Micsoda útjaim - Road trip-jelentés az anyósülésről

2015. április 13. - Árva Gabriella

DSC03971

DSC05102

11 nap, több mint 3000 mérföld, 3 hét tervezés, sok izgalom, még több felejthetetlen élmény és leírhatatlanul csodás pillanat - ez az amiért már holnap újra indulnék, ha lehetne. Anyósülés szemszögből fogok írni erről az utazásról, mert igen, ezt a rengeteg mérföldet a legnagyszerűbb társ vezette végig, aki csak elképzelhető számomra.

DSC05551

A folyamatos úton levés és haza nem érkezés nemcsak fizikai, hanem egészen különleges szellemi állapot is. Sokan tudják, ismerik ezt az érzést, talán jobban is mint én. Számomra ez (az eddig egyetlen ilyen típusú utazásunk) az életünk jelképe is volt.: állandó változással, hullámhegyekkel és -völgyekkel, minden hegy és erdő takarásából kiérve új távlatok nyílnak meg előttem, folyamatos döntéshelyzetekkel és ezek következményeivel. Azonban azzal a biztos tudattal, hogy másnap újra felkel a nap, újrakezdődnek a kilométerek, új esélyem nyílik a befogadásra, a megtapasztalásra, a félelmekre, a fájdalmakra, az örömökre. Ha nyitott szívvel és jó szándékkal "csinálom" azaz élem meg mindezt, akkor a végső elszámolásnál nem remegve és bánkódva kell az utolsó kapu előtt megállnom: nem éltem hiába.

DSC03663

DSC04618

Az állandóan változó táj és életkörülmények sokszor elgondolkodásra késztettek valamint ráébresztettek, hogy nem lehetek elég hálás a könnyű és "civilizált" életkörülményeimért: ha fázom, csak bekapcsolom a fűtést; ha melegem van, árnyékba vonulok; ha szomjas vagyok, előveszek egy üveg vizet; ha belepett a por, csak a zuhany alá állok, etc.

Nem kell naponta és minden pohár vízért megküzdenem a porviharral, a széllel, a perzselő napsütéssel és a mérföldekkel, mint azoknak az embereknek, akik a Monument Valley-ban élnek és a legközelebbi orvos kétjegyű számmal mérhető távolságra van.

DSC04096

DSC04601

Nagyon-nagyon jó megtapasztalni, hogy mennyire más a levegő a hegyekben, megállni és gyönyörködni a lábam előtt heverő látványban, felidézni a filmes emlékeket arizonai naplementékről, találkozni és beszélni olyanokkal, akik hasonlóan úton vannak valamitől valami más felé. Vagy menekülnek. Vagy felejteni akarnak. Vagy megélhetést keresnek. Vagy kalandra vágynak. Ugyanúgy, mint mi magunk. Az út mellet elhagyott autók láttán is erre gondoltam: megannyi emberélet hátrahagyott nyomai ezek. Biztos, hogy mindegyiknek története van.

DSC03798

DSC04536

A 66-os út mítosza és valósága is mélyen megérintett. Igen vannak "szelíd motorosok", akiknek életformája a csillogó járgányok, poros cowboycsizmák és arcot cserző menetszél világa. S vannak agyonhajszolt kamionsofőrök, akik a visszapillantóban félelmetesen gyorsnak és óriásnak tűnnek, aztán a benzinkúton vagy a kávézóban aggódva / nevetgélve telefonálnak a kisiskolás csemetéjükkel vagy fáradtan pislognak a kávéjukba és megmosolyogják a nyelvüket nem értő magunkfajtát. Valamint vannak üresen hagyott házak, szélszaggatta hirdetőtáblák és romos benzinkutak, amelyek szintén az élet vátozásait bizonyítják: lakóik, dolgozóik továbbálltak a megélhetési / családi / lelki gondok elől.

DSC05214

DSC05574

Az úton levés a visszafordíthatatlanságot is jelenti számomra, biztosan nem fogok kétszer ugyanúgy rálépni arra a padkára, begurulni abba a parkolóba; ha elindultam, az útra ráléptem, azon haladnom kell, nem érdemes visszafordulni. Sokkal inkább az újat elfogadni, megtanulni és a régit magam mögött hagyni, jó avagy rossz emléknek nyilvánítani, de mindenképpen elengedni és helyet teremteni az eljövendő számára.

