travelBug

Meglepetések és hangulatképek Saint Louis-ból

2021. június 30. - Árva Gabriella

Két éve Hálaadáskor voltunk Saint Louis-ban és múlt novemberben, amikor elővettem a képeket hogy megírjam az utazás történetét annyi sok jó élmény, emlék és melegség öntött el, hogy naponta visszatértem nézegetni a fotókat, megeleveníteni mindent és olvasni a városról. Kellett léleksimogatónak és ugródeszkának, hogy az akkori valóságnál valami sokkal barátságosabb, szerethetőbb és befogadóbb világba léphessek általa. Szerintem nem véletlenül a Középnyugat egyik legsokrétűbb és leginkább élhető-szerethető városa Sain' Lo. Jöjjenek velünk a folyamóriás Mississippi, a blues, a francia liliom, a Clydesdale lovak és Polgár Zsuzsa városába!

DSC 4953

Sikerült szerdán, az ünnepnap előestéjén autóba pattannunk és kb. 5 órányi utat magunk mögött hagynunk. Columbia városka egy szállodájában megaludva, másnap alig 2 óra alatt Saint Louis egyetemi campusán, egész pontosan a Delmar sugárúton sétáltunk.

DSC 4754

DSC 4785

Erre a napra olyan felfedezni valókat szoktam keresni, amelyek bombabiztosan elérhetőek, november negyedik csütörtök estéjén ugyanis tényleg hálaadó vacsoraasztalok köré gyűlnek az amerikai családok - s ez azt is jelenti, hogy a benzinkutakon kívül szinte semmi nincs nyitva. Ennek megelelően meglehetősen kihalt volt a környék, amit mi nem bántunk, legalább nem sétált bele a képekbe idegen. Pár kávé után menő, kutyát sétáltató emberen kívül nem igazán találkoztunk senkivel kb. a délután közepéig.

DSC 4792

DSC07912

A Delmar tulajdonképpen Saint Louis csillagainak utcája, de a sok apró bolt, kifőzde, kávézó, pékség, galéria azt sejtette, hogy hétköznap sokkal nyüzsgőbb itt az élet.  Mi a csillagok miatt jöttünk ide elsőként és nem kellett félóra, hogy magyar névbe botoljunk (1. meglepetés). Joseph Pulitzer mellett számos sportolónak, művésznek, tudósnak, színésznek, írónak, hírességnek van itt aranycsillaga - megörökítve azt a munkásságot, amivel hozzájárultak a város halhatatlanná tételéhez.

20181122 134850

DSC 4760

DSC 4776

DSC07918

Ike és Tina Turner, Yogi Berra, William Burroughs, Irma Rombauer, Chuck Berry, Charles Lindbergh, Kevin Kline, Jackie Joyner-Kersee, Albert King, Redd Foxx, T.S. Eliot, Robert Duvall, Miles Davis, Jimmy Connors, Christine Brewer és Maya Angelou mind kötődnek a városhoz. Hogy végképp ne legyen unalmas a séta, Tivoli, graffitik, pin-up lány, mókás szobrok és járdába vésett feliratok szórakoztattak minket. Ebédelni betértünk egy szír étterembe és milyen jól jártunk: olyan ízletes, házi készítésű humuszt még soha addig nem ettünk!

DSC 4821

20181122 140614

20181122 124932

Kutya-cuki

Pár lámpával és szőnyeggel, hívogató kávéillattal egyedi hangulatot tudnak teremteni, nem is tettünk mást mint belesüppedtünk a karosszékbe és amíg vártunk a kajára visszanéztük a fényképeket a pár házzal korábban látott kutya-cukrászdáról. Nem vagyok biztos abban, hogy a négylábúak vágyainak netovábbja a saját pékség, de mindenesetre becsábulhatnak.

DSC 4927

Lindell körút

DSC 4902

DSC 4886

Az idő kellemes volta hozzájárult, hogy továbbra is tudtunk sétálni, a bazilika környékén - és persze be is mentünk. A Lindell körút egyébként is célpontunk volt, mert minden városban igyekszünk megnézni  a lakónegyedeket, ha lehet, legyen az lakótelep, apartmankomplexum, kertváros (New Orleans, Salt Lake City, San Antonio, San Saba, Winnipeg, Los Angeles). 

DSC 4861

Ha a kommentmezőkön túl szeretnél velünk kapcsolatba kerülni (bármi kérdésed van vagy csak szeretnél velünk megosztani egy történetet) akár írhatsz is nekünk a hellotravelbughu@gmail.com email címre!

Ha pedig követnél minket, megtalálsz minket facebookon, instagramon és néha youtube-on is! 

