Figyelem! Közérdekű Közlemény!
A blogunkat új felületre helyeztük és új nevet adtunk neki. 2021. októberétől az alábbi linken olvashatóak a bejegyzéseink: www.aborondomesen.com
A travelbug.blog.hu oldalon nem jelennek meg az új írásaink, viszont a régi posztok természetesen továbbra is elérhetőek lesznek itt.
Gabi és Miklós
A San Marcos-i Dick's Classic Car Garage meglátogatását már nagyon régen terveztem. A 35-ös főúton többször láttuk a hirdetését, csak... csak soha nem álltunk meg, mivel vagy épp siettünk valahova, vagy éppen fáradtan próbáltunk hazaérni valahonnan.
Az utóbbi hetekben viszont túl sokat dolgoztam, szombatra az agyam ledobta az ékszíjat. Pihenni akartam, kikapcsolódni, valamit csinálni... az autókat szeretem, fotózni szeretek... így jött az ötlet, és kicsivel reggeli után fényképezőgéppel és állvánnyal a csomagtartóban úton voltam San Marcos-ba.
Ez lett a nap termése (szokás szerint - bármelyik képre kattintva megnyílik egy webalbum, amiben sokkal több kép van):
Csakúgy, mint Magyarországon a közlekedési múzeumban, itt is modell autókkal indul a kiállítás. Lemeztraktor, 2D vezetővel... Nem csak az autók különböznek az Európában használtaktól, a játékok is!
1929-es Cord L-29 Convertible Sedan. Első pillantásra furcsán állt a kerék és nem értettem a hatalmas fém alkatrészeket a kerék és a karosszéria között. A kiállítócsarnok bejáratával szemben állt, itt még azt gondoltam: "persze, 1929, ebben még volt anyag". Aztán elolvastam az autó elé helyezett táblát - ez volt az első amerikai, elsőkerék-hajtású autó. S amit mindig mondok, szerintem most is igaz - itt a tervezésbe fektetett munkaórák hiányosságát gazdag anyagfelhasználással pótolják...
1929-es Stutz Model M Lebaron Dual Cowl Phaeton. Szép hosszú név, szép hosszú motorháztető, alatta soros 8 hengeres motorral. Egy apró részlet nagyon tetszett az autóban. Ezen a képen nehezen látható, a inkább a következőn...
... ez az, a hátsó ülés és ami előtte van. Ez nem egy Ford T-modell, itt a luxust komolyan gondolták. Persze ez 1929-ben nem tengernyi kütyüt, okos futóművet és ezernyi csilingelőt jelentett, hanem okos gazdát, értelmes sofőrt és néhány apró részletet - hátsó szélvédő oldalsó légterelővel, a gazdag tulajdonos maximális kényelméért!
1929-es Duesenberg Model J., 6.9 literes, soros 8 hengeres motorral. Duesenberg, a név ami az erő, elegancia és a luxus szimbólumává vált. Valahol érthető is - a múzeum lámpáinak megvilágításában az volt az érzésem, hogy az egészet 1 tömb nemesfémből faragták ki (az akkor még) szorgos bevándorlók. Ez az autó 1929-ben 18000 amerikai dollárba került, ugyanakkor ebben az évben az amerikai lakosság 2/3 részének a fizetése évi 2500 dollár alatt maradt...
Melyik is volt az a film, amiben a talk show jelmondata a "Tudok jobbat!"-volt? Valószínűleg hasonló játszódott le a Cadillac-nél egy értekezleten :
- OK, és milyen motort tegyünk az új modellbe, a Phaeton-ba?
- Ott a régi sor 8-as, épp egy világválság közeledik, az ereje bőven elég, és még spórolni is tudunk.
- Jól hangzik. Legalább a könyvelő is boldog lesz.
- Ugyan már, a soros nyolchengeres már a múlt, olyat már mindenki tud gyártani. Tudok jobbat! Vegyünk két 8 hengeres motort, és csináljunk belőle egy V16-osat! A modellt meg nevezzük el Sport Phaeton-nak. Az újgazdag botcsinálta brókerek meg viszik, mint a cukrot, hogy villantsanak a csajok előtt...
Diszkrét V16-os felirat a dísztárcsán.
