Figyelem! Közérdekű Közlemény!
A blogunkat új felületre helyeztük és új nevet adtunk neki. 2021. októberétől az alábbi linken olvashatóak a bejegyzéseink: www.aborondomesen.com
A travelbug.blog.hu oldalon nem jelennek meg az új írásaink, viszont a régi posztok természetesen továbbra is elérhetőek lesznek itt.
Gabi és Miklós
Miért is lehet érdekes Colorado állam székhelye az utazó számára? Denver bizonyos szempontból ugyanolyan átlagamerikai nagyváros, mint bármelyik másik a keleti vagy a nyugati parton: felhőkarcolós üzleti negyede, modern apartman-komplexumai, autópályái, a rátelepedő szmog és XXI. századi problémái nem emelik ki a környezetéből. Ilyet máshol is találunk a kontinensen.
Képeslap Denverből
Belváros - üzleti negyed
Amint azonban letér az utazó az autópályáról és hagyja, hogy Denver atmoszférája beszippantsa - mint ahogyan mi is tettük július közepén - az érzések mást sugallnak. Azonnal tudod, hogy nem a zsúfolt keleti / nyugati parton vagy, hanem az ország közepén a Sziklás-hegység városában. Kétnapos városnéző túránk összefoglalója következik - szokásosan rendhagyóan: travelbug-kamerán keresztül. Tartsanak velünk!
Belváros - mint már több középnyugati városban láttuk: az egykori gyár- és raktárépületeket átalakították lakótömbbé, közösségi térré, múzeummá.
Rendszeres olvasóink már tudják, hogy általában jól megszervezett utaknak vágunk neki: előre lefoglalt szállások, táblázatban a napi programok, térképen megrajzolt, idősávokra bontott napi vezetésmennyiségek, minden évszaknak megfelelő alapruhatár mindkettőnknek, étel-ital-ellátmány, szerszámkészlet és a kihagyhatatlan gyorskötöző. Nem állítom, hogy ez a legjobb módszer, nekünk egyszerűen ez jön be. Nem igazán szeretünk ott aludni, ahol ránkesteledik és ott enni, ahol a legolcsóbb az étel az út mentén. Nem volt ez most sem másként, az indulás azonban életünkben először nem később, hanem hamarabb valósult meg.
Egy hangulatos apartmankomplexum
Szombat reggel helyett már pénteken kora délután bevágódhattunk Granny luxusfoteleibe és megcélozhattuk nyugat felé a szomszéd államot. Hála a munkahelyi projekt többi résztvevőjének és a szerencsecsillagoknak este 9 körül becsekkoltunk az útközben lefoglalt (egyetlen nem betervezett) hotelszobába. A kb. nyolcórás út vége tartogatott igazi meglepetéseket, hiszen a nebraskai kukorica- és szójaföldeket Coloradóban legelők és marhafarmok váltották fel a fokozatosan emelkedő úton. A lemenő nappal együtt pillanthattuk meg a Sziklás-hegység elődombjait, majd hegyeit, az unalmas mérfölddaráló vége tehát kellően felvillanyozott minket. Az éjszaka felét Miklós még munkával töltötte, de abban a reményben, hogy másnap reggel már szabad lesz és képernyő helyett horizontba és / vagy lencsébe nézhet. (Én jó sokat elolvastam John McEnroe But Seriously c. könyvéből - és megállapítottam, hogy teniszezni jobban tud, mint írni.)
A vasúti sínek felett átívelő híd kicsit más szemszögből.
A hétvégét egy cukordús, extra egészségtelen reggelivel indítottuk és a fullra pakolt nagy fehér hajónkkal begurultunk Denverbe. A városban töltött 2 napra leginkább akklimatizálódásként tekintettünk, hiszen a síkságról érkezve tudtuk, hogy kell idő amíg megszokjuk a ritkább levegőt. Bár hűvösebb napokban reménykedtünk, ez nem valósult meg, a kánikula és a magas páratartalom nem segített minket. Nem volt hosszú látnivalólistánk, inkább arra hagyatkoztunk, hogy úgyis szembejön, aminek jönnie kell.
A kormányzati épület - Colorado State Capitol
Magasságjelző a Capitol lépcsőjén
A kocsit a State Capitol közelében parkoltuk le, mert ezt ha tehetjük, minden államban megnézzük. Mivel zárt ajtókba ütköztünk és már mindkettőnknek szüksége lett volna folyadék leengedésre, gyorsan találnunk kellett mosdót. A Capitol eddigi tapasztalataink szerint mindig szabadon látogatható volt egy rövid átvilágítást vagy ellenőrzést követően kulturált mellékhelyiséget is kereshettünk - volna. Szombat lévén más irodaépületben sem reménykedhettünk, így esett, hogy a térképről levadászható legközelebbi nyitva tartó könyvtár felé vettük az irányt. Denveri városnéző túránk tehát a közkönyvtárban kezdődött. 5 percre van a kormányzati épülettől és akciónk sikerrel is járt. Körbenézve felfedeztem, hogy a könyveket egy szállítószalagra kell visszaadni - ami szépen elviszi az osztályozó helyig. Elméláztam, mert egy ilyen az én napi munkámat is jelentősen megkönnyítené!
