travelBug

Bevásárlási kisokos Austinból

2016. március 17. - Árva Gabriella

Hétköznapjainkat leíró újabb bejegyzésünkben ezúttal a napi bevásárlások pozitív és negatív oldalait tárjuk a Kedves Olvasók elé.

Alapvetően ugyanazokat a boltokat látogatjuk rendszeresen és a termelői piacok, illetve a családi farmok házhoz szállító szolgáltatásai kimaradnak az életünkből, mivel árban jóval magasabb a színvonaluk, minőségben viszont közel sem. Én is előnyben részesítem a szezonális zöldségeket főzéskor / bevásárláskor, de az utóbbiak 3 hét krumpli-répa-cukkini, 3 hét alma-cékla-spárga opcióit mégsem szeretem.

Kiköltözésünk után sokáig együtt vásároltunk be, részben mert a szupermarketig is csak autóval lehet eljutni, másrészt, mert a címkék olvasása órákat; az összetevők fordítása, a választék feltérképezése, márkák megszokása pedig heteket vett igénybe. Elenyészően kevés dolgot lehet megtalálni az otthon megszokottakból, s hiába ugyanaz a márka, az illat, az állag, minden egészen más.

Kezdjük az abszolút pozitív benyomásokkal: nem jártunk még olyan boltban az elmúlt 4 évben, ahol a bevásárlókocsik érmével működnek; ezeket mindenhol szabadon használhatjuk, sőt a bejáratnál nedves és száraz törlőkendőt találunk, hogy letörölhessük (fertőtleníthessük) a kocsit. Erre sokszor szükség van, mivel sokan a gyereket vagy a kutyát teszik a kocsiba, ők esznek, isznak a vásárlás során ... azt hiszem nem kell tovább ecsetelni.

Az alap élelmiszerüzleteket nem pakolják át havonta (mint otthon, csak hogy bejárd az egészet), tehát ha már megjegyeztem, akkor egyszerűsödik a dolgok összeszedése, mivel a gondolák sorrendjében lehet összeírni a listát. Jól kihasználhatóak az egyet fizet kettőt vihet-akciók, illetve ha veszünk 1 sajátmárkás terméket, ajándékba kapunk valami hozzá illőt (előkészített húspogácsákhoz grillező lapátot, vagy saláta-alapanyaghoz öntetet). Minden héten legalább egyszer van kóstoltatás, ez eleinte volt igen hasznos, hiszen egy sor élelmiszerről fogalmunk sem volt, hogy milyen ízű, de egy falat után már eldönthető, hogy betesszük-e a kosárba. Így ismerkedtünk kenyérfajtákkal, sajtokkal, chipsekkel, meleg- és hidegkonyhai termékekkel, italokkal. A csemegepultban felvágottak, sajtok választásánál minden alkalommal megkérdezik, hogy kérek-e egy szeletet kóstolni, amit ha nem fogadok el, van, hogy hozzáteszik a vásárolt adaghoz lemérés után ajándékként. Szeleteléskor tízféle vastagságból választhatok, hogy milyenre szeretném vágatni a szeleteket. Soha nem adták még el a szalámik végét, minden alkalommal saját szememmel látom, hogy sokszor még a vége utáni második és harmadik szeletet is különteszik, mivel nem szép, vagy nagyon kicsi. Mivel rengeteg dolgot lehet ömlesztve venni (rizs, liszt, cukor, fűszerek, száraz hüvelyesek, aszalt gyümölcsök, kávé, müzlialapanyagok, rágcsák, stb.) ezekből is bármikor adnak ingyen mintát-kóstolót, hogy eldönthesd akarod-e vagy sem.

Sokan kérdezik mindig mennyire valós a TV-ben látott kuponozás. Tény, hogy sok kuponnal találkozunk mindegyik boltban, sok érkezik a postaládánkba - nem csak élelmiszerről, hanem szolgáltatásról is. Ésszerű keretek között igazából pár dollárt lehet velük spórolni, hiszen pl. az általam egyik legjobban kedvelt Sprouts-ban a kuponok 70%-a haszontalanság megvételére csábít (rágcsálnivalók, sütemények, táplálékkiegészítők, félkész mirelit kaja). A legjobban az étteremláncok kuponjai használhatóak ki szerintem (Subway, Burger King, Wendy's) - bár ezek nem a legjobb minőségű, de nem is a legdrágább ételekről ismertek.

Ha kérdezek vagy segítséget kérek egy alkalmazottól a legnagyobb készséggel és mosolyogva válaszol, elkísér és megmutatja (leveszi nekem a polcról) a keresett dolgot, ha nem tudja, biztosan keres valakit, aki segít. Egyébként az árupakolók is számtalanszor megkérdezik miben segíthetnek, ha tanácstalankodom vagy küszködök hogy elérjem a magasan levő flakont pl. (Ez Mekka az otthoni viszonyokhoz képest: Budapesten durván elküldtek melegebb éghajlatra, amikor magam szerettem volna a piacon 4 db almát kiválasztani, Debrecenben a szupermarketben annyi a dolgozó válasza: 3. sor balra fent, ha egyáltalán hallja amit kérdezek és nincs a füle bedugva.) Eladók, árufeltöltők, más vásárlók mindig bocsánatot kérnek, ha köztem és a polc között haladnak el - mivel megszakítják a nézelődő-kereső tekintetemet - Bocsánat! Elnézését kérem! és erre válaszolni is illik Nem történt semmi! Ez sokáig furcsa volt számunkra, de könnyű megszokni  és egy mosolyt is küldve biztos, hogy kellemesebbé teszi az egyébként nyűgös bevásárlást. 

A végére hagytam az általam legjobban gyűlölt gesztust az otthon megszokottak közül: a bevásárlókocsival való szemtelen, nemegyszer fizikai erőszakig jutó tolakodást és nyomulást. Ezt itt SOHA nem tapasztaljuk, senki nem tolja rá a másik emberre sem a gondolák között, sem a pénztár előtt állva a kocsit, hanem maximálisan tiszteletben tartják a személyes teremet. (Egyébként ugyanez a helyzet bankban, postán, hivatalban: senki nem tapossa a sarkamat és köpköd a nyakamba miközben a személyes ügyemet intézem az ablaknál.)

Szintén a magas szintű customer service része az, hogy a vevőnek MINDIG igaza van. Véletlen pénztári tévedés (6 üveg vizet ütött be 5 helyett), a szállítószalag begyűrte a felvágottat (sokkal nagyobb adagot kaptunk cserébe és azonnal), elejtettünk egy kis doboz miniparadicsomot (ott helyben kicserélték és segítettek összeszedni az elgurultakat), nem ugyanaz az ár szerepel a blokkon, mint a polcon és hasonló esetekben: soha nem vitatkoznak, hanem visszaadnak, kicserélnek és legalább háromszor elnézést kérnek. Otthon??? 

Ha már fizetés és sorbanállás: ekkor ért bennünket a sokadik meglepetés amikor először tapasztaltuk; azon túl, hogy a pénztáros kivétel nélkül minden alkalommal, megkérdezi, hogy milyen volt a bevásárlás, megtaláltam-e mindent amit kerestem, a vett dolgokat ezután egy külön ember elpakolja számomra, tehát én akár kényelmesen beszélgethetek a fizetés alatt a szintén mosolygó pénztárossal. 2012-ben, Austinba költözésünk után alig pár hónappal kivezették a városban a nejlonszatyrok használatát pakoláskor (ami egyébként valóban eltúlzott méreteket öltött, volt, hogy a dobozos gyümölcsleveket egyesével zacskózta a pakoló), tehát azóta a saját szatyraimba, dobozamiba, rekeszeimbe rakják el a cikkeket. Én szeretem ezt, mert előtte elöntöttek a vékony, szinte újrahasznosíthatatlan tasakok vagy a rengeteg papírzacskó, a saját táskák bevezetését pedig óriási kampánnyal, számtalan ajándékszatyorral tették elviselhetővé, illetve hogy könnyebben átszokjanak az emberek (azóta is azokat a táskákat hasznájuk, elég tartós anyagból készülnek, színesek, viccesek). Ha egyedül vagyok és egynél több táskám van, minden alkalommal megkérdezi a pakoló, hogy segítsen-e a bolton kívül, ugyanezt tapasztaltam idősek, anyukák, sérült emberek esetében, s ha a válasz igen, akkor kitolja a bevásárlókocsit a parkolóba és átrakja a tartalmát a csomagtartóba esőben éppúgy, mint 39 fokban mosolyogva és beszélgetve, de nem az időt húzva.

Ugye nem kell tovább ecsetelnem ezen dolgok hangulatjavító minőségét?

Lássuk a negatív vonásokat, mert azért abból is akad. A túlzott csomagolás idegesítő számomra: a sajtok, felvágottak, tortillák egyesével, elválasztó nejlonnal való burkolása, a készételek mindenféle mennyiségben különcsomagolása és dobozolása szintén ilyen ( egy-, kétszemélyes vagy családi méretek a legáltalánosabbak, de van még választék!) Millió és millió papír-, műanyagdoboz kerül a kukákba naponta ennek folyományaként. Pl. a sárgarépát megvehetjük csomóban (tisztítatlanul), egészben, bébiméretben, de (megtisztítva) reszelve, karikázva, darabolva is - ez utóbbiakat mind különböző formájú és méretű csinos és látványos dobozban. Meggyőződésem, hogy itt szupermarketekben ugyanannyi gumikesztyűt elhasználnak naponta, mint a kórházakban - ez már kissé paranoia számomra.

