travelBug

Pozitív példa pandémia idején

2020. április 20. - Árva Gabriella

Figyelem! Közérdekű Közlemény!

A blogunkat új felületre helyeztük és új nevet adtunk neki. 2021. októberétől az alábbi linken olvashatóak a bejegyzéseink: www.aborondomesen.com

A travelbug.blog.hu oldalon nem jelennek meg az új írásaink, viszont a régi posztok természetesen továbbra is elérhetőek lesznek itt.

Gabi és Miklós

Nem szoktam ilyen posztot jegyezni, de most megszegem a magamnak állított szabályt: annyira meghatott és jó hatással volt a saját lelkiállapotomra egy hír az Omaha World-Heraldban, hogy a megosztása mellett döntöttem.  Ez a poszt tehát az említett omahai napilap online változatában megjelent cikk alapján íródott.

2020. április 14. kedd este lett volna az omahai baseballcsapat, a Viharvadászok szezonnyitó itthoni játéka. Egyébként pont a texasi Round Rock ellenében! A Nebraskában érvényben levő egyik Covid-19-szabály értelmében hagyományos meccset nem lehetett tartani, hiszen nyilvánosan 10 embernél kisebb létszámú csoportosulást engedélyeznek csak. Ám ez nem tántorította el a legkitartóbb szurkolókat! Megtartották a minden idők legszomorúbb - hiszen üres stadion, üres lelátók és síri csend - de ugyanakkor legbizarabb (szerintem legemlékezetesebb) nyitóbuliját.

20190809_191712_01_01.JPG

Tele stadion a szezonnyitó meccsen? Ez nyilvánvalóan minden csapat álma. 2020-ban nem válhatott valóra, de teljesen kiárusított nyitónap igen: kedden este alig pár fokban és borús, viharfelhős szürkületben a csapat vezérkara felsorakozott a Werner Park stadion parkolójában és Martie Cordaro klubelnökkel az élen kiosztottak 300 adag dobozba csomagolt szokványos baseball-hot dogot. A lassan araszoló autók leengedték az ablakaikat és a szurkolók váltottak pár lélekemelő - támogató - összetartásra buzdító szót a csapattagokkal - szigorúan maszkban és betartva a biztonságos távolságot.

A stadionban természetesen minden zárva volt: az ételt-italt árusító standok, az ugrálóvárak, a csapat boltja, s a  pálya letakarva a szokásos fehér ponyvával. Egyetlen lámpa sem égett, zászló sem lengett, minden hangszóró néma volt. A jelenlevő újságíró, temészetesen Storm Chasers-fan Tom Shatel szerint azonban a csapatszellem, az összefogás és a bátorítás nagyon is jelen volt a rajongói mezeket, dzsekiket viselő, autójukra zászlót kitűző  szurkolók között.

20170811_193551.jpg

A képek korábban készültek a Werner Parkban

Tom Shatel szerint nagyszerű volt együttlenni a parkolóban, együtt várni a fel nem hangzó himnuszra és az el nem végzett első dobásra. A hiányzó dolgok helyét más érzések töltötték meg és ebben együttlenni a többiekkel irigylésre méltó volt. Én abszolút hiszek neki, bár egyáltalán nem vagyok e sport rajongója. 

Voltunk már a Werner Parkban többször, hiszen más rendezvényeknek is helyet ad. Mindkettőnk munkahelye biztosít minden évben ingyenes családi jegyet egy-egy augusztusi baseballmeccsre, egy ilyenen már első omahai évünkben, 2017-ben ott voltunk. Az ajándékba kapott Storm Chasers-sörösdobozokat a mai napig őrzöm.

image.jpg

A cikk további részében személyes érzéseiről vall az újságíró: bár a baseballt az idősek sportjának tartják, szerinte ez az ami őt a ami napig fiatalon tartja. Számára a szezonnyitó nap ÜNNEPNAP: a nyár, a parkolóbeli sütögetés, a családdal együttlevés és a baseball napja. A boldogabb idők kezdete.

S ez az amire most a LEGNAGYOBB SZÜKSÉGÜNK VAN:  a boldogabb idők kezdete.

Megjegyzendőek a klubelnök szavai is:

"Milyen furcsa! Nyitóbuli játék nélkül... (elcsukló hangon folytatta:) legalább az idő okés: negyvenvalahány Fahrenheit, az teljesen klassz egy nyitómeccsre! (43 F=6 Celsius) Tudtuk, hogy eljön ez a nap, de most szürreális."

Kedden a klub tulajdonosa, Gary Green 45000 orvosi maszkot ajánlott fel a 4 legnagyobb helyi kórháznak, amelyek a küzdelem oroszlánrészét vállalják. 

Ezek után az újságíró elengedte a fantáziáját és lássuk csak milyen is lehetne ez a nyitóbuli?!

  • Öltözzön minden rajongó Star Wars-jelmezbe!
  • Hozd el a kutyádat (na jó, a macskádat) a stadionba!
  • Legyen ez egy állatkert-nap!
  • Meccs előtti bingót!
  • Apa-lánya-Hercegnős-buli!
  • Hozd magaddal a képzeletbeli barátodat!

