Figyelem! Közérdekű Közlemény!

A blogunkat új felületre helyeztük és új nevet adtunk neki. 2021. októberétől az alábbi linken olvashatóak a bejegyzéseink: www.aborondomesen.com

A travelbug.blog.hu oldalon nem jelennek meg az új írásaink, viszont a régi posztok természetesen továbbra is elérhetőek lesznek itt.

Gabi és Miklós

Holbrookban fáradtan és lassan indult a reggel. Egy hete voltunk úton, de valahogy ennél sokkal többnek éreztük az Austintól távol töltött időt. Sokszor elővesz ez az érzés ha úton vagyunk - a távolság, a környezetváltozás, az új élmények nagyon fel tudják borítani az utazó időérzékét.

Mivel két éjszakát terveztünk maradni, nem sokat kellett a csomagokkal bajlódnunk - bezártuk a szobánk ajtaját és egy újabb cukor-aranylövés irányába indultunk. Félreértés ne essék, ez teljesen legális dolog - az amerikai szállodák 80%-ában elérhető a szobával járó ingyenes reggeli formájában.

Az egész reggelben nem az egy harapásra eső bevitt kalóriák száma az érdekes, hanem hogy megint rezegtek az ablakok, vagyis inkább az egész szálloda. 

Szerencsére már útra készen ültünk, így kezemben fényképezőgéppel kimentem megnézni a zajforrást - két ötvenes évekbeli Chevrolet motorját melegítették indulás előtt.

Két nyugdíjas házaspár utazott az autókkal - a rendszám alapján texasiak voltak. Miután beszédbe elegyedtem velük, kiderült, hogy Houston külvárosában laknak, és a 66-os úton autóznak végig - már másodszor. Ez az út már önmagában is szép teljesítmény, mind az utazók, mind az autók korát nézve (a Bel Air 1957-es, a Step Side Pick-Up 1953-as gyártás), csakhogy a 66-os út Chicagóból indul és Los Angeles-ben ér véget. Egyik sem Houston, számukra ez egy tripla maraton. 

Ennek tükrében tényleg viccként hangzik, hogy én a 3 éves Mazdámmal féltem nekivágni az útnak és autóbérlésen gondolkoztam...

Az egész napra csak egy programot, a Petrified Forest National Parkot terveztük. Vagyis a park mindkét részét - a Megkövült Erdőt (Petrified Forest) és a Festett Sivatagot (Painted Desert). Az előbbi a világ legnagyobb mennyiségű és legszínesebb megkövesedett faállományáról, az utóbbi az ezer színben pompázó szikláiról híres.

A park kb. 220 millió évvel ezelőtt kezdett kialakulni. Legalább is a természet ekkor tette le az alapokat, amíg az egész területet víz borította. 

Dél felől a 180-as út felől kezdtük a túrát. Maga a park hatalmas, gyalog, egy nap alatt megnézni szinte lehetetlen, ezért amerikai módra, autóval vágtunk neki.

Akik már látták a képeket tudják a kérdésre a választ: 
Mi látható a fotón?

A bejárat előtt már 2-3 bolt fogadott - egytől egyig a park látványosságát árulták. Mi csak belépőjegyet szerettünk volna venni, ezért álltunk meg. A fadaraboknak látszó kövekről úgy gondoltuk, felesleges vásárolni, "tudunk majd gyűjteni" is. A park igazi bejáratánál azonban a parkőr a következővel fogadott: "A gyűjtögetés nemhogy tilos és büntetendő, de minden egyes így elvitt kő balszerencsét is hoz!" 

A parkon belüli 45 km-es útra az útikönyvek szerint 45 perc is elég, bár 2-3 óra a tanácsolt. Mi ismét hoztuk a formánkat: 2-3 óra után még talán félúton ha jártunk. Szokás szerint túl sokat fényképeztem, minden ösvényt be akartunk járni, s mi tagadás a terep meglehetősen marasztaló volt.

 Minden megállónál kijelölt ösvény vezet a kövek közé

 Holdkőzet?

"Hallod-e Dick, ugye Lee lova dobog?!"

A holdbéli táj után Holbrook felé vettük az irányt, ahol elköltöttük az estebédünket egy igazi vadnyugati hangulatú vendéglőben. 

Vacsora banditák társaságában (képeken a falon). 
Jólesett főtt ételt enni és nem egy újabb 
konzervet tépni az egész napos mászkálás után.

Mivel a nap még magasan járt és másnap reggelre úgyis városnézést terveztünk, elkezdük ezt most. Rövid kóborlás után rá kellett jönnünk, hogy reggel felesleges lesz visszajönnünk. Egy VW Bogarakra specializálódott autóbontón, a Wigwam motelen és a pici városközponton kívül nem találtunk mást. Bár lehet csak fáradtak voltunk.

 Keskenybogár

Travelbug?

Háromszor  próbáltam már a Wigwam Motelben szobát foglalni. 
2013-ban sikerült, akkor elmaradt a túra. 
A másik két, sikertelen alkalom erre az útra vonatkozott. 
Egyszer sem volt szabad szobájuk. 
Így csak kívülről láthattuk Holbrook egyik nevezetességét, 
az 1950-ben épült motelt.

Olcsó motel, sátrak, autók, autómentő, motor, 
naplemente és az út... 
másfél hetünk egy képben, melynek címe: UTAZÁS!

Este a hotelben az altatóként elfogyasztott üveges kenyér hatására nem lelassultak, hanem felpörögtek az agytekervényeim. Azon gondolkoztam, lesz egy szabad délelőttünk, amire nincs programunk. Kézenfekvő lett volna sokáig aludni, kicsit pihenni, erőt gyűjteni, lassan elkezdeni a napot. Ez viszont meg sem fordult a fejemben. Nem ezért vagyunk úton.

 A 66-os úton. 
Igen, Texasban is van egy darabka a történelmi aszfaltsávból!

Mire eddig eljuthattam volna a gondolkodásban, már a neten lógtam és szellemvárosokat kerestem a 66-os út mellett. 15 perc után megvolt a következő délelőtt programja.

Másnap reggel berámoltuk a cuccainkat a kocsiba és az egyre ismerősebb 40-es/66-os úton folytattuk az utunkat Új-Mexikó fővárosa, Santa Fe irányába az előző este eltervezett módon - kis kitérővel, rövid megállókkal.

 Autóbontó Új-Mexikóban. Jópár mellett elhaladtunk.

 Az első szellemváros első elhagyott háza

 Valaha benzinkút volt. Vagy étterem. Vagy bolt. Vagy mindhárom.

Ebéd felé járt a nap. 
Az út mellet eltéveszthetetlenül a készülő ebéd illatát éreztük. 
Mivel elég sok autó állt az udvaron, azt hittük, 
a romos házban étterem üzemel. 
A portához közeledve elég közérthető módon jelezték a pillantások 
és a mozdulatok - itt nem az van, amit mi keresünk és tisztuljunk innen. 
Innentől fogva csak járó motorral álltam meg fényképezni, 
mindig indulásra készen.

 Szinte hallom anya/anyós szavait: ezért mentetek Amerikába? 
Ilyet itthon is láthattok!

A szellemvárosok egyébként korántsem annyira kihaltak, mint gondoltam volna: elég sok helyen továbbra is van élet, és nem egy helyen libbent a függöny vagy jelent meg az udvaron egy harcsabajuszt viselő, közel sem bizalomgerjesztő arc.

 A felhők alatt Santa Fe várt ránk

A kitérő után végig a 40-es úton hajtva jutottunk el Santa Fe-ig. Itt újra visszatért a nagyvárosi civilizáció - rohanó emberek, széles, egymást keresztező autópályák, gyorsan robogó autók.

Az első benyomások nem voltak kedvezőnek mondhatóak. A szállás borzalmas volt: hiába volt szép, felújított a hotel, sajnos a La Quinta szállodaláncnál foglaltunk. Több ok miatt is sajnos - és biztos, hogy utoljára. Egyrészt megengedik a házi kedvenceket a vendégeknek, ami addig nem gond, amíg rendesen kitakarítanak utánuk. Ez itt nem így volt - a szobánknak ázott kutya szaga volt és a padlószőnyeg széle gazdagon volt kutyaszőrrel díszítve.

Másodszor azzal hökkentettek meg, hogy egyszerűen semmibe vették a szokásos kedvezményemet azzal a kijelentéssel, hogy a La Quinta Santa Fe-ben máshogy működik. 

Hogy ezek után miért nem álltunk tovább? Memorial Day hétvége volt és a város tömve volt turistával - esélytelen lett volna bármi mást is találni.

Aztán elég hideg is volt. Erről nem tehet senki, a város kb. 2000 méter magasan fekszik és hiába sütött a nap, a hőmérséklet nem volt több 7-8 Celsius foknál. 

A harmadik az volt a sorban, amikor a vacsora mellé kért sörhöz a pincér eléggé udvariatlanul elkérte az igazolványomat, mivel tudni akarta, elég idős vagyok-e már egy üveg sör elfogyasztásához. Mindegy, Texas ID-t kapott, borravalót viszont nem sokat.

Kis kerék, egymillió dísz a műszerfalon. 
Pontosan nem tudom melyik autóépítési irányzat, 
de szemeim előtt mindig egy latin gyökerekkel bíró 
tulajdonos jelenik meg.

Kateri Tekakwitha szobra - az első indián, 
akit Észak-Amerikában szentté avattak

Az óváros viszont nagyon szép, mindezeket feledtette a hangulatával. Régi, kicsi, homokkőből készült házak, keskeny utcák, templomok, a főtéren rézbőrű árusok.

Dél-Amerikában nem jártan még, 
de mindig így képzelem az ottani városokban az utcai árusokat

Könnyen belefeledkeztünk a bóklászásba és este 9-kor úgy találtuk magunkat, mint anno Mostarban: az utcák kiürültek, csak a helyiek vannak (itt még azok sem) és rólunk ordít, hogy turisták vagyunk, akiket le lehet húzni...

Aki szívesen olvasná az előző részeket a linkekre kattintva megteheti: első rész, második rész, harmadik fejezet. Ötödik (befejező) rész.