DSC 4859

DSC 4857

Sokszor leírtam már, hogy az Államokban általában nincsenek nyitva a templomok napközben, ez az üdítő kivételek közé tartozik. Azzal is erősíti a szabályt, hogy sokkal monumentálisabb és fényűzőbb, mint az átlagos amerikai templomok. Mozaikdíszei, mellékhajói, oszlopai ízlést és kifinomultságot tükröznek és foglyul ejtik a látogatót.

DSC 4832

DSC 4838

DSC 4837

DSC 4845

A 7700 m2 felület mozaikkockákkal borítását csak 1988-ban fejezték be. Az volt az érzésünk, mintha minden vadonatúj lenne, a padlóburkolatok, a lámpák, a padsorok, az orgona. Kint is egy XXI. századi acélszobor vonja magára a figyelmet, amely egy Litvániában született, később lengyel-amerikaivá lett szobrász, Wiktor Szostalo alkotása. Szóval érdekes volt meglátnunk a kettősséget: miközben hangsúlyozzák a többszáz éves hagymányokat és a védőszent franciaságát, egészen modern a környezet és a hangulat, amibe belecsöppenünk.

DSC 4900

DSC 4884

DSC 4880

A Lindell körúton szép őszi fényekben láttuk a házakat, érdekes módon a texasinál sokkal kevesebb díszítéssel, Hálaadás-körítéssel. Ami a déli államokra szinte egyáltalán nem jellemző, annál inkább az északkeleti középnyugatiakra: rengeteg vörösbarna téglaházat találtunk (magán és társas egyaránt). S kelet felé haladva egyre több az otthoniakhoz hasonló, sokemeletesekből álló lakótelep is. Mivel a térképen kicsit utánanézve jó hosszúnak bizonyultak a West End kör- és sugárútjai, egy idő után Bedekóra váltottunk, s mit ad Isten, épp egy történelmi tábla alatt sikerült újra leparkolnunk: minden utak szülőanyja, a 66-os út is épp arra halad keresztül a városon (Kingshigway Blvd) (2. meglepetés)!

DSC 4932

DSC 4855

Nagyon kellemes ünnepi hangulat volt a városban, azt értem ez alatt, hogy mivel szabad a Hálaadás körüli pár nap, mindenki igyekszik leengedni, pihenni, sokan sétálnak, sportolnak a szabadban, barátokkal találkoznak, családdal ünnepelnek. Kisebb az autóforgalom, tisztább a levegő, kevesebb a zaj. (Sajnos nem tart sokáig e paradicsomi állapot: a bevásárlóközpontok újabban már csütörtök este kinyitnak a Black Friday-őrülethez.)

DSC 5003

Nem ment még le a nap, amikor célba vettük a legnépszerűbb látnivalót a róla elnevezett nemzeti parkban: a Gateway Arch egy majd 200 m magas ív, amely a vadnyugat meghódítását és a nyugat felé terjeszkedés dicsőségét hívatott hirdetni e földrészen. A Mississippi partján emelték egy óriási gát tetején. Mivel egyikünk gyerekkora óta a földrajz szerelmese (én) és emlékeimben élénken él ahogyan a földrajztanár mesélt erről a folyóról, nem hagyhattam ki, hogy belemerítsem a kezem. Csütörtök este szép rózsaszínbe vonta a lemenő nap a folyó messzi túlpartját, s vele együtt leírhatatlanba az ívet.
20181122 165412

Mighty Mississippi

DSC 4941

DSC 4982

Nem vonzott minket a lehetőség, hogy egy siklószerű járművel felvigyenek az ív legmagasabb pontjára, bár a kilátás valószínűleg pazar. Beértük a földi kilátással mindkét irányban. A régi bírósági épület messze kiemelkedik a nemes szépségével, érdemes böngészni a fotók között. Az ív eredetileg Thomas Jefferson elgondolását jelképezte a kontinenst kelet-nyugati irányban átszelő út- és vasútvonalakkal, városépítő tervekkel, aztán a bíróság épülete is fontos szerepet nyert. Ma a tájékoztató táblákon azt olvashatjuk, hogy több első kezdeményezésnek emléket állítottak általa:

  • a Louisiana-szerződés nyélbe ütése, amely az Államok területét megkétszerezte 1803-ban
  • Lewis és Clark 1806-os expedíciója
  • Harriet és Dredd Scott bírósági keresete (1846), amelyet bár elvesztettek, mégis precedens értékű volt  a rabszolgaság felszámolásának folyamatában
  • Virginia Minor keresete annak érdekében, hogy szavazhasson 1872-ben (kapcsolódva az országos civil engedetlenségi mozgalmakhoz, amelyeket Susan B. Anthony neve fémjelzett)

DSC 4975

A bíróság épülete

A nap már majdnem teljesen lenyugodott amikor úgy éreztük kell egy kis ejtőzés, energiafeltöltés. Ezért elfoglaltuk a szállásunkat, ami ezúttal egy belvárosi hotelben volt. Az ablakból ráláttunk az előbb leírt fémívre. Egy szűk óra múltán ismét nyakunkba akasztottuk a fotómasinát és esti sétára mentünk. Nem is bántuk meg, a bíróság épülete, az ív, a folyó mind maradandó élményt nyújtott kivilágítva is. A telihold nagyban hozzájárult a látvány fokozásához, igy igyekeztünk minél többet "lementeni" magunkban a fényekből, sejtelmekből, tapasztalatokból.

