Középnyugati emlékeim - Az elmúlt egy év képekben

2018. december 03. - Árva Gabriella

Figyelem! Közérdekű Közlemény!

A blogunkat új felületre helyeztük és új nevet adtunk neki. 2021. októberétől az alábbi linken olvashatóak a bejegyzéseink: www.aborondomesen.com

A travelbug.blog.hu oldalon nem jelennek meg az új írásaink, viszont a régi posztok természetesen továbbra is elérhetőek lesznek itt.

Gabi és Miklós

Rendhagyó ez a poszt. Az Államokba érkezésünk évfordulóján az eddigi években Miklós szedett össze egy csokorra valót a legemlékezetesebb pillanatokból. Ez idén elmaradt. Az ünnepek közeledtével mégis nosztalgiázni támadt kedvem és így született ez a bejegyzés. Sok képpel, történetmeséléssel, emlékekkel. Ajándék-előzetesként. Előre szólok: hosszú lesz és szubjektív.

Lincoln belvárosában sétálva egy bolt kirakatában mosolygott ez a zászló (hibásan, fordítva a piros - fehér színekkel): még mindig bárhol azonnal észrevesszük és szívesen gondolunk vissza a Texasban eltöltött évekre. Azonban az életünk immár Nebraskában folytatódik.

Karácsonyfa mikulásvirágokból, hiszen Nebraska színe a piros. Ünnepi hangolódásra elmentünk tavaly december elején a Lauritzen Gardens-be, Omaha botanikus kertjébe. Sajnos a megvilágítás nem a legjobb, de a fa meglepően szép volt és a séta emlékezetes az üvegházakban.

Milyen jól áll ez a háttér a fehér hajónak! Éppen útban van Iowában, hogy megfelelő helyet találjon téli örömködésre: Miklósnak ezért emlékezetes pillanat, nekem pedig azért, mert a kép a Missouri másik oldaláról a "gyár" tetejéről készült.

Ezt a képet mindennap láttam munkába menet, elhajtva a felüljáró alatt. Minden egyes napon azt juttatta eszembe mennyire reménytelenül magányosak vagyunk a nagyvárosi létben.

Tipikus orcakönyves fotó: szerelmem pirosban. És igaz, nem tűnhettünk ki, a lincolni Memorial Stadiumban életünk első Cornhuskers-meccsén!

Még mindig nem tudtam megunni az autó fényképezését emlékezetes helyeken. Éppen leparkoltunk Mitchell városkában, Dél-Dakotában, hogy megnézzük a Kukoricapalotát (poszt róla nemsokára). Bedekó behúzott egy újabb államot: már a tizenkilencedikben járunk együtt!

A naplemente tavaly Hálaadáskor a Pine Ridge Rezervátum (Dél-Dakota) elhagyásakor ért minket útban Rapid City felé. Rossz érzésekkel tele, feldúltan álltunk meg nézni egy kicsit a naplementét, miután meglátogattuk a Wounded Knee-i mészárlás emlékhelyét. Amit embertársaink elrontanak a természet képes helyrehozni a szépségével.

Egy másik naplemente egy sörözőben ért minket tavaly valamikor. A Boulevard Kansas City szerintünk legjobb sörfőzdéje. Szerettünk volna egy vezetett túrán résztvenni, de késve érkeztünk, illetve már minden hely betelt. Így last call lévén, gyorsan kértünk 3 pohárral a legerősebb sörből. Ilyen szép lett a napszállta. (A sör nagyon jó volt, s azóta már túrán is voltunk.)

Bedekó idilli környezetben, napsütésben a Custer State Parkban. Ekkor még nem sejtette, hogy alig 2 óra múlva hóban és jeges úton kell haladnia: Wyomingban állta ki a téligumi-próbát. Bár a morgásai nemszeretemek voltak, a dolgát becsülettel tette szokás szerint.

Winterset (Iowa) városka híres-nevezetes étterme a Northside: amikor itt forgatták A szív hídjai című filmet, vendégei között volt Clint Eastwood is (a film egyik főszereplője). Nos talán ebből elég jól megél a hely, mert az étel piszok rossz volt. Azt hittük a rántott szeletet nem lehet elrontani. De el lehet.

