Figyelem! Közérdekű Közlemény!

A blogunkat új felületre helyeztük és új nevet adtunk neki. 2021. októberétől az alábbi linken olvashatóak a bejegyzéseink: www.aborondomesen.com

A travelbug.blog.hu oldalon nem jelennek meg az új írásaink, viszont a régi posztok természetesen továbbra is elérhetőek lesznek itt.

Gabi és Miklós

Ingatlanvásárlási tapasztalatainkat azért tartom érdemesnek a megosztásra, mert sok kérdést kapunk a mindennapi élettel kapcsolatban blogolvasóktól, rendszeres követőinktől, a blogra tévedő érdeklődőktől. Amikor elkezdtem a bejegyzést még benne voltunk a folyamatban, így lehet, hogy nem csak egy részből áll majd a történet. Ma inkább burleszknek nevezném, nem egyszer vettek olyan fordulatot a dolgok, amire álmunkban sem gondoltunk volna. Torzult, képtelen helyzetek, irreális viselkedés, körömrágós vészforgatókönyv-gyártás, g-betűs barátunk órákon át tartó bújása, elképedés és a helyzet / önmagunk kinevetése változatosan jellemezték a kora tavaszi heteinket. Ismét hangsúlyoznám: nem a tutit szeretnénk megmondani, nincs nálunk a bölcsek köve, csak a személyes tapasztalatokat osztjuk meg mások vidulására / okulására. Talán még két jótanács: nem érdemes összehasonlítani az amerikai és magyarországi körülményeket, valamint nem szabad általánosítani az omahai helyzetet. 

Szereplők

• e blog írói mint vásárlók
• az ügynökünk
• eladók a lakáspiacon
• egyéb vevők a lakáspiacon
• az eladó ügynöke
• banki tanácsadók
• a házat átvizsgáló szakember 
• jegyzők, hivatalnokok, ügyintézők
• titkos háttérszereplő: az "omahai bölcs", Warren Buffett

A cselekmény 2019-ben játszódik Omahában, Nebraska állam  legnagyobb városában. Középnyugati, szokásos nagyon hideg tél, sokkal több hóval, mint általában.

Első felvonás

Hét év apartman- és házbérlés után merült fel bennünk az alattomos gondolat, amit minden albérlő ismer: miért másnak fizessünk a lakhatásért, hiszen magunknak is fizethetnénk a banki törlesztőrészleteket és a sajátunkban lakhatnánk. Az igazsághoz tartozik, hogy erre Austinban vajmi kevés esélyt láttunk: az ingatlan (és egyéb más) árak olyan mértékben elszabadultak a város rohamos fejlődése és bővülése nyomán, hogy mi abba a hintába semmiképpen nem akartunk beszállni. Omahában viszont stabilabbnak és kiszámíthatóbbnak tűnt a piac. Csak egy morzsányi összevetés: amennyiért Austin külvárosában (a belvárostól 17 km-re) egy egyszobás apartmant béreltünk, Omahában az első évben kétszobás vadonatújat az abszolút belvárosban és a Missouri partján, a második évben pedig háromszobás, duplagarázsos családi házat barátságos kertvárosban. 

Ebben a házban nyert élményeink és az otthonteremtés vágya győzedelmeskedett tehát és az új évre tett egyik fogadalmunk az lett, hogy amennyiben minden csillag jól áll majd belevágunk az ingatlanvásárlásba. Az eredetileg tervezettnél két héttel korábban kezdtük a keresést egy reménytelenül mozdulatlannak tűnő piacon (lásd előző tapasztalatainkat ebben a posztban) január közepén. Miklós beállította a legnépszerűbb keresőoldalon az alapigényeinket, én inkább random kerestem különböző oldalakon. Akinek van kedve böngészni, a következőket használtuk:

https://www.zillow.com/

https://www.homes.com/

https://www.realtor.com/

https://www.bhgre.com/

https://www.redfin.com/

Az előzményekről még annyit, hogy Miklós sok videót megnézett a procedúrát illetően, ingatlanosok tanácsait jegyzetelte, illetve mivel már régebben forgatta a gondolatot a fejében, gyűjtötte az információmorzsákat a finanszírozást illetően. Warren Buffett befektetési és pénzügyi tanácsait hangoskönyvként hallgatta napi ingázása során. Magam sokáig csendes megfigyelőként vettem részt, nehezen jutottam el attól a földhözragadt gondolattól, Hogy én x millió forintnyi hitelt vegyek fel egy farostlemez-dobozért??? addig a tényig, hogy Levadászhatunk egy olyan házat, aminek tudjuk állni a költségeit és a későbbiekben befektetéssé is átminősülhet.

Második felvonás

A lassan-lassan felbukkanó házakat nézegetni kezdtük. Mivel sokkal többen hirdetnek ingatlanirodán keresztül, a lakásokat, házakat nyílt napokon, leginkább szombaton és vasárnap lehet megtekinteni vagy az ügynökök egyeztetése alapján bármely napszakban, amikor a tulajdonos nem tartózkodik otthon. Első meglepetés tehát számunkra: egyáltalán nem találkozik egymással az eladó és a vevő. Ez nekünk negatív vonás, mert Miklósnak istenadta tehetsége az alkudozás, amiből szinte mindig nyertesen kerül ki és ma is valljuk, hogy egy személyes benyomás sokat nyom a latban egy üzlet megkötésekor. Abban a kevés esetben, amikor ingatlanosok nélkül zajlik az ügylet, csak a tulajjal kell egyeztetnünk. Nálunk ez a megoldás szóba sem jött, mivel nem anyanyelvi szinten értjük a jogi szövegeket, valamint nem vagyunk 100%-ban tisztában a folyamattal.

