Figyelem! Közérdekű Közlemény!

A blogunkat új felületre helyeztük és új nevet adtunk neki. 2021. októberétől az alábbi linken olvashatóak a bejegyzéseink: www.aborondomesen.com

A travelbug.blog.hu oldalon nem jelennek meg az új írásaink, viszont a régi posztok természetesen továbbra is elérhetőek lesznek itt.

Gabi és Miklós

A fenti címmel - Come as You Are: Art of the 1990s - rendezett kiállítást az austini Blanton Museum.

Gran Fury-plakát, 1989

A Nirvana korszakos dalának címét részben azért választották a tárlat névadójául, mert egyike azon kevés kiállításoknak, amelyek időben hozzánk ennyire közel eső időszak művészetét igyekeznek a látogatók elé tárni. Másrészt pedig azért, mert a gondolatot sok alkotó tűzte zászlajára a világon bárhol - nemcsak a képzőművészetben. Miközben az évtized igen fontos változásokat hoz: a Berlini Fal leomlása, a digitális világ térhódítása, az Öbölháború, a '92-es Los Angeles-i zavargások, a globalizáció, társadalmi csoportok öntudatra ébredése (nők, melegek, transzneműek), az AIDS-robbanás; a művészvilágot is égető kérdések feszegetik: az önazonosság keresése, a faji megkülönböztetésből adódó feszültségek, kulturális háború / forradalom a világhálón, cenzor vagy mecénás a "kenyéradó".

A kiállító 45 művészben nemcsak az a közös, hogy alkotói korszakuk jelentős részét az Államokban töltötték, hanem az is, hogy valamennyien reagálnak (és sokan hatással vannak) az 1990-es évek társadalmi-politikai-gazdasági-művészeti eseményeire. A fentebb felsorolt történések, ha nem is húsbavágóan, de mindenképpen befolyásolták sokunk életét, ezért gondoltam fontosnak megmutatni, miként jelent meg az a tíz év a művészetben. Következzen tehát egy (szubjektív) válogatás a képekből, fotókból, installációkból, szobrokból, rajzokból, videókból és internethez kapcsolható műalkotásokból! A címeket magam fordítottam magyarra.

Anthony Aziz-Samuel Cucher: Ember számítógéppel

(Man with a Computer)

A kép 1992-ben készült San Francisco-ban és azóta is a Szilícium-völgyből indult technológiai forradalom egyik jelképe.  A korai Apple-laptopot szertartásosan tartó, jövőbe tekintő szereplőt photoshoppal szándékosan fosztották meg nemi szervétől.

Michael Ray Charles: Legyen szép napod!

(Have a nice day!)

A Louisiana-ból származó, ma Texasban élő művész erőteljes hatást gyakorol a nézőre: valahogy minden mindent megkérdőjelez a képen. Az arc zambó vonásokat mutat és vörös bőrszínnel párosul. Koponya, csontok és három csillag tartozik a perselynek tűnő fejhez. Mosolyog vagy ránk ijeszt? 

Janine Antoni: Nyalás és dörzsölés

(Lick and Lather)

A művésznő a legkülönfélébb anyagokat és a saját testét használja eszközként. 1993-ban egy 14 darabból álló szoborsorozatot készített. Önmagát mintázta meg: 7 csokoládéból és 7 szappanból készült. (Austinban ezekből csak 1-1 látható.) A formábaöntés után a csokiszobrokat a nyelvével készítette el. A szappanból készültekkel pedig beállt a zuhany alá és formára mosta-dörzsölte-habozta őket. Bevallása szerint sokat tudott meg önmagáról az alkotófolyamat során és kifejezett célja volt az időtlen, klasszikus bronz mellszobrok XX. századi megreformálása.

Gabriel Orozco: A kezem a szívem

(My Hands are my Heart)

Mark Napier: Zendülés

(Riot)

A fenti két kép szintén sorozat része: a művész screenshot-okban rögzítette a mindazokat a képeket / oldalakat, amelyeket  a felhasználó megnyitott. Mark Napier az alkotás során programozik, kódol, hekkerkedik. Az internetes digitális művészet kiemelkedő úttörője ma New York-ban él és a világ számos pontján állított már ki.

Vik Muniz: A kis Calist, aki nem tud úszni

(Lil' Calist Can't Swim)

Vik Muniz: Valicia Bathes ünneplő ruhában

(Valicia Bathes in Sunday Clothes)

Ez a két kép is egy sorozat (Sugar Children) része. A Brazíliában született Vik Muniz 1996-ban készítette a gyerekek portréit fekete papíron cukorból, majd lefotózta azokat. Valamennyi kép olyan gyerekekről készült, akiknek a szülei cukornádültetvényeken dolgoznak a Karib-szigeteken. Megragadta őt a gyerekek boldog világa és szüleik igen kemény napi robotolása közötti éles kontraszt: a munka keserűségét az édes cukorral hangsúlyozza. 

