Figyelem! Közérdekű Közlemény!
A blogunkat új felületre helyeztük és új nevet adtunk neki. 2021. októberétől az alábbi linken olvashatóak a bejegyzéseink: www.aborondomesen.com
A travelbug.blog.hu oldalon nem jelennek meg az új írásaink, viszont a régi posztok természetesen továbbra is elérhetőek lesznek itt.
Gabi és Miklós
Ezt a posztot már rég meg kellett volna írnom, hiszen bejegyzéseink nem titkolt célja az, hogy saját magunknak megőrizzük az emlékeket írott formában. Houstonban tavaly Húsvétkor jártunk pihenős kirándulás címén; nem először és most úgy tűnik hosszabb ideig utoljára. Texas sok szempontból vonzó és ismert nagyvárosa mindenképpen megér pár utat legalább három okból:
- Csak a NASA látogatóközpontjára nem elég 1 nap, ha vonzódunk a témához.
- Az USA 4. legnagyobb városa óriási kikötővel, külön múzeumi negyeddel és sok rejtett gyöngyszemmel.
- Közel van a Mexikói-öböl és az állam szerintünk legklasszabb tengerparti üdülőhelye, Galveston.
Ezeken kívül köztudott (az egyre növekvő austini magyar közösségben mindenképpen), hogy Houston két szempontból nyerőbb, mint Austin: sokkal magasabb szintű orvosi ellátásban bízhatunk és a nagy nemzetközi repülőtérről jóval olcsóbban repülhetünk Európába. Jöjjön tehát újabb személyes élménymegosztás, Houston rejtett gyémántjairól! Aki kiváncsi a korábbi posztjainkra: írtunk a NASA látogatóközpontjáról; a Természettudományi Múzeumról itt és itt; Galveston régiségboltjairól; a Mexikói-öböl egy emlékezetes strandjáról.
Hindu templom Houston külvárosában
Úgy döntöttünk, hogy még pénteken elindulunk, így lett nulladik napunk a rövid kiruccanás során. A hagyományokkal ellentétben a Nagypéntek estéjét egy sörözőben töltöttük. A Saint Arnold Sörfőzdét tulajdonképpen azért választottuk, mert Austinban is több sörüket lehet kapni és a legtöbb véleményező Houston #1 főzdéjeként értékeli. Valóban leengedős - beszélgetős este lett, így kép sem készült. Kicsit sok változatot kipróbáltunk a kínálatból, mondhatni emelkedett hangulatban foglaltuk el a szobát a szállodában. A flight egyébként nagyon jó ötlet ha az ember nem igazán tud dönteni, mit is szeretne inni pontosan vagy épp valóban több folyékony kenyérfajtát akar tesztelni. Elég sokszor a poharat is ajándékba adják, ha ezt a módot választjuk (ilyenkor persze mindig ugyanabba csapolnak) avagy kisebb kóstolókat adnak tetszetős tálcán, tartóban. Mivel a söröző tömve volt, leült hozzánk egy afroamerikai nő, akivel kellemes csevejt folytattunk, miután elkaptuk a houstoni akcentusát.
Astrodome - évek óta üresen áll, nem látogatható.
Az Austintól három órányira fekvő metropolisz sok arcát megmutatta nekünk mind pozitív, mind negatív értelemben. Az emberek kevésbé barátságosak és előzékenyek, az ételek nem olyan finomak, az utak sokkal rosszabbak, mint Austinban, ugyanakkor jobb a tömegközlekedés, kimeríthetetlen forrás a múzeumnegyed és vannak szuper élhető városrészek. Amit mindig sajnálni fogok, hogy elmulasztottunk az a kikötői hajókirándulás - a kikötő akkora, hogy többórás vezetett túrák során mutatják be az érdeklődőknek. S persze az Astrodome: egyik út során sem kerítettünk rá sort és ebben a formájában már nem is fogjuk látni, évek óta használaton kívül van, talán már körvonalazódik a jövője. Szomorú volt lelakatolt, pusztuló állapotban látni.
Houston múzeumnegyed - vasárnap délután
Mivel szállást a múzeumnegyed közelében találtunk, szombat délelőtt ide is vettük be magunkat. Mi mindennek van múzeuma Houstonban?
- biciklik
- rendőrség
- épített autók
- holokauszt története
- afroamerikai kultúra
- cseh és orosz kultúra
- sörösdobozok
- vasút
- a temetkezés története
- egészség
- repülés
- Buffalo Soldiers
- bizánci freskók
- tenger
- tűzoltók
- nyomdatörténet
Mivel több ajtaján találtunk sebtében kinyomtatott lapot arról, hogy Húsvétkor zárva lesznek (persze előzetesen sokat megnéztem a neten és a tájékoztatás finoman szólva nem volt teljes), jó pár helyről távoztunk bosszankodva. Maradtak a nagyobb intézmények és kevés ritkaság.
Rothko Chapel
A Rothko Chapel egészen egyedülálló intézmény, nem múzeum, bár rejt műtárgyakat, ezek inkább az elmélyülést és belső utazást segítik elő. A névadó amerikai művész, Mark Rothko óriási vásznai foglalják el a falakat. A bármely vallás híveit szívesen látó és befogadó kápolna 1971-ben épült John és Dominique de Menil anyagi segítségével. A kevés természetes fénnyel megvilágított szentélyszerű épület a magunkba mélyedés inspiráló helyszíne. Belépéskor láttuk jó néhány vallás szent könyvét, volt aki meditált, imádkozott, vagy csak a gondolataiba mélyedt; volt aki a többieket vizslatta (láthatóan fogalma sem volt mit kezdhetne magával csöndben, nyomkodni való eszköz nélkül), s persze olyan is aki nem tartotta tiszteletben a szabályokat: hangosan beszélt és fotózni próbált. Minket annyira eltalált a hely szelleme, hogy másnap is visszatértünk egy kis egyedüllétre. Fotózni tilos volt, némi bepillantást itt nyerhet, aki érdeklődik.
A Rothko Chapel bejáratával szemben egy érdekes történetű szobor kapott helyet. A Törött Obeliszk eredetileg a houstoni városháza közelében állt volna. 1969-ben a tehetős de Menil-házaspár jelentős pénzösszeggel járult hozzá a szobor megvásárlásához azzal a kéréssel, hogy azt Martin Luther King emlékének ajánlják. A városvezetés azonban ezt megtagadta, ezért John de Menil visszavette a felajánlott pénzt és saját maga vásárolta meg az alkotást. Felállítása helyéül pedig a már épülő kápolna szomszédságát választotta, az alkotó Barnett Newman kívánságát is teljesítve: az obeliszk egy vízfelület fölé magasodjon és tükörképével legyen teljes. A Rothko Chapel és Martin Luther King szellemisége jól illik egymáshoz: a szabad vallásgyakorlás és az emberi jogok egyenlősége sok függetlenségi törekvés zászlaján szerepelt együtt.
A Menil-gyűjtemény kihagyhatatlan művészetrajongó látogatók számára. Maga az épület is kuriózum, a de Menil-házaspár magángyűjteménye pedig páratlan ízlésről és a művészet iránti kivételes elhivatottságról és alázatról tanúskodik.
Dominique de Menil az építésztől azt kérte olyan épületet tervezzen, ami kívülről nézve kisméretű, viszont belül tágas, hogy a művészetnek minél több teret nyújtson. Sok természetes fény, hófehér falak jellemzik a kiállítótermeket, valamiért nagyon otthonosan és kellemesen érzi bennük a látogató magát. A békés szemlélődést nem zavarja telefon és fényképezőgép kattogás, valamint az amerikaiak lételemét jelentő tevékenység (evés-ivás) is tilos a múzeumban - szerencsére. Miután a bizánci freskógyűjteményt zárva találtuk, reméltük, hogy Dan Flavin fényinstallációja látogatható lesz. Itt egy rövid nézelődésre volt időnk, mert már éppen zárni készültek. Sajnos képeket itt sem lehetett készíteni, a weboldalon nézelődhet akinek van kedve.
Csak a folyosókon lehetett fotózni a Menil-gyűjtemény épületében
Következő állomásunk egy kis magánmúzeum volt. Az Államok és Texas autógyűjtemények, -találkozók és -bemutatók kimeríthetetlen tárháza, Miklós minden utunk során fotózott kisebb-nagyobb, elhanyagolt vagy karbantartott, észrevétlen vagy hivalkodó járműveket. Nem lehetetlen, hogy a csillogó múzeumi környezetben felállítottaknál sokkal érdekesebb példányokat találunk egy magángyűjtőnél vagy egy kert eldugott szegletében rozsdás haszonjárművek között.
Karosszéria evőkanalakból
Az Art Car Museum mindenképp megérte az időt, bár kollekciójuk nem túl nagy és több része állandóan úton van más tárlatok szereplőjeként. A tulaj hitvallása az, hogy műalkotás és autó bármiből készülhet ha kifejezi az alkotó egyéniségét és van benne némi esztétikum, illetve az alkatrészek is bátran elvarázsolhatók és máris a falra kerülhetnek.
Kiállított darabjainak mindössze két közös pontja (egyben alapfeltétele) van: egyediek és képesek motorizált mozgásra. Az előbbi tulajdonság látható a képeken, az utóbbit nem volt lehetőségünk kipróbálni. Az alapító James Harithas el is mondta nekünk, hogy a múzeum létrehozásában nagy szerepe volt annak, hogy véleménye szerint ma a futószalagokról számítógépek által tervezett és létrehozott autók kerülnek le, amelyek többnyire egyformán tökéletesek. Ő viszont sokkal többre becsüli, ha egy jármű ötletes, egyedi kivitelezésű, szétszedhető és szerelhető. Versenyautók, az éves houstoni autófelvonulás (Art Car Parade) szereplői, veterán járművek, hippibuszok, hot rod-ok, low-riderek és épített autók - mind a független gondolkodásunk, az önmegvalósításunk és emberi sokféleségünk hirdetői. Mr. Harithas hitvallása ezen a linken részletezve is elolvasható.