Warren Buffett cége egy ügynök képében lépett be újra az életünkbe, Lisával az első házak megnézésekor találkoztunk és bár semmilyen szerződést nem írtunk alá vele, kitartottunk mellette végig annak ellenére, hogy nemcsak pozitív élményeink voltak. Persze amíg nem vallod be valamelyiknek, hogy már dolgozol eggyel, addig bárhánynak a segítségét igénybe veheted (nem működik sokáig, lévén Omaha egy kis piac / város). Lisának imponáló volt a fellépése, stílusos a megjelenése, maximális a segítőkészsége. Kis nyomozás és pár személyes találkozás után rájöttünk, hogy nagyon új a szakmában, nem dörzsölt és nagyon hamar a vétel felé tol minket. Jó tulajdonsága volt viszont, hogy bármelyik ház körbejárását percek alatt megszervezte az általunk kért időpontra és bármikor rendelkezésre állt. S szintén rövid kutakodás után megértettük, hogy szükségünk van a Berkshire Hathaway biztos hátterére, szakembereire a tulajdonjog megszerzéséhez és az egész ügylet lebonyolításához. A Lisával folytatott első beszélgetésből kiderült - és ezen utóbb is mindenki csodálkozott - hogy a tanácsadók által lefektetett lépéseket megkerülve mi azonnal a házak megnézésével kezdtünk, ahelyett, hogy szereztünk volna a banktól egy írott bizonyítékot arról, hogy hitelképesek vagyunk. A modell így néz ki:

1. Konzultálj pár bankkal és találd meg a számodra legkedvezőbb hitelkonstrukciót!
2. Szerezd be az igazolást a hitelképességről a kiválasztott banktól!
3. Keress ingatlant!
4. Tegyél ajánlatot a kiválasztott házra!
5. Ha az eladó elfogadta az ajánlatot, ütemezd a ház műszaki átvizsgálását!
6. Megfelelő műszaki állapot esetén indítsd el a hitelügyintézést!
7. Intézz biztosítást!
8. Szisszents egy sört, ha a bank elfogadta a hitelkérelmedet!
9. Hitelfolyósítás és tulajdonjog-átruházás.
10. Az ingatlan végleges bejárása után vedd át a kulcsokat! 
11. Ünnepelj!
12. Próbálj meg nem megbolondulni a nyakadba szakadt felelősségtől, a felmerülő javításoktól és a költözéssel járó feladatoktól!

Az első néhány ház megnézése iskolázás volt nekünk, hiszen fogalmunk sem volt mire számítsunk konkrétan. Keserű meglepetések értek a beárazást figyelemmel kísérve: szoknunk kellett, hogy simán piaci / becsült ár fölé mennek szétlakott, soha fel nem újított, állatokkal megosztott ingatlanokkal. Az amerikaiak az én meglátásom szerint inkább csak használói lakásnak, autónak, telefonnak, de nem gazdái azaz nem szervizelik, nem gondozzák, nem tartják karban, hiszen a fogyasztói társadalom beléjük nevelte: minek vigyázni rá? Használtad? Elromlott? Bepiszkolódott? Eltört? Dobd el, vegyél újat! Nekem kb. 2 hétbe telt, mire el tudtam vonatkoztatni a látottaktól (10 éve nem takarított hűtő, mikró, kutyagumival teli kert, leszakadt csatorna, korhadt deszkák) és belelátni a lehetőséget a falakba. A konyhai gépek a legtöbb esetben maradnak a házban, ezért említettem a mikrót és a hűtőt, s persze ami számomra természetes, hogy ha el akarom adni a lakásomat, akkor a minimum az, hogy kitakarítok amikor vevőt várok. Nem ebben a városban. Nagyon kevés kivétel volt, ahol láttam nyomát ennek. Itt utalnék vissza az első felvonás dőltbetűs mondatára.

Harmadik felvonás

Ahogyan nőtt a végigjárt házak száma, úgy gyarapodtak az ismereteink minden tekintetben. Megtanultuk, hogy bizonyos kifejezések mit jelentenek a hirdetésben; hogy milyen típusú házakat érdemes elkerülni, mert csak a felépítmény kerül a tulajdonunkba, de a telek amin az épület áll már nem; hogy melyik környéken nem szabad semmit megnézni sem, mert minden ház beázott/ik; hogy hol és hogyan lehet a földhivatali nyilvántartásba bepillantani; hogy mennyire fontos tényező az idő az egész ügylet során; hogy érdemes egy személyes hangvételű levelet mellékelni az ajánlathoz. A szótárunk is jócskán kibővült:

• bidding war
• escrow agent
• fiber cement clapboard siding
• CPVC pipe
• disclosure statement
• slump pump
• HOA fee
• split entry style