Városháza
Visszaúton egy parkon mentünk keresztül belecsöppenve az összegyűlt hajléktalanok ételosztásába - nemcsak segítők, illetve hivatalos szervek voltak, hanem embertársak, akik elhozták otthonról a kicsit bőségesebb reggelijüket, hogy megosszák olyanokkal, akiknek erre szükségük van. Elgondolkodtató gesztus.
Denver székesegyháza
Egy arc a városból...
... és egy másik - ki ne emlékezne erre a mosolyra?
A coloradói törvényhozás helyszínét nem láttuk tehát, de találomra elindulva hamar turistának éreztük magunkat. Fokozatosan ébredtünk rá, hogy milyen jó ismét emberek kavalkádját, sokféleségét látni (ettől mostani lakhelyünkön nagyon elszoktunk)! Bennem felidéződött a februári tijuanai kirándulás emléke, legutóbb ott volt ebben részünk. Nem kellett sok idő hozzá, hogy Denver marihuána-utcájára keveredjünk vagy hogy találkozzunk egy úrral az űrből. Graffitiket, piacot és templomot megnézve többet láthatunk a város igazi arcából, mintha az útikönyvek listái után loholnánk, így Denverben sem láttuk az állatkertet, a stadiont (csak kívülről), a történeti múzeumot.
Mindhárom kép a Szeplőtelen Fogantatás Székesegyházát ábrázolja
Ahogy Omahában vagy Kansas City-ben, úgy Denverben is beszédültünk a főpályaudvarra. A vasúti közlekedés kisebb szeletét adja ezen épületek kihasználásának, bár mindenütt vannak rendszeresen közlekedő vonatok és utasok. Találkahely, múzeum, hotel, bevásárlóutca, illetve ezek keveréke egy mai amerikai vasútállomás. Körülötte a termelői piac árusai már sátraikat bontották, többen szétosztották megmaradt portékájukat, mi is elfeleztünk egy "sajtos bureket" és egy ajándékkávét. Pont jó kis ebéd volt az előző napról maradt szendvicsünkkel, mivel barbecue-vacsorát terveztünk.
A termelői piac végére értünk csak ide, minden árus távozóban volt már.
Kora délutánra elbújt a nap és feltámadt a szél, nem bántuk, végre lehetett levegőt venni. Továbbsétáltunk, de nagyon hamar figyelmeztetett az ösztönünk: valami készül, jobb ha tető alá igyekszünk. A képek érdekesek lettek, de szerencsések voltunk, hogy az ég leszakadása előtt 1 perccel beléptünk a parkolóházba.
Nekünk tetszik ez a vöröstéglás belváros, Omaháé is ilyen. Egyszerre van benne erősen a pusztulás érzése és a megújulásé. A városok igyekeznek új életet lehelni a gettósodó, szemetes negyedekbe, kihalt épületekbe. Persze ez rengeteg energia, idő és pénz.
A hegyek megmutatták az erejüket, s mivel a telefonos app min. 70 perces felhőszakadást jósolt elnapoltuk a BBQ-t és úgy döntöttünk, hogy az akklimatizálódást egy boulderi kézműves sörfőzdében folytatjuk. A lefoglalt hotel is arrafelé volt, jó iránynak éreztük a váltást. A látvány szinte elmondhatatlan ahogyan az időjárással együtt a táj, a hegyek, a kilátás megváltozott. Lenyűgözve bámultuk miután kiértünk az életveszélyes, utakat elárasztó zivatarzónából.
Ha természet egyensúlya megborul, minden azonnal talajvesztettebbnek tűnik: Denver a vihar előtt.
A Sziklás-hegység félelmetesebb arca
Az Upslope Brewing Company két nedűjének megkóstolása után a napi események kissé a feledés homályába merülnek. Semmi különös nem történt, mint a hotelszoba elfoglalása és a kocsi kipakolása. Minden szobában alaposan körülnézünk, van-e ágyi poloska, kutyaszőr, állatszag, más hasonló kellemes meglepetések. Előzőleg a sörfőzdében (mint már sokszor, most is) beigazolódott, hogy próbálkozásnak elmegy, de felejthető a legkülönfélébb ízekkel turbózni a folyékony kenyeret. Rebarbara? Guava? Én választottam egy ilyen szezonális sört, de nem volt telitalálat. Miklós választása sokkal nyerőbb lett: a sört whiskey-s hordóban érlelték és ízben emlékeztetett a Tokaji Aszúra, sokkal ütősebb és karakteresebb volt, mint a másik.
