Figyelem! Közérdekű Közlemény!

A blogunkat új felületre helyeztük és új nevet adtunk neki. 2021. októberétől az alábbi linken olvashatóak a bejegyzéseink: www.aborondomesen.com

A travelbug.blog.hu oldalon nem jelennek meg az új írásaink, viszont a régi posztok természetesen továbbra is elérhetőek lesznek itt.

Gabi és Miklós

Vasárnap délelőttre ismét múzeumot választottunk, lévén még mindig rekkenő hőség az utcákon, illetve a Museum of Modern Art is amerikai barátaink ajánlása volt: nem érdemes kihagyni.

A metrózást követően volt még egy kis időnk a múzeum nyitásáig, gondoltuk egy kávé csak használhat a modern művészet megértéséhez, betértünk az Államokban sok ezer üzletet futtató és roppant felkapott Starbucksok egyikébe. Nos, ezt ismét rosszul tettük, az én véleményem eddig is lesújtó volt róluk, mivel sem a kávé, sem más portékájuk egyáltalán nem olyan finom, mint amilyennek állítják, de most erre igazán rászolgáltak, kb. 18 percet álltunk sorba a kis feketéért, az egyetlen kiszolgáló ifjú nem angolt beszélt (azóta sem jöttünk rá milyen nyelvet), minden új vevő kiszolgálása közben 3 felesleges kört futott, a másik két alkalmazott bőszen napot lopott, ezen felül még egy mosdóval sem bírtak. Persze eddig is csak szükségmegoldás volt számunkra, de leginkább azt érzékelteti ez a példa, hogy a híresen jó minőségű kiszolgálás bizony erősen romló színvonalat mutat az Államokban, ahol mindig is a vevő és az ő igényei voltak a legfontosabbak és nem az, hogy valahogyan elteljen a munkaidő.

Felüdülés volt a múzeumba nem egészen 2 perc alatt bejutnunk a NY Pass révén. Mivel itt megengedett volt a fotózás, el is hoztunk haza néhány műalkotást a széles kínálatból. Ismét találtunk Moholy-Nagy-képet és Brassai-fotót – örömünkre és büszkeségünkre. 

Kora délutánra már elég jól megéheztünk és erre a napra Harlemben választottunk egy Adam Richman által ajánlott éttermet, így metróra szálltunk és azért kicsi gyomorszorítással a 125. utcáig mentünk New York City legismertebb, feketék által lakott negyedébe.

Eredetileg terveztünk itt is egy idegenvezetős túrát, de aztán a brooklyniból (és New Orleans-i tapasztalatainkból) okulva csak a biztonságosnak mondott részt fedeztük fel, persze csak a Sylvia's Restaurant-ban elköltött pazar ebéd után. Az étterem 1962 óta ugyanazon a helyen működik, névadóját és alapítóját Sylvia Woods-ot a Queen of soul food címmel illették.

Kitűnő volt a kiszolgálás, a hangulat – minden vasárnap élő gospelzenével várják a betérőket – mennyei kukoricás kenyeret (inkább süteményt) kaptunk előételként, az étel pedig a majd' egyéves ittlétünk során eddig kóstoltak közül messze a legízletesebb volt. Harlemi kirándulásunknak tehát ez adta meg az alaphangot és ez az élmény velünk maradt az egész séta során.

Általában véve jókedvű, laza arcokkal találkoztunk és a kínai negyedben sokkal rosszabbul éreztük magunkat biztonság szempontjából, mint itt.

Jó sok km-t gyalogolva rátaláltunk a Malcolm X Boulevard-ra és az Apollo Theater-re, amelynek ma is rendszeresen zajló amatőr tehetségkutató estjein (Wednesday Amateur Night) olyan művészek léptek a világot jelentő deszkákra (sokan közülük itt először), mint Stevie Wonder, Count Basie, Ella Fitzgearld, Sammy Davis Jr., Josephine Baker, Miles Davis, John Coltrane, Thelonius Monk, Jimi Hendrix vagy James Brown.