Sokadszor tapasztaljuk már a valóságtartalmát annak az idézetnek, amit kiköltözésünk után nem sokkal tett elém valaki: Amerika a nagy lehetőségek és a szabadság országa, de egyben a kőkemény, nehéz döntéseké is. Amikor az ügynök nem ad határozott választ a konkrét kérdésedre vagy 15 perc múlva kiderül, hogy tévedett, fogalma sincsen dolgokról, illetve 1 óra elteltével pont az ellenkezőjét állítja annak, amit előzőleg mondott, akkor hamar ráébredsz, hogy csak önmagadra és a saját tapasztalatodra számíthatsz leginkább. Sajnos ezeket mind átéltük Lisával. Számomra érthetetlen, hogy miért nincs az ügynökök között információmegosztás. Az egyenlőség és fair viszonyok megteremtése mese habbal és ennek okán megannyi furcsaság és butaság van berögzülve a rendszerbe. Konkrét példa: mi 100%-ban ragaszkodtunk ahhoz, hogy nem veszünk meg olyan házat, amelyben dohányoztak, ezt az ügynök tudtára is adtuk, ennek ellenére jó néhányszor vesztegette az időnket azzal, hogy ezt nem tudta, mindkettőnknek 2X félóra vezetésbe, munkahelyi távollétbe került az az egyetlen perc, amíg beléptünk és a szag alapján közöltük, hogy tárgytalan az egész. Ez harmadszor már nagyon bosszantó volt, miért is nem tudhatja az ügynök ezt a tényt?? Szintén agyrém kategória, hogy szinte minden fontos tényezőről egymással max. a két ügynök egyeztet, mi mint vevők sem az eladóval, sem az ő ügynökével nem beszélhetünk. Ők egymással általában sms-ben, ritkábban szóban kommunikálnak. Benne van a manipuláció, a félreértés, az el nem fogadás. Vajon kinek a malmára hajtják a vizet?

Általános tapasztalatunk volt az is, hogy a hozzánk hasonló érdeklődők jóval kevesebb időt töltenek a házak megnézésével, mint magunk. Én teljesen elképedtem az elcsípett mondatokon (Hú, ez nagyon jó méretű szoba! Milyen klassz fotók vannak a falon!) 10 percet jó ha töltöttek a házban, aminek megvételéről - s ezzel együtt nagyösszegű kölcsönről - felelősen kell dönteni. S így el is érkeztünk az idő kérdéséhez, ami rendkívül fontos az ügymenetben. Ha ugyanis megtaláltad azt az ingatlant amit megvennél, akkor el kell indítani a dokumentumok aláírását, mindez persze elektronikusan történik, de ha esetleg késlekedsz vagy épp nem érsz rá (értsd: dolgozol), akkor lehet, hogy elbukod az egészet. Az ajánlattételhez szerezni kell a banktól a szükséges összegre vonatkozó előzetes hitelkonstrukcióról szóló dokumentumokat (ha a házat este 7:30-kor nézted meg, ez nyilván nehezebb, a tanácsadó nem biztos, hogy a te papírmunkáddal szeretné tölteni az estéjét). Ha mindent aláírtál és beszereztél az előszerződésben le kell fektetni, hogy mennyit kínálsz a házért. Mindezt úgy, hogy a többiek ajánlatát nem ismerheted meg!

Dönteni kell arról, hogy beszállsz-e a licitháborúba, azaz hajlandó vagy-e többet és többet kínálni, ha kell. Ez a felfelé licitálás minden olyan háznál kialakulhat, ami beköltözhető, szép állapotban van vagy kiváló iskolakörzetben vagy a legfontosabb tényezők (épület, fűtés, hűtés, tető, tehermentesség) hibátlanok / újak. Nem is egy olyan esetünk volt, hogy a ház mindösszesen 1-2 órát volt a piacon és máris rákerült a "szerződés folyamatban" jelző a neten. Mire Miklós szólt az ügynöknek (miután mindketten megnéztük a hirdetést és megbeszéltük amit kell), hogy szervezzen időpontot, hogy megnézhessük, válaszként azt kaptuk, hogy már nem aktív a piacon, mert több ajánlata, avagy elfogadott ajánlata van az eladónak. Ezt én máig nem tudom ésszel felfogni, hogyan lehet ekkora hitelekről és 15-30 éves elköteleződésről, valamint 10 percig nézett ingatlanról felelős döntést hozni. Persze nem lehet. Ez a társadalom beteg ebből a szempontból. Nemhiába van számtalan bedőlt hitel és bank által árult ingatlan a piacon. Kollégák, ismerősök elképedve hallgatták, hogy mi hány szempontot és lehetőséget átbeszélünk, hány forgatókönyvet gyártunk, mennyi mindent megnézünk a házban és mennyi mindenre előre gondolunk.

Negyedik felvonás

Az első arculcsapásra erősen szükségünk volt, persze akkor kissé máshogyan éltük meg. A második héten rábukkantunk egy olyan házra ami sok szempontunknak megfelelt és párnak csak közelítőleg, de valahogy belehabarodtunk: 19 éve ugyanaz a tulaj, új tető, új bojler, sosem lakott benne állat, nem dohányoztak benne, jó elosztású. Voltak negatívumai, de túlléptünk rajtuk. Az ügynök útmutatása alapján (amire ekkor még nagy szükségük volt) tettünk egy ajánlatot a meghirdetett árnál kevesebbet kínálva, viszont kiváló hiteltervezettel és korrekt előleggel. Lisa mosolygott (sms-szmájlik), biztatott minket: ez egy roppant erős vételi ajánlat, bizakodjunk. Egy órával később, amikor az eladó kiszabott ideje letelőben volt, hogy elfogadja a több ajánlat egyikét, Lisa simán közölte velünk, hogy még csak a közelében sem vagyunk az üzletnek, biztosan nem lesz befutó az ajánlatunk. Mi nagyon izgultunk és persze nagyon letörtünk. A kudarc az kudarc. Talán túlságosan is komolyan vettük a dolgot. Aztán persze két nap múlva rájöttünk, hogy igazából mit nyertünk az elbukott ház által. Sok tapasztalatot és azt a bizonyosságot, hogy jó a döntési mechanizmusunk és nem szabad felszállnunk az idegbajos, felelőtlen beszédre alapozott feltételezések bekötött szemmel száguldozó lovára. Eléggé zavaros a kép? Csak érzékeltetni akartam a helyzetünket.