Aztán persze újra komolyra fordítva a szót, Tom Shatel megosztja még velünk Martie szavait: a nadrágszíjat összébbhúzták, minden esedékes díjat befizettek, beillesztették az új játékosokat, legjobb tudásuk szerint felkészültek az évadra. A baseball "örök", tehát vissza fog térni a pályákra, ez 100%-ban biztos! Minden mást ki lehet találni, meg lehet újítani!

Már alig várjuk, hogy a Werner Parkban lehessünk és meglássuk ezt! -zárja a sorokat a rajongó újságíró.

Remélem sikerült ezt a kis pozitív példát megfelelően tálalnom és másoknak is pár perc felvidulást okozni vele!

Szerettem volna még megosztani, hogy mit tapasztalunk e kis állam vezetői révén nap mint nap a fennálló vészhelyzettel kapcsolatban:

  1. Az első beteget március 6-án regisztrálták.
  2. A kormányzó március 13-án elrendelte az adott megyében az iskolák bezárását és a távoktatás bevezetését. (Napokon belül számos eszközfelajánlás érkezett a szükséget szenvedő iskolások részére: tablet, laptop.) Ugyanezen a napon kihirdette a vészhelyzetet Nebraskában, s ezzel együtt felszólította a munkaadókat, munkavállalókat, szervezeteket, egyházakat, intézményeket a megfelelő tervek kidolgozására.
  3. A megyei tisztifőorvos március 18-án aláírta a 10 fős maximalizáló rendeletet, amelyet 20-tól vezettek be szabályozásként. (Igazából már március 16-án bejelentették, hogy másnap, Szent Patrik-napján is tartózkodjanak az emberek a tömeges bárlátogatástól.)  
  4. A kormányzó, Pete Ricketts (akinek alapvégzettsége biológus) március 16. hétfőtől minden hétköznap 14:00-kor sajtótájékoztatót tart a parlament épületéből. Hitelesen tájékoztat, nem hibáztat senkit, nem jópofizik, konkrét információt oszt meg, ott helyben írja alá az újabb rendeleteit, proklamációit és ajánlásait.
  5. Ha szükséges, hétvégén is sajtájt tart. Minden kérdésben naprakész, 24/7-ben részt vesz minden felmerülő probléma megoldásában.
  6. Minden kedden "Kiszállítós Keddet" hirdet (Takeout Tuesday) az éttermek, kifőzdék segítése céljából: az embereket arra buzdítja, hogy rendeléssel, kiszállítással, ajándékkártya-vásárlással támogassák kedvenc éttermüket. Engedélyezte, hogy az ilyen ebédek mellé lezárt pohárban / üvegben alkoholos italokat is rendelhessünk.
  7. Minden csütörtök este 1 órában élőben válaszol a helyi TV-ben a telefonon / emailben / videóhívásban feltett állampolgári kérdésekre.
  8. Szorosan együttműködik a kórházakkal, a mintavevő laborokkal, az egyetemi kutatócsoportokkal, üzleti vezetőkkel és állami tisztségviselőkkel a helyzet napi újraértékelésében, az erőforrások átcsoportosításában, anyagi fedezetek megteremtésében. 
  9. A szükséges pénzalap megnyitását és rendelkezésre állását (100%-os átláthatósággal) egyetlen órán belül egyhangúlag megszavazta a nebraskai parlament, úgy, hogy a képviselők akkor már otthonról dolgoztak.
  10. Nem rendelt el kijárási korlátozást, mert mind a mai napig abban hisz, hogy az emberek parancsok nélkül sokkal inkább együttműködnek és szívesen részt vesznek az ajánlások betartásában. 

Mindennap elmondja a hat nebraskai aranyszabályt:

  1. Maradj otthon! Csak 10 főnél kisebb csoportosulás szabályos!
  2. Dolgozz otthonról amennyiben megteheted!
  3. Vásárolj egyedül és csak hetente egyszer!
  4. Tanítsd meg a gyerekeidnek a biztonságos távolságtartást, játsszatok és sportoljatok otthon!
  5. Vásárolj be az idősebbeknek, hogy ők könnyebben távol maradhassanak!
  6. Sportolj naponta otthon vagy a szabadban, de csakis az érvényes szabályok betartásával!

Mindez úgy tűnik működik: április 19-én, vasárnap ebben a másfél millió lakosú amerikai államban 1474 pozitív eset van és 28 beteg hunyt el. 14575 tesztet végeztek.

Stay HomeForrás: panhandlepost.com 

Ha tetszett a poszt, kövess minket a facebook-on, instagram-on is!

Források:

https://governor.nebraska.gov/press-releases-archive

https://www.omaha.com/sports/local-sports/shatel-omaha-storm-chasers-had-a-bizarre-opening-night-but-it-was-a-sellout/article_207ee295-ff6a-5506-9b3d-b6397faf3d87.html

https://coronavirus.jhu.edu/map.html

A bejegyzés trackback címe:

https://travelbug.blog.hu/api/trackback/id/tr4415615728
süti beállítások módosítása