travelBug

Király(i) kanadai kirándulás

2021. január 06. - Árva Gabriella

Kanadai kirándulásunk második része ez a bejegyzés - az első két napról ezen a linken olvashat az érdeklődő - és nem titok, hogy léleksimogatóként használtuk a vírus okozta önfegyelem egy nehezebb időszakában. Számomra a második legjobb élmény 2019-ből, a másságával, a frissességével, hogy nem volt kedvünk hazajönni. Maradandó emlék a királyi kanadai pénzverde, ahol egyik ámulatból a másikba estünk és akkor még nem is sejtettük mi vár minket Fargóban. Telefonfénynél készített - sütött pizza, világvége viharhangulat és a gondviselés. Másnap pedig a Vörös-folyó minnesotai oldalán egy kis helyi, a közösség által létrehozott és fenntartott múzeum, a moorheadi Hazatérés Központ. Ez amilyen felemásan hangzik, annyira nagyszerű és minden bizonnyal vissza nem térő látogatói élmény volt. Tartsanak velünk és legyenek részesei nem mindennapi kalandjainknak! DSC 4502

Juharlevél cukorvirágból

A történet mozgókép formájában összefoglalva

Szeptember másodika, hétfő a Munka ünnepe volt Kanadában is, tehát munkaszüneti nap és sok minden zárva. A pénzverde (Royal Canadian Mint) azonban szerencsére a fenti üzemmódban fogadott vendégeket, ez azt jelentette, hogy a gyártósor nem működött, de minden mást egyébként megnézhettünk. Egy 20 perces autóúttal értük el Winnipegben azt a kertvárosi részt, ahol meglehetősen meghökkentő környezetben, tóparton áll a nem-lehet-nem-észrevenni épület.

DSC 4532

A Királyi Pénzverde épülete

A vezetett túrára be kellett jelentkeznünk, de ezen kívül nem voltak állig felfegyverzett őrök, sem detektoros kapu vagy átkutatás. Ez meglepetés volt, hiszen a határ másik oldalán erre speckó hajcihőt működtetnek. Később mégiscsak feltűnt 2 egyenruhás, mivel az egyik sarokban megemelhettünk és megtapogathattunk egy aranytömböt. Ezt őrizte a két jókedvű, abszolút barátságos, laza rendőr.

20190902 094201

Granny winnipegi fenyőfák és a pénzverde előtt

Miután elintéztünk minden előkészületet, volt még időnk körülnézni az épületben, ami persze munkahely sokak számára, de az irodai környezetet bőven átértelmezve láthattuk itt, Winnipegben. Az 1976-ban épült pénzverde 100%-os kihasználtságú, high-tech gyártósorral bír, s az a hely, ahol minden egyes, az országban használt érme megfordul valamilyen formában. Összesen két ilyen intézmény van Kanadában (a másik Ottawában). A winnipegi azért épült meg, mert a másik kapacitása kevés volt a földrész növekvő igényeinek kielégítéséhez. A formabontó épület minden napszakban más színben pompázik, de nemcsak ezért egyedülálló. A préri közepén egy nyugodt vízű tó partján, semmiféle extra, 10 m magas kerítéssel nem határolt campusa leginkább arborétumra emlékeztet. Gyönyörű fenyőfák között magasodik a háromszög-mintával tervezett környezetbarát épület és a kiszolgáló egységei. A bejárathoz vezető úton mindazon nemzetek zászlói között gurulhatunk, amelyeknek készítettek már Winnipegben pénzérméket. (77 lobogó 2019-ben) 

DSC 4506

20190902 102203

DSC01513

 

Ha a kommentmezőkön túl szeretnél velünk kapcsolatba kerülni (bármi kérdésed van vagy csak szeretnél velünk megosztani egy történetet) akár írhatsz is nekünk a hellotravelbughu@gmail.com email címre!

Ha pedig követnél minket, megtalálsz minket facebookon, instagramon és néha youtube-on is!

 

DSC01529

A túravezető fiatalember sem volt hatlövetűvel felszerelve, csak sok tudással és jó humorral. Végigvezetett minket a gyártás folyamatán, miközben a pénzverde történetét is vázolta. Megtudtuk például, hogy az érmék tervezésére felkért művészek között ötvös, grafikus, ékszertervező, festőművész, kovács is megfordult már. Bármilyen ötletre nyitott a pénzverde irányító testülete, igazgatótanácsa. A kanadai pénzverde szintén egyedülálló módon inkább egy alapítvány mintájára működik, fenntartását saját maga finanszírozza, nem kap kormányzati támogatást (adófizetők pénzét). A mesternyomatot Ottawában készítik el, de a gyártósoron használt munkaöntvényeket már Winnipegben. A folyamat szakértelmet igényel, részeinek megnevezésével nem vagyok tisztában, így nem vállalkozom a teljes leírásra.

