legemlékezetesebb szakasza: a Zion vörös szerpentinje.
Aki szívesen olvasna az első részben az Arches Nemzeti Parkról; a második részben Salt Lake City-ről és az Antelope Island-ről; a harmadik részben a Bryce Canyonról; a negyedik részben a Zion Nemzeti Parkról; az ötödik részben az Antelope Canyonról és a Mojave-sivatagról, a hatodik részben Las Vegas rejtett gyöngyszemeiről; a hetedik részben a Saguaro Nemzeti Parkról és Tucsonról, a linkekre kattintva megteheti.
Július 9-10.
El Paso, Texas, Austin
Beletelt egy kis időbe megszokni ezt a méretet a valóságban és a visszapillantó tükörben.
A szokásos reggeli rutin - autóba bepakolás, kávéspoharak feltöltése, kijelentkezés a szállodából - után nekivágtunk az igen hosszú útnak hazafelé. Az első szakasz a 10-es úton, a határ közelében 300 mérföldet jelentett. Arizona és Új-Mexikó déli része (ha nem térünk le a fő ütőérről) nem jelent sok kihívást, még kevésbé sok látnivalót. Számtalan kamion, 15+ éves pickup truck, valamint lakókocsik és teljesen megpakolt (értsd: 4-6 családtag minden felszerelése alváshoz, biciklizéshez, túrázáshoz, etc.) családi autók a közlekedés főszereplői. Itt nem, de a hegyi szerpentineken még egy jellegzetes társaság feltűnik: a motorosklubok csapatban / konvojban gurulva.
Ha ezt a csillagot megpillantjuk, már tudjuk, hogy ITTHON vagyunk!
Ha a térképen megnézzük láthatjuk, hogy az út enyhe kanyarokkal szinte nyílegyenes, tehát a vezetés kihívásai meglehetősen egyhangúak: gyűrd a mérföldeket és tartsd a sávot / sebességet. A határ közelsége miatt az autósok ritkábban iktatnak be megállót - nincs is túl sok belőlük -, mi lehetőleg kamionos pihenőt-parkolót szoktunk választani (Pilot Flying J, Love's) részben azért, mert sokkal jobb a szolgáltatásokkal (pl. gyorséttermek, kávézók) való ellátottságuk, részben pedig azért, mert maga a benzinkút-bolt-illemhely hármas sokkal nagyobb, kényelmesebb, tisztább. S ezek a tényezők fontossá válnak olyan napokon, amikor 12 órát tölt az ember az autóban.
Flying J-pihenő
Ha csak a Bedekó-kantinból ebédelünk, akkor is inkább nagyobb kutat-pihenőhelyet választunk.
Kb. 2 óra alatt értünk Tucsonból Új-Mexikóba, s újabb 3 múltán elhagytuk a texasi üdvözlő táblát. S hogy mivel töltjük az időt? Autópályán Miklós vezet, én az úti jegyzeteinket vezetem ilyenkor vagy térképet olvasok - a jó papírtérképek / autósatlaszok ma is sok hasznos infót nyújtanak, persze mi mindig GPS-szel, telefonos alkalmazásokkal együtt használjuk, hiszen azok pedig naprakészek.
A nem túl biztonságos, kevésbé népes pihenők egyike még Arizonában. Mindenfelé táblák figyelmeztettek: Figyelj a kígyókra!
Zenét hallgatunk, megbeszéljük az élményeket, sőt párkapcsolati terápiának is használjuk ezt az időt. A megszokott környezetünkből kilépve könnyebb / másabb megvitatni egy problémát, újra átbeszélni sérelmeket, elmaradt-elmulasztott dolgokat. Ilyenkor jobban érezzük, hogy az életben ugyanúgy, mint az utazásban semmi nem állandó csak a változás. Kisimultabb idegrendszerrel nyilvánvalóan más hangnemben és szavakkal lehet elmondani, illetve meghallgatni, befogadni ugyanazt. Hihető vagy nem, nálunk működik. Vagy csak hallgatunk és magunkban elgondolkodunk dolgokon, átértékelünk, elraktározunk, feltöltődünk.
Isten hozott Texasban! Közlekedj barátságosan, itt ez járja!
El Paso Texas legnyugatibb nagyvárosa, erősen jellemzik mind amerikai, mind mexikói vonások. Kb. másfél hónappal korábban jártunk erre az autó nagyszervizét tesztelve, az erről született írás ezen a linken olvasható.
Képeslap El Paso-ból
Kora este volt már, mire felfrissülve kiléptünk a szálloda ajtaján és elindultunk a belváros felé, ami előző ottjártunkkor rendezvény miatt le volt zárva.
