Figyelem! Közérdekű Közlemény!

A blogunkat új felületre helyeztük és új nevet adtunk neki. 2021. októberétől az alábbi linken olvashatóak a bejegyzéseink: www.aborondomesen.com

A travelbug.blog.hu oldalon nem jelennek meg az új írásaink, viszont a régi posztok természetesen továbbra is elérhetőek lesznek itt.

Gabi és Miklós

Februárban lesz 5 éve, hogy elindítottuk a blogunkat. Azóta sok víz lefolyt a Dunán (Colorado-n, Missouri-n - kinek mi, tetszőlegesen behelyettesíthető), sokfelé jártunk, láttunk, tapasztaltunk és amit tudtunk és lehetett, igyekeztünk megmutatni. Igaz ez a kérdésekre is - barátoktól, követőktől kapott bármilyen formában jövő kérdesre igyekszünk válaszolni. Mindig azt tartjuk, az egyetlen rossz kérdés a fel nem tett kérdés. 

Követőink egy része személyes ismerős, nagyobb része viszont különböző csatornákon talált ránk (főleg orcakönyv, index). Ez a poszt elsősorban nekik szól - az ő kérdéseikből, ismerősök által feldobott témákkal és saját gondolatainkkal megfűszerezve jöjjön egy poszt, egy képzelt riport velünk, rólunk.

Honnan jött a blog gondolata? Mi adta az ihletet, a lökést az indításhoz?

2013 év elején egyik este ültünk az ebédlőasztalnál. Gabi a szüleinek, testvérének én a szüleimnek írtam a levelet, szerkesztettem a képeket és magyaráztam a levélben, mi van a csatolt képeken, merre jártunk, mi történt velünk. Kéthetente skype-on beszéltünk, de az nem olyan, mintha egymás mellett ülünk és képről képre elmeséljük, mi történt velünk. Ez már a sokadik ilyen, levélírással eltöltött este volt és egyszer feldobtam - indítsunk egy blogot, könnyebb lesz a képeket, történeteket felfűzni. Lehetett volna facebook is (bár akkor az ősöknek még nem volt profilja), vagy csoportos levelek, de az ötlet mögött az is megbújt, hogy így megmarad nekünk is a 2 év története. Akkor ugyanis még 2 évet terveztünk. 

Miért éppen 2 év és miért csak annyi volt a tervezett tartózkodásotok? Hogy kerültetek Amerikába? Miért éppen Texas? 

A csillagok szerencsés együttállása hozta így. 2012-ben Debrecenben dolgoztam egy amerikai multicégnél. Az austini anyacégnél, Texasban nyílt egy pozíció. Mivel épp bennem volt a "travelbug" és égető vágyat éreztem a váltásra-változásra-költözésre, találkoztak az érdekek. Elnyertem a pozíciót és a megállapodás alapján (legalább) 2 évre kiköltöztünk Austinba. Munkavállalói vízummal, teljesen hivatalosan, ottani alkalmazottként. Innen jön a 2 év - család, szülők miatt nem is akartunk többet, úgy gondoltuk ennyi pont elég lesz belekóstolni az életbe, tapasztalatot szerezni az óceán túlpartján. 

A 2 évből most már 5 lett. Miért?

Sok minden megváltozott azóta. Apa halála átrendezte a dolgokat. Persze ez csak egy dolog - közben elég sok új célunk lett, amelyek elérésében sokat segít, hogy megkaptuk a zöldkártyát. Most már azt mondjuk, maradunk, amíg tetszik! Van még pár elem a listánkon, amit ki szeretnénk próbálni, megszerettünk itt élni, de nem hisszük, hogy Amerikában öregszünk meg!

Munkavállalói vízummal jöttetek és immár zöldkártyátok van. Milyen tanácsokat tudnátok azoknak adni, akik ezt tervezik, munkavállalás céljával szeretnének az USA-ba költözni?

Az igazság az, hogy nem sokat tudunk segíteni. Nekünk szerencsénk volt, szerződést kaptam az Államokból és az akkori munkáltatóm óriási segítséget nyújtott a folyamatban. A papírok munkavállaláshoz szükséges részét ő intézte, nekünk csak a személyes igazolásokat (diploma, születési, házassági anyakönyvi kivonat, etc.) kellett benyújtani, formanyomtatványokat tölteni, interjúra menni a nagykövetségre. A zöldkártya-lottó, tanulói vízum, otthonról munkakeresés számunkra ismeretlen terület és valószínűleg ha nem hozza így az élet, soha nem vágunk bele ebbe a kalandba, hanem maradunk Magyarországon és/vagy Európában.