Hogy kicsit ecseteljem milyen körülmények között kerestünk: a tél nagyon hideg Nebraskában, mindkét évben ezt tapasztaltuk, idén még ezt rengeteg hó is megfejelte. Nem túl kellemes 18 fokra fűtött (esetleg az ügynök 3 perce kapcsolta be a fűtést, mivel előttünk 1 perccel lépett be a házba) házakban fél / háromnegyed órán át zokniban mászkálva feltérképezni mindent pincétől padlásig, illetve - 18-ban kívülről alaposan megnézni mindent térdig érő hóban. Volt olyan ház, ahonnan kijöve csupa állatszőr volt a ruhánk és olyan büdös a kabátunk, hogy szégyelltünk emberek közé menni és a kabát azonnal ment a mosógépbe. A ház leírását böngészve többször megállapítottuk, hogy aki benne lakik, nem is tudja / tartja számon a dolgokat pontosan (klíma, bojler, kazán szerviz pl.), a papíron más évszám állt, mint az említett készülékeken. A tulaj szerint a házat áram fűti, miközben a pincében gázkazán áll! Normális??

A házban tartott állatok, a dohányzás és a nem takarítás szagát leplezendő a legtöbb helyen konnektorba dugható illatosító szaga fogadott bennünket belépéskor. Ez az ügynök számára az otthonosságot, nekünk viszont az azonnali gyanút jelentette: vajon mit akarnak elrejteni? 10 percnél kevesebb elegendő általában, hogy ez kiderüljön, úgy vélem Lisa sokat tanult tőlünk ezen a téren (IS!!!)! Ahhoz is hamar alkalmazkodtunk, hogy a hirdető ügynök vagy a mienk simán a szemünkbe mondja, hogy senki nem dohányzott, miközben a házban látható fotók / feliratok (The XYZ Family welcomes you) alapján 25 másodperc megtalálni az illetőt az orcakönyvön, s ugye nem kell mondanom, hogy ott nem különösebben titkolják az alanyok a dohányzós (és egyéb kompromittáló) fotóikat. 

Összefoglalva azt mondanám, hogy ezt a lakáspiacot ugyanaz a mélyen gyökerező ellentmondásosság és a látszatra rengeteget adó felületesség uralja, mint magát az amerikai társadalmat.

Ötödik felvonás

Találtunk két olyan házat, amelyek valószínűleg örök emlékként velünk maradnak. Az egyik (azóta már eladott) ház régebbi városrészben volt, 1963-ban épült és az egyetlen olyan ingatlan volt, aminek igen gondos gazdái lehettek. Egy nyílt napon néztük meg, vasárnap délután és nehéz volt otthagyni. Sok minden eredeti volt rajta, de mivel megóvott és rendben tartott állapotban ma azt is mondhatnánk vintage... Hibátlan eredeti tapétával (sehol nem volt rajta piszok vagy karcolás), valóban régiségként ható, de működő háztartási gépekkel, keményfa padlóval, ma újra divatban lévő apró mozaikcsempés konyhapulttal és falakkal (ismételten gyönyörű, hibátlan állapotban), filmekbe illő szennyesruha-ledobóval, szép kandallóval és vadregényes kerttel. Persze azért negatív tulajdonságai is voltak, biztosan volt benne azbeszt és ólom, nem földelt konnektorai, eredeti nyílászárói és konyhája nem előny bérbeadáskor vagy eladásnál. Nem volt sem állat-, sem szagosító-, sem koszszaga, csak egy tiszta normális lakás illata, ahol valószínűleg abroszon ettek és ismerték a szellőztetés fogalmát.

Fájó szívvel hagytuk ott.

A másik ilyen ház más okból volt emlékezetes. Első megnézése során hamar rájöttünk, hogy idősebbek lehetnek a tulajdonosok, illetve nem született amerikaiak. Két helyen volt chilei zászló és pár plakát is a falakon Patagóniáról és a Panamerican Highway-ről, valamint egy asztalon hagyott boríték spanyolos hangzású névvel. Az általános állapota jó volt, de mindenen látszott, hogy régi: szőnyeg, festés, külső, lépcsők, járda, berendezések és bútorok. Pár bútoron kis cédula volt: benne van az árban. Nos igen, az ára meglehetősen magas volt az állapotához és a korához képest, viszont nagyon jó helyen, keresett iskolakörzetben állt. Hazaérve mosolyogtunk azon, hogy milyen élénk színek voltak (nem az amerikaiak által preferált unalmas egyenszürke / barna), milyen szép régi lámpák. Miklós fantáziáját nagyon megmozgatta, hogy milyenné lehetne varázsolni - ha a megfelelő mennyiségű munkát és pénzt beleöntjük. Tulajdonképpen önmagunkat láttuk X év múltán ha erre a házra gondoltunk, hiszen mi is többféle forgatókönyvet tartunk fejben és az egyik arról szól, hogy egyszer hazaköltözünk. Azonban erősen megálljt parancsoltunk magunknak, hiszen elsősorban befektetési céllal keresünk és nem saját magunknak "álomlakást".