A következő sorban már a '40-es, '50-es évek autói voltak kiállítva. A táblákon pedig csupa soros 6 hengeres és V8-as motorokról írtak. Pocsék vagyok történelemből, de az a kép állt össze a fejemben, hogy az autógyártók downsizing hulláma nem újkeletű dolog...
"I'm sexy and I know it" - azt hiszem van egy béna szám, aminek ez a címe. A Duesenberg melett állva viszont ez volt az első mondat, ami eszembe jutott.
Ez volt az első autó, amire azt mondtam: szeretném innen hazavinni (legalábbis képzeletben a képzeletbeli garázsomba). 1933-as Duesenberg Model J Touring Sedan. Valaha 19000 dollárt kértek érte. Most nem hangzik soknak, de a Wikipédia szerint egy Ford Model B ára abban az évben valahol 460 és 650 dollár között volt...
Második nagy kedvencem. Oldsmobile L-38 Convertible Coupe. 1938-ban összesen 445 darab készült ebből a típusból a soros, nyolchengeres motorral. Ez azonban két okból is különleges - egyike annak a 155 példánynak, amit az úgynevezett "Automatic Safety Transmission"-nel szereltek. Ez amolyan félautomata váltó - a vezetőnek kuplungot kell használnia az elinduláshoz, de ezután a váltó magától pakolgatja a fokozatokat. Mind a kettőt...
A másik különlegessége az autónak az, hogy összesen 4 darab készült a 8 hengeres hosszított alvázú modellből sárvédő mellett elhelyezett pótkerékkel. Nem tudni, az eredeti 4-ből mennyi maradt fenn, de az biztos, hogy az egyik ez.
Ennél az autónál időztem a legtovább. Amíg a képeket válogattam, szerkesztettem és a posztot írtam a háttérben a Compay Segundo szólt, és fejben már egyre inkább a lusta 110 lóerő vitt Havannából Varadero felé, és én ajtón könyökölve, szivarfüstben fél kézzel próbáltam az úton tartani a posztomat...
Cord 810 Cabriolet Convertible. 1935-ben mutatták be a New York-i autoshow-n, ott ragadt rá a "Baby Duesenberg" név. Emlékszünk még a 80-as években mekkora szám volt (ha egyáltalán láthattunk ilyet) egy bukólámpás autó? Nos... a jövőt már 1935-ben megírták - ez volt az első bukólámpás autó.
A múzeumban az autók 4 gondolára voltak osztva évjárat szerint. A falon korabeli plakátok, hirdetések lógtak, némelyik autó mellett korabeli benzinkút oszlop állt. És minden sorban szólt a zene - abból a korból, amiből az autó származott.
Jééé! Egy Tatra! Vagyis...
...nem. Ez egy Tucker Torpedo. Úgy mutatták be, mint az első, teljesen új fejlesztésű autót az elmúlt 50 évben. Tervezője, Preston Tucker eredetileg tömegeknek szánta. 1948-ban előremutató volt, számos olyan újítással, ami azóta szabvánnyá vált az autóiparban. Független felfüggesztést, tárcsafékeket, biztonsági üveget kapott (biztonsági öveket is tervezett bele, erről azonban a befektetők lebeszélték azzal az indokkal, hogy az autó nem keltené a biztonságos látszatot, ha utazán során be kéne magunkat kötni). Az amerikai álom azonban álom maradt - az autó nem jutott el a sorozatgyártásig. Számos összeesküvés-elmélet létezik arra, mi állt a siker útjában. Van aki a 3 óriást (Ford, Chrysler és GM) tartja felelősnek, van aki az állami hivatalokat...
A kiállított példány az utolsó darab, ami legördült a gyártószalagról - igaz, váltó és néhány apróság hiányában. 1990-ben állították helyre. Soha nem vezették. Jelenleg 0,5 mérföldet mutat az órája, vagyis ez a világ legkevesebbet futott Tucker Torpedoja.
Kissé ügyetlen, mégis hívogató beltér.
Lincoln Continental Convertible - egy amerikai autó, amit az elegáns európai autók ihlettek. A legenda szerint Edsel Ford (Henry Ford fia) miután 1938-ban visszatért egy párizsi útjáról azzal a kéréssel kereste meg E.T. "Bob" Gregorie-t, a Lincoln egyik vezető tervezőjét, hogy tervezzen számára egy olyan autót, ami ötvözi a Lincoln Continental stílusjegyeit az európai autókéval. Edsel ezt az autót a Palm Beach-en töltött vakációi során szerette volna használni. Idő hiányában egy Lincoln Zephyr-t alakítottak át. A siker mégsem maradt el - Edsel 200 megrendeléssel tért vissza az első, autóval közösen töltött nyaralásáról.