DSC 5019

DSC 4989

DSC 5137

DSC 5133

A következő napra terveztem egy ismerjük meg a Mississippit közelebbről-csillagtúrát - sajnos az idő nem volt már olyan kegyes hozzánk, mint előzőleg. A pénteket az Államok egyik világörökségi helyszínén, kezdtük. A Cahokia-halmok Collinsville városkához tartoznak Illinois államban, tehát át kellett kelnünk a Mississippin. Érdekes tapasztalat volt a Cahokia, mivel errefelé nem áldoznak milliókat a közvagyonból műemlékállításra, múzeumalapításra vagy történelmi emlékhely feltárására. Bár e lelőhelynek nagy a jelentősége, feltárása és állagmegóvása évtizedek óta lassan halad, ahogyan elérhetőek a pénzforrások.

DSC 5190

Cahokia az Államok első igazi nagyvárosa volt (3. meglepetés), virágkorát a XII-XIII. században élte. Az egyetlen olyan lelőhely az észak-amerikai kontinensen, amely képet adhatna az őslakosok valódi kultúrájáról jóval az európai felfedezők megérkezése előtti időkből. Korábban írtunk már bejegyzést erről, a fenti linkre kattintva elolvasható. A posztból az is kiderül miért nem egyértelműen pozitív benyomásokkal távoztunk Collinsville-ből. Jó szeles és felhős volt az idő, s inkább rosszabbodott ahogyan magunk mögött hagytuk a dombokat.

DSC 5239

DSC 5230

A folyóhoz legküzelebb haladó úton maradtunk és igyekeztünk felfogni a Mississippi felfoghatatlan méreteit. Áradt is a folyó, de az én képzeteimet mindenképp felülmúlta. Tengernek tűnt bárhonnan néztük, s akkor még nem is említettük, hogy a szabályozással biztosan kisebbítették a medrét és az árterületét. Meg akartuk nézni a régi 66-os út részeként üzemelő hídját, ami mint a helyszínen kiderült nem is olyan egyszerű. Illinois-ban lehetett csak megközelíteni a ma már csak emlékhelynek tekintett hídrészt. Missouriban is megpróbáltunk odahajtani, de sorompókat és tiltótáblákat találtunk a folyónak ezen az oldalán. Találtunk egy táblát arról is, hogy az emberi felelőtlenség miatt kellett elzárni a területet, mivel randalírozást és szándékos károkozást kellett megfékezniük a  hatóságoknak Missouriban.

DSC 5255

Vándortársunk a 66-os úton az illinois-i oldalon

DSC08078

A híd feljárata Missouriban 

A Chain of Rocks-híd mintegy három évtizeden keresztül szolgált átkelőként a mighty Mississippin. Nevét a St. Louis-tól északra eső, sekélyebb részén sorakozó szikladarabokról kapta, amelyek a múlt század elején jócskán megnehezítették a folyón közlekedők életét. Ma már nem látszanak ezek a sziklák, mert egy, a 60-as években emelt gátnak köszönhetően valamennyi a víz alá került. A hidat 1927-ben kezdték építeni, körültekintő és minden igényt kielégítő tervek alapján. Egyik oldalon díszfasort, a másikon vidámparkot terveztek, hogy látvány- és élményrésze is legyen a 66-os út ezen szakaszának. Ami így 1936-ban az útikönyvekbe is bekerült, mint a szabadságot, a végtelen lehetőségeket jelképező "minden utak szülőanyja" egyik legizgalmasabb része.

DSC08087

Emlékkép a hídról

DSC 5199

A forgalomnak 1929 nyarán adták át és vámot az áthaladásért a kezdetektől Illinois-ban, Madison város kasszájába szedtek. Talán a kedvezőtlen időknek is köszönhetően, de amilyen ígéretesen indult, olyan csúfosan végezte be pályafutását. A világválság, majd  a háború éveiben nem volt jellemzőek az országátszelő, nosztalgiázó hosszú autóutak, a híd forgalma jelentősen csökkent és ezt a folyamatot nem tudták megfordítani. Egy új építése okán pedig egyre kevesebbet fordítottak a karbantartására. 1968-ban zárták le a forgalom elől.

