travelBug


Texas-nosztalgia

2020. december 17. - Árva Gabriella

Nosztalgikus hangulat lett úrrá rajtam, ezért sokadszor, újra elővettem a texasi fotókat. Valamiért sosem írtunk az  Austintól 75 percre levő San Antonióról. Pedig sokszor jártunk ott, voltak visszatérős helyeink, mindig sétáltunk a River Walk-sétányon, ott láttunk először fekete korpuszt és nagyon…

Tovább

Carlsbad Cavern

Ha visszarepülnénk olyan 250-280 millió évet az időben, valószínűleg rá sem ismernénk a mai Új-Mexikó és Texas által határolt vidékre. Szárazföld, hegyek, kaktuszok és jukkák helyett egy hajón állnánk, ami egy korallzátonnyal körülvett (Capitan Reef) belső tengeren (Delaware Sea) ringatózik. Majd…

Tovább

A szívrabló piros autó és más történetek

A társadalmi távolságtartás idején elkezdtem átválogatni, újrarendezni a fényképeimet. Ilyenkor sok emlék, szösszenet, rezdülés, hangfoszlány rohanja meg az embert. Ekkor kezdett motoszkálni bennem egy ötlet: annyi autóstalálkozón, -kiállításon, -múzeumban voltam már életem párjával - miközben magam…

Tovább

Húsvét Houstonban

Ezt a posztot már rég meg kellett volna írnom, hiszen bejegyzéseink nem titkolt célja az, hogy saját magunknak megőrizzük az emlékeket írott formában. Houstonban tavaly Húsvétkor jártunk pihenős kirándulás címén; nem először és most úgy tűnik hosszabb ideig utoljára. Texas sok szempontból vonzó és…

Tovább

Kedvenceink Austinban: Broken Spoke, a legrégebbi westernkocsma

Egy emlékezetes este Dale Watsonnal Egy legendáról írni mindig nagy megtiszteltetés. Különösen, ha ez a legenda még él. Az austini Broken Spoke kocsma esetében azt mondhatjuk: micsoda szerencse, hogy még él, hogy működik. E texasi gyöngyszemről 2016-ban film is készült, így talán bízhatunk benne,…

Tovább

Kedvenceink Austinban: SouthPop, a legérdekesebb kiállítóhely

Austin, Texas - Armadillo Ez az intézmény messzemenően kiérdemli a különös jelzőt, szerintem az egyik legérdekesebb színfoltja Texas állam és az élő zene fővárosának. Bár igazából csak az én kedvencem (Gabi), remélem a blog Olvasói szívesen bepillantanak a kulisszái mögé ezen bejegyzés alapján. A…

Tovább

SRV

Ki az a legendás gitáros, aki stílust megújító játékával és tehetségével írta be magát a zenetörténetbe, s aki világhíre, elismertsége mellett arról nevezetes, hogy szűkebb hazájában rengetegen szeretik? A második legnagyobb amerikai államban nehéz olyan embert találni, aki ne ismerné a nevét és ne…

Tovább

Chicken $#!+ bingo!

Mit csinál egy átlag amerikai vasárnap? Templomba megy majd családdal, barátokkal ebédel, grillezik, sörözik, focimeccset néz (természetesen amerikait), dolgozik... esetleg "chicken shit bingo"-t játszik.  Mégis, mi is az a "chicken shit bingo"? Garantált a szórakozás ha van két "dögös tyúkod"

Tovább

Mikor költözünk San Sabába?

Ez a kérdés folytonosan visszatér mióta először áthajtottunk e városka főutcáján, útban hazafelé Új-Mexikóból. Mindkettőnket azonnal magával ragadott a hangulata és hazáig nevettünk azon, hogy a texasiak lustaságának nincs határa: először  láttunk plakátot autóval bejárható karácsonyi…

Tovább
süti beállítások módosítása