1947-es Ford Super Deluxe Sportsman Convertible - erről az autóról a Sportsman az, ami utoljára eszembe jut.
Buick Roadmaster Convertible. 1948-ra a Buick kifejlesztette a "Dynaflow Drive" névre keresztelt automata váltót, ami egy éven át kizárólag csak a Roadmaster modellekben volt elérhető. A váltóval a közel észrevehetetlen sebességváltás élményét kapták a tulajdonosok. A következő években a Buick-ok 80%-át ezzel a váltóval rendelték és még 20 évig elérhető maradt a kínálatban.
Nash Ambassador Super, a négy keréken guruló fürdőkád 1950-ből. Talán egy érdekessége volt csak - az első és hátsó üléseket teljesen síkba lehetett dönteni, kétszemélyes ággyá alakítva ezzel a kocsi belsejét. Extraként rendelhető volt a kocsihoz egy matrac is, ami használaton kívül a csomagtartóban helyezkedett el a saját tokjában. Elég hamar népszerűvé vált a tinédzserek között...
1951-es Studebaker Champion Regal Convertible. Semmi extra, csak végre megtudtam, mi ennek a (számomra) elég furcsa kinézetű autónak a neve. (Az orra miatt tartom furának. A design célja az volt, hogy úgy nézzen ki, mint egy repülő. Hááááát...)
Bár szeretem a nagy, esetlen amerikai autókat, bevallom, nem igazán ismerem őket. A múzeumban minden autó előtt állt egy tábla a típus nevével és néhány jellemzőjével. Az eddigi leírásokban is leginkább azokra támaszkodtam. A kihelyezett táblán az 1949 Oldsmobile 88 Deluxe Club Coupe név állt, ami egy picit máshogy néz ki. Ez ugyanis egy Ford Deluxe... remélem a többi autó esetében nincs tévedés!
1954-es Mercury Monterey Station Wagon. Múlt évben, amikor Floridában jártunk úgy éreztem, megtaláltam az álmaim állását a szálloda kenu- és biciklikölcsönző vezetője szerepében (az éppen aktuális fickó heverészett a függőágyban, Johnny Cash-t hallgatott és még azért sem tápászkodott fel, hogy ideadja a bicikliket, vihettük, amelyiket akartuk...). Nos, ez a tökéletes autó, amit abban a floridai környezetben el tudok képzelni!
Számomra nagy szám volt 1996-ban a Mercedes SLK a maga keménytetős kabrió mivoltában... Tényleg annyira nagy szám volt? A Ford már 1957-ben bemutatta...
1959-es Cadillac Fleetwood Sixty-Special. Minden benne van az előző 10 év Amerikájából.
1919-es Lone Star 4-30. Egy 1919-ben alakult San Antonio-i cég, a "The Lone Star Truck and Tractor Association" terméke. Vagyis... ez a cég nem végzett összeszerelő munkát, az autóikat a lynchburg-i (Virginia állam) Piedmont Motor Car Company-tól vásárolták és saját márkajelzéssel látták el. A kiállított autó az utolsó ismert Lone Star modell...
Még egy nagy kedvenc, a Milburn Electric Runabout. Nem szép, de érdekes. Állítólag 30 mérföld per óra volt a végsebessége és 100 mérföld a hatótávolsága... elgondolkoztam egy kicsit, mennyire jó érték napjainkban a Nissan Leaf 90 mérföld per órás végsebessége és 84 mérföldes hatótávolsága... Vagy nem?
Ez az autó a kiállítás legelején látható, mégis a végére hagytam, mert számomra ez volt a legérdekesebb. Először a mérete tűnt fel - hatalmas a közelében álló Lone Star mellett. Aztán közelebb mentem a nyitott motorházfedélhez, és...
...mi a fene ez, mosófazék? Akkor villant be, ez egy gőzautó - egy 1921-es Stanley Steamer Model 735B (a táblájáról tudom). Olvasni már olvastam róla, a Jay Leno's Garage sorozatban láttam is már egyet.
Akit érdekel, itt van az idevágó rész (sajnos csak angolul, de az autó működése, hangja így is látható / élvezhető):