Késő délután értünk vissza Manhattanbe, hogy kószáljunk a Columbia Egyetem épületei között azaz rátaláljunk az alma materre :)

Ez a negyed - bár alig pár sarok választja el Harlemtől – már abszolút biztonságos, sőt lakásárai az egekbe szöknek, pezsgő, sokszínű, sok apró kávézóval, kisbolttal, minden szolgáltatással, amire csak egyetemistáknak szükségük lehet, s nem utolsó sorban egy magyar cukrászdával. Meglehetősen finom, elsősorban édes sütemények bőséges választékával, egy kedvesen mosolygó magyar eladólánnyal és nem túl vonzó külsővel-belsővel elég nagy vendégforgalmat bonyolított a mi meglátásunk szerint. A kiválasztott dobostortán és meggyes rétesen kívül még egy szelet süteményt kaptunk a ház ajándékaként.

Már olyan közel jártunk a Hudson partján Grant tábornok síremlékéhez, hogy a fáradt lábaink ellenére még újra észak felé sétáltunk és egy Napoleon nyughelyére emlékeztető mauzóleumra akadtunk, amelyben Ulysses Simpson Grant, a polgárháborúban az északi hadsereg jeles tábornoka, majd az Egyesült Államok elnöke és felesége nyugszik.

Utolsó reggelünket New Yorkban, természetesen a szállodából való kijelentkezéssel kezdtük, de mivel a gép indulásáig még jó pár szabad óránk volt, utoljára metróra szálltunk és a város egykor művészek által lakott SoHo nevű negyedébe ruccantunk ki, majd továbbsétáltunk Greenwich Village-be.

A Green Street-en New Orleans-ra emlékeztető kovácsoltvassal díszített házakra bukkantunk és kirakatokat nézegettünk, itt is felbukkantak az ismert világmárkák butikjai, művészeti galériák, amelyeknek köszönhetően a SoHo városrész ma a New York-iak kedvenc hétvégi bevásárlóútjainak célpontja; majd a New York Egyetem épületei között ismét diákok százaival találkozva barangoltunk, aztán jó külsejű házak, szép parkok szegélyezte utcákon ismét egy új arcát láttuk meg az olvasztótégelynek.

A Christopher Street és a Gay Street környékét bátran ajánlhatjuk bárkinek szemlélődésre, igaz mi éjjel nem jöttünk el ide, amikor igazán felpezsdül az élet. Diszkrétebb vagy feltűnőbb szivárványos zászlók hirdetik az itt élők hovatartozását, a nagyon kellemes életteret apró boltok, napernyős kávézók, zsebkendőnyi virágoskertek, napozó macskák, biciklisták festik alá. Nyilván éjszaka másmilyen itt az utcakép, ezt ki-ki saját döntése alapján megnézi vagy nem.

Az útikönyv nagyon jó éjszakai szórakozóhelyeket sorolt fel. Itt végre gyalogosan könnyedén lesétálhattunk a Hudson partjára és vethettünk egy pillantást a szemben elhelyezkedő New Jersey-re, ami még talán nem maximálisan zsúfolt, sokak által vágyott kertvárosi stílusú lakóövezeteket rejtő része a városnak.

Visszatérve a Wall Street közelébe elköltöttük utolsó ebédünket, a hivatalokból kiáramló, az ebédidőt az utcán töltő helyiekkel együtt.

Bőröndjeinket felvéve búcsút mondtunk a Wall Street Inn hotelnek és nekivágtunk a Brooklynt és Queens-t is érintő jó másfél órás metró és reptéri vonat kombinációs útnak, hogy visszarepüljünk Austinba.

A John F. Kennedy reptér szokásos, felszállást megelőző hosszú várakoztatása most sem maradt el, így szeretett városunkba is kis késéssel érkeztünk meg. Az Államokban jól működő és okosan kitalált szolgáltatásokba vetett hitünket visszatérítendő, a reptérről car2go-val (vagyis bármely, regisztrált felhasználó által szabadon igénybe vehető kisautóval) laza félóra alatt már a saját lakásunkban voltunk.

Az egyhetes út előző részeit a következő linkekre kattintva találja meg a Kedves Olvasó: első rész, második rész, harmadik rész.