Figyelem! Közérdekű Közlemény!
A blogunkat új felületre helyeztük és új nevet adtunk neki. 2021. októberétől az alábbi linken olvashatóak a bejegyzéseink: www.aborondomesen.com
A travelbug.blog.hu oldalon nem jelennek meg az új írásaink, viszont a régi posztok természetesen továbbra is elérhetőek lesznek itt.
Gabi és Miklós
Omaha új Orpheum Színháza 2017 októberében ünnepelte fennállásának 90. évfordulóját. E jeles alkalomból tartottak októberben nyílt napokat, ünnepi előadásokat és természetesen gálaestet is. Mivel még nem nyílt alkalmunk szabad kószálásra színházban pincétől padlásig, úgy gondoltuk ott a helyünk.
Tartogatott az épület 1-2 meglepetést. Végre újra előkerült a halszemoptika is...
Ahhoz képest, hogy a legtöbb ismerősünk azt jósolta Omahában halálra fogjuk unni magunkat (főként Austin után), programok tobzódását tapasztaljuk az első héttől kezdve. Az Orpheum épülete nemcsak színház-volta miatt keltette fel az érdeklődésünket, hanem mert bérelhető lakásokat is rejt. Omaha különös belvárosában, gyár- és raktárépületek között ékelődik a skyline-ba.
Az első meglepetés akkor ért, amikor megláttam, hogy a praktikum és olcsóság vezérelte amerikaiak képesek méltó otthont építeni egy színháznak. Persze hogy a csillogásból mi talmi, azt a látogatónak magának kell eldöntenie, mindenképpen figyelemre méltó az, hogy figyeltek kényelemre, szépségre, összhangra, részletekre.
Az Orpheum története nem túlságosan bővelkedik izgalmas fordulatokban. Elődje a Creighton Színház 1895-ben tartotta nyitóelőadását. Az Orpheum név (új tulajdonosi körrel és szellemiséggel együtt) néhány éven belül ragadt az intézményre; az Orpheum Vaudeville Circuit összesen kilenc középnyugati és nyugati parti amerikai városban működtette színházát, Omahában heti 2 előadással. Az 1900-as évek elején a legdrágább jegy 50 centbe került. A ma is álló épület alapjait 1927-ben rakták le, kapuit az év októberében nyitotta meg. Legnagyobb szenzációja egy 235 sípos Wurlitzer-orgona volt.
A vaudeville a legnépszerűbb színpadi műfaj volt Amerikában 1880 és 1930 között: klasszikus zenészek, táncosok, akrobaták, állatidomárok, zsonglőrök, komédiások, énekesek, pantomim-művészek váltották egymást laza füzérben a meglehetősen hosszú műsorokban. A mai kabaré, a varieté és a klasszikus amerikai showbiznisz mind ebből a világból nőtt ki. A világválság idején a legtöbb társulat csillaga leáldozott, Omahában is inkább filmszínházként működött az Orpheum 1940-től. Az utolsó vetítés teljesen üres házzal ment, 1971 tavaszán be is zárták az intézményt. A sorsa nem sokáig volt bizonytalan.
1972-ben az Ak-Sar-Ben Lovagjai nevű jótékonysági szervezet vásárolta meg az épületet, hogy állandó otthont biztosítson az omahai szimfonikus zenekarnak, opera- és balett-társulatnak. Persze nagyszabású felújításra volt szükség: kicserélték a teljes elektromos hálózatot, színpad- és világítástechnikát, megnagyobbították a zenekari árkot, felújították a fali és üléskárpitokat és beépítették a légkondícionáló berendezéseket. Az Orpheumot 3 év elteltével nyitották meg újra Donizetti Lammermoori Lucia című művével, a címszerepben Beverly Sills amerikai dívával.
A következő 2001-es felújításkor elsősorban a kényelmi szolgáltatásokre fektettek hangsúlyt, új lifteket, jobb fűtő-hűtőrendszert kapott az épület és összekötötték a központi hallt a parkológarázzsal egy zárt függőfolyosó segítségével, hogy a vendégek kellemes hőmérsékletben sétálhassanak az autójukig. Nem elhanyagolható szempont a nebraskai télben. Mint sok hasonló épületet, ez a színház is kibérelhető rendezvényhelyszínként esküvőkre, bálokra, céges partikra.
Plakátok a pihenőben
A vasárnap délutáni bejárás azt jelentette, hogy belépés után kaptunk egy térképet és szabadon sétálhattunk az egész épületben, persze minden részében önkéntesek voltak és ha a látogatónak kérdése volt vagy nem találta a megfelelő irányt, akkor segítettek, egyébként békén hagytak - legfeljebb történetekkel szórakoztattak minket. Bárhol, bármit lehetett fotózni. Benézhettünk az öltözőkbe, mosókonyhába, a művészek pihenőjébe, a menedzsment irodájába, s persze a színpad mögé, a díszletépítés helyszínére.
Vendégváró falatokkal, innivalóval is megkínáltak minket, Amerikában elképzelhetetlen ilyen program evés-ivás nélkül. Tulajdonképpen mindegy ki miért tér be: néző, jegyvásárló avagy támogató mindenkiből lehet. A legtöbben fotóztak vagy csak magukba mélyedve bóklásztak az épületben és sokan kipróbálták milyen érzés a nézőtérrel szemben állni. Engem leginkább ez nyűgözött le: a szemszögek változtathatósága egy színházban, mennyire más a kakasülőről lenézni, vagy a színpad mélyéről felnézni a legfelső sorba.
Csak itthon vettük észre a képeken milyen élesen elkülönül a színpad és a nézőtér világa: minden fotón színes lett az utóbbi és fekete-fehér az előbbi. Ki-ki eldöntheti melyik érdekesebb számára.
A lakásokat rejtő részbe nem sikerült visszatérnünk, ennek legfőbb oka a lehetetlen nyitvatartásuk (hétköznap 8:30-5:30-ig) - lévén munkaidő számunkra. Akinek van kedve nézelődni, ezen a linken megteheti!
Ha tetszett a poszt, kövess minket a facebook-on, instagram-on is!