Persze lehet, hogy a tisztán, közvetlen érintés nélkül készült ételek, alapanyagok világa is csak az Amerikában olyan nagyon virágzó "látszat" része. Ez az érzésem a boltok, kávézók, éttermek, szórakozóhelyek tisztaságát illetően is. Első pillantásra teljesen rendben van, de amikor leülök a székre (már megszoktam, hogy előtte le kell törölni, de minimum ellenőrizni), hozzáérek az asztal felületéhez (ami 10 esetből nyolcszor ragad), bemegyek a mellékhelyiségbe (ahol a cipőm talpa nyúlós, ragacsos felületet "érez", belenézek a homályos tükörbe, papírtörlővel megfogom a foltos, ujjlenyomatos csapot) vagy meglátom a szupermarketben, kisboltban a leürített polc tisztaságát (vagyis ahonnan én hazaviszem és beteszem a szekrényembe és hűtőmbe), akkor bizony sokszor elmegy a kedvem a kolbászkerítéses Amerikától. Ebben a vonatkozásban ez az ország messze alulmúlja nap mint nap a várakozásaimat - persze vannak üdítő kivételek, de nagyon kevesen. Mások az igények errefelé, de ezt a mai napig nem tudtam elfogadni.

Utoljára hagytam az árakat. Kiköltözéskor meginterjúvolva a már itt lakó honfitársakat a legmeglepőbb válasz az volt erre irányuló kérdéseinkre, hogy itt minden ugyanannyiba kerül, mint otthon vagy maximum 20%-kal többe.

Nagyon hamar ráébredtünk, hogy ez óriási tévedés. Első bevásárlásaink a bolti legalsó polcokról 100 USD körül voltak és "semmi" nem volt a kocsinkban (azon kívül, ami a fennmaradáshoz éppen elég). Saját tapasztalatok alapján hamar rájöttünk, hogy jobban járunk, ha amennyi hozzávalót, ételt csak tudunk, biováltozatban veszünk meg. Pl. napok alatt megromlott bármi a hűtőben (!), ami annak a jele, hogy rossz minőségű (gyümölcs, zöldség, felvágott, tejtermék), illetve túlkezelt. Tudvalevő, hogy az emberek élelmezése óriási üzlet és egyre nagyobb gond bárhol a világon, hódítanak tehát a génmódosított, vegyszerezett, kezelt élelmiszerek. Kezdetektől fogva van listám a "tiltott" vagyis génkezelt zöldségekről és gyümölcsökről, amennyire lehetséges elkerüljük tehát a kukorica- és repceolajat, kukoricaszirupot (ez az egyik legnehezebb, szinte semmit nem kapni, amiben ez ne lenne benne: müzli, lekvár, joghurt, kekszek, szószok, mustár, péksütemény, zsemlemorzsa, kakaópor), de ugyanígy a paprikát, az almát, az őszibarackot, a szőlőt, az uborkát, a spenótot, a krumplit. Valamennyien tagjai a "Piszkos 12" listának. Sosem veszek szőlőt, epret vagy cseresznyét, a bio elképesztően drága (és mellesleg ugyanúgy átható vegyszerszaga van). Sajnos. Az ízekről nem írnék, az egyéni ízlést tükröz, talán csak annyit, hogy amióta itt élünk nem ettünk igazán jóízű almát, paprikát, uborkát (3 alaptag a hosszú listáról); az "egzotikus" gyümölcsök és helyi zöldségek pedig szerintem sokszor íztelenek és jellegtelenek. Üdítő kivétel a spenót és az avokádó.

Néhány alapanyag és termék ára tehát. Ahol nem adok meg külön mennyiséget, ott 1 font (453 g); fél gallon (1,89 l) vagy 16 oz (454 g) a mennyiség:

Biotej 2% zsírtartalommal: 3,38 USD

Tejföl (nem csökkentett zsírtart.): 1,98 USD

12 biotojás: 4,47 USD

1 üveg (jobb minőségű) salsa szósz: 4,5 USD

1 gyümölcsjoghurt (8 oz): 2,5 USD

100%-os narancslé: 2,98 USD

fehér jázminrizs (32 oz): 2,39 USD

1 üveg (24 oz) import meggybefőtt: 4,35 USD

1 csomag őrölt kávé (12 oz): 7 USD

olívaolaj (1/5 l): 4,99 USD

1 bio kígyóuborka: 2,98 USD

bioparadicsom: 2,98 USD 

1 db bio édespaprika: 2,5 USD 

bioalma: 2,45 USD és ettől felfelé fajtától függően

banán: 0,68 USD

1 fej biokarfiol: 4,98 USD

magvas barnakenyér: 4 USD

krumpli: 0,6 USD

bio csirkemell: 8 USD

3 kis fej bio fokhagyma: 2,35 USD

 93%-ban sovány darált marhahús (nem bio): 4,67 USD

6 (egyenként 12 oz) üveg jobb helyi sör: 8,79 USD

(Szándékosan nem írtam tól-ig árakat, ami persze a valóságban van, hiszen minden márka ára más.)