DSC04862

DSC05243

Egy ilyen úton megtanulhatom, mit jelent a másikban bízni, rá számítani, illetve támogatni, lemondással a másik ember érdekeit a sajátom elé helyezni. Sok amerikai barátunk / ismerősünk kérdezte az út végén: hogy bírtuk ki egymást X órát az autóban ülve, sőt volt aki egyenesen azt kérdezte: Még mindig szereted őt? Az én esetemben a válasz igen. Igen, kibírtam mellette. Igen, szeretem. Igen, tisztelem. Igen, bízhatok benne. Igen, szükségem van rá. Igen, szüksége van rám. Szerencsés vagyok, azt hiszem.

DSC05776

DSC05592

Kettőnkön kívül volt még egy óriási terheket vállaló, elnyűhetetlen, kitartó, megbízható, a végsőkig támogató résztvevője ennek a túrának. Ez nem más, mint az autó.

DSC04690

Nálunk egyébként is családtag, de a 11 nap során minden egyes próbát becsülettel kiállt, soha nem hagyott cserben, a tapasztalatlanságunkra finoman vezetett rá, árnyékot adott és fűtött, cipelt minden holmit, minden időjárási viszontagságtól megóvott, minden porfelrakódást elfogadott. Velünk és értünk "élt". Hihetetlen biztonságot jelentett a megbízhatósága, az ereje, a hibátlan működése, az időben adott figyelmeztetései. Mindezeken túl: vidáman pózolt nekünk vörös por- , fehér gipsz-, sárga homokkősivatagban, végtelen kék ég és hívogató havas hegycsúcsok alatt, illetve bármilyen rozsdás, ócska, viharvert, kibelezett négykerekű társa mellett.

DSC03802

DSC04059

DSC05637

Az út egyik legnagyobb tanulsága számomra az, hogy igen is kell valamelyest előre tervezni. Erről sokat gondolkodtunk és beszélgettünk előtte: érdemes-e szállásokat lefoglalnunk és napra betervezve kitűznünk a célpontokat vagy inkább ahogy esik úgy puffan alapon, amíg bírunk addig megyünk, aztán szállást keresünk és / vagy alszunk valahol; ami szembejön megnézzük, ami nem, azt kihagyjuk. Én úgy vélem jobb volt az előre eltervezés, igaz némileg űzött is ez minket, hisz minél többet szeretne mindenki egy ilyen utazásba belepréselni, annak viszont feltétele, hogy semmi ne jöjjön közbe és pontosan tartsuk az időkereteket. Már itthon el kellett döntenünk, hogy lemondunk a Grand Canyon North Rim szakaszáról, hogy a Las Vegas-i kiruccanást csak tentative szeretjük és az arizonai meteorkráter is csak három "ha" teljesülésével iktatható be.  A 11 nap sok élményt hozott, a feldolgozásukhoz is kellett nem kevés idő - ezért is születtek meg a részletes posztok csak hónapokkal később. Nem is említve a rengeteg fotó átválogatását.

DSC05384

A gondos és sokirányú tájékozódás ellenére is értek meglepetések bennünket és a hazautat igazából eltoltuk az útlevél itthon hagyásával. Pedig nem hiszem, hogy még egyszer a mexikói határ közelébe merészkednénk - lévén, hogy már sokan sokszor figyelmeztettek ennek valós veszélyeire. Ami a biztonságot illeti egyébként, jobbak a tapasztalataink, mint amilyenek az én előzetes várakozásaim voltak. Bár ahogy Texast elhagyjuk azonnal érezhető, hogy sokkal kevésbé udvariasak és kedvesek az emberek (ezt éreztük New York-ban és New Orléans-ban is); alapvetően végig biztonságban éreztem magam, persze azért fontos szabályokat betartunk és bizonyos határokat mi sosem lépünk át.

DSC03775

Végre megértettem valami olyat is, amit eddig próbáltam, de nem ment. Mit is jelent egy szélvédőn át elém táruló vagy inkább előttem megnyíló távlat? A másik felem  (Miklós) élete jelentős részét monitort figyelve tölti, ami rendkívűl szűk látóhatár. Egy gondolatokat, életkedvet, ambíciókat 15,6 inches diagonálra korlátozó téglalap.

DSC04833

Ehelyett 11 napig az úton kígyózó sárga vonalat látni ás a tekintetet a távolba engedni-pihentetni-megnyugtatni, a gondolatokat és a képzelőerőt szabadonfutóra pányvázni, s ezzel együtt az alkotóvágyat, a kreativitást maximumra srófolni - maga a mennyország!

DSC04084

Befejezni csak azzal tudom, amivel kezdtem is: holnap reggel újból nekivágnék a Gabi tervez - Miki vezet - Bedekó darálja a mérföldeket  - élménynek! A tervezés már elkezdődött...

DSC05795

A bejegyzés trackback címe:

https://travelbug.blog.hu/api/trackback/id/tr827210069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.