Figyelem! Közérdekű Közlemény!

A blogunkat új felületre helyeztük és új nevet adtunk neki. 2021. októberétől az alábbi linken olvashatóak a bejegyzéseink: www.aborondomesen.com

A travelbug.blog.hu oldalon nem jelennek meg az új írásaink, viszont a régi posztok természetesen továbbra is elérhetőek lesznek itt.

Gabi és Miklós

Mihez is hasonlítható Magyarországon ez a texasi kisváros - pontosabban annak is csak egy része - ? Talán a sóstói vagy a szentendrei skanzenhez. Amerikában járva persze tudhatjuk, hogy a történelmi jelző alatt nem ugyanazt értik, mint otthon. 

A történelmi Gruene ma New Braunfels város része, Austintól 40 mérföldre található dél felé, az I-35-ös autópálya mentén. Részben az időjárási körülmények, részben persze az átéltek miatt ez a kisváros is felkerült  a legemlékezetesebb utazások listájára nálunk. Miután májusban már  a második hétvégén fújtuk le az Észak-Texasba indulást tornádó, áradás és vihar (piros riasztás) előrejelzése okán, a hosszú ünnepi víkendre úgy gondoltuk könnyed és laza szórakozás lesz Gruene. Egészen a horrorisztikus hazaútig az is volt.

Az ismerősök tanácsa csak annyi volt: amikor meglátjátok a víztornyot, térjetek le az autópályáról és már ott is vagytok. Ez igaz volt, szombat délután egy rövid órányi autózást követően indultunk városnézni Gruene-ben. Egyáltalán nem egy álmos kisvárosra kell számítani, tele volt látogatókkal: táborozó cserkészekkel, kiránduló idős hölgyekkel, családokkal, lánybúcsúban bulizókkal és tubingoló társaságokkal.

A tubing az egyik legnépszerűbb és legvonzóbb tevékenység errefelé, amiért sokan kiautóznak a környező nagyvárosokból: jónéhány egymáshoz kötött óriási úszógumin (gumitömlőn) lecsordogálnak a folyókon, egyszer jelmezben, parti részeként, másszor csak a buli kedvéért a sörrel megpakolt hűtőládákat is magukkal vontatva. Nem raftingra kell gondolni, csakis hűsölés, vízbecsobbanás, szelfizés, iszogatás ilyenkor a cél. A Memorial Day 30 fokos melegében az egyik leghűsítőbb szórakozás.

Gruene pár utcáját rövidebb idő alatt is bejárhatjuk, de ha a boltokban nézelődünk, kóstolgatunk, bortúrára indulunk, vagy ahogyan mi, fényképezünk, akkor egésznapos programként is tervezhetjük. Érdemes elolvasni az emléktáblákat, értékes tudással gazdagodhatunk, körbejárni az épületeket, elsétálni a Guadalupe partjára, bort, mézet, lekvárt, mogyoróvajat kóstolni, könyvek, kacatok, ajándéktárgyak, festmények, kerámiák között böngészni.

A mi ottjártunkkor három helyen szólt élőzene már a délután folyamán az esti Gruene Hall-beli koncertre hangolva. Nekünk persze leginkább egy-egy régi kapubejáró, ajtó, a szokásosnál jobban megóvott eredeti épületek, kertrészletek, falusias hátsó udvarok tetszettek. Nagyszerű fotóstéma!

Aki persze szeretne meg is szállhat a valóban régi épületekben kialakított B&B szálláshelyeken vagy az alapító Ernst Gruene egykori otthonából lett viktoriánus hotelben.

Az 1840-es években ideérkezett német telepes jó érzékkel választotta lakhelyéül az akkor még csak eladásra kínált földet: pár évtizeden belül gyapottermesztő gazdaságok virágoztak itt, a kereskedő vénájúak pedig forgalmas központtá változtatták az Austint San Antonióval öszekötő útvonal poros postakocsi-állomását. Az iparosodás sem kerülte el Gruene-t: a századforduló előtt már gyapotmagtalanító üzemet és két kisebb teherpályaudvart építettek.

A közösségi élet színteréül pedig 1878-ban megnyitották az azóta is működő Dance Hallt. Texas egyik legrégebbi ilyen intézménye méltán tagja a helyiek által " zenei Szentháromságnak" titulált épülethármasnak (Luckenbach Dance Hall, Bandera Cabaret Dance Hall, Gruene Hall). Számunkra Mgyarországon már teljesen letűnt szórakozási forma helyszínei ezek a faszerkezetű, fapadlós, félig nyitott, tágas tánc- és koncerttermek, ahol minden hétvégén (de sokszor hétközben is) összegyűlnek élő nép (country) zenét hallgatni, táncolni, találkozni az emberek. Minden korosztály, (többnyire) népviseletben , szórakozni, (nem lerészegedni, balhézni) etc.

Május utolsó szombat estéjén Texas egyik legnépszerűbb aktív countryénekese lépett fel. Dale Watson kétórás élő lemezbemutató koncertjét (Call Me Insane) semmi sztárkodás nem előzte meg, zenekara 3 tagja és egy segítő állította be a hangosítást, rendezte be a színpadot.

Az énekes pontosan érkezett és többekkel történt rövid beszélgetés, baráti kézfogás után csapott a húrok közé. A végén a gitárt letéve lelépett a színpadról és mosolyogva pózolt a képekhez, beszélgetett, dedikált. Minket ez a baráti, közvetlen stílus nagyon megfogott.

Sokáig nézegettük a helyszínen megfordult hírességek falát is: George Strait, B.B. King, Willie Nelson, Bo Diddley,  Lyle Lovett, Jerry Jeff Walker és még John Travolta is fellépett a Gruene Hallban.

A zene, a táncolók és a hangulat egyébként annyira magával ragadott, hogy csak 11 óra felé vettük észre milyen óriási felhőszakadássá alakult a kora esti szemerkélő eső. Rövid guglizás és tanakodás után bebugyoláltuk a legértékesebb dolgokat újságpapírba és ruhákba (fotómasina, telefonok) és előkerítettük az autót.  

Félelmetes villámlás, égzengés és kitartó esőzuhogás közepette 40-nel igyekeztünk hazajutni az I-35-ösön - ami ezen körülmények nélkül is Texas legveszélyesebb autóútjának számít. A pokoli helyzet ellenére is láttunk mosolyognivalót.

Hogy milyen átkozottul szerencsések voltunk, azt már csak a másnapi hírekből tudtuk meg: kb. 3 órával a mi áthaladásunk után a felduzzadt Blanco folyó átöntött az autópályán rettenetes károkat okozva és emberéleteket követelve a közeli, rendkívül barátságos kis üdülőközpontban, Wimberley-ben.

Ha tetszett a cikk, kövess minket a facebook-on is!