DSC 4484

A pénzverde kiszolgáló irodái

DSC 4479

Muzeális darabok a folyosón, balra az üvegfal mögött a gyártósor

Amire különösen büszke volt a mesélőnk, számunkra elég nagy meglepetést okozott: az érmék nemcsak kerekek és szabályos szélűek lehetnek, sőt a minták és a színek sem kizárólagosak! Ennek megfelelően láttunk hullámos  szélű, pirossal, narancsszínnel, állatos vagy növényi mintákkal díszített pénzdarabokat. 2017-ben az északi fényt is a forgalomba került kétdollárosokra varázsolták, a világon egyedül itt használt technikával. Mi is láttuk a felragyogó türkizt az UV-lámpa alatt. Hangsúlyoznám, hogy nem egyedi megrendelésre készült, pár darabos kollekcióról van szó, hanem az országban forgalomba bocsátott sima fizetőérmékről. Ebből az északi fényt felvillantóból mintegy tízmilliót gyártottak le. Winnipegben készültek a 2010-es vancouveri Téli Olimpia és Paralimpia érmei, ezeket is megnézhettük a születésük helyszínén. Bizonyára sokan emlékeznek rájuk, hiszen nem sima, hanem hullámosra munkált érmek voltak. A linkre kattintva szép képeket böngészhet az érdeklődő a honlapon.

DSC01528

DSC01524

DSC01530

Több amerikai vendég volt a csoportban és minden második kérdésükkel a szinte nemlétező biztonsági intézkedéseket firtatták. A gyártósor végén, illetve a csomagolóüzem felé szabad, nyitott kijárata volt az üzemcsarnoknak. Kamerák persze vannak felszerelve, tehát nem óvatlanok, csak nem is annyira rémületben, bizalom nélkül élnek, mint a határ amerikai oldalán. (Az idegenvezető párszor elsütötte a viccet: ez itt nem az USA.) Nem kis derültséget okozott az a közlése sem, hogy a bedobozolt rolnikat jelöletlen, illetve Pepsi / Coca-Cola feliratú vagy más kamionokban szállítják, hiszen így nem kell kísérni és őrizni (nyomkövető persze van bennük)! 

DSC01533

West End

DSC 4537

DSC 4559

DSC 4597

A délelőtt második felét a város West End részében töltöttük. Világfalunak is becézik, mert sok nemzet képviselői élnek itt, köztük számos diák. Főutcáján, az Ellice sugárúton sétáltunk hosszan és épp csak magyarokkal nem találkoztunk. Kifőzdék, kisboltok, kávézók, kirakatok, graffitik formájában minden kontinens képviseltette magát. Az egyetlen fájdalmunk volt, hogy nem találtunk nyitva olyan ebédelőhelyet, amely nemzet konyháját kedveljük. Ezért aznapi ebédünk csak egy gyorséttermi hamburger volt már a határ felé vezető úton.

DSC 4562

DSC 4594

DSC 4579

Az USA-ba történő belépés sem volt igazán említésre méltó (a kilépéshez hasonlóan), a zöldkártya alapján ellenőriztek, de az autót nem vizsgálták át. Mivel a távolság nagy volt, Fargóig (360 km, 4 óra) ugyanúgy a 29-es autópályát választottuk, mint pár nappal korábban. Mire a várost elértük Észak-Dakotában, sötét és súlyos fellegek borították be az eget, s a szél is egyre erősebben rángatott mindent.

20190902 180330

A vihar kezdete

DSC01611

DSC01605

Fargóban még csak bele sem merültünk a sétába, amikor leszakadt az ég, de akkora erővel, hogy nagyon hamar menedéket kellett keresnünk, mivel semmi jele nem mutatkozott az enyhülésnek. Sőt! A vihar orkánná fokozódott, úgy tűnt fehér hajónkat is képes lenne elsodorni. Én eléggé megrémültem, mert hamarosan elment az áram a városnak abban a részében, a kocsiban nem voltunk biztonságban és a benzinmutatónk nullán állt.

20190902 191710

Kettősünk ekkor magabiztosabb fele (Miklós), mielőtt rajtam elhatalmasodott volna a pánik, a közeli étterembe navigált minket, szóval Granny-t sorsára hagytuk. A pizzériában sem volt áram, de többen bemenekültek és várakozó álláspontra helyezkedtek. Az alkalmazottak megsütötték a korábban befutott rendeléseket és az evést befejezők, illetve mi, félelemből betérők tébláboltunk a sötét helyiségben telefonok fényénél. Aztán valaki megkérdezte, hogy sütnek-e továbbra is pizzát, ha kérünk. Persze! Nosza, mi is rendeltünk és a várakozás során magunkba mélyedve felfedeztük a Gondviselés elapadhatatlan jóságát: most is gondoskodott rólunk, hiszen tető volt a fejünk felett és nemsokára friss, forró, illatozó pizzaszeletek az asztalunkon.

20190902 184949

Megérte volna jobban bízni ebben az erőben.  Az összes többi gond is megoldódott, megtankoltuk a kocsit, mert nem minden városrészben volt áramszünet. Elgurultunk egy helyi sörfőzdébe, ahol végül nem telepedtünk le - pedig a csaposlány szuper vendégmarasztaló volt - csak választottunk pár dobozt, amit később a szállodában nyitottunk ki.

20190902 193353

Drekker Sörfőzde

20190903 111701

A hó élvezete Észak-Dakotában egy 1966-os fotón: szép kihívás innen kiásni az autót!

Elámulva hallgattuk a helyiek lamentálását arról, hogy ezután a vihar után tulajdonképpen beköszönt a hideg évszak: bármikor eshet bármennyi hó és lesüllyedhet a hőmérő higanyszála. Csak emlékeztetőül: szeptember 2. volt ekkor. Apokaliptikus katasztrófafotókat követően elfoglaltuk a szállodai szobát és forró zuhany után ki sem bújtunk a biztonságból és a melegből.

20190902 201347

Vihar utáni világosodás

Másnap valóban alacsonyabbra kúszott fel a higanyszál, de mivel benti programot terveztünk nem annyira befolyásolt minket. Ekkor még nem sejtettük, hogy egyik, legemlékezetesebb élményünk előtt állunk. A Vörös-folyó túloldalára gurultunk át és amikor leparkoltuk Granny-t, immár Minnesotában, úgy tűnt egy szépkorúak lakta centrumba kerülünk mindjárt. Megállt egy ilyen intézmény kisbusza, kellemes külsejű, vidám idős hölgyek szálltak ki és vettek búcsút a joviális sofőrtől. Mi összenéztünk és bementünk utánuk. 

DSC 4742

A minnesotai Moorhead Hjemkomst Center nevű intézménye minden várakozásunkat felülmúlta és egyik meglepetést a másik után sorozta elénk! Bárkinek erősen ajánljuk, aki arra jár, vétek kihagyni. Percek alatt kiderült, hogy a szépen felöltözött idős hölgyek a központ önkéntesei, mert egyikük nagyon kedvesen máris üdvözölt minket és elmondta mivel tölthetjük el a délelőttöt náluk. Mi naivak, hittünk amit hittünk és valóban az egész délelőttöt náluk töltöttük.

DSC 4631

A központ neve norvég szó, hazatérést jelent. Arról a hajóról kapta, amely a legfontosabb kiállított látnivalója. A Hjemkomst nevű hajó 13 fő legénységgel 1982 nyarán indult útnak, hogy valóra váltsa Robert Asp álmát. A Duluth (Minnesota) és Bergen (Norvégia) közötti kb. 10000 km-es távot 2,5 hónap alatt tették meg családtagjai és barátai - sajnos már nélküle, mivel Asp korábban leukémiában elhunyt. Álmát életben tartva, a vikingek hajóépítő hagyományaira támaszkodva megépítették a Hjemkomstot és kipróbálás után élesben is bevetették. S hogy miért is hazatérés ez a misszió?

DSC01670

Az expedíció útvonala

DSC 4654

DSC 4655

A hajó legénysége

Azért, mert Moorhead nagyszámú norvég származású amerikai család lakhelye, Asp és családja is skandináv gyökerekkel bír. A hajón kívül számos fotó és újságcikk dokumentálja a történetet, amely - mint néhányszor már volt szerencsénk testközelből tapasztalni - az amerikai álom valódi megvalósulása. Az én olvasatomban ez arról szól, hogy valaki (Robert Asp) időt, energiát, tanulást, pénzt nem kímélve kitart az elképzelése megvalósítása mellett. Maga köré gyűjti a legjobb embereket, akik ebben a segítségére lehetnek és áldozatos, kitartó munkával eléri a célját. Asp maga nem tudott résztvenni az utazásban, de négy gyereke igen. Nem a világhírnévért, olimpiai aranyéremért, dollármilliókért vitték végig a küldetést, hanem mert hittek egy, a fentieknél többet érő dologban. 

DSC 4640

A hajót 1972-ben kezdték építeni és bár hívtak segítségül mesterembert Norvégiából a legtöbb alapanyag és szakmunka helyi volt. Próbaútját Asp vezényelte le a Felső-tó vizén 1980-ban. Bergenbe való megérkezését norvégok és amerikaiak együtt ünnepelték, sokan elutaztak akkorra Európába, hogy ott lehessenek a kikötéskor. A Hjemkomst a visszautat nem a "saját lábán" tette meg, hanem visszaszállították.

DSC 4637

DSC 4636

Több útja nem volt, tehát aki körbejárja és megnézi Moorheadben, abban az állapotban láthatja, ahogyan hazaérkezett (nem javítottak meg rajta mindent). Az utazás maga egyébként nagyon rázós volt a résztvevők elmondása szerint. Számos vihart éltek túl, menüjük többnyire zabkásából, aszalványokból, porból készült ételekből állt, valamint nem egyszer volt halálfélelmük. Végül valamennyi megpróbáltatáson felülkerekedtek és a hajót 1982. július 19-én kötötték ki Bergenben.

DSC01660

A Hjemkomst megérkezik Bergenbe

DSC 4686

DSC 4718

DSC 4738

A központ másik érdekessége szintén a viking időkbe mutat vissza: egy olyan fatemplom másolata áll a parkban, amely a észak-európai építészetnek állít emléket. Lehet, hogy a helyiek megköveznének ezért, hiszen az amerikaiak szeretnek büszkélkedni a dolgok amerikai voltával. A norvég hagyományokat a középkori keresztény templomépítési módokkal ötvöző lenyűgöző épület amerikai, hiszen ezen a földön készült, helyi anyagokból, valamint nagyszerű példája az itteniek sokszor kivételes találékonyságának és kitartásának. Az eredeti fatemplom a XII. század közepén épült Vik nevű faluban a Sogne-fjord mentén, Norvégia délnyugati részén. Lélegzetelállítóan szép környezetben - ha ma ránézünk a térképre. (A XII. századi épületet az 1880-as években felújították.)

DSC 4610

DSC 4607

Guy Paulson 1997-ben látott neki a terve megvalósításának: szinte egymaga kézzel ácsolja és faragja meg, valamint állítja össze a papíron vázoltakat. Nem kért anyagi segítséget, csak helyet és a közösség hozzájárulását. Öt és fél évig dolgozott a templomon és lenyűgöző lett a munkája eredménye. A gerendák és oszlopok fenyőfából, a zsindelytető cédrusból, a díszítések és faragványok vörösfenyőből és amerikai hársból készültek. A viki templom után a Moorheadben állót is Hopperstad névre keresztelték. Paulsonnak elsősorban családtagjai és barátai segítettek. Többen többször elutaztak Norvégiába a munka folyamán és a viki közösségtől sok támogatást kaptak. A templom felavatására érkező viki küldöttség több ajándékkal is kedveskedett a Paulson-családnak: gyertyatartókat, rózsamintás pingált szenteltvíz-tartót és egy XII. századi zsindelyt hoztak Minnesotába.

DSC 4626

Gaylord Paulson Dél-Dakotában, farmercsaládban született és nevelkedett, a Mezőgazdasági Minisztérium kutatójaként ment nyugdíjba. Apai nagyapja 1904-ben vándorolt ki Norvégiából az Újvilágba. Máig érvényes gondolatot hagyott ránk ezzel a munkával együtt: "Az emberek általában sokkal többre képesek, mint amit magukról hisznek, igaz, sok múlik a magatartásukon és a hozzáállásukon."

DSC01629

DSC01627

DSC01656

A központ alagsorában további érdekes tárlatokra bukkantunk. Egyikük (War, Flu, and Fear) az első világháború utolsó éveiről és az influenzajárványról szólt, nyíltan beszélve a Középnyugatot sújtó éhezésről, hiánygazdaságról és egyéb nehézségekről. A folyosón találtunk képet Gábor Zsa Zsáról, amint látogatást tett a légierő Grand Forks-i bázisán.

DSC01692

DSC01694

20190903 115637

Az utolsó kiállítás is magával ragadott minket: Mesélő geometria címmel a warli törzs (Mahárástra állam, India) hagyományos népművészetét mutatta be Vaishali Mohite munkáin keresztül. A warli nép nyelve nem rendelkezik írott forrásokkal, vörös alapra fehérrel festett mintáik a barlangrajzokra emlékeztetnek. Az angol cím meglehetősen leegyszerűsíti a bonyolult szimbolikát.

DSC01684

Vaishali Mohite és egy munkája

A művész huzamosabb ideig élt és dolgozott Észak-Dakotában, vásznait Államok-szerte kiállították és csodálták. A teremben egy kisebb jurtát is emeltek és a látogatók díszíthették a saját mintáikkal. Mi is otthagytuk a kézjegyünket.

20190903 120723

Köszönjük a kitartást és hogy elkísértek virtuálisan minket ezen az utazáson. További jó kalandozást és felfedezéseket kívánunk minden Kedves Olvasónak!

A bejegyzés trackback címe:

https://travelbug.blog.hu/api/trackback/id/tr9416203932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása