A második fejezet

2017. december 06. - solkim001

Aki eddig a texasi posztok miatt követett minket, attól most elnézést kell kérnem: egy darabig nem tervezünk kirándulást a magányos csillag államába.

Korábban már írtam az eltűnésünkről. Sokan találgattak és sok variáció volt a hallgatásunkra: 

  • utazunk
  • hazaköltöztünk Magyarországra
  • elköltöztünk Kaliforniába, St. Louis-ba (bármi tetszőlegesen behelyettesíthető)

Az az igazság, hogy egyszerűen el akartam tűnni, visszatalálni önmagamhoz és távol tartani magam mindentől, de legfőképp a volt kollégáim hasonló üzeneteitől:

Aki kérdezett, annak pedig csak annyit mondtam: "Most eltűntünk a vadnyugaton és baromira élvezzük!"

Azóta újra kikötöttünk. Tegye fel a kezét, aki már hallott Omaháról. Vagy Nebraskáról. Szerintem nem sokan vagyunk. Korábban én is így voltam vele. Számomra először az Up in the Air című filmben tűnt fel (ez volt az a város, ahol a főhős - akit George Clooney alakít - él, vagyis itt van a vállalata és a lakcíme), majd az egyik kedvenc társasjátékunkban láttam viszont (Ticket to Ride, az ide vezető útra mindig le tudtam rakni az utolsó vonatomat). Aztán ez év elején jártam a SXSW állásbörzéjén - ott találkoztam pár emberrel, akik Lincoln, Nebraskát jöttek népszerűsíteni, és ők említették meg Omahát is. Ezután kezdtem rá felfigyelni.

OK, de mégis miért ide költözik egy ITs szakember? Miért nem a Szilícium-völgy?

Kezdjük az elején... Elég régóta forgatjuk már a költözés gondolatát magunkban - ez is amolyan bakancslista-elem, mint a V8-as autó vagy a Dalton Highway. Terveztük, beszéltük és a következő városok maradtak fenn a rostán:

  • Denver, Colorado
  • Salt Lake City, Utah
  • Phoenix (vagy Scottsdale), Arizona

Amikor munkát kezdtem keresni, ebbe az irányba is indultam el. Viszont akármennyire is tetszettek a városok, mindegyikkel volt valami baj. Denver gyönyörű és más mint Austin, egyvalamiben mégis nagyon hasonlít Texas fővárosára: népszerű és nagyon drága hely lett. Nyugalomra vágytunk. Salt Lake City-ben egyszerűen nem találtam munkát. A szakterületemen most naprakész a tudásom, ezt az egyet feltettem magamban - ebből szeretnék egy darabig élni és itt fejlődni. Arizona pedig az időjárás szempontjából csöbörből vödörbe, vagy talán még rosszabb lett volna. 

Omaha véletlenül jött - feldobott egy állást a kereső, amit a leírás alapján mintha rám szabtak volna. Pályáztam és visszahívtak - az egyórásra tervezett interjúm másfélre nyúlt, a második felében már inkább beszélgettünk. Ezután jött még egy rövid teszt és két nap múlva a konkrét ajánlat, amit el is fogadtam.

Közben Gabi is talált egy olyan állást itt, amit már Austinban is szeretett volna, de soha nem sikerült megcsípnie.

És miért éppen Omaha?

  • A legtöbb ember nem ismeri. Nyugi van az élet minden területén. Az Austinból hozott munkamorálom itt gyors, a kollégák már nemegyszer rámszóltak: lassítsak!
  • Nincs forgalmi dugó és 15-20 perc alatt szinte bárhova el lehet jutni a városban.
  • Az élet olcsóbb mint Austinban. Egy kétszobás belvárosi lakást bérlünk annyiért, mint korábban egy egyszobás külvárosit.
  • A távolságok kisebbek. Iowa itt van a város másik oldalán, Des Moines, Kansas City kb. 3 óra, autóval elérhető egy csomó tervezett úticélunk.
  • Négy évszak van, északabbra van, más vidék, tulajdonképpen erre vágytunk.
  • Lesz végre hó és hátul hajt az autóm (már keresem az alkalmas, üres parkolókat)!
  • Mert kaland!

Szóval költöztünk. Előőrsként, egy autóval, dobozokkal, ruhával, mint a sátras cirkusz, ami vonul városról városra. Megvan a kép, amit Texas-Oklahoma határán lőttem a telefonommal. Megjegyeztem az időt, az érzéseket: nagyon fájt otthagyni a második otthonomat.

img-0212.JPG

Aztán Omahában gyorsan kezdtek pörögni a dolgok: az első hely, amit kibéreltünk jól indult, de nem sikerült: az előző lakók dohányoztak (amit egy tisztasági festéssel próbáltak elfedni) és ez csak 1 nap ottlakás után derült ki. Szerencsére ki tudtunk szállni a bérlésből, de gyorsan kellett valami - így kerültünk a belvárosba. Omahában bizonyos hónapokban nehéz albérletet találni, a jobb helyeken 1 - 1,5 hónap a várólista. Nekünk ennyi időnk nem volt.

