Figyelem! Közérdekű Közlemény!

A blogunkat új felületre helyeztük és új nevet adtunk neki. 2021. októberétől az alábbi linken olvashatóak a bejegyzéseink: www.aborondomesen.com

A travelbug.blog.hu oldalon nem jelennek meg az új írásaink, viszont a régi posztok természetesen továbbra is elérhetőek lesznek itt.

Gabi és Miklós

Alig hinném, hogy sokan vannak, akik nem ismerik John Deere nevét - persze elsősorban a mai cégóriás által gyártott mezőgazdasági gépek révén. Egykori kovácsműhelye és családi háza ma történelmi emlékhely Illinois államban, amelynek reklámtábláját Milwaukee-ból hazafelé autózva láttuk meg az út mentén. Nem bántuk meg a kétórás pihenőt és bóklászást Grand Detour városkában.

Ha szemügyre vesszük a fényképét, talán éppen így képzeljük el az amerikai álom megvalósítóját. Szelíd égszínkék tekintete (gyerekek számára íródott életrajzi és mesekönyvekben mindig így ábrázolják) eltökélt, kemény vonásokkal kereteződik.

John Deere élettörténete a beteljesült álmok példája. 1804. február 7-én született Vermont államban.  Szabómester édesapja a gyermek John 4 éves korában elhagyta a családot, így nehéz körülmények között édesanyja nevelte és taníttatta. Zsenge korától a család támasza és keresője volt és 17 évesen találta meg a leginkább neki való foglalkozást: Benjamin Lawrence felvette inasnak prosperáló kovácsműhelyébe. Négy tanulóév múltán John saját műhelyt indított. Az üzletmenettel azonban nem volt elégedett, így 1836-ban Grand Detourba költözött és mindent elölről kezdett.  

Hamar ráébredt, hogy a föld nagyon más, mint a szülőföldjén volt, az ott használt fa- és vasekék nem voltak jók a préri nehéz, ragadós talajához. Rögvest kísérletezésbe fogott és meg volt győződve arról, hogy egy új formára kialakított, jól megmunkált eke képes megkönnyíteni a szántást a Középnyugaton. Első acélekéjét 1837-ben itt, Grand Detourban készítette egy törött fűrészlapból. Találmánya nem aratott azonnal tetszést, a következő évben mindösszesen két ilyen ekét rendeltek tőle. 1840-ben 40, 43-ban viszont már 400 készült belőle. Természetesen ekkor már nem egyedül dolgozott, üzlettársa, boltja és "viszonteladói" voltak.

A múzeumban műhelye épített mását láthatjuk, s a lakóházban sem eredetiek a bútorok, berendezések, inkább csak korhűek. Az idegenvezetők, a kovács, az önkéntesek azonban mindent megtesznek, hogy a látogató úgy érezze visszarepült az időben. A környezet nagyon szép, gondozott, a kiállításba is sok munkát fektettek, az újabb kovácsműhelyben pedig rendszeresen fellobban a tűz, láthatjuk működni a fújtatót és érezhetjük az izzó vas illatát.

Ottjártunkkor egy népes csoportot kalauzoltak, a vendégek Ausztrália különböző részeiből érkeztek egy speciális John Deere-túrára az Államokba. Itt-ott hozzájuk csapódva nézelődtünk, meghallgattuk az idegenvezető meséjét a műhely kialakításáról és a feltalálómunka fáradságos oldalairól. A szórakoztató történeteken túl ismét elénk került az amerikai álom titka: Deere sem tett másként, mint kitartóan dolgozott és lépésről lépésre valósította meg a saját magának kitűzött célokat. 

John Deere virágzó üzletét a társával való összekülönbözés után eladta és ismét továbbállt, 1848-ban Illinois nyugati szélére Moline városba költözött és építette újjá bizniszét. A Mississippi olcsó energiát és jó szállítási lehetőségeket nyújtott, 1850-ben már import acélból készítette az ekéket és egyéb munkaeszközöket. Fejlődését az 1857-es pánik és hanyatlás sem vetette vissza, 1868-ban pedig  Deere & Company néven jegyezték be régi-új vállalatát. A kitartó, becsületes munkát és a magas minőséget egész életében a legfontosabbnak tartotta, valószínűleg ez a ma is létező vállalat sikerének egyik titka. 

A cégvezetést hamarosan fiára ruházta, maga pedig inkább a közélet felé fordult, Moline város köztiszteletnek örvendő polgára bankelnökként, mecénásként és polgármesterként is tevékenykedett egészen 1886-ban bekövetkezett haláláig. 

 Ha tetszett a poszt, kövess minket a facebook-on, instagram-on is!