Figyelem! Közérdekű Közlemény!

A blogunkat új felületre helyeztük és új nevet adtunk neki. 2021. októberétől az alábbi linken olvashatóak a bejegyzéseink: www.aborondomesen.com

A travelbug.blog.hu oldalon nem jelennek meg az új írásaink, viszont a régi posztok természetesen továbbra is elérhetőek lesznek itt.

Gabi és Miklós

Ha emlékszünk még rá, mit jelentett a „Keep Austin weird!” mondat egy régebbi austini bejegyzésből, akkor nem lesz nehéz egy újabb, rendkívül érdekes képeslapot feltűznünk képzeletbeli tablónkra. Texas állam székhelye minden héten tartogat meglepetést a látogató számára, szinte valamennyi hétvégén legalább egy, de inkább két vagy három program, fesztivál, vásár közül válogathatunk, nem is beszélve arról, hogy méltán nevezik a várost a zene egyik fővárosának, havonta látogatnak ide és adnak koncertet nevesebbnél nevesebb előadók. Csak pár név, hogy fájjon a szíve a zeneszerető olvasóknak: Paul McCartney, Leonard Cohen, John Mayall, Bon Jovi, Eric Clapton, Diana Krall, Buddy Guy, Il Divo.

Nem tudom, ünneplik-e még valahol a világban a Micimackó-történetből ismert Füles születésnapját – nos Austinban igen. Idén éppen az ötvenediket! Április utolsó szombatján az idő is a szebbik arcát mutatta egy igazi jókedv – mosoly – humor – fesztiválhoz. Mi is ellátogattunk természetesen és nem is csalódtunk, a város újra egy eddig ismeretlen arcát ismerhettük meg.

A derűvel való töltődés után még úgy gondoltuk érdemes a másik kiszemelt helyszínt felkeresnünk – újra a Capital Metro autóbuszait használva és gyalogolva!

Vince Hanneman Szemétkatedrálisára a 365 Things to Do in Austin, Texas – oldalon bukkantunk.

Felkeltette az érdeklődésünket maga az alkotó és tulajdonos, aki a sokak által jóval izgalmasabbnak, nyüzsgőbbnek, cool-abbnak (s egyben veszélyesebbnek) vélt Dél-Austinban a saját kertjében és udvarában építette meg művét; valamint a szemét maga, hiszen engem megérkezésünk óta foglalkoztat a kérdés, hogy miért csak Európában tudnak arról az emberek, hogy micsoda pusztítást végez az emberiség a bolygón.

Itt úgy élnek – esznek – szemetelnek az emberek, mintha minden erőforrás és nyersanyag korlátlanul állna rendelkezésre az idők végezetéig. Nagyon gyerekcipőben jár még az erről való gondolkodás, a mutatkozó gondok emberekben való tudatosítása és persze a meggondoltabb vásárlásra, tudatosabb választásra és a hulladék szelektálására való nevelés.

2013. március 1-jén vezette be a város önkormányzata, hogy nem jár automatikusan 5-10-20-30 db nylonszatyor a bevásárláshoz, aminek nagy része tudjuk hogyan végzi. A rendezvényeken is próbálják arra ösztönözni a vendégeket, hogy válogassák szét a kidobásra ítélt dolgokat, de fejben még rettenetesen messze állnak a takarékos és sok szempontból átgondolt életviteltől. Ezekre a gondokra nem kínált megoldást a Szemét Királyának műalkotása, de legalább elgondolkodtatott.

Az 'amennyit-gondolsz' összegért látogatható építmény a tulajdonos kisméretű háza mögött emelkedik a magasba. Értő szemek természetesen felfedezhetik benne a katedrális alkotórészeit, de az építészeten kívül megannyi társművészet darabját megtalálhatjuk itt. Felidéződtek filmek, festmények, zeneművek, fotókiállítások és mindenekelőtt a saját életünk, emlékeink. Valamennyi használati tárgyunk hulladékká válik egyszer, ha máskor nem a földi létből való eltávozásunk után. Hiszen mi az, amit szeretteink megőriznek? Pár fénykép, ékszer, pipa, szemüveg, óra, játékszer, s más személyes tárgyak. Érdekes volt ezzel szembesülnünk, s egyben a múlandósággal és a természet örök körforgásával.

Vince Hanneman az ötletet egy kamaszkorában Mexikóban tett látogatáshoz köti, meg is örökíti egy fotó azt a szemét-műalkotást, ami benne elindította a létrehozás folyamatát. Arra kérdésünkre, hogy miért készítette nagyon egyszerű választ adott: mert szerette és szereti csinálni. A katedrális természetesen napjainkban is alakul-változik, sokszor a látogatók is tesznek hozzá, s nem hagyta még el az alkotókedv a különc művészt sem. S honnan meríti az alapanyagot? Erre a legegyszerűbb a válasz: az emberek maguk látják el utánpótlással, sokszor valóban úgy, hogy elhozzák a házához a kidobásra szánt dolgokat.

Mindenképpen érzelmeket vált ki a Szemétkatedrális végignézése, Vince Hanneman szerint a gyerekek rögtön játszanak, a nők sokszor sírnak a kertben sétálva, mások fényképeznek vagy történetmesélésbe kezdenek és sokan sokat nevetnek. Egy-egy része nagyon érdekesen kidolgozott, más részletek pedig éppen attól válnak figyelemfelkeltővé, hogy a tárgyak véletlenszerűen kerülnek egymás mellé, újabb és újabb képzettársításra ösztönözve a szemlélőt.

Szintén különös vonása az építménynek az, hogy valamelyest visszaalakulóban van a természetbe, az eső, a szél és a napsütés is alkot s persze a kert növényei és állatai is beleszövődnek, - nőnek, egyszóval hozzáadják a maguk részét.

A nagyon kedves és figyelmes tulajdonossal eltöltött két óra után felírhattuk a nevünket a látogatók falára, érzésem szerint első magyarként (sokáig kerestem, de nem találtam honfitársaink nevét, akik megelőztek volna minket itt, de ha tévednék megkövetem az első látogatókat).

A katedrálisban készült teljes képsorozat: