Figyelem! Közérdekű Közlemény!

A blogunkat új felületre helyeztük és új nevet adtunk neki. 2021. októberétől az alábbi linken olvashatóak a bejegyzéseink: www.aborondomesen.com

A travelbug.blog.hu oldalon nem jelennek meg az új írásaink, viszont a régi posztok természetesen továbbra is elérhetőek lesznek itt.

Gabi és Miklós

Waco-ba már rég terveztük a kirándulást - Miklós azért, mert izgatta a fantáziáját a Dr Pepper Múzeum; én pedig azért, mert az első információ, amit erről a városról hallottam az volt, hogy egy élettel teli egyetemi campus a lényege. Aztán, mint kiderült ez igaz is meg nem is.

Az I-35-ös útról lehajtva először egy másik múzeumot néztünk meg és nekem nagyon tetszett. A teljes nevén Texas Ranger Hall of Fame and Museum becsülettel, igyekezettel próbálja bemutatni a Texas Ranger szervezet múltját, jelenét. Mind a kiállított tárgyak, fényképek, szobrok, mind a bemutatott 45 perces film érdekfeszítő és rengeteg tudnivalót ad át a látogatónak.

Már maga a múzeum honlapja is nagyon sok érdekes és izgalmas böngésznivalót kínál. Nehéz lefordítani a ranger szót, tulajdonképpen majd' mindenkinek van élménye róluk (Walker, a texas-i kopó) - részben kifejezi a magyar kopó szó a tevékenységük lényegét.

A Texas Rangers (Észak-Amerikában a legrégebben létező) bűnüldöző szervezet megalapítása Stephen F. Austin nevéhez fűződik; ő alkalmazott először fegyveres embereket a köz (a telepesek) védelme érdekében 1823-ban, elsősorban az őslakos indiánokkal szemben. Olyan zsoldosok voltak, akik minden felszerelésüket saját maguk biztosították és bármilyen adódó helyzetet kezelni tudtak felsőbb parancsnoki utasítás nélkül. Ez a meghatározás, mint felvételi kritérium természetesen később kiegészült még néhány más elvárással (állampolgárság, kiváló fizikai erőnlét, legalább 8 év kifogástalan és hatékony bűnüldöző szervi munka, etc). Ma a világ legjobb hírnévvel bíró szervei közé sorolhatjuk (FBI, Scotland Yard), központja és legfelsőbb vezetése Austinban működik.

Stephen F. Austin havi 15$ bért fizetett az első 10 ranger-nek (1823-at írunk), azonban a személyüket és a munkájukat övező tisztelet és elismerés sokkal értékesebb volt. A kemény időjárási és terepviszonyokat tekintve valamint, hogy Austin úgy toborozta őket, hogy bármit képesek legyenek feláldozni, megállapíthatjuk, hogy ez bizony gyakran halállal végződő munka volt. Míg az első ranger-öket ábrázoló képekről marcona, rendkívül elszánt vadnyugati hősök néznek vissza ránk; a maiak makulátlan egyenruhában, kivétel nélkül az egyik jelképüknek számító kalapban jópofa apukáknak és nagypapáknak tűnnek. Persze a mai munkájuk már sokszor laboratóriumban vagy számítógépek segítségével zajlik, a legmodernebb eszközök segítségével üldözik és kerítik kézre a bűnelkövetőket. A múzeumban külön termet szenteltek a legérdekesebb eseteknek, pl. Bonnie és Clyde kézre kerítése vagy a mai napig megoldatlan Texarkana Phantom Killer-ügy (névtelen-arctalan gyilkos Texarkana-ban).

Rick Perry (Texas kormányzója) utasítására egy különleges egységet is létrehoztak The Texas Ranger Reconnaissance Team néven. Ezek a katonák elsősorban a határmenti drog- és embercsempészet elleni küzdelemben vesznek részt. Országhatáron átnyúló intézkedésekhez is joguk van természetesen.

Elődeik a Texas-t érintő háborúkban is harcoltak, rendkívüli kitartásuk és kegyetlenségük miatt Texas Ördögeinek nevezték őket.

Volt egyébként valóban egy híres Walker nevű ranger - Samuel H. Walker - aki hírnevet a Colt által kitalált pisztoly továbbfejlesztésével szerzett magának az 1830-as években.