Kanyarodjunk vissza hozzátok. Mit lehet rólatok tudni?

Mindketten Szabolcs megyéből származunk, mindketten a Debreceni Egyetemen végeztünk, Gabi nyelvtanár, én (minő meglepetés) informatikával foglalkozom. Mindig is szerettünk utazni, én rajongok az autókért és pár éve rájöttem, hogy fotózni is szeretek.

A fotózásról jut eszembe, hogy kapcsolódik a facebook oldal a bloghoz?

Az két külön történet. Volt egy romantikus álmom, hogy tudok fotózni és talán egyszer szakmát is válthatok. Ennek kapcsán dobtam be a fb-oldal ötletét: ha már vannak képeim, talán így is lehetne népszerűsíteni. Persze a munkám (végül is az a kereseti forrás) sokszor keresztülhúzza a számításomat. 2016 közepétől szinte teljesen letettem a fényképezőgépet kb. egy évre - nagy volt a hajtás és egyéb gondok is felmerültek...

Austinban sikerült kiállítanom a képeimet, de azt tudom, hogy ezt sokkal komolyabban kéne csinálnom - a mostani hozzáállás nem elég a sikerhez.

Az oldalt pedig rég meg akartam már változtatni személyes blogra - ezt most meg is teszem! És ha már közösségi médiánál tartunk - pár hónapja rákattantam az Instagramra. Ott elég sok mindent osztok meg a mindennapjainkról (ok, főleg autó és éppen felfedezett kedvenc mikrosörfőzdém termékei). Illetve van egy youtube csatornánk is, bár ott még lassabban születik új tartalom. 

Mondtad, hogy mindig is szerettetek utazni. Én azt hittem, hogy ez csak azóta van, hogy Texasba költöztetek...

Igen, mióta egy csapat vagyunk Gabival és előtte is mind a ketten sokat utaztunk. Magyarországot keresztül-kasul bejártuk, és szinte minden környező országban is jártunk. Talán a legemlékezetesebb közös utunk az volt, amikor 2010-ben 15 napra eltűntünk és egészen a Skodra-tóig jutottunk Montenegróban.

A blog akkor még meg sem fordult a fejünkben: havonta egyszer meglátogattuk a szülőket, a sógoromékat és az utazásos élményeinket csak a vasárnap délutáni képnézegetés-mesélés során adtuk át.

Gondoltam már arra, hogy írunk ezekről is, de az itteni utakkal is folyton el vagyunk maradva.

Ezt jó hogy felhoztad, akartam is kérdezni - néha heti két poszttal jelentkeztek, képeket osztottok a facebookon, néha pedig hetekre eltűntök. Hogy van ez?

Van az úgy, hogy néha a vállalat nem engedi a lelkemet! :) Komolyra fordítva  a szót: mind a kettőnknek megvan a munkája, és amellett éljük az átlagember életét: bevásárlás, csekkbefizetés, tankolás, autószerviz, doki, munkábajárás. Ezek nem annyira érdekesek, hogy posztoljunk róla (kit érdekelne, hogy péntek este 7 és 11 óra között karbantartunk az IT rendszereken vagy hogy elfogyott a tej, kenyér és megint menni kell a Baker's-be?!) és sokszor a munka vagy az olyan egyéb tennivalók, mint pl. a főzés miatt nem is marad időnk a "tartalomgyártásra".

Ha már magánélet... milyen gyakran jártok haza?

Próbálunk évente egyszer. Nekem könnyebb, hiszen az ITs munka szinte bárhonnan végezhető, ahol van internet kapcsolat, Gabinak nehezebb. Ő most könyvtárosként dolgozik, ez igazi kihívás lenne távmunkában. 

Az otthonlét jó és nehéz is egyben. Egy év után, kicsit idegenként betoppanunk az életükbe, 4-5 hétre. Próbálunk egymásra hangolódni, de már nagyon eltérőek a szokásaink, gondolkodásunk, életritmusunk. Az időeltolódás miatt mi is meg vagyunk kattanva. Közben persze próbálunk találkozni barátokkal, ismerősökkel, kicsit feltöltődni is.