Fényképek azért nincsenek, mert nem kifejezetten örültek a boltokban a szándékomnak, hogy dokumentáljam a leírtakat. Ajánlották a weboldalakat, akinek kedve van nézelődhet az HEB, a SPROUTS vagy a CENTRAL MARKET oldalán.

Ha tetszett a cikk, kövess minket a facebook-on is!  

 

A bejegyzés trackback címe:

https://travelbug.blog.hu/api/trackback/id/tr18317970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

StanLee · https://newsroll.net 2016.04.06. 17:47:51

Erdekes iras. Mi itt Nemetorszagban heti egy alkalommal hazhozszallitasal rendelunk bio alapanyagokat. Az altalad felsorolt bio elelmiszerek kozul meglepett a tej es a tojas ara. Mi az 1 l-es, uveges, Demeter tejet 1,3 euroert vesszuk (a Demeter az olyan a bioban, mint a premium szegmens az autoiparban), a tojast meg mi meg dragabban is vesszuk, mint amit irtal. A tobbi dolog meg meg olcsobb is, mint itt. Egy helyi hentestol is dragabban veszek hust, mint ahogy irtad. Igaz tudnek 3 euroert is daralt hust venni a REAL-ban, de az olyan PSE hus, hogy nem is lehet mar annak nevezni.

Sajnalatos, hogy meg a helyi farmerek sem tudnak normalis izu novenyeket termelni...

Árva Gabriella · http://travelbug.blog.hu/ 2016.04.06. 18:18:54

@StanLee: Koszonom, hogy megosztottad a velemenyedet! Az igazsaghoz hozzatartozik, hogy itt (az en meglatasom szerint) a valoban egeszseges es kivalo minosegu elemiszerek MEREGdragak, mi nem engedhetjuk meg ezeket magunknak. Tehat sokszor megalkuszom, sajnos.

O, barcsak lenne helyi hentes!!! Persze sejtem, hogy kisebb telepulesen jobb a helyzet, de azert kiabrandito, hogy a nagyvarosba, a mi asztalunkra nem jut el a minoseg. (Vannak hetvegen termeloi piacok es behozzak a varosba a termekeiket a farmerek, csak en nem veszem meg a hutoladabol arult hust delelott 10-kor 30 fokos melegben.)
A helyi zoldseg-gyumolcs kinalat izei szamomra is meglepoek es elszomoritoak kezdettol fogva. A klimaviszonyok miatt mindent eretlenul talalunk a polcokon es itthon erlelem a paradicsomot, dinnyet, narancsot ...

Meg egy gondolat a husrol: itt a marhahus a legizletesebb, a tobbirol szot ejteni sem erdemes (persze ez abszolut maganvelemeny), kulsore tetszetos, de jellegtelen, egyenizu. Pl. jo huslevest fozni lehetetlen.

StanLee · https://newsroll.net 2016.04.07. 16:12:14

@Árva Gabriella: Szia! Amugy lehet, hogy a fajtak, amiket hasznalnak, azok nem jok egyszeruen a zoldseg-gyumolcs eseteben. Gondolom olyan fajtakat (hibrideket) tudnak nagyuzemben termelni es a boltokban a polcokra tenni kint, amik gyorsan novoek, nagy a termesuk, birjak a szortirozast, szallitast es a polcon valo tarolast is hosszabb ideig. Ezert cserebe nincs izuk :-)

Mar masik bejegyzeshez is irtam, hogy nagyon tetszik a blog, remelem nem fogytok ki a temakbol!

Árva Gabriella · http://travelbug.blog.hu/ 2016.04.07. 16:21:35

@StanLee: Igen, valami hasonlora gondolok magam is a zoldsegekkel / gyumolcsokkel kapcsolatban. Meg egy "pozitiv" vonasuk van: gyonyoruek, ragyogoak, vonzo a talalasuk (sztem nem veletlenul :)
Orulok, hogy tetszenek a bejegyzesek, igyekszunk temat talalni :) Elsosorban az utazasainkrol irunk es ami szembejon :)
süti beállítások módosítása