Amikor már több mint egy hónapja a piacon volt és senki nem tett rá ajánlatot (ezt az ügynök révén tudtuk), akkor biztos volt, hogy nagyon túlárazott, hiszen sokkal hamarabb elkelnek az ingatlanok. Legtöbbször ez órák kérdése, ha egy ház 5-7 nap múltán is a piacon van, 10 vevőből 9 tudja, hogy valami nem stimmel vele. Mivel mi éppen gödörben voltunk a sokadik megnézett és meg nem felelő ház után, megkértük az ügynököt szervezzen egy újabb látogatást nekünk. Amint megérkeztünk a házhoz láttuk, hogy a tulaj szándékosan otthon maradt, Lisa szerint ez nagyon ritka, mi viszont biztosra vettük, hogy egyszerűen csak másként gondolkodnak, mint az itteniek és meg akarják nézni ki érdeklődik a ház iránt. Kicsit beszélgetve a Chiléből elszármazott idős házaspárral minden előzetes sejtésünk beigazolódott: 20 év után, megöregedve szeretnének hazaköltözni Chilébe (még a városkát is megmutatták térképen, hogy hová), ezért árulják a házat és több olyan tárgyat, bútort, amit nem képesek elvinni, már rengeteg holmijuk bedobozolva várja, hogy konténerbe és egy hajó gyomrába kerüljön.

Majdnem egy órát töltöttünk velük, mindent részletesen megmutatott a férfi, mit javított, épített hozzá, cserélt ki az elmúlt évek során, felhívta a figyelmünket minden míves mestermunkára és nem győzte hansúlyozni, hogy minden kiválóan működik. Igen, ez nagyon szépen hangzott, de mi jópár dolgot cserére ítéltünk, a számára értékes régi bútorok nekünk csak gondot jelentenek (hiszen hová tegyük, hogyan szabaduljunk meg tőlük), a neki nagyon tetsző Las Vegas-i kaszinókban levő (csicsás, nagymintás) szőnyeget kidobtuk volna. Arra is rájöttünk, hogy kemény tárgyalópartner lenne, az ügynökök által forszírozott és általunk tiszteletlenül alacsonynak gondolt vételi ajánlatunkat bizonyosan elutasítaná. Elköszöntünk tehát tőlük és nem tettünk ajánlatot. Viszont mindennek utánajártunk mennyi munkába és pénzbe kerülne, ha ki kellene cserélnünk, javítanunk, etc.

Összegezve tehát ismételten temérdek tapasztalatot gyűjtöttünk, de továbbra is csak érzelmileg lettünk megérintve, s az idő egyre inkább szorított minket, mivel a jelenlegi bérletünk lejár és döntenünk kell a hosszabbításról vagy a továbblépésről.  A helyzetünk egyre kevésbé rózsás, a tél makacsul kitart -12 fok alatti hőmérsékletekkel, csonttá fagyott hóval, s ez nem kedvez a piac várva várt megélénkülésének. Február harmadik hetére egy hónapokkal ezelőtt betervezett rövid vakáció tovább hátráltatta a megoldás megtalálását.

Hatodik felvonás

Ebben a felvonásban hőseink újabb pofont kapnak, viszont jól vizsgáznak emberismeretből és élettapasztalatból. Az első lépések már ismerősek: tip-top ház felbukkan a piacon, Miklós levadássza, ügynök megszervezi a körbenézést. A történet hasonlít az első pofonéra, mert a háznak sokáig egy tulaja, sőt a látottak alapján rendes gazdája volt, nem lakott állat benne, elég jó helyen állt, tulajdonképpen egy rendes takarítást követően beköltözhető is lenne. Negatívum volt a nem túl jó iskolakörzet, az eredeti bojler, a felújítatlan, 30 éves konyha, a viszonylag régi kazán és egy hőpumpa. Ez utóbbi újdonság volt számunkra: a klímaberendezés helyett ez biztosította a ház hűtését és kevésbé hideg hónapokban a fűtését is. A neten kutakodás után úgy találtuk ez egy elég okos, energiahatékony megoldás, bár az élettartamára vonatkozó infók ellentmondásosak voltak. Ismét Miklós volt az, aki beleszeretett a ház pozitívumaiba, köztük a rendkívül jónak számító Pella ablakokba. Eldöntöttük, hogy megpályázzuk, azaz ajánlatot készítünk a vételhez. Minden ment is e szokott kerékvágásban mindaddig, amíg az eladó már a második határidőt is elmulasztotta a beleegyezése megerősítéséhez. Az első péntek este, a második szombat reggel volt. Találkozóra hívott az ügynökünk és elmondta, hogy minden rendben, csak egy apró adminisztratív hiba történt, (hogy mindez miért arra többféle magyarázata is volt). Csak adjuk át az előlegről szóló csekket és részünkről minden rendben és már gratulált is a vételhez. Ezzel szemben a valóság az volt, hogy volt egy el nem fogadott ajánlatunk, s egyben egy érvénytelen szerződésünk - véletlenül éppen azt a rubrikát felejtette el beikszelni az eladó, hogy "elfogadom". Szombat délutánra ígérte az aláírást. Rábólintottunk és tőle egy évente többször megrendezett expóra mentünk, ahol jó néhány házfelújítással, kerttervezéssel, építéssel foglalkozó cég képviseltette magát. Tovább gyűjtögetve az információkat véletlenül összakadtunk egy szakival, aki felvilágosított minket a hőpumpa előnyeiről és hátrányairól. Egy ponton megéreztük, hogy nagyon rossz lépés volt olyan házra ajánlatot tenni, amelyet Nebraskában ezzel fűtenek / hűtenek. 3 másodpercen belüli leizzadás, arcszínváltás és vérnyomásemelkedés után azonnal eldöntöttük, hogy kihátrálunk belőle, ha nem ér minket negatív jogi következmény.