Nem illeszkedik (szerencsére). Nem vesztette el a fejét. Installáció a Nelson-Atkins Múzeum mellett Kansas City-ben.

Ebben a hangulatos hotelben szálltunk meg Dél-Dakotában. A dekoráció el is árulja mikor. A számtalan egyforma lánc még egyformább szállodái között üdítő kivétel volt.

Reggeli után indulás előtt az előző hotelben, Keystone-ban. Hősünk valószínűleg az utat tevezi, térképeket tölt le, hogy élvezhesse a térerőmentességet.

Ez nem egy vallatás. Rapid City belvárosában sétáltunk és megszólítottuk a bal oldalon álló úriembert egy kis útbaigazítást kérve. Azonnal megkérdezte honnan jöttünk, hiszen hallja az akcentusunkat. A következő mondatot már magyarul mondta, mert mint kiderült ő pedig Romániában született és "beszélni keveset Hungarian". Én szentül vallom nem véletlenek ezek a találkozások, hiszen bárki mást is megszólíthattunk volna, de pont őt!

Sofőr és járműve egyaránt élvezte a dél-dakotai Custer Parkban a hajtűkanyarokat és az alagutakat. Ezt meglehetősen hatásos helyre építették: Bedekóval szemben a Mount Rushmore.

Mennyi mindent túléltünk már együtt? Addig nincs baj, amíg így mosolyognak egymásra! Sajnos a legizgalmasabb és egyben legveszélyesebb utat (Needles Highway, SD HWY 87) már lezárták: Hálaadás elmúltával ott már nem járhatnak autók - bár tavaly 20 fok körüli hőmérsékletet mértünk, hó vagy jég sehol, a szabály az szabály!

Kansas City Airline Múzeumában lehetőség volt egy másik jármű vezetésére - Miklós ki is próbálta: nehezebbnek bizonyult, mint a földi társaikat! Lazán indult, de hamar majdnem földhöz csapódott a gép...

... végül sikerült a reptérre érkezni, izzadt háttal, izgulva.

Szakik egymás közt. Két ujjamat látja? Vagy hármat? Előbbi esetben a sárga, utóbbiban a fehér vezetékgubanc a magáé. Világos? Kezdhetjük?

Tanulni mindig mindenkitől lehet. A kép Grand Island-ben készült egy múzeumfaluban, ahol néhány mesterséget igyekeznek életben tartani heti bemutatókkal. Találkoztunk a kováccsal, a kalaposnővel, a nyomdásszal, a szatócsbolt és a kocsma tulajdonosával. A bádogos nagyon kedves és készséges volt, megtudtuk, hogy duplafalú, régi típusú kávésbögréket készít ma is. (Stuhr Museum of the Prairie Pioneer, Grand Island, NE)

Gyerekbe átmenni jaj, de jó! Percekig próbálgattuk a különböző mozdonysípok és harangok hangját, pumpálással és gombnyomással működtek (Patee House Museum, St. Joseph, Missouri).

A múzeumfaluban karcer is volt. Csend, magány, rendszerektől való távollét garantálva. Persze távlat, kilátás és mérfölddarálás korlátozva.

Indul a futár a nyugati partra. Nyissátok a kaput! Az első lovasfutár 1860. április 3-án indult útnak ebből az istállóból. Sacramentóig (Kalifornia) 2000 mérföld állt előtte. (Pony Express Múzeum, St. Joseph, Missouri)

170 lóval nyilván könnyebb a mérföldeket leküzdeni. Novemberi utunk során csak rövid időre álltunk meg a Badlands Nemzeti Parkban (Dél-Dakota). Ide biztosan visszajövünk még! Badlands, Blackhills - csupa baljóslatú név, viszont a természet háborítatlanságában lenyűgözően szép.

Blackhills. Ezen az unalmas Középnyugaton (ahol semmi nincs, csak kukoricaföldek) mi nem bírtunk betelni a látvánnyal. Ezért autóztunk át egész Nebraskán pár héttel ezelőtt Missouritól Wyomingig mellékutakon.

Bailey Yard, North Platte, Nebraska. A világ legnagyobb rendezőpályaudvara ebben a kis államban van, őszi látogatásunkon készült a kép. Ide is visszatérünk még biztosan nyílt napra, amikor be is mehetünk a vonatok közé. Az egykori vasutas türelmesen válaszolgatott a kérdésekre és fejből sorolta melyik vagonban mit szállítanak. Mi csak ámultunk: a vagonok pontosan olyanok, mint kedvenc utazós játékunkban, a Ticket to Ride-ban.