Biztos sokszor megkaptátok már ezt a kérdést: mennyire éri meg kinn élni? Mennyit kerestek? 

A mennyit keresek kérdésre rajtam kívül csak Gabi tudja a választ és ez így is marad. Mennyire éri meg kinn élni? Ezt a kérdést mindenki magának tudja csak megválaszolni! Mi sohasem pusztán az anyagi tényezőt tettük a mérleg serpenyőjébe.

Tény, hogy az Államok-beli fizetés kb. háromszorosa a magyarországinak. Azonban itt az árak, az élet költsége is  legalább 3X annyi, mint otthon. S akkor még nem beszéltünk arról, hogy évente egyszer találkozunk személyesen az otthoniakkal. Eltávolodunk és mindenképpen megváltozik a kapcsolat köztünk. De ha csak az anyagi részre gondolunk: 2 repülőjegy, szabadság és az utazás egyéb költsége sem kevés.

Persze előnye is van (Ne legyünk álszentek: ha rossz lenne, nem csinálnánk sem mi, sem a többi határátkelő!) - nyerünk vele egy csomót: tapasztalatot mind az életben, mind a munka területén. Nyelvtudást, amit otthon soha nem szereztünk volna meg. Olyan helyeken járhatunk, ahova Magyarországról úgysem utaztunk volna el. Összegezve: lehet úgy alakítani az életet, hogy minden extra költség ellenére anyagilag is megérje. 

Ha már Magyarország... hiányzik? Ha igen, mi hiányzik? Vágytok haza? 

Nagyon! Volt már, hogy félreértették az írásainkat amikor az itteni életről írtunk, apróságokról, amik jobbá teszik a mindennapjainkat. 2016-ban otthon voltam, és valaki egy rövid beszélgetés után megjegyezte (pedig alig ismert az illető): "...neked nagyon hiányzik ez az ország!"

Konkrétan mi is? Például nagyon hiányoznak a rendes, téglából megépített házak, hogy nem kong a fal, rendes fűtés van. Hiányzik a történelem - azért valljuk be, nem ugyanaz az érzés végigsétálni egy utcán, ahol 150-200 éves épületek vannak és egy amerikai belvárosban, ahol max. 20-30 éves felhőkarcolók. Hiányoznak az ételek: mivel az elérhető alapanyagok is nagyon másak, nehéz az igazi, otthoni ízeket elővarázsolni. Hiányzik a magyar szó, a beszélgetések és az "éle" a szavaknak, ahogy lehet velük viccelődni, ugratni a másikat.

És persze a család. Azt semmi pénz, tapasztalat, kirándulás nem pótolja.

Azt már mondtad, miért Texas. Na de Nebraska? Az emberek pont ellentétesen, Nebraskából szoktak Texasba költözni és nem Austinból Omahába...

Erről már írtunk korábban - csak az irány volt meg, a konkrét város nem. Én nagyon vágytam Salt Lake City-be, de egyszerűen nem találtam ott munkát. Eddig nem bántuk meg a váltást, olyat kaptam itt, amit Austin már nem tudott nyújtani: nyugalmat. Emellett megvan az, amit szerettünk volna: észak(abb)i, vidéki részét látni az Államoknak. Soha nem mondtam, hogy itt fogunk letelepedni, mint ahogy Austinnal kapcsolatban sem jelentettük ezt ki. 5 évente úgyis mehetnékem van...

Van ami hiányzik Austinból?

Egyelőre nem sok: az időjárás, a táj és meglepő módon a magyar szó. A mostani cégnél egyedüli magyar vagyok, Austinban viszont elég szép közösség összejött (cégen belül is). 

Mi a következő úticélotok?

Igen, ez a "kedvenc" kérdésünk. Sokszor mi magyunk sem tudjuk. Szabadságból soha nincs elég, úticél pedig annyi van, hogy soha nem fogunk a végére érni. Mégis, hogy konkrétat mondjak: Kuba egyre jobban megnyílik az amerikai turisták előtt. Jó lenne még addig látni, amíg van valami a régi varázsából. Illetve most, hogy északabbra költöztünk egyre inkább elérhetővé válik valami hasonló. Szóval ha néha el is hallgatunk egy időre, lesz miért követni minket!