DSC 5217

A sorsa ezután szomorú fordulatokat vett, döntöttek az eltávolításáról és meg is kezdték a súlyos összegekbe kerülő bontást. A hadsereg gyakorló célú robbantásokat végzett rajta és utolsó rúgásként, sorsára hagyták az egészet amikor a bontott acélt már nem lehetett eladni jó áron. Pár éve vette gondozásába a Trailnet nevű szervezet, azóta gyalog illetve kerékpárral bemehetünk a híd illinois-i oldaláról és lenézhetünk a folyamóriásra a magasából. Általuk része lett a Mississippi mindkét oldalán haladó 300 mérföldes bicikliútnak. Míg sétáltunk rajta a folyó téralakító munkáját és erejét vehettük szemügyre, a Missouriban levő, elhanyagolt, letarolt másik végén pedig az idő múlásának életünkre gyakorolt hatásán lamentálhattunk.

DSC 5265

Egyre romló időben ezután visszaültünk a kocsiba és észak felé indultunk. A tervünk az volt, hogy komppal kelünk át a Mississippin. Mivel útba esett a Missouri-Mississippi összefolyásának helye és időközben kiderült, hogy van ott egy kilátó, eldöntöttük, hogy megállunk és megnézzük. A parkoló üresen állt, ami percek múlva számunkra is azt jelentette, hogy nem sok keresnivalónk van ott: ünnep lévén nem volt nyitva a kilátó. Megpróbáltunk a gátakig közelebb menni, de az eső egyre jobban esett, a szél dühödten vagdosta a nagy cseppeket az ablakhoz, ezért az első útlezáró táblánál nem esett nehezünkre feladni a próbálkozást. 

DSC08114

Zuhogó esőben a kompon

DSC 5277

Kompátkelés az áradó Mississippin

A fenségesen hömpölygő folyam és körülötte minden szürke volt, ez nem is változott a következő 2 órában. Hartford, Alton, Grafton, Hardin kisvárosokon áthajtva nem is volt kedvünk kiszállni. Golden Eagle településen nétzem ki még otthon a kompjáratot, amivel majd átkelhetünk vissza Missouriba. A komplejáróhoz vezető úton élénkült meg először a forgalom és az eső kitartóan zuhogott, így le kellett mondanunk arról, hogy nézelődhetünk a kompon. A Huskers-meccs eredményét vizslatva csak a kocsiból szemlélhettük a tengernyi folyót a kb. 20 perces úton. 

20181123 170433

St. Charlest egy autógyűjtemény és egy pizza kedvéért vettük fel a listára, az átkelés után a Fast Lane Classic Cars volt tehát a célpontunk. Elég régen jártunk már ilyen helyen, talán ez is közrejátszott abban, hogy végül több mint 2 órát nézelődtünk. Meg persze az, hogy a helyszínen kiderült ez egy egész campus 3 óriási bemutatóteremmel, restaurátor- és más szerelőműhelyekkel, petrolhead-ajándékbolttal, s ahol nemcsak tárolják és kiállítják a járműveket, hanem javítják, építik, helyrepofozzák és árulják is. Külön posztot tervezünk erről a későbbiekben.

20181123 180243

Az idő számunkra még mindig kellemetlenül zord volt, amikor a távozás mezejére léptünk és éhesek is voltunk már délután 6 óra felé, így a következő állomás a pizzéria lett. Hihetetlenül hideg volt az étteremben, minden cuccot magunkon tartottunk, míg a pizzára vártunk (értsd: kesztyű, sapka, kabát) és még így is attól tartottunk, hogy jól megfázunk. Miután a kaját extragyorsan megettük, nemigen volt kedvünk az egyébként karácsonyi maskarában pompázó bevásárlós sétálóutcában andalogni - bár szép számban láttunk miniszoknyás, harisnya nélküli fiatal nőket színesöltönyös, hipszter-kiegészítőkkel telepakolt ifjak karjába kapaszkodva 12 centis tűsarkakon tipegni, papírtasakokkal a karjukon, azaz az aktuális karácsonyi bevásárlókörutat élvezve. Mi ezt inkább kihagytuk és visszatértünk a szállodába. Minimum félórás forró zuhany kellett fejenként a felmelegedéshez, ezután már csak a szoba nyújtotta meleget és a kényelmet élveztük.

A pizza egyébként arról híres, hogy speciális, háromféle sajtból készült sajtkészítménnyel (Provel) tálalják, extravékony a tésztája és négyzetalakúra szeletelik (mi nem így kaptuk). Természetesen finom volt, hiszen frissen készült, de az egetrengető jelzőt nem érdemelte ki.

Folyt. köv.!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://travelbug.blog.hu/api/trackback/id/tr1716282600

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása