Figyelem! Közérdekű Közlemény!

A blogunkat új felületre helyeztük és új nevet adtunk neki. 2021. októberétől az alábbi linken olvashatóak a bejegyzéseink: www.aborondomesen.com

A travelbug.blog.hu oldalon nem jelennek meg az új írásaink, viszont a régi posztok természetesen továbbra is elérhetőek lesznek itt.

Gabi és Miklós

Elfeledettnek tűnő mesterségek nyomába eredtünk Nebraskában. Grand Island-ben van egy falumúzeum, ahol lelkes mesteremberek és önkéntesek igyekeznek életben tartani hagyományokat és mesterfogásokat. Egy kis időutazásra invitáljuk a blog olvasóit a földrész szívében, Középnyugaton.

A múzeum hivatalos neve Stuhr Musem of the Prairie Pioneer, de errefelé mindenki inkább Railroad Town néven emlegeti. Ha beírjuk a googlemaps keresőjébe bármelyiket, persze ugyanoda vezet: Nebraska majdnem-közepére, e kis állam fő ütőerét jelentő 80-as autópálya közvetlen közelébe. (Az igazsághoz tartozik, hogy a falumúzeum csak egy része a  Stuhr-nak.)

Be kell vallanom, hogy ezt a múzeumot ajánlotta nekünk valaki (és nem magunk akadtunk rá), de nem bántuk meg, hogy megálltunk útban a világ legnagyobb rendezőpályaudvarára. Nekem azért is emlékezetes mert itt keresztezte először az utamat kígyó Nebraskában, azóta sem derült ki melyikünk rémült meg jobban a másiktól. Ünnepnapon jártunk ott, csak egyes részei voltak nyitva, ez egyben azt is jelentette, hogy nem volt tömeg. 

Az nem derült ki pontosan milyen részei "eredetiek" és melyek csak az üzlet fenntartása érdekében pár éve létrehozottak. Kis idő után feladtam eme irányú kutakodásomat és csak belefeledkeztem abba, amit látok. A bádogos vagy a kovács például annyira normálisan viszonyult hozzánk: válaszolt ha kérdeztük, de egyébként hagyott nézelődni, csak úgy belemerülni a szemlélődésbe.

Mi is kellett tehát egy kisvárosi vasúti csomópont működtetéséhez a XIX. században? Kovácsműhely, iskola, templom, posta, bank, malom? Igen, és volt börtön, kalapos, borbély, hotel, "átrakó", fogorvosi rendelő, nyomda és szerkesztőség is.

Az épületekben és közöttük sétálva általában kicsit visszarepülünk pár évtizedet és elképzeljük milyen lett volna az élet akkor. Azt hiszem az ilyen helyeknek ez a legnagyobb előnye. Persze errefelé a történelmi hitelességet messze megelőzi az élmény vagy hogy valamilyen emlékezetes sztorival térjen haza a látogató - még akkor is ha a történetben több a kitalált elem, mint a "hiteles". Nem szeretnék állást foglalni egyik mellett sem, ki-ki azt választhatja, amelyik közelebb áll hozzá. 

A régi kályhákra és tűzhelyekre mindenhol rábukkantunk. A legnagyobb kincset jelentik a nebraskai télben.

Őszinte tisztelettel viseltettünk egyébként a kis műhelyekben tevékenykedők iránt, hiszen egyáltalán nem könnyű a modern világban megőrizni a hagyományokat, a régi módon művelni egy szakmát. Nem vethetjük a mester szemére, ha XXI. századi technikát használ, amivel megkönnyíti a saját dolgát vagy éppenséggel egy újabb eszköz van a kezében, mivel a régi elhasználódott és nincs már aki megjavítaná.

A bádogosmester ritka nyugodt ember volt, szívesen megmutatott 1-2 fogást.

Sok-sok régiségboltra bukkantunk eddig abban a 2 államban, ahol huzamosabb időt volt szerencsénk eltölteni, mindig van tehát olyan réteg, amelyik keresi, megőrzi, megvásárolja, használja, kiállítja a régi tárgyakat. A bolhapiacoktól a garázsvásárokon át egészen a míves, restaurált holmikkal teli vintage-boltokig fürkészhetjük és fellelhetjük  a régi szerszámokat, eszközöket, dísztárgyakat, játékokat, gyerekkorunk emlékeit. 

Mrs. Amanda Glade, a kalaposműhely tulajdonosa

Aki erre jár, szánjon rá időt, megéri. Az időutazás. A műhelyek levegője. Egy régi ajtó nyikordulása. Egy másik látogató meséje az árnyékban megállva. A kovács tekintete. Élmény mindazoknak, akiknek a szeme, szíve nyitott a befogadásra. Aki rá tud csodálkozni a nebraskai naplemente, a középnyugati szántóföldek, folyópartok szépségére vagy az őszi avarözön és a város felett is megérezhető nehéz téli füstök illatára.

Szőlőugas

Miklós képeslap-szerű fotói rögtön visszarepítenek Grand Island-be (nem titok, hogy a bejegyzést később, Omahában írom).  Ahogy raktuk össze a szöveget és a képeket, csupa jó érzés és emlék idéződött fel bennünk. Két órát nyugalomban, saját tempónkban bogarászva töltöttünk. Ezért érdemes az ilyen helyeken feltétlenül megállni.

Ha tetszett a poszt, kövess minket a facebook-on, instagram-on is!