Figyelem! Közérdekű Közlemény!
A blogunkat új felületre helyeztük és új nevet adtunk neki. 2021. októberétől az alábbi linken olvashatóak a bejegyzéseink: www.aborondomesen.com
A travelbug.blog.hu oldalon nem jelennek meg az új írásaink, viszont a régi posztok természetesen továbbra is elérhetőek lesznek itt.
Gabi és Miklós
Mit is kereshet a turista Paris, Texasban?
- eltávolodást a nagyvárosi nyüzsitől
- Oklahoma közelségét (kaszinók)
- kellemes és nem forgalmas kirándulóhelyeket
- kerékpár- és túraösvényeket
- Eiffel-tornyot megfejelve egy óriási cowboykalappal
S hogy mit talált a travelBug? Jöjjön velünk és megtudhatja!
Az biztos, hogy ez a város egy volt azon célpontok közül, amiket rég a tarsolyunkban tartottunk. Pedig nem világhíresség, mint európai druszája, a Fény Városa. Valamint azok közé is besorolható, amelyek esetén biztosan megkaptuk a szokványos kérdést: mi a csudának mentek oda? Nincs ott semmi! Mondhatnánk azt is, hogy a Paris, Texas című film vonzott minket ellenállhatatlan erővel, de ez nem lenne igaz.
Paris város 24000 fős lakosságának több mint 1/4-e él a szegénységi küszöb alatt. Texas északkeleti részén, az oklahomai határvidéken nem mondhatnánk felhőtlenül könnyűnek az életet. Ez nem egy igazán vonzó régió sem a látogatók számára, sem üzleti vagy befektetési szempontból. Mocsaras tavak, folyók, áradások, tornádók a veszélyt vagy a katasztrófát kereső turistákon kívül nem sokakat vonzanak. A legközelebbi nagyváros, Dallas kb. 160 km-re van: ingázni túl sok. Egy szó mint száz, megélhetést vagy indokot, hogy miért költözzön ide, nem egykönnyen talál magának az ember errefelé.
2015 karácsonyán jártunk Parisban, egy esős, viharos, egyáltalán nem ünnepi hangulatú hétvégén. Az ötórás autóút nem sok meglepetést tartogatott. Vészterhes felhők árnyékolta látóhatárt kémlelhettünk és jókora pocsolyákat kerülgethettünk, amikor kiszálltunk az Eiffel-torony parkolójában. Az eredetire csak nagyon hunyorítva hasonlító építmény 20 m magas és hogy texasivá tegyék, egy óriási piros cowboykalapot biggyesztettek még a tetejére. Azon kívül, hogy persze vicces, nem kell elájulni tőle. A várost körbefutó autópályáról épp csak lekanyarodva percek alatt elérhető, s persze vicces fotókat lőhet az ember magáról vagy az útitársáról.
Szomszédságában kapott helyet (talán nem is véletlenül) egy veteránoknak szentelt emlékpark (Red River Valley Veterans Memorial). Jó sok táblát böngészhetünk: nemcsak Paris, hanem a tágabb környék hőseinek nevével. Ki-ki eldöntheti magában ez dicsőséges vagy inkább elszomorító körülmény. Ránk eléggé nyomasztóan hatott, részben a sötétszürke, esőfelhők miatt, részben a temérdek név miatt. Én magam azt vallom, hogy nem melldagasztó dicsőség ilyen helyen látni a családtagom nevét. A rengeteg fiatal élet, ami veszendőbe ment, inkább mélységesen elkeserítő és szégyenteljes, mintsem pozitív példaként állítandó.
Egy ugrásra e szomorkás helytől - kedvünket javítandó - egy temetőbe látogattunk. Az Evergreen temető arról nevezetes, hogy az egyik síremléken Jézust cowboycsizmában ábrázolták. Nem érdemes különösebb jelentőséget keresni ebben, talán csak a hovatartozását akarta kifejezni a kőfaragó. Annyi bizonyos, hogy útikönyvekbe is bekerült eme ötletével. A csizmát viselő Jézus-szobron kívül is vannak meghökkentő síremlékek, életnagyságú bölénnyel, angyalsereggel, kardokkal vagy szalmabálákkal.
Választhattunk volna persze a számos bicikli- és gyalogösvény közül, de az idő nem volt túl baráti ehhez. Vagy múzeumi gyűjtemények is lehettek volna a célpontjaink, van pár figyelemre méltó Parisban: a genealógiai kutatóközpont és könyvtár, a caddo indiánok kultúrközpontja, a vidéki élet múzeuma. Nem találtuk volna mindegyiket nyitva, ünnep lévén, de nem is erőlködtünk.
Ha a kommentmezőkön túl szeretnél velünk kapcsolatba kerülni (bármi kérdésed van vagy csak szeretnél velünk megosztani egy történetet) akár írhatsz is nekünk a hellotravelbughu@gmail.com email címre!
Ha pedig követnél minket, megtalálsz minket facebookon, instagramon és néha youtube-on is!
Autóztunk a városban, pár szépen rendben tartott viktoriánus háznál megálltunk és körbesétáltuk. A kihaltságon túl igazából kettős képet kaptunk: vannak mutatós, takaros porták és üzletek, s persze tönkrementek, elhagyottak, romosak is szép számmal. Mint minden olyan településen, ahol idővel egyre fogynak a lakók - elvándorolva a jobb élet reményében.
Benne volt a levegőben ez a múlandóság, de talán csak az volt az elnéptelenedett utcák magyarázata, hogy karácsony volt. A városközpontban kicsit megpezsdültebb volt az élet, a szokásos pickupok lassan duruzsoltak a kereszteződésekben. Pár magunkhoz hasonló gyalogossal is találkoztunk miközben sétáltunk a körben beépített négyszögletű főtéren, közepén a márvány szökőkúttal, ami ünnepi díszben pompázott és klasszikus diótörő "őrizte".
A véleményező oldalak ajánlotta pékség sajnos nem volt nyitva és a kirakatbámuláson túl nem igazán volt kedvünk bemenni a régiség- vagy ajándékboltokba. Továbbgurultunk viszont a Crook-tóhoz és e kitérő révén rátaláltunk a Campbell's Soup gyárra. A Campbell's egy élelmiszeripari cégcsoport, kb. 50 éve dobálja le a futószalagja Parisban a konzervleveseket és -szószokat. Dögölj meg-leves néven emlegettük már párszor a termékeit, amik jó szolgálatot tesznek az utazások során, ha nem akarunk időt pazarolni az éttermi kajálásra. De a Miklós által adott becenév azért meglehetősen pontosan kifejezi az ízét és a minőségét.
A gyárhoz igazából már csak vasárnap délelőtt autóztunk vissza. Szombat este még átrándultunk Oklahomába kaszinónézőbe. Rengeteg texasi rendszámú autó volt a parkolóban, tehát sokan költötték a dollárjaikat az ősellenség Oklahoma játéktermeiben. Ekkor még eléggé járatlanok voltunk szokásokat, íratlan szabályokat illetően a kártyaasztalok és félkarú rablók porondján. Megilletődve és mindenre felkészülve sétáltunk be. Azonban hamar megértettük, hogy semmiféle külön szabályozásra, protokollra nem kell készülni, a vendég a legfontosabb, az ő kényelmének és igényeinek kiszolgálása a legfőbb cél. Ezért van a messze parkolóból a bejáratig hozó golfkocsi-transzfer, a számtalan gyors pincér - fel sem kell állnod az asztalok / gépek mellől ahhoz, hogy újratöltsék a poharadat, a kaszinók fölé épülő szálloda. Nagy a zaj és a dohányfüst, ez a kevés helyek egyike, ahol zárt térben megengedett a füstölés. Kevés a fény, nincs óra (nehogy érzékeld a múló időt), kényelmes süppedős szőnyegek és székek, ülések várják a játszani vágyókat.
Akik között - és ez számomra jókora meglepetés volt - feltűnően sok idős ember volt. Azon a helyen, ahol nehéznek tűnik a nyugodt mindennapok biztosítása anyagi szempontból, nekem legalábbis visszásnak tűnt, hogy mennyi nyugdíjaskorú, rosszul öltözött, megromlott egészségi állapotban lévő ember dobálta marékszám a zöldhasúakat a játékgépekbe. Persze a csillogással és kecsegtető reményekkel teli világ nagyon hamar beszippantja a delikvenst, aki hajlik erre. Én sosem jártam európai kaszinókban, ahol olvasmány- és filmélményeim alapján szigorú szabályok vannak az öltözködést vagy a viselkedést illetően. Itt semmi ilyesmit nem tapasztaltunk, ellenkezőleg, olajfoltos kezeslábasban, hétköznapi bármilyen ruhákban és persze vasalt farmerben-ingben cowboykalapban, -csizmában ücsörgő vendégeket is láttunk. Úgy emlékszem különösebb biztonsági ellenőrzés sem volt, bár kamerák igen, mindenhol bőséggel.
A Texas-Oklahoma határ átlépése a ritkaságszámba menő élmények közé raktározódott el mindkettőnk számára. Kb. hasonló volt a helyzet, mint az osztrák-magyar vagy a magyar-ukrán határon. Óriási volt a kontraszt egyrészt Texasszal, másrészt a kaszinó és a környéke között. Rossz utak, hiányzó közvilágítás, romos épületek, lepusztult településrészek fogadtak csak azon a kis szakaszon, amit Grant városáig, a Choktaw Casino and Resort Hotelig megtettünk. Meg is billent a biztonságérzetünk, tehát a kaszinó kipróbálását követően, megállás nélkül, a lehető leggyorsabban igyekeztünk visszajutni Texasba.
Másnap hazaindultunk és nem is terveztünk megállót, mivel az előrejelzések veszélyes és nagyon kellemetlen időt ígértek Dallas környékére. Sokáig úgy éreztük menekülünk a vihar útjából, valamelyik ablakon kipillantva mindig elfogott a bizonytalanság, nem kellene-e inkább megállnunk és biztonságosnak vélt helyen megvárni a vihar elvonulását. Végülis nem ezt választottuk, hanem kihasználva Bedekó 170 lovát, próbáltuk növelni az előnyünket és valóban egy idő után azt tapasztaltuk, hogy valamelyest magunk mögött hagytuk a zivatar- és szélviharzónát. Otthon a hírekben láthattuk azonban a Dallasban végzett pusztítást.
A kirándulást összegezve azt mondhatjuk kár lett volna kihagynunk Texasnak ezt a szeletét, ahol ismét kiderült, hogy érdemes megállni és körülnézni, illetve hírét vinni a helyiek barátságos, nyíltszívű és az érkezőre kiváncsi vendéglátásának.
https://www.tourtexas.com/destinations/paris