Hazaérve újraolvastuk a szerződést és értesítettük az ügynököt a döntésünkről: épp 24 óra telt el azóta, hogy mi időben aláírtunk mindent, míg az eladó nem. Lisa nagyon meglepődöttnek tűnt és nagyon rosszul kommunikált: még ekkor is azt hangsúlyozta, hogy ez csak egy kis hiba. Mi pedig ekkor ébredtünk rá, hogy valószínűleg az eladó és / vagy az ügynökök által jól eltervezett csúnya játék részesei lettünk és szerencsénk volt, hogy a szerződés érvénytelen volt, mert így következmények nélkül kiléphettünk belőle. Az előlegről megírt csekket még aznap visszakaptuk és az ügyletet lezártuk. Csak annyi történt, hogy mivel a mi ajánlatunk biztos volt, megpróbáltak rávárni a hétvégén egy esetlegesen beeső magasabb árra. Minket, tétova és járatlan külföldieket pedig megetetni azzal, hogy ez semmiség és minden rendben lesz. Újabb kemény lecke volt ez és egyben teljes csalódás a saját ügynökünkben: ő egyáltalán nem a mi érdekeinket képviselte és csak a pénzére hajtott. A tény, hogy képes ennyire tisztességtelen lenni számunkra azt jelentette, hogy ezzel be is fejeztük az együttműködést, azonban ő már aznapra újabb házbejárást szervezett nekünk. Az én agyam ekkor teljesen ledobta az ékszíjat, sok magam-rábeszélés kellett, hogy ismét szóba álljak vele.

Megvilágosodásunkhoz egyébként a véletlen is hozzásegített: elküldött egy nem nekünk szánt sms-t azzal a szöveggel, hogy még dolgozik rajtunk... A becsapásunkra irányuló biztos szándékot pedig kb. 10 nap múltán erősítette meg egy másik ügynök, akitől ártatlanul megkérdeztük emlékszik-e arra a házra és tud-e bármit róla. Persze, mondta, több ajánlata is volt az eladónak és szinte biztosan magasabb áron fog elkelni, mert annyira szép és jó vétel. (A jövő idő azt jelenti, hogy még az ügynökök is csak a teljes procedúra lezárultával tudják meg az eladás pontos számait, utólag.) Ez a történet annyira elvette a kedvünket, hogy egy hétre kiszálltunk az egészből és egy hajszálnál kevesebb választott el minket a döntéstől: végleg feladjuk ezt a tervet és maradunk boldog bérlők ezen az őrült piacon. 

Hetedik felvonás

Nyaralásunk alatt Miklós továbbra is kapta a megjelenő hirdetéseket, de semmi egetrengetőt nem mulasztottunk el. Jó volt eltávolodni egy kicsit az egész környezettől és a hét végére megérett az elhatározásunk: még egy hetet adunk magunknak, ha ezidő alatt találunk valamit, akkor oké, ha nem úgy is jó, bérelünk tovább. Elmúltak a görcsök és el tudtuk engedni az egészet. Azért egy meglepetés volt: ajánlatot tettek az 5. felvonásban emlegetett, chileiek által tulajdonolt házra. Miklós ezt amolyan utolsó utáni lehetőségként dédelgette magában (nagy nyári projekt lehetne a házfelújítás, mindent olyanra javíthanánk, csinálhatnánk, amilyenre szeretnénk, etc.), tehát elég rossz szájízt hagyott maga után az értesítés.

A hazaút kalandosra sikerült, mivel Nebraskában még újabb csatákra készült a tél, rendkívül rossz időjárást jósoltak aznapra: óriási vihart, ami épp az utunkban haladt ónosesővel, széllel és hóval. A reptéren indulás előtt kb. 20 perccel közölték, hogy van választási lehetőségünk: vagy elindulunk és lehet, hogy Minneapolisban tesz majd le a gép, vagy átfoglalunk következő járatra vagy napra. Mi az első lehetőséget választottuk és jól döntöttünk, mert a pilóták a vihart megelőzve, a kiírtnál félórával korábban tették le a gépet Omahában. A vihar kitörőben volt és jeges eső szakadt, amíg Grannyt kiástuk a hóból a parkolóban. Az öreg hölgy becsületére legyen mondva egy hét kemény fagyban és hóesésben, szabad ég alatt állás után első pöccre indult, a ki nem dobott pizzásdoboz pedig elévülhetetlen érdemeket szerzett ablaklevakarásban. Örültünk, hogy épségben hazaértünk és ezen a napon már nem akartunk semmilyen házat megnézni. Viszont a kijelölt hétből egy fél nap elveszett. Ez azért is fontos, mert folyamatosan csökkent a napok száma, amíg még be lehet fejezni a vásárlási procedúrát és át is tudunk költözni mielőtt a mostani bérletünk lejárna.

Másnapra meghirdettek egy open house-alkalmat, amire el is mentünk és ez ismét a segítségünkre volt, mivel itt találkoztunk azzal az ügynökkel, aki felfedte a hőpumpás ház ajánlatait, valamint a körbejárt ház tulajdonosa átvizsgáltatta előre a műszaki állapotot és a dokumentumot közzétette. Ekkor volt alkalmunk először ilyet olvasni. Az én szememben meglehetősen felületesnek tűnt a leírás, szinte mindenütt hangsúlyozta, hogy ez csak egy vizuális vizsgálat, viszont az is kiderült, hogy a szaki lépésről lépésre végighalad a dokumentumon a lehetséges vevővel és minden felmerülő kérdésre igyekszik válaszolni. Ez az ingatlan nem volt opció számunkra, mert az állapotához képest túlárazott volt, a műszaki vizsgán is megbukott. Viszont Lisa megszervezett nekünk egy következő bejárást hétfő délutánra egy a hirdetésben meglepően jó paraméterekkel rendekező ingatlanban. Amit ismét Miklós vadászott le a zillow.com-ról, ahogy kitettük a lábunkat ebből a házból.

Az idő még mindig a markában tartott minket, a várost, az ingatlanpiacot: irtó hidegben, térdig érő hóban, jeges szélben néztük meg a házat. Mire odamentünk mi már elég sokat tudtunk a történetéről és végigjárva azonnal láttuk, hogy nem lesz sokáig a piacon, mert szép állapotban van, jó helyen, sok felújítással, az átlagvevő szemével nézve azonnal beköltözhető. Itthon meghánytuk-vetettük a kérdést beindítjuk-e a vásárlást, azaz teszünk-e ajánlatot. Az egyetlen szeplő az volt rajta, hogy kétévente gazdát cserélt. Ez nem átlagos itt, tehát felvetette a kérdést vajon miért. Igyekeztünk minél több infót szerezni és az ügynököt is bevetettük. Mostani állás szerint csak annyit tudunk, hogy családi / munkahelyi változások következtében adták-vették a szokottnál gyakrabban. Természetesen még aludtunk rá egyet, magunkban és együtt is sokat gondolkodtunk rajta, végül másnap megkezdtük a folyamatot. Aláírtuk a szükséges dokumentumokat, megkértük az előzetes hitelkonstrukciót és vártunk. Aláírás előtt már tudtuk, hogy az eladó több ajánlatot is birtokol és még ugyanezen a napon / estén meghozza a döntést. Valószínűleg nem lesz bidding war, a neki legjobban megfelelő ajánlatot fogja elfogadni. Ami nem biztos, hogy csak a legmagasabb árat jelenti, további fontos tényező, hogy mennyire biztos a banki hitel teljesülése, mi a kulcsátadás dátuma (azaz az ügylet lezárása), mekkora a letett előleg. Ezeket illetően tehát körültekintően és nehéz döntést kellett meghoznunk, mivel nem tudjuk a többiek ajánlata miről szól. 

A várakozás során eljátszottunk pár gondolattal, mennyire furcsa és felelősségteljes dolog ez. Milyen biztonsági rendszert telepítünk majd. Melyikünknek lesz közelebb a munkahelyhez, azaz csökken-e a napi ingázás. Milyen szomszédaink lesznek. Milyenre festjük a szobákat. Nevettünk azon, hogy hányadszor mondjuk már a kiköltözésünk óta: Na, ezt aztán soha nem gondoltuk volna! Az Államok egyik legnagyobb bankjával közösen birtokolhatunk egy ingatlant, hűha! Szóval ilyesmiken szórakoztunk-tépelődtünk, de szerencsére mindkettőnknek csak jó érzései voltak és bizakodtunk.

Választ valamivel este 8 óra után kaptunk: mi vagyunk a befutók, az eladó a mi ajánlatunkat fogadta el! Óvatos duhajként hinni sem mertük egy darabig, de perceken belül megvolt a hivatalos, aláírt dokumentum is erről. Lisa gratulált, de sokkal visszafogottabban, mint legutóbb és azonnal elkezdte szervezni a műszaki átvizsgálást, tulajdonátruházást, etc. Mi pedig nem is tudtuk minek adjuk át magunkat: a nyomasztó felelősség érzésének, hogy ezentúl hitel és gondozandó ingatlan került a nevünkre. Vagy inkább az egymás vállát veregető büszkeségnek és a felhőtlen örömnek, hogy mindezt saját erőből, ketten együtt értük el egy idegen országban, idegen nyelven. Legfőbb otthoni támogatóink (anyák) ekkor az igazak álmát aludták, így az első örömöt azzal a baráti (amerikai) házaspárral osztottuk meg, akiktől Texasban utoljára vettünk búcsút, akik utolsóként öleltek meg és bocsátottak utunkra Nebraskába. (Marcia és Richard legelső vendégeink is lesznek a házban, mint azóta már megbeszéltük ezt!)

Nyolcadik fejezet

A 2. felvonásban leírtak szerint most tartunk az ötödik pontnál, tehát még nem jött el az ünneplés ideje. Az ingatlanügynök segítségünkre volt minden további lépés során is. Megszervezte és végighallgatta velünk együtt a vizsgálat eredményét. Erre hamar sor került, s bár még mindig mínuszokban, de a lehetőségekhez képest alaposan átnézte a szakember a házat. Kb. 3,5 órát töltött ott, fotókat készített és írásban rögzítette az állapotokat. Komoly hiányosságot nem tárt fel, csak javíthatókat és pótolhatókat. Türelmesen válaszolt minden kérdésünkre és még egy 90 napos biztosítást is a javunkra írt: amennyiben a rögzítettektől eltérő helyzet állna be, meghibásodna valami, állják a javítási költségek egy részét és szaktudással is segítenek. Ezután 3 napunk volt gondolkodni azon, hogy továbblépünk-e a vásárlásban vagy kiszállunk belőle. Lehetőségünk erre lett volna, mert van egy olyan hiba, amelynek a javítása viszonylag drága, csak nem bízunk abban, hogy az adott időjárásban és évszakban ez a dolog megnyugtatóan kijavítható lett volna. Ha nincs ez a megveszekedett hideg, valószínűleg nem is észleli a szaki a meghibásodott hőpanelt a teraszra nyíló ajtóban. 

Úgy döntöttünk tehát, hogy majd később kicseréltetjük és elfogadjuk az ingatlant a meglévő állapotában. Újabb dokumentumok aláírását követően beindult a banki gépezet, hogy az előzetes hitelkonstrukciót végleges formába öntsük, minden részletet a legutolsó centig tisztázzunk. Az eljárás szerint a bank végez értékbecslést és megvizsgálja az ingatlan tulajdonviszonyait. Miután már minket mint adósokat átvilágított, nem mindegy miféle ingatlanba száll be és ahhoz milyen biztosításokat kap. Mi és a ház is jól szerepeltünk a vizsgán . A hitelek összevetésekor szerencsére az a bank került ki győztesen, amellyel az első perctől kezdve kapcsolatban állunk. Követelmény volt még természetesen egy lakásbiztosítás, ez is kipipálva családi pénzügyminiszterünknek hála!

Ezután lassabban teltek a napok, az ügy ment a maga útján, hamarosan kaptunk az ügynöktől megerősítést az ingatlan megfelelő tulajdonosi állapotára vonatkozóan, elvégezték a további vizsgálatokat és a bank is folytatta a hitelfolyósítást. Mi megbeszéltük a mostani főbérlőnkkel a szerződés lezárását, a kiköltözés részleteit - szerencsére ők maximálisan pozitívan és lazán álltak továbbra is hozzánk. Vészesen közeledett március vége és ezzel az ügylet vége: április 2-a volt a kulcstádás kitűzött napja. Miután a hőmérséklet végre megközelíttette a nullát alulról, két hétvégét bútorboltokban nézelődéssel töltöttünk. Mindegyikből eredménnyel tértünk haza: rendelések leadva az új címre.  Március 31-én várt ránk a ház utolsó bejárása miután az eladó végleg kipakolta mindenét. 

Március utolsó napján ismételten Lisa társaságában végigjártuk a házat és meglepően normális körülményeket találtunk: kitakarított helyiségeket, nagyon kevés hátrahagyott limlomot, illetve pár olyan dolgot is amit talán használni is fogunk: polcok, tükrök, függönykarnis, pergola. A szokottól eltérően tiszta volt a tűzhely, a hűtő vagy a mosogató. Eltűnődtünk azon, hogy ekkor láttuk először hó nélkül a teraszt és a kertet. Meggyőződtünk arról, hogy a konnektorok, nyílászárók, kapcsolók, vízöblítés, bojler, fűtés működik és átlapoztuk az előző tulaj vaskos dossziéját garancialevelekkel, szervizkönyvekkel, számlákkal. Ott hevert már az összes kulcs és garázsnyitó. Elárultuk Lisának, hogy még nem tekintjük lezártnak a dolgot mindig, nem koccintottunk még a sikerre.

Két nap múlva találkoztunk újra a Berkshire Hathaway irodájában, s miután csatlakozott hozzánk a közjegyző és a bank képviselője, kb. 2 óra alatt minden papírt értelmeztünk és aláírtunk. Alattunk persze izzadt a szék, hiszen ezzel végleg elköteleződtünk és ingatlantulajdonosokká váltunk az Egyesült Államokban. Mindenki maximálisan türelmes volt és minden kérdésünkre választ kaptunk. Délután 4-kor a paksamétával, Lisa ajándékaival és mosolyogva léptünk ki az irodaházból. Első utunk persze hogy a házba vezetett, először voltunk benne ketten egyedül. Miközben Miklós zárat cserélt, én végigporszívóztam a szőnyegeket a szobákban, mert már aznap este munkába akartuk állítani az ózonmasinát, s amint lehet indítani a festést.

Aztán persze kinyitottunk egy Austinból ajándékként érkezett és nagy becsben, ünnepi alkalmakra tartogatott Adelbert's sört és megittuk az egészet! Ezzel új életszakaszba léptünk: felelősséggel tartozunk azért amit megszelídítettünk. A történet folytatása ezen a linken érhető el.

Ha tetszett a poszt, kövess minket a facebook-on, instagram-on is (ez utóbbin elég gyakran posztolok autókról)!