Boulder belvárosa
Batch 1000 vs. rebarbara-guava
Második napunkat a reméltnél jóval korábban ébredve - ezt megfejelte még az is, hogy másik időzóna, 1 órával korábban van Omahához képest - a Red Rocks Amfiteátrum felé vettük az irányt. Kora délelőtt tűző napsütésben, kánikulai forróságban már jó sok embert találtunk e nem mindennapi képződménynél. A hegyoldalban kialakított színpad és nézőtér együttesen egy kiváló akusztikájú, érdekes koncerthelyszín, alapjában véve Denver város egyik parkja, séta- és túraösvényekkel, lenyűgöző kilátással.
Szinte nincs egyenes vonal, mind a szemnek, mind az agynak letaglózó élmény!
Szerencsére nemcsak koncertek idején látogatható (bár gazdag zenei gyűjteménye csak akkor) és egy könnyű sétával elérhető, így meglehetősen népszerű a helyiek körében. Mint szemünkkel is láthattuk nemcsak a zene befogadására használják, hanem jógázók, sportolók, sporttáboros gyerekek, cserkészek - testedzésre, erősítésre, futásra. Persze vannak csak fotózók, sétálók, szelfizők és bámészkodók is. Szép kilátás nyílt Denverre is. Aki arra jár és teheti, ne hagyja ki ezt a látnivalót!
A Red Rocks színpada, ottjártunkkor Diana Ross koncertezett (este).
Ő a lépcsőkön lentről felfelé haladt, elképesztő sebességgel és rugalmassággal kb.35 fokban!
Kilátás Denverre a Red Rocks Amfiteátrumból
Még két tervezett célpontunk volt a városban: a legrégebbi része (vicces lenne óvárosnak nevezni), a Larimer Square és a kannabisz temploma. Az előbbi valóban szép, a régies hangulatot megőrizni igyekvő pár utcából álló magja a mai fővárosnak. Mivel épp nemzetközi étel- és italfesztivál volt, azaz sátor sátor hátán, nehéz volt magukról az épületekről fényképeket készíteni.
Slow food festival - az időigényes ételkészítés fesztiválja - csiga jelképpel
Kávékóstolás Hawaii-ról
Sajtkóstolás
Az illatok és a látvány persze hogy minket is becsábított jónéhány árushoz. A nemzetközi jelző sajnos olasz sajtokban és borokban merült ki (nekünk csalódás volt). Egy középnyugati lakos számára azonban a montanai szárított bölényhús vagy a Hawaii-ról való kávé már "nemzetközi".
Érdekes színfoltja a városnak a magyar templom. Mindenhol rákeresünk a magyar színekre, ha van közösségre, hagyományőrzőkre, nem volt ez másként Coloradóban sem. A katolikus templom ugyan nem volt nyitva, sőt éppen hosszabb nyári szünetet tartottak, azért jó volt látni, hogy a világ minden szegletében találkozhatunk magyar szóval.
Következő állomásunk számunkra kuriózum volt, részben mert hitetlenkedve olvastam a weboldalon, hogy a kannabisznak már "szentélye" van Denverben, részben mert ritkán fizetünk be igazi amerikai showműsorra. Itt sem "echte emeriken" volt, de kiváncsiságunk legyőzte a kétkedésünket.
International Church of Cannabis
Az egykori templomépületet átalakították természetesen: a föld alatti része lazulós találkahely és közösségi tér, ahol lehetsz másokkal, de egyedül is, szívhatsz amit akarsz / legális, játszhatsz, rajzolhasz, vagy csak heverészhetsz. A felső része pedig szigorúan csak a show idején tekinthető meg (belépődíj fejében).
Végül nem bántuk meg, hogy maradtunk, mert a kb. félórás "mise" fény- és lézereffektusokkal, kellemes zenével, felolvasással kísérve igazi ellazulás - feltöltődés volt fűszívás nélkül is (egyébként ez ott tilos volt). Minden érzékszervünkre nagyon megnyugtatóan hatott az egész élmény, bátran ajánljuk bárkinek, aki Coloradóban jár.
A tegnapról elmaradt barbecue-ebédet ma bepótoltuk, amolyan estebéd formájában, kb. délután 4-kor értünk az ajánlók által legjobbnak mondott helyre. Népszerűnek és forgalmasnak tűnt, bár többen vártak a megrendelt csomagjukra, mint ahányan a helyszínen ettek. Látni nem nagyon láttuk mit rendelünk meg, más helyekkel ellentétben itt nem a szemünk láttára szeletelték fel a húst és rakták tálcára / csomagolópapírra.
Étteremnek nehezen nevezhetjük a helyet, de van hangulata, az biztos.