A hely, ahol most lakunk egy új trendet lovagol meg: a régi gyár- és raktárépületeket alakítják át lakótömbbé. Jópár ilyen hely van a városban, azt hiszem ez később megér majd egy külön posztot.

dsc_1193.JPG

Munka - köszönöm jó. Cloud-ban üzemeltetjük a rendszereket, nagy hangsúlyt kap a biztonság - ezt elég jó iránynak tartom a karrieremben. Az IT-csapat kicsi, viszont a cég már 100 éve a piacon van, nemzetközi, mérnököket foglalkoztat. 

Az igazi költözés avagy elhozzuk a cuccainkat Austinból

(vigyázat, hosszú lesz, de szeretném, ha naplószerűen megmaradna a történet számomra)

Azt hittem fájni fog visszamenni Austinba. A várost és Texast is a második otthonomnak tartom. Bevallom, féltem ettől a költözéstől. Éjjel érkeztünk vissza Austinba, és szokás szerint miután beparkoltam az autót még visszasétáltam megnézni a postaládát. A lakásba visszaúton előjöttek a rossz emlékek: a betegségem előtt és után is mennyit sétáltam itt éjjel 11 után, hogy még munka (12+ óra hajtás) után kicsit lenyugodjanak az idegeim, mert valami értelmetlen dolgot megoldatott velem a főnököm, "különben mit fog szólni...". Ez csak folytatódott másnap is: könnyű volt az omahai forgalmat megszokni, ahol nincs dugó, lámpánál 5-10 perc várakozás. Addig ment az egész, hogy őszintén örültem amikor a U-Haul-os karavánunk átlépett Oklahomába és a tükörből láttam csak a magányos csillag államát. De ennyire ne rohanjunk!

Ez egy pénteki nap volt - amit lehetett telefonon és interneten már előre elrendeztünk az induláshoz. Az egész napunk mégis hivatalba rohangálással telt: Bedekó papírjaival volt egy adminisztrációs hiba, Gabi utolsó fizetési csekkeit vette fel a munkahelyein, számlákat zártunk le a szolgáltatókkal, etc.

A nap végén terveztem elhozni a teherautót és az utánfutót a Budgettől. 5 év alatt elég sok minden összejött: egy lakás berendezését kellett magunkkal vinni. Az utánfutó pedig a Granny névre hallgató autónknak kellett, aki / ami időközben - Gabi szerint - a szerelmem lett. Ebből annyi igaz, hogy amikor megvettük, még javában gyógyulóban voltam, és nagyon régóta ez volt az első dolog, aminek igazán örültem és elkezdte visszaadni a mosolyom. Egyszer tettem egy meggondolatlan kijelentést róla: ha kell, a hátamon is, de viszem magammal mindenhova. Nem gondoltam volna, hogy ez igaz lesz.

Szóval elhoztam az utánfutót és beálltam a lakás elé. Szóltam Gabinak: "Gyere, gyakoroljunk! Megpróbálok ráállni az autóval, ne holnap pakolás után derüljön ki valami..." Felhajtottam, váltó P-be, kézifék be, kiszállok, és valami nem jó. Olyan, mintha kicsit meggörbült volna az egész szerkezet, ami a teherautóhoz köti a vontatmányt. Leállok, nézem, vakarom a fejem, majd pár szolíd b+ kiszaladt a számon. A szerkezet 4000 lb-t vihet és Granny 4400... Ezzel nem tudunk 900 mérföldet menni.

1,5 órán át lógtam a telefonon - változatos ügyintézőkkel beszéltem, mire egynek eszébe jutott kapcsolni a technikai segítségnyújtást, ahol megmondták a tutit: a legjobb, amit tehetek, ha visszaviszem az egészet. Ezzel a városban se induljak el, azt sem értik hogy adhaták ezt ki. Nem vihetem az autót ezzel az utánfutóval.

 

Visszarohantam, de a Budget már zárva volt. Kezdtem lemondani az egészről, és vészforgatókönyvet gyártani (viszem a futót, Gabi vezeti Granny-t és ha lerohad az öreg V8, akkor feltesszük a futóra és 30-cal elgurulok Omaháig) amikor jött a kérdés egy barátomtól: Biztos hogy mindent végigkérdeztél?