Graffiti a sörözőnél
A várost elborító porfelhők és a gyülekező viharfelhők nem sok jót ígértek, így egy tényleg rövid séta után újra a Craft and Social sörözőben találtuk magunkat és úgy döntöttünk nem keresgetünk semmilyen éttermet, hanem beszerzünk egy üveg salsaszószt és egy tasak tortillacsipszet, s a maradék tequilával a legjobb itthoni első vacsora lesz belőle! Mennyei is lett a sok (más állambeli) átlagos, íztelen, semmilyen próbálkozás és a konzervek után!
Naplemente El Paso felett
Az utolsó nap reggelén Bedekót megitatva, ablakát lemosva, koffeintartalékokat feltöltve indultunk haza. 600 mérföld (965 km). 9 (+1) óra. Folyamatos gyorshajtás. Daráló. Daráló. Daráló.
Daráló, 10-es út, Texas
Ma csak hazafelé megyünk a saját államunkban! Ez a mondat sokszor még ma is felfoghatatlanul hangzik. Ahogyan maguk a hosszabb-rövidebb utazásaink, nagyszerű élményeink és a felejthetetlen látnivalók, amiket már mind bepakolhattuk az emlékek dobozaiba. Nem kell emlékeztetnünk magunkat arra, hogy hálával tartozunk azért, hogy mindez megadatott. S nem feledjük el soha azt a két kis szabolcsi falut, ahonnan indultunk.
Graffiti LV-ból: ez az utazás lényege.
Ha az utazás során eltévedünk, ez lehetőség arra, hogy megtaláljuk önmagunkat. Mi e road trip során erre nem adtunk lehetőséget, nem akartunk sehol elveszni, bár alkalom lett volna. Bizonytalansági tényező így is volt (üldözéses álmok Las Vegas-ban).
Vajon alapozhatunk-e víz elmosta útjelző táblákra? (Mojave-sivatag)
E lehetőség nélkül is tágítottuk a határainkat elegendő mértékben, illetve nagyon megnehezedik a dolog véleményem szerint, ha a terep és az időjárás teljesen ismeretlen. Tüzet gyújtani, szállást alakítani, irányt találni tudnánk, de hogy mit lehet megenni, honnan / hogyan nyerhetünk ivóvizet, ez rázósabb kérdés. Többször is írtam, hogy milyen élvezetes volt a csend és a térerő hiánya. Az utóbbival persze egyik legfőbb támaszunkat is elveszítjük ... és az milyen mennyei állapot tud lenni!
A lazítás egyik ritka pillanata Miklós életében (semmilyen billentyűzet nem füstöl a keze alatt és semmilyen problémát nem kell megoldania)! (Kelso, Kalifornia)
Visszatekintve a 16 napra - és nem titok, hogy ezt a posztot már később írom, nem az utazás után közvetlenül - remélem sikerült minden, az első részben feltett kérdést megválaszolnunk. Sok-sok szép élményt gyűjtöttünk be ez alkalommal is és most is kellett kihagynunk városokat, parkokat. Elmaradt a Million Dollar Highway-en autózás; a Salt Flats-pályán való rodeózás; nem mentünk el újra a Vom Fass-ba, ami tuti az egyik legklasszabb bolt Las Vegas-ban whiskey-, grappa- és abszintkóstolóival; nem láttuk a Halál Völgyét, sem Phoenixet; elmaradt a visszatérés a San Angelo-i művésztelepre (amit egy egykori csirkefarmból alakítottak át és működtetnek ma fogadóként, alkotóházként, múzeumként és étteremként texasi művészek). Nem biztos, hogy valaha is visszatérünk ezekre a helyekre.
Nagy-Sóstó, Utah
S mivel ez egy nagyon is személyes bejegyzés, következzen pár LEG, amiket átéltünk, kibírtunk, kipipálhatunk:
A poszt végére hagytam néhány személyes kedvencemet a megörökített pillanatokból.
Parks nővér Salt Lake-ben, akivel együtt örülhettünk annak, hogy (majdnem) földik vagyunk (ő oklahomai).
KITT! A napszemüvegemet!
A rangerek mindig, mindenütt példaképek!
Az utazás kezdete, első kipakolás Austintól alig 40 mérföldre.
Cody tekintete (amikor nem fedte napszemüveg)azt sugallta: betolakodók vagytok és pusztítók. (Navajo idegenvezetőnk Arizonában)
Elnyűhetetlen társunk a Zionban
Ejtőzés a Virgin partján 10 kilós hátizsákkal (Zion-kanyon, Utah)
A Wasatch Söröző kínálata Park City-ben, a felső sor volt a legizgalmasabb!
Minden Olvasónak tisztelettel köszönjük a figyelmét és kitartását, az építő kommenteket és észrevételeket, valamennyi lájkot és megosztást!
Az utolsó képről mindig Christy Brown mondata jut eszembe: Nézz az égre és ne gyűlölj senkit! Nekem ez az út legfontosabb tanulsága.
Józsué-fa, Kalifornia