Vasárnap lévén a múzeumok elég korán zárnak, így egy gyors szendvicsebéd után a másik kiszemelt helyszín felé vettük az irányt. A Dr Pepper Museum a városközpontban van és jóval több látogatója volt, mint az előző intézménynek. E múzeum létrehozásának célja elsődlegesen az volt, hogy bemutassák egy 100%-ban helyi (Waco, Texas) termék illetve üzlet sikertörténetét. A híressé vált üdítőital megalkotója Dr. Charles Alderton, waco-i patikus volt, receptje összetevőit máig titokban tartják természetesen. Élénkítőnek és jótékony hatásúnak titulált italát, a Coca-Colát megelőzve, 1885-ben kóstolhatták először a texas-i polgárok.

Valaha az  innen mert víz volt az alap a palackozáshoz

A múzeum egy nem túl nagyméretű palackozóüzemben kapott helyet; 3 emeleten mutatja be a helyi kisvállalkozásból világhírűvé vált márka történetét, nagyrészt interaktív kiállításokon. Plakátok, reklámok, üvegek, fotók, reprodukciók, italautomaták, hűtőgépek sokaságát nézhetjük végig a termekben, valamint a palackozás folyamatát is követhetjük.

 A Hires Dr Pepper Root Beer

A múzeum teljes neve Dr Pepper Museum and Free Enterprise Institut, melyből az utolsó rész a cég legsikeresebb vezetője, Woodrow Wilson Clements álmára utal: szórakoztató és oktató központot igyekeztek létrehozni, ahol a látogatók elleshetnek üzletvezetési titkokat és az üdítőitalgyártás kulisszái mögé is bepillantást nyerhetnek. A harmadik emeleti kiállítás legnagyobb rész Clements munkásságát és életét eleveníti fel; megtudhatjuk, hogy miért volt Foots a beceneve és milyen üzleti partner volt.

A földszintre visszasétálva megörültünk, hogy feltöltött italautomaták is vannak, mert az energiaszintünk kiáltozott valami gyors pótlás után. Rövid egyezkedést követően egy felejthetetlen ízű A&W Cream Soda mellett döntöttünk: sajnos csak súrolta az ihatóság határát (szájösszeragasztós művaníliaízzel). Egyetlen jó tulajdonsága az volt, hogy valóban felélénkített mindkettőnket. Erre szükségünk is volt, mert nekivágtunk gyalog a belvárosi utcák feltérképezésének - mint kicsit később kiderült 37 fokos melegben.

Olyan kihalt utcákon voltunk egyedüli turisták, hogy megdőlni látszott az előzetes feltételezés a nyüzsgő egyetemi városkáról. Pár érdekes arccal találkoztunk azért, pl. a vasúti síneken divatfotókat készítő 3 fiatal nővel, illetve mellettünk lassan elhajtó lesötétített üvegű fekete autókból kipillantó napszemüveges fekete emberekkel. Miután megállapítottuk, hogy a nap ebben az évben is (már tavasszal) beleégette Miklós halántékába a szemüvegszár vonalát és az ujjára a jegygyűrű körét, visszagyalogoltunk Bedekóhoz és úgy döntöttünk hazaindulunk. Az idő már 6 óra felé járt és útépítéssel, tereléssel teli I-35-ösön kellett hazafelé vezetni.  

Az autópályára felhajtás előtt még megálltunk a waco-i függőhidat megnézni, ami több társával együtt a Brazos folyón ível át. Nem ájultunk el az egyediségét illetően, de nem gondoltuk, hogy Waco tartogat még nekünk meglepetést. Az I-35-ös út másik oldalán ugyanis észrevettünk egy másik várost - s itt kell bevallanom, hogy nem készültem rendesen a látnivalókból - s láss csodát: begurultunk az egyetemi campusba. Amely telistele volt egyetemistákkal, turistákkal, sétálókkal. Mi is bóklásztunk még a fáradtság ellenére és a képek (is) arról tanúskodnak, hogy megérte. Találtunk egy olyan épületet is, amely vetekedett szépségben a mi egyetemünkkel, s amely a halszemoptika után kiáltott.

A nap végi mérleg megvonásakor jött ki a címben említett eredmény: Dr Pepper - Chuck Norris  1:1; az üdítőital múzeuma Miklósnak, a Texas Ranger viszont nekem tetszett jobban. Azonban egy ennél sokkal többet tartogató városkát ismerhettünk meg, ahol óriási volt a kontraszt az egyetemi városrész és a másik oldal között. A belvárosi séta során egyjegyű számmal volt kifejezhető a mienknél újabb / jobb / drágább autók száma, ami azért jelent valamit. Még akkor is, ha tudjuk / feltételezzük természetesen, hogy hétköznap biztosan más arca van Waco központjának.