Bedekó, repülő, vonat után egy újabb közlekedési eszköz: a chicagói metró. Júliusi kiruccanásunkon sokat használtuk, mert autónk nem volt és könnyű vele eljutni egy rakás helyre. Először láttuk magasvasútként a házak és irodaépületek között haladni, szinte beleshettünk mások nappalijába vagy íróasztalára. A kép nem a legjobban fejezi ki a happeninget, amit egy szál gitárral rögtönzött a zenész, többen táncra perdültek, mások örömmel adakoztak, megint mások megosztották mindezt a világhálón. Csak a dallamok és a jókedv számított ami tovasuhant a várakozók között.

Chicago nekem élhetetlen nagyvárosnak tűnt. Van egyfajta varázsa, de minden olyan zűrös, gyors és zajos. A kötelező fotó a babszemnél elég jól sikerült, magam is elégedett vagyok vele, csak itthon vettem észre, hogy rá is kerültem, a nap olyan szikrázóan vakított ottjártunkkor.

Adler Planetarium, Chicago. Szerencsénk volt, hogy tiszta volt az égbolt és a Doane Obszervatórium teleszkópjában láthattunk is valamit, s az is jó volt, hogy csillagászok segítettek értelmezni a látottakat.

Houston, we've had a problem. Probléma megoldva. Nem okoz gondot annak, aki mindennap ezt csinálja. Bár az arckifejezés azt árulja el, hogy nem csak csuklóból...

Még egy fotó az Adlerből. Tanulságos, ha néha másmilyen képet látunk magunkról.

Ezt képet Chicagóban találtuk a Puerto Rico-i Művészet és Kultúra Múzeumában. Sokáig álltunk előtte, mert számunkra döbbenetesen kifejezi az országukat (akár ideiglenesen) elhagyók érzéseit, mindennapos gyötrelmeit, szívfájdalmát.

Miró szobrát Chicago East Side negyedében valószínűleg nem fedezzük fel magunktól, de egy termelői piacnál bóklászva megszólított bennünket egy kedves nő és elmesélte Picasso és Miró egymással szemben elhelyezett két szobrának történetét. A hivatalos és a chicagóiak szájhagyománya szerint terjedőt is. Az utóbbi, nyomdafestéket kevésbé tűrő változat persze sokkal viccesebb.

Ilyen képe mindenkinek van, akinek volt fényképezőgép a kezében egy erdei sétán. Nem tagadom az én lelkemhez ez az égbolt közelebb áll, mint a felhőkarcolók szegélyezte. Egyben egy kellemes őszi séta emléke is Nebraska City-ben, ahová idén októberben azért mentünk, hogy almát vegyünk. Igazi, illatos, zamatos jonatánalmát találtunk!

Még két kalandos fotó a végére. Idén Hálaadáskor St. Louis-ba utaztunk, s persze, hogy felkerestük a 66-os út "történelmi" részeit. Ez a híd átkelésre ma már nem használható, csak turistalátványosság Missouri és Illinois között. Nagy utazónk a huszadik amerikai állam útporát szedte fel és nem rajta múlt, hogy nem készült róla Mississippi-hátteres kép. (Chain of Rocks Bridge, Chouteau Island, Illinois)

Ritkán mutat ilyen képet a GPS. Bedekó nem tud még a vizen járni, így kompot választottunk a Mississippin való átkeléshez. Általános iskolai földrajztanáromnak ajánlom ezt a fotót, aki megismertette velem a folyót. Remélem egyszer elméselhetem neki, mit éreztem amikor belemerítettem a kezem. (Golden Eagle Ferry, St. Charles, Missouri)

A legfrissebb képek egyike a kedvencem St. Louis-ból. A hírességek sétányán gyűjthettem be azon művészek csillagait, akik valamilyen módon kapcsolódnak a városhoz. T. S. Eliot St. Louis szülötte. Csak a véletlen műve, hogy mi is a képen vagyunk és ez itthon igazi meglepetés volt nekem! (Walk of Fame, Delmar Boulevard, St. Louis)