És tényleg, a U-Haul kimaradt... Telefon és kb. a következő beszélgetés zajlott le:

  • Jó estét! Hadd kérdezzem meg, mennyi a legnagyobb autószállító utánfutójuk terhelhetősége?
  • Milyen autót szeretne rajta vinni? Mondja meg és megnézem a rendszerünkben hogy szállíthatja-e vele!
  • Én a maximum szállítható súlyt szeretném tudni. Típus alapján már megjártam - az előző, amit béreltem így lett kiválasztva és nem férek bele a limitbe.
  • Pillanat, meg kell kérdeznem... biztos vagyok benne, hogy elég sok.
  • Megtenné? Elég nehéz az autóm...
  • Kis türelmet... (zene) itt van még?
  • Persze!
  • 5290 lb.
  • Biztos benne?
  • Igen, 100%!
  • Van ilyen a Burnet Road-on levő kölcsönzőjükben? És ha igen, meddig vannak nyitva?
  • Nézem... igen, van és este 8-ig.
  • Most nagyon szeretném megölelni...

Innen rohanás, hiszen nemsokára zárnak. Az volt a tervem, hogy kibérelek egy autószállító utánfutót a U-Haultól, a Budgetest visszaadom és ezzel a karavánnal zötyögünk Omaháig. 

A boltban ért a hidegzuhany - nem csak szó szerint a -20 fokra állított klíma miatt - a Bugdet utánfutó elektromos csatlakozója nem kompatibilis a U-Hauléval és vissza. A különbség minimális és 2 perc barkácsolással összehozható, de a szabály az szabály, az eltérés miatt nem adják ki az utánfutót (meg kell adni, milyen járművel fogom húzni). Azt a tanácsot kaptam, hogy foglaljak le egy teherautót náluk egy utánfutóval együtt és ha nem tudom reggel visszaadni a Budgetest, egyszerűen mondjam le. Belementem. Ezt tetézte még, hogy itt csak nagyobb teherautó volt elérhető (megnyugtattak, hogy olcsóbban kapom, mint a kisebbet) ami azzal együtt, hogy az utánfutó is hosszabb már 2-3 méterrel, nagyobb hosszt, összességében olyan 14-15 métert jelentett.

Hullafáradt és éhes voltam, hazafelé beugrottam a Mighty Fine-ba hamburgerért és hagymakarikáért, ami szokás szerint jó volt, de nem esett jól. Gabi rettegett a vezetéstől (addig talán kétszer vezette a "nagy fehér hajót"), én attól, hogy Granny lerobban a 900 mérföld alatt.

Nem voltunk boldogok és nem álltunk valami jól:

  • volt egy kifizetett, lefoglalt teherautónk, amivel nem tudunk vontatni
  • volt egy lefoglalt a U-Haulnál, amivel tudunk vontatni, de csak akkor hozzuk el, ha a Budget visszaadja a bérlés díját: nem bukhatunk el ekkora összeget (kb. 1100 USD)
  • 8-ra jöttek barátok segíteni pakolni. Ez borult, mivel nem volt végleges, melyik teherautóval megyünk. A Budget csak reggel 8-kor nyit, szóval biztosan vesztettünk 2-3 órát
  • Granny elég sokat állt. Hidegen valami fémes, súrlódó hangot produkált. Plusz meghalt az akkumlátora, legalábbis nem mindig akart beindulni

Nem mondom, hogy jól aludtunk...

Aztán reggel kezdtek kisimulni a dolgok. Korán keltem, hoztam reggeli-ebédet, és mire hazaértem, ott várt a volt kollégám is. Összeakasztottuk a szerelvényt, teletankoltam és mentünk a Budgethez. 

Első meglepetés: látták tegnap, hogy ott voltam zárás után. Most, hogy elmondtam miért, elég rosszul érezték magukat. Elnézést kértek, törlik a bérlést és visszautalják a pénzt (pár nap múlva megkaptam).

Innen egyenesen mentünk a U-Haulhoz, ahol ért a második meglepetés: felajánlották, hogy hozzam el csak a teherautót, könnyebb lesz így pakolni, mintha viszek mindent és otthon nekem kell szét- majd összeakasztanom. Ha megvagyok, segítenek feltenni az autót, rögzíteni, etc. Simán elfogadtam.

Harmadik meglepetés: Granny egész nap hajlandó indulni, nem annyira rossz a hangja, bár az akkumulátor döglött.