A nap végén a Rice Egyetem felé vettük az irányt, Austinban olyan sokat hallottuk már, hogy ismerősök ott végeztek, hogy mindenképp látni akartuk. Jó nagy sétát tettünk a nagyon szép környezetben elhelyezkedő campuson és a képek alapján nem hinném, hogy sokan eltalálnák éppen egy texasi egyetemen járunk.
Houston Húsvét vasárnapra is tartogatott nekünk kellemetlen meglepetést. Az előző napi zárt ajtók után nem volt határozott tervünk csak két helyet illetően: egy hindu templom és a sörösdoboz-ház. Nem túl nagy meglepetés, hogy a nagylétszámú indiai közösség templomot emelt ebben az óriási városban, az élmény viszont, ami ott engem ért jó hosszú időre elvette a kedvemet a hasonló látogatásoktól. A BAPS Shri Swaminarayan Mandir Houston Stafford nevű külvárosában áll. Kapui és rendezvényei nyitottak a látogatók előtt, ennek ellenére nem sok magunkhoz hasonlót láttunk a templomban és az azt körülvevő parkban sétálva.
Egy rövidebb szertartás végeztével kisétáltunk a templomból és szemlélődés (fotózás) közben engem megszólított egy hívő. Nekem szögezte a kérdést, hogy tudom-e hol vagyok. Azt válaszoltam, igen ez egy mandir, szent hely és örülök hogy láthatom. Erre leereszkedően és teljes megvetéssel, méreggel átitatott hangon, a száján mézédes mosollyal közölte micsoda alávaló ember vagyok, hiszen még azt sem tudom hogy hívják a helyet, ahova idetoltam a képemet. Jobban teszem, ha távozok. Annyira megbántott a pimasz hang és arckifejezés, hogy 5 percen belül kapun kívül voltunk. Való igaz, hogy nem jegyeztem meg a BAPS Shri Swaminarayan nevet, de nem léptem át semmilyen határt, minden szabályukat tiszteletben tartottam és ma sem gondolom, hogy ez főbenjáró bűn lenne, amiért kiérdemeltem a kiebrudalást. Valamiért Miklós is túlzottan kívülállónak érezte magát, így nem kellett sokáig kérnem, hogy tűnjünk el a helyszínről.
Az előző napi ebédet megismételve Ismét tacót ettünk és felkerestük John Milkovisch sörösdobozokkal borított - díszített házát.
Mivel a tulajdonos 1988-ban elhunyt, működtetője egy nonprofit szervezet: az Orange Show ma olyan támogatókkal büszkélkedhet, mint a United Airlines vagy a ZZ Top, de megalapításánál Dominique de Menil is bábáskodott.
A belépőért kaptunk egy rövid körbevezetést, felhívták a figyelmünket az érdekesebb dolgokra, aztán magunkra hagytak és bejárhattuk a házat, a kertet és az udvart. Az eredeti szakmája szerint kárpitosmester John Milkovisch a sörösdobozokat pusztán szórakozásból kezdte újrahasznosítani. Praktikus gondolkodóként utált bármit eldobni, ami még jó lehet valamire.
A műhely
Nem igazán tekintette magát művésznek, csak megvalósította az ötleteit, s közben újabb dobozokat ürített ki azaz fogyasztott el barátai körében. Nem biztos, hogy minden kezdeményezése kivívta a szomszédai csodálatát (a szélben iszonyú zavaróan csilingeltek a fémdarabok megállás nélkül), de elég egyedire sikeredett az "életműve".
Nem volt még túl késő amikor kiléptünk a kapun, így visszamentünk a Rothko-kápolnához, Miklós a belső útját járta, én pedig kicsit bóklásztam a környéken, csak úgy az orrom után. Dúsan virágzó magnóliafákat fényképeztem és rábukkantam egy kis közösségi kertre - ilyet sokat láttunk Austinban is, volt egy barátunk, aki lelkesen művelte a gyerekeivel a kis parcellát és nagyon büszke volt magára, amikor felszolgálta a maga termelte paradicsomot vagy fűszernövényeket.
Parcellák Houston múzeumnegyedétől három lépésre
Kiskertemben ...
A keserédes benyomások ellenére remélem sokan találnak látnivalót, ha Houstonban járnak vagy ha csak kiváncsiak! A képekre kattintva album nyílik további fotókkal.
Ha tetszett a poszt, kövess minket a facebook-on is!