Az illatok ínycsiklandóak voltak és látvány híján az alap próbával mentünk: sertésborda, marhaszegy, kolbász és polenta, krumplisaláta, (konzerv)bab köretként. Sajnos az étel kb. harmadrészét kidobtuk, mert nem jött be nekünk: jóval zsírosabb volt, mint amit mi szeretünk és füstösebb is. Továbbra is azt mondhatjuk, hogy meg sem közelítette a texasi ízeket. A gyomrunk megpakolásával (túlterhelésével) egyébként is óvatosak voltunk, mert erre az estére volt még egy tervezett programunk, a Stranahan's whiskey-lepárló. Volt még egy óránk ez előtt a program előtt, így autóztunk kicsit csak úgy...
Beleszippantottunk a levegőbe Denver leginkább marihuána-szagú környékén. Egyébként a létező nagy kereslet kiszolgálására számtalan apró bolt, zöldpatika, "házi gyógyszertár" nyílt Colorado-szerte.
Megnéztük milyen házakban laknak az emberek.
A Stranahan's-be kicsit korábban érkeztünk, s mivel ez az este is viharosnak mutatkozott, volt egy tippem, hogy ketten alkotjuk majd a lepárló kulisszák mögötti bemutató túrájának közönségét. Ez be is jött, Tijuanához hasonlóan tulajdonképpen private tour-t kaptunk.
David nagyon rokonszenves munkatárs volt, s eme rokonszenv kölcsönös volt, ez meglátszott végig azon, ahogyan bánt velünk. Lelkesen mutatta be az összes részt, mesélt a történetéről (tulajdonos és háttér), s persze velünk együtt kóstolt.
Azt is megtudtuk, hogy otthon is lelkes gyakorló, most épp sörfőzésben, s nagyon meggyőzően mondta, hogy a coloradóiak a legjobb házigazdák a világon: kedvelik a jó hegyi levegőt, ételt és italt valamint értékelik a barátságot és a jó beszélgetéseket - így már minden adott egy hangulatos estéhez. Ki ne akarna ezután Coloradóban élni?
A Stranahan's whiskey-nek mindössze 4 hozzávalója van: 100% árpamaláta, élesztő, Szikás-hegységből való forrásvíz és idő, amit az ital a hordóban tölt. Mind a négy egyformán fontos, s pluszban még a kézzel végzett, áldozatos munka. A cég alapítója George Stranahan, sörfőzde-tulajdonos és Jess Graber tűzoltó.
George Stranahan
Kettejük első találkozása nem éppen szerencsés volt: utóbbi oltani érkezett az előbbi farmjára a lángokban álló csűrhöz. Azonban minden rosszban van valami jó: ekkor kezdődött a barátságuk, amelyből ez a karakteres, egyedülálló whiskey megszületett.
A kóstolásnak 4 fázisa volt:
- A whiskey illatának megismerése, beleszagolva a pohárba úgy, hogy a szánk is nyitva van - és valóban más az érzet ha csukott szájjal szagoljuk meg!
- Egyetlen kis korty lenyelése, amivel mintegy lemossuk / előkészítjük az ízlelést.
- A tényleges korty ital lassú elfogyasztása, azaz élvezete.
- Egy-két cseppnyi vízzel elegyítve az utolsó korty lenyelése.
Én személy szerint az utolsót elhagynám, nekem vízzel nem az igazi, de talán csak nem vagyok ínyenc! A Stranahan's single malt whiskey-je nagyon jellegzetes, ütős és finom. Különösen a sherry-s hordókban érlelt gyönyörű színű és harmonikus ízű Sherry Cask. Európába sajnos nem exportálnak az italokból, kizárólagosan az amerikai kontinensen és Japánban vehető meg ez a whiskey.
A legjobb történet, amit David még megosztott velünk az önkéntesekről szólt. A weboldalukon lehet jelentkezni félnapos munkára a lepárlóban. Elsősorban az üvegekbe töltésben és a címkézésben vesznek részt az önkéntesek, képletesen rajtahagyva a kezük nyomát a készterméken. A szerencsések kiválasztása a véletlenen múlik, de mindenki vihet magával még egy embert, s a munkájuk gyümölcse / fizetsége egy üveg Stranahan's. Mondanunk sem kell, ugye, hogy évekre elegendő jelentkezőjük van? A kóstolópoharakat mi is ajándékba kaptuk és persze vettünk is a párlatból ünnepi alkalmakra és a jó emlékek könnyebb felidézése okán.
A látogatás után hazasöpörtünk a szállodába, hiszen másnap bevettük magunkat a Sziklás-hegységbe gyalogtúrázni. Koránkelés és korai indulás várt ránk. Hogy miért, az a következő írásunkból derül majd ki. Tartsanak velünk akkor is!
Ha tetszett a poszt, kövess minket a facebook-on, instagram-on is!