Byron Kim: Szinekdoché

(Synecdoche)

A húsz monokróm táblán a művész húsz ember bőrszínét festette meg, akikkel az austini egyetem területén véletlenül találkozott 1998-ban. (Ez a mű a Blanton állandó kiállításának része.)  Egyszerű és erőteljes kifejezése az identitásnak. Mindegyik panel egy embert jelképez, együtt a húsz az egyetemi közösség (tágabban értelmezve: a világ) sokszínűségét.

Egy látogató Alex Bag videóját nézi. A főszereplő egy New York-i képzőművészeti iskola növendéke (aki a kivetítőn látható), de megjelenik Ronald McDonald vagy a Hello Kitty-figura is a történetben. 

Pepón Osorio: Imádott lányaimnak

(A Mis Adorables Hijas)

A Puerto Rico-ból származó művész installációja arra kívánja felhívni a figyelmet mennyire fontos a spanyolajkúak számára a család és a közösség. A kanapét talált tárgyakkal díszítette és egy levél szövegével, mely levelet egy öngyilkos anya hagyta hátra lányai számára. (A lányok egyike a művész baráti körébe tartozik.) Osorio azoknak a bevándorlóknak ajánlotta művét, akik egy jobb élet reményében hagyják el szülőföldjüket.

Glenn Kaino: A veszélyes trón

(The Siege Perilous)

Egy soha meg nem álló forgószék a műtárgy, amely jellegzetes, hétköznapi bútor a '90-es évek elejétől a Szilícium-völgyi startup-cégek irodáiban. Ikonikus, vicces, szédítő. A digitális forradalom sebességmérője. (Rengetegen lefotózták, sokan felvették a szék mozgását a telefonjukkal.)

Mariko Mori: Tükörkép

(Pratibimba #3)

A nemzetközi művészvilágban nagy hírnévnek örvendő Mariko Mori Japánban született, ma Angliában, az Egyesült Államokban és Japánban él és alkot felváltva. Képei, installációi sok forrásból táplálkoznak (buddhista ikonográfia, japán manga, Marvel-szuperhősök, "nyugati"mesék, családi legendák) és a magángyűjtők piacán igen keresettek. A kép 1998 és 2002 között készült önarckép-sorozatából való. Gésa? Földönkívüli? Istennő? Cyber-hősnő? Meditálhatunk és találgathatunk.

Shirin Neshat: Cím nélkül

(Untitled)

Az Iránból származó művésznő 1993-1997 között készített sorozatot Women of Allah címmel. A hagyományos fekete öltözéket viselő nőket fehér háttérrel, alázatos arccal és fegyverrel fotózta le. Érdekesen ötvözi a költészetet a fotókkal: a nők kezén, talpán, arcán perzsa költők versei jelennek meg. Célja az volt, hogy rámutasson a Közel-Kelet állandóan forrongó társadalmi közegeiben élő asszonyok identitásának, szerepeinek, életének komplexitására.

Frances Stark: Kínai negyed, LA

(Chinatown Poster)

Ez a mű hagyományosabb elemeket ötvöz: graffiti és papír. A képen egy kiállításra hívó plakát részlete látható elütő színnel fújt felirattal. A művész szívesen kísérletezik témák, technikák és művészeti ágak egymásra rétegezésével, klasszikusoktól kölcsönzött kézzel írott szövegekkel. Ír, vidózik, rajzol, fest, tanít. (Érdemes rákattintani a linkre, meglepő szakmai önéletrajzot láthatunk!)

Donald Moffett: Hívd a Fehér Házat!

(Call the White House)

Donald Moffett Texasban született, ma New York-ban él. A kiállításon egy kimerevített képernyő-képe fogadja a belépő látogatót. Művészetére hatottak Goya és Manet munkái, azonban egyre inkább felhagyott a tradícionális témákkal és technikákkal. Ma társadalmi-politikai mondanivalót közvetít legtöbbször kétdimenziós képein / alkotásain. Alapító tagja az 1998-ban megalakult Gran Fury művészeti csoportnak, amely az AIDS-robbanás korszakában a betegség áldozatai mellett, a tájékozatlanság és az egészségügy struccpolitikája ellen kampányolt. Ez az ironikus és provokatív műve ebben az időben született.

Nagyon örültem ennek a tárlatnak, mert igyekszik megmutatni az internetnek azt a szinte leírhatatlan hatását, amely mára jelentősen befolyásolja identitásunkat, tudatunkat, én-képünket. A  világhálón létrehozott virtuális személyiségek egy újfajta társadalom tagjai. Építően és rombolóan is hathatnak valós életünkre. Én ugyanaz vagyok-e, aki a Facebook / LinkedIn / Instagram- profilom?

Ha tetszett a cikk, kövess minket a facebook-on is!