Kb. 10-kor kezdünk a tényleges pakoláshoz - be kell vallanom, jobb, hogy a nagyobb teherautót kaptam. 5 év alatt meglepő, mennyi minden összegyűlt.

img-0645.JPG

Olyan 3 óra magasságában fejeztük be a rakodást. Nem hiszem, hogy volt olyan részünk, amin ne folyt volna a víz - beszélgettünk az üres lakásban, a padlón fekve. Miről? Nem tudom, nekem akkor azon járt az eszem: még le kell adni a lakáskulcsot, tankolni kell, kell egy kanna benzin vésztartaléknak és egy akkumulátor az autóba: ha le kell állni valami miatt a futóról, nem biztos hogy beindul. Eredetileg 2-kor akartam indulni. Egyáltalán, elinduljunk még? Ja, a matrac már a teherautón, nincs min aludni...

Azért mégegyszer: Laci, Zoli, köszi a segítséget!!!

Amíg Gabi befejezte a takarítást (az apartmant tisztán kell visszaadnunk a bérlés után), én elzúgtam a Walmartba: kanna volt, akkumulátor nem, így tettem még egy kört az AutoZone-ba.

Otthon könnyes búcsú a lakástól, az apartment management teamtől (volt velük bajunk, de a végén annyira megkönnyítették a költözést, hogy szinte mindent megbocsátottam nekik) majd indulás. Illetve még meg kell tankolnom a teherautót: a 6.8-as V10-es benzines motor utánfutót húzva fene tudja mennyit eszik: 35-40 liter/100 km-rel számolok. Kerülni fogjuk az autópályákat: a 35-ös ezzel a szerelvénnyel úgy éreztem számomra életveszélyes, alsóbbrendű utakon meg ritkábbak a benzinkutak, jobb, ha teletankkal indulunk.

Gabival találkoztunk a U-Haulnál, ő vitte odáig az öreg V8-at. Ott már megy minden gördülékenyen - összekötik a teherautót az utánfutóval, irányítanak a felhajtáskor, megmutatják, hogy kapcsoljak szét és azt is, hogy kössem le az autót, mire figyeljek.

Délután 5 óra van - legszívesebben lezuhanyoznék és bedőlnék az ágyba. Ezzel szemben behuppanok egy szürke műbőrülésbe, beindítom a teherautót, D-be húzom a váltót és elindulunk északnak.

img_20170722_163537.JPG

Bakancslistás elem volt a költözés, ki akartam próbálni, milyen egy ilyen karavánnal napokon és államokon át hömpölyögni. Ennek ellenére tartottam az egésztől. Személyautóval vontattam már, úgy-ahogy tolatni is tudok az utánfutóval, de egy ekkora szerelvénnyel... Ez nem olyan, mint amikor elhajtok egy kamion mellett és húúúúúú, de szép, húúúúú, de csillogó, húúúúúú, de jó neki, hogy végighajthat Amerikán. Most nekem kellett beülni egy 14+ méter hosszú szerelvénybe. 

Az Austin - Omaha közötti út nagy részét legésszerűbb a 35-ös autópályán megtenni. 2-3 sáv, egyenes út, semmi nehézség nincs benne. Két dolgot kivéve:

  1. A Dallast elkerülő körgyűrűt felújítják. Nem az egészet, csak pont azt a részét, ahol nekem is mennem kéne. Némelyik részét a Mazdával is szűknek éreztem, ezzel a szerkezettel valószínűleg be sem férek a kissé hanyagul felfestett terelő sávokba.
  2. A 35-ös egy daráló. A 75-ös korlát a gyakorlatban inkább 85 mérföld/órát jelent, az autósok figyelmetlenek, fáradtak, a kamionok szintén ennyivel hajtanak. Itt kéne nekem az első mérföldeket megtennem, úgy, hogy (elvileg) utánfutóval max. 55 mérföld/h sebességgel mehetek. Texast elhagyva már jobb a helyzet, de Dallasig el akartuk kerülni ezt az utat

terkep1.JPG

A terv az volt, hogy elindulunk a 183-as autópályán, onnan át a 281-esre, majd Decatur-on keresztül Gainesville-nél visszamegyünk a 35-ösre és haladunk. Addigra már talán úgy-ahogy megszokom a vezetést is.

terkep3.JPG

Az első pár tíz (majd 200) mérföld fura volt. Komótosan gyorsulunk, nagyok a féktávok, hatalmas íveken fordulok (jobbra forduláskor érdemes a fél bal sávot lefoglalni) és előre kell gondolkozni. Jobban, mint azt hittem! Az első megálló 37 mérföld után volt - átnéztem az utánfutót,  minden a helyén, a kocsit leszorító spanifereken húztam egyet, minden más OK. Ezt egyébként a kölcsönzőben tanácsolták - az első 30-50 mérföld után nézzem át az egész hóbelevancot és húzzam meg a spanifereket. Eddig készült videó is, a nap többi részében pihent a kamera.

