Figyelem! Közérdekű Közlemény!
A blogunkat új felületre helyeztük és új nevet adtunk neki. 2021. októberétől az alábbi linken olvashatóak a bejegyzéseink: www.aborondomesen.com
A travelbug.blog.hu oldalon nem jelennek meg az új írásaink, viszont a régi posztok természetesen továbbra is elérhetőek lesznek itt.
Gabi és Miklós
Metró... az első képek gyerekkoromban vésődtek az emlékezetembe a metrózással kapcsolatban. Akkor még vidéki gyerekként egy-egy rokonlátogatás vagy balatoni nyaralás kapcsán használtuk, főleg 2 vasúti pályaudvar között.
Milyenek is az első emlékeim? Egy nagy piros-fekete csőben le-fel mennek az emberek, mogorvák, nem mosolyognak, van aki siet, próbál előre jutni, legtöbbjük viszont áll, sodródik az élettel. És szinte mindig huzat van. A föld alatt pedig villamoskocsik vannak, de ezeknek a kocsiknak fura szaga és furcsa kék színe van, nem a megszokott, sárga-fehér.
Gyerekként még élveztem a föld alatt utazás varázsát, aztán később megszerettem - felnőtt fejjel már más az értékrend, már nem izgalmas, mint 5-6 évesen. Pesten járva sokkal inkább azt értékeltem benne, hogy kikerülhetem a forgalmat és időben odaérek egy megbeszélésre vagy állásinterjúra.
Ezt szerettem benne New York-ban is - amikor ott jártunk a metró volt a leggyorsabb, legjobb és legolcsóbb közlekedési eszköz. A 18 milliós városban számomra megszámlálhatatlanul sok vonalat használva bárhova oda lehetett érni 1 órán belül. Mindezt a felszínen? Meg sem mertük próbálni.
Ugyanakkor New York-ban is előjött a gyerek belőlem. A városháza állomását az egyik legszebb megállónak tartják az ottani vonalakon. Egy baj viszont van vele: 1945. december 31. óta nem használják. A legenda és fórumok tanúsága szerint egy módon látogatható: a 6-os metró utolsó megállójánál nem kell leszállni. A szerelvény tesz egy kört, amely alatt megfordul, hogy újrakezdje a pályáját, s közben érinti az egykori megállót... mi megnéztük. Kicsit félelmetes volt amikor ketten maradtunk a vonatban, hiszen nem egészen szabályos dolgot műveltünk, de megérte a kivilágított szellemállomást látni.
(forrás: jalopnik.com)
Múlt évben, amikor hazalátogattunk pár napot Pesten töltöttünk. Napijegyünk volt, nálam volt a fényképezőgép is és kivételesen akadt egy szabad délelőttöm is.
A szabad délelőtt eredménye pedig ez lett.
Az első megállónk - II. János Pál Pápa tér. A Keletiben indulás előtt megkérdeztük, szabad-e fényképezni, kell-e hozzá bármilyen engedély a BKK (BKV?) vezetőségétől (válasz az volt, hogy filmezéshez igen, fotózáshoz nem).
A második a Rákóczi tér volt. Itt még mindig hihetetlen volt, hogy szabadon fotózhatok. Egyébként a fotózás végéig senki nem szólt rám, kérdezett. Szabadon nézelődhettünk, cserélhettem objektívet, nem váltam gyanússá.
Kálvin tér. Mielőtt nekivágtunk a túrának, nem akartam megnézni mások képeit. Igazán időm se lett volna rá, hirtelen jött az ötlet és a szabad idő. Utólag megnézve mások képeit belátom hiba volt - az egyik legjobb beállítás számomra kimaradt.
A következő állomás a Fővám tér volt. Az itt készült képek egyike a feleségem kedvence a sorozatból.
Szent Gellért tér. Nekem ez a kedvenc állomásom - azt hiszem itt több metrót is kihagytunk, mire tovább mentünk. Ma már tudom, hogy az alagút mozaikját Komoróczky Tamás képzőművész neve fémjelzi. Amikor ott álltam, csak lenyűgöztek a vonalak, fények, színek, ívek... Az elmúlt évek egyik kedvenc halszem-optikás képét lőttem itt.
Mórizs Zsigmond körtér. Talán a legszínesebb, de biztosan a legkevésbé sem hagyományos metróállomás a 4-es vonalon.
Újbuda-központ
Bikás park - kívülről bálna, belülről viszont széles optikával fotózva egy nagy polipra emlékeztetett az állomás.
Kelenföld - végállomás. Tényleg meglepő, de úgy volt minden, ahogy a Keletiben megmondták: bár figyeltek a biztonságiak, valóban szabadon mászkálhattunk és annyi képet készíthettem, amennyit akartam.
Kicsit elfogult vagyok, de tényleg Európa egyik legszebb vonala az M4-es. Számomra csak ez az út megérte volna a napijegyet...
Ha tetszett a cikk, kövess minket a facebook-on is!