Az előre gondolkozás mondata a második benzinkúton vésődött igazán a fejembe, amikor megálltunk vacsorázni (avagy megenni a reggeli-ebédről megmaradt, utolsó finom echte texasi taco-kat). Egy gondolattal később álltam meg, ez kb. 1 métert jelentett. Ez pedig azt, hogy tolatnom kell, ami nem lett volna gond, ha nem kezdem el fodítani az egész szerelvényt és nem áll be a mögöttem lévő parkolóba valaki. Mindegy, pihenünk kicsit: WC, kézmosás, taco, folyadékfeltöltés, felfrissülés... viszont a vidéki barátunk csak nem akar indulni. Engem fűtöttek, mennünk kellett, így kb. 5-6X oda-vissza tolatással ki tudtam kanalazni a teherautót és az utánfutót a félresikerült parkolásból. Poén: az illető indulás után 2 perccel megelőzött minket. 

Ezt leszámítva nagyjából eseménytelenül telt az út. Ahogy sötétedett, elkezdtünk szállást keresni. Ha utazunk, általában előre foglalunk szállást - szinte kivétel nélkül a hotels.com-ot használjuk. 

Kis kitérő és egyben őszinte vélemény, nem fizetett reklám - több mint 10 éve már multinál dolgozom. Általános igazság: az a biztos, ami elmúlt, és néha talán még az sem. Nem egyszer le kellett már mondanunk a szállást, vagy mert dolgoznom kellett, vagy mert fáradt voltam és inkább nem megyek sehova.

Emiatt igyekszünk úgy foglalni, hogy az utolsó napig lemondható legyen a lefoglalt szoba. Ez nagyon jól működik a hotels.com weboldalán. A másik, amiért szeretjük: általában 1-2 éjszakát vagyunk egy helyen - inkább csillagtúrákat megyünk vagy hosszú hétvégéken utazunk. A bookings.com csak 3 eltöltött éjszaka után csökkenti az árat, a hotels.com-on viszont gyűlnek a kedvezmények: 10 éjszaka után kapunk egy ingyen éjszakát. Működik, kipróbáltuk :)

Most más volt a helyzet, mint a korábbi utakon - sokkal inkább a vajon parkolhatok-e a teherautóval volt a szempont mint bármi más. A telefonon, mobil alkalmazásból foglalás, kedvezmények vadászása helyett kinéztünk két szállodát Mineral Wells-ben, megálltunk a közelükben és megkérdeztük a recepción: megállhatunk-e itt egy U-Haul karavánnal. A válasz mindkét helyen igen volt. Mi alapján választottunk? Ott táboroztunk le, ahol könnyebb volt parkolni.

Mi lett volna, ha nemet mondanak? Fogalmam sincs, akkorra már teljesen sötét volt, az utánfutón nem égett az egyik szélességjelző fény, egyre nehezebben ment minden. 

Aznap este már semmi nem érdekelt: zuhany, csipsz, sör, leengedés, ágybadőlés - nem kellett altató. Még mindig Texasban voltunk, de végre elindultunk!

20170723_071536_01.JPG 

A másnap reggel álmosan indult - a szokásos szállodai reggeli mellett elkezdtük tervezni a napunkat. Oklahoma City-ig mindenképpen el akartunk jutni, de az igazi cél Wichita lett volna Kansas államban. Meglepő módon googlemaps és Waze barátaim nagy egyetértésben a 281-es majd a 44-es útra szavaztak, ami nekem sem volt ellenemre - nem sok kedvem volt az autópálya külső sávjában forgalmi akadályt játszani. 

terkep2.JPG

Korábban kaptam egy tanácsot - ezek a teherautók nemcsak a benzint szeretik, egy ekkora úton, főleg vontatva észrevehetően fogyhat az olaj is. Jó tanács volt - hiányzott kicsi, így fél litert ráborítottam. Ezt leszámítva minden rendben volt. Elindultunk - erről készült videó is, talán valamennyit visszaad a hangokból. Mellesleg első nap összesen 190 mérföldet tudtunk le az útból - elég hihetetlen azok után, hogy mekkora késéssel indultunk!

Wichita Falls-ban álltunk meg tankolni - délelőtt 10:30 volt, és még mindig Texasban jártunk... sokszor írtam már, nem könnyű kijutni Texasból, de most valamiért nagyon nehezen engedett el. Ezen a ponton már annyira elegem volt a magányos csillag államából, hogy igazán semmi másra nem tudtam gondolni, csak végre a tükörben láthassam a táblát. Úgy éreztem, ha így haladunk soha nem érünk Omahába. 

20170723_103521_01.JPG

Nem tudom, hogy eléggé belelovaltam magam a menésbe, vagy csak mert simán kiértünk Texasból, de ezután felgyorsultak a dolgok. Innen 2 órát egyben lenyomtunk és mivel sem igazán éhesek nem voltunk még, sem benzin szűkében nem voltunk, úgy döntöttünk megyünk tovább Oklahoma City-ig és onnan folyatjuk telehassal, teletankkal. 

Persze egy ekkora karaván (a teherautón arizonai rendszám, az utánfutón kaliforniai, rajta egy texasi autóval) azért pár emberben felveti a kérdést - mi az ördögöt csináltok itt, merre mentek, honnan jösztök? Ha ez nem lenne elég, egy olyan autót viszek amivel szinte mindenki így vagy úgy már kapcsolatba került. Így volt ez a kúton is - bár Granny közel sem gyári állapotú, sikerült valaki olyan mellett megállnom, aki egy elég hosszú beszélgetés során fejezte ki a tetszését az autóról.

 

Innen hogyan tovább? Nem volt mese, be kellett állni a 35-ös darálójába. Oklahoma City-n úgy mentünk keresztül, mint forró kés a vajban - kezdtem felbátorodni, és egyre kevésbé figyeltem már az 55-re. Szerencsére a forgalom is nyugis volt, nem akart mindenki letolni az útról. Rendőr, baleset, dugó sehol. Persze egy ilyen járművel azért nem olyan autópályázni, mint egy személyautóval. Minden emelkedőt megéreztünk (megjegyzem, az alföldön mentünk, belegondolni sem szeretnék milyen lett volna Colorado-ba vagy Utah-ba költözni...), lassultunk, visszaváltott az automata, pörgött a motor. Meglepő, hogy a fogyasztás végig 8-9 mpg (26-29 liter) volt - többre számítottam induláskor. 

20170723_124233.JPG

Egy pánikhelyzet volt csak - a 35-ös autópálya Kansas-be belépve egy szakaszon fizetős. Jártunk már arra korábban, akkor személyautóval fel sem tűnt a kerülő - akkor úgy gondoltam, mire megállok, fizetek vagy bármi is történik több idő el fog menni, mintha kerülök. Ezt követtem most is, csakhogy most építkezés, terelés volt. A GPS vakarta a fejét (pörgette a biteket?), néhány izzadságcsepp is megjelent a homlokomon (ha itt beszorulunk, hogy a menykőbe jutunk ki?) főleg akkor, amikor úgy 15 percre megálltunk egy sorompó előtt és egyre több autó visszafordult... Nyugodtságot színlelve elkezdtem a tükröket állítgatni (oké, celluxszal megragasztani), Gabi müzliszeletet vett elő, belül azonban szidtam magam, hogy lekanyarodtam a főútról. 

Aztán nyílik a sorompó, felhördül a V10-es és zötyögünk tovább, én meg elmondok egy csendes köszönömöt az égieknek, amikor végre túlvagyunk az egészen és visszakanyarodunk az autópályára.

 

Legközelebb Wichita északi részén állunk meg. Délután 6:45 van, kb. 10 órája nyomom a gázt a megállókat is beleszámítva. Kupaktanácsot tartunk, mi legyen. Mennék még, úgy érzem 1-2 órát tudnék hajtani. Számolunk, meddig jutunk, hol lehetne megszállni és mennyi marad még így hétfőre. Az már biztos, hogy hétfőn Omahában alszunk. Kérdés, le tudjuk-e pakolni a teherautót vagy sem. 2 magyar családdal is megismerkedtünk az új városunkban, azt mondták, ha kell hétfőn is, kedden is tudnak munka után segíteni. Vagyis este 5-re kéne odaérni. Szálláskeresés indul - Salina tűnik a legjobb választásnak, találunk 2 hotelt is egy kamionos parkoló közelében. Ez 99%-ban garancia arra, hogy meg tudunk állni anélkül, hogy balettoznom kéne az utánfutóval. A googlemaps 1 és 1/4 órát ír - az még belefér úgy is, hogy lassabban megyek.

20170723_184447.JPG

Dobok még egy emailt a főbérlőnek, hogy hétfőn érkezünk, délután 5 órától pakolnék. Ez azért fontos, mert az épületben, ahol lakunk van egy teherbejáró és két lift is - mielőtt nekivágtunk a költözésnek, megbeszéltük, hogy ha már közelben vagyunk, tudjuk mikor érkezünk szólok neki, ránéz majd a leveleire illetve megadta a mobilszámát, keressem nyugodtan, lefoglalja majd az egyik liftet és a bejárót, pakolhatok nyugodtan.

Visszahuppanunk az utolsó etapra. A szállásig sima az út, még világosban begurulunk - hanyagul ott hagyom az autót 8 helyet kifoglalva a parkoló közepén és megyünk egyenesen a recepcióra. Vasárnap este van, a hotel szinte üres. Bár tudom a választ, megkérdezem, leparkolhatom-e itt a U-Haul karavánt? "Persze, csak valami félreesőbb helyen álljon meg!"

Beállunk a kuka mellé egy félreeső parkolórészbe, ami felettébb szükséges, felkerül a szobába. Fél óra zuhany, vacsora, nyújtózás. Még mielőtt elkezdeném belülről nézni a szemhéjam dobok egy SMSt a főnökömnek - holnap lenyomjuk a maradék távot, kedden várhat a dolgozóban. Utólag hallottam ezt vissza a kollégáktól: el sem akarták hinni, hogy ennyi idő alatt megcsináltuk az egészet. Amikor Kevin szólt az irodában, hogy valószínűleg már kedden leszek, mindenki csak álhírnek gondolta.

Hétfő reggel nem siettünk - a googlemaps szerint szűk 4 óra alatt letudható a Salina, KS - Omaha, NE távolság, ez 6 órát jelentett számunkra a U-Haul karavánnal.

Mielőtt nekivágyunk az útnak még tankolunk kellett - a kamionparkoló mellett több benzinkút is volt - begurultunk oda, ahol a legolcsóbban hirdették a benzint. Írtunk már róla, Amerikában kétféleképpen lehet tankolni: vagy a kútoszlopon használjuk a bank/hitelkártyánkat, vagy a shopban készpénzzel fizetünk a benzinkutasnak (aki tankolás után, ha nem használtuk el a teljes összeget visszaadja a különbözetet). Ezen a kúton külön árat hirdettek a hitel- és a bankkártyás fizetés esetén - persze ez utóbbi volt a kevesebb. Nem volt egyértelmű, hogyan kapom meg az alacsonyabb árat, így befutottam megkérdezni. Itt homályosítottak fel, hogy készpénzes fizetés esetén még nagyobb kedvezményt kapok... 

Így történt, hogy nem csak a vontatót, hanem a vontatmányt is megtankoltam - Granny sokat állt, pont ezért nem sok benzint hagytam benne és nem tudtam megállni, hogy ne töltsem tele a gallononként 1,8 dollárba kerülő üzemanyagból.

20170724_111914.JPG

Kansas - Nebraska határán megálltunk fotózkodni, majd lassan csorogtunk tovább egészen York-ig, ahol megálltunk egy rövid pihenőre. Itt adtam fel a főbérlő hívogatását - aznap többször kerestem már, de semmi válasz a hívásokra, se az előző napi levelemre. Mindegy, ma felpakoljuk a legszükségesebbeket, leadjuk az utánfutót, feltöltjük a hűtőt. Kedden meg lelépek korán a munkából és akkor lepakoljuk a teherautót. Azóta persze tudom, hogy a főbérlő (főbérlőnek emlegetem, de hivatalosan ő a property manager, aki az egész 214 lakásos társasház kiadásáért, valamint a lakók ügyes-bajos dolgaiért felel) magasról tett (és tesz is mind az én, mind a lakók) az én ügyemre. Amit nekem mobilszámként adott meg, az az irodai telefonja volt. Hétfőn pedig szünnap van, szóval az üres irodában csörögtek a hívásaim.

York után újabb csörte az autópályán - a 80-as azért jobb, mint a sokat emlegetett 35-ös, de hétfő déli forgalomban egy nehézkes és lassú szerkezettel haladni jelentett némi kihívást. Mindegy, beálltam a külső sáv tempójára, ami köszönőviszonyban sem volt azzal, amit ténylegesen tartanom kellett volna. 

Innen már rohamosan csökkent a táv - 3. napja voltunk úton és már csak 2 számjegyű távolságot mutatott a GPS.

Érkezés Omahába

Omaha kisváros Austinhoz képest, sokkal vidékibb hangulattal mint azt ideköltözés előtt gondoltuk volna. A nyugati részről érkezve mindig El-Paso-t juttatja eszünkbe, mindegy, hogy ezt először vagy 42X tesszük. Első célunk az volt, hogy leadjuk az utánfutót. Az utcánkban tőlünk nem messze van egy U-Haul, ott álltunk meg. Innen Gabi hazaviszi a Mercury-t, én meg megyek utána a teherautóval. Amikor megálltam, kijött az egyik ügyintéző és így szólt: "Miklos Lorant, from Austin?" Leesett az állam, ezt meg honnan a fenéből tudja? Mutatta - mind a teherautón, mint az autószállítón van egy kód, azt leolvasva azonosított be. 

Innen már tényleg csak egy ugrás a cél - az apartman parkolójában hanyagul leteszem a teherautót 4 helyet elfoglalva. Szinte üres az épület, senkit nem fogunk zavarni. A lakásnál talán csak a hűtő üresebb - felviszünk pár dolgot, de az éhség nagy úr - beülünk estebédelni. 

 

Hamburger, Brunette Nut Brown, napsütés, lazítás. Holnap kipakolunk, és végre kimondhatjuk: megérkeztünk! Elkezdődött a második fejezet!

 

PS.: Mit felelnék arra a kérdésre, hogy megcsinálnám-e újra? Ha lehet, egy darabig most nem. Viszont azt szívesen kipróbálnám, hogy megy át egy ekkora szerelvény a Rocky Mountain-en :) Stay tuned és kövess minket!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://travelbug.blog.hu/api/trackback/id/tr1812889280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Asszonypajti 2017.12.06. 11:53:25

Nagyon élveztem! Lettem volna légy a szélvédőtökön :-) ha belegondolok, hogy a férjem már attól kiborul, hogy négy óra tőlünk az anyaország, hősök vagytok! Továbbítom is neki ezt az írást, hátha mégis kedvet kapna egy nagyobb túrára. Várom a következő kalandot és addig gyűjtsétek az élményeket, hadd gyarapodjunk mi is! Üdvözlet!

solkim001 · http://travelbug.blog.hu/ 2017.12.07. 02:56:00

@Asszonypajti: Koszonom! "Lettem volna légy a szélvédőtökön :-)" - ennel jobb dicseretet nem is kaphattam volna! Hagy idezzek a kollegaimtol: "You made my day!"

Viktor Fulop 2017.12.08. 02:39:55

Jezus micsoda ocd-s vagy, perverzio volt vegigolvasni ezt a szoveget.

zdyzs 2017.12.08. 08:01:47

Jó leírás és nagy élmény lehetett. De az, ennyi év Amerika után most jössz rá, hogy készpénzért mindig olcsóbb tankolni, na az nem megy a fejembe!
Egyébként meg Omaha-ról szerintem a legtöbb embernek Warren Buffet jut az eszébe. Már persze azoknak, akik olvasnak újságot is és nem csak a FB-ról ismerik a világot.

ideasz 2017.12.08. 08:32:36

Ubazz. Ha ezt almodnam hideg veritekkel ebrednek fel.....

Szaktanár 2017.12.08. 10:16:50

most találtam a bolgra, tetszik. jövő héten megyek, remélem, fogadtok vendégeket :D

solkim001 · http://travelbug.blog.hu/ 2017.12.08. 14:08:46

@Viktor Fulop: Koszi, orulok, hogy tetszett a poszt!

@zdyzs: Koszi! A tankolas: ha olcsobb a kp, eddig mindig kiirtak, eloszor lattam olyat, hogy nem tuntetik fel ezt az arat/kedvezmenyt. En 99%-ban azt tapasztalom, hogy nincs kulon ar, keszpenzzel es kartyaval is ugyanannyi a tankolas

@ideasz: A masodik nap mar jo volt. Marmint amikor mar uton voltunk :)

@Szaktanár: Irj privatban, megbeszeljuk!

zdyzs 2017.12.08. 14:33:21

@solkim001: Na akkor Texasban tényleg leizélik mennyiért adják a benzint. Mi három és fél éve tettünk egy 11.000km-es túrát a nyugati államokban és kivétel nélkül mindenütt olcsóbb volt ha kp-val fizettem. Nem mondom hogy sokkal, de az út során nagyjából egy tank benzin árát azért megspóroltunk ezzel.

solkim001 · http://travelbug.blog.hu/ 2017.12.08. 15:58:05

@zdyzs: Lehet jobban kene figyelnem? Jopar allamban jartunk, de vagy nem vettem ezt eszre, vagy ezek kimaradtak. En a gasbuddy.com-ot hasznalom (illetve az telefonos alkalmazasukat) es probalom az olcsobbat keresni, vmennyire betervezni ezeket az utakon.

Merre jartatok a nyugaton? Nekunk az meg kimaradt/tervben van - szivesen olvasnek az utatokrol/tapasztalataitokrol!

zdyzs 2017.12.08. 16:02:42

@solkim001: Na mi ennyire nem voltunk szofisztikáltak, ott tankoltam, ahol kellett (tankolni, vagy pisilni :-))).
Nagyon, nagyon, nagyon nagy élmény volt a túra, itt olvashatod: usaroadtrip2014.blog.hu/

solkim001 · http://travelbug.blog.hu/ 2017.12.08. 17:48:59

@zdyzs: :)

A blogot mar lattam vhol (index, totalcar?) - kosz, hogy megosztottad, megvan a hetvegi olvasnivalo! Mentettem a linket!