...és egyszer csak elfogyott az út!

2014. február 27. - solkim001

Ismét egy régi útileírás, még szeptemberből.

A South Padre Island meglátogatását elég régen terveztem, sokkal korábban, minthogy kiköltöztünk volna. Mindig visszatartott azonban, hogy elég messze van Austintól (kb. 380 mérföld), így egy napba belepréselni oda-vissza egyrészt értelmetlen, másrészt szinte lehetetlen .

Mióta kiköltöztünk, leginkább a lecsökkent szabadnapok száma korlátozott (összesen 16 nap szabadságom van, ami amerikai szemmel nézve elég jó, de számunkra meglehetősen kevés, főleg úgy, hogy évente egy Magyarországra látogatást is be szeretnénk iktatni - amit a közhiedelemmel ellentétben saját magunknak finanszírozunk mind anyagi, mind a szabadnapok tekintetében).

Kapóra jött azonban a Labor Day (az otthoni munka ünnepe amerikai megfelelője, minden szeptember első hétfője) - így nem kellett szabadságot kivennem ahhoz, hogy három napot lehessek távol a szeretett adatbázisaimtól.

Az időpontválasztás másik "nagy" előnye volt, hogy az ünnep miatt kétszeres áron találtunk csak szobát. Így aludtunk a mérhetetlenül "alulértékelt" The Inn at South Padre-ben (elképzelni sem tudom, hogy kapott ez a hely 7.6-os értékelést a booking.com-on).

Szerencse, hogy kétágyas szobát kaptunk, mert az egyik nyoszolyának elég erős vizeletszaga volt, bár ezt sem értem igazán, hogy lehet, hiszen a szálloda igen előkelő vendégei olyan fiatal srácok voltak, akik egyik kezükben sörösdobozt, másikban hozzájuk hasonló fiatal fiú vagy lány kezét tartották.

A tengerpart gyönyörű volt, tényleg a legszebb, amit eddig Texasban láttunk, a mexikói éttermek konyháján jól főznek, a salsa szósz messze felülmúlja az eddig kóstoltakat.

Az ég kék, a víz tiszta, a homok finoman simogat ahogy fúj a szél. 

 

Útban a South Padre Island-re megálltunk a King Ranch-en. A világ egyik legnagyobb ranch-eként tartják számon, egyszerűen felfoghatatlan méretekkel, számadatokkal bír.

A kicsit savanyúra sikerült bevezetővel senkinek sem szeretném elvenni a kedvét South Padre Island-től; további kedvcsinálóként jöjjenek a képek!

solkim001: DSC 6880 - indafoto.hu

Azt hiszem egy mosás ráférne. Így nézett ki az autónk egy 50 mérföldön át tartó pillangó támadás után. Szerencsére a hűtőnek nem lett semmi baja. Hiába, a Škodás évek nem múlnak el nyomtalanul, ezután egész úton szemmel tartottam a hűtővizet...

solkim001: DSC 6810 - indafoto.hu

Na mi folyik itt? Így már túl egyszerű a kérdés. Olajvezeték húzódik a simára gyalult felszín alatt. Rövig megálló a King Ranch-en.

solkim001: DSC 6896 - indafoto.hu

Nem tudom, ez egy megszokott kempingezési forma-e, de elég sok lakóautót láttam így, személyautót húzni. Lám-lám, a benzinfaló amerikai társadalomban is gondolnak arra, hogy spóroljanak kicsit és ne menjen az autó feleslegesen. Arra azért kíváncsi lennék, hányan figyelnek arra, hogy az automata váltós autóknak nem tesz jót a vontatás...

solkim001: DSC 6900 - indafoto.hu

Ez az angyalka már évek óta társunk az utazásaink során

solkim001: DSC 6978 - indafoto.hu

 

solkim001: DSC 6993 - indafoto.hu

Jó reggelt! Te meg mit keresel a strandomon? - kérdezte a rákocska. Érdemes volt figyelni, nem ez volt az egyetlen, amit láttunk és elég jól bele tudnak olvadni a homokba.

solkim001: DSC 7003 - indafoto.hu

Reggel, amikor még szinte üres a strand. Érdemes volt ennyit autózni - tényleg ez a legszebb strand Texasban. A víz sokkal tisztább, mint ahol eddig jártunk (Corpus Christi, Galveston, Freeport)

solkim001: DSC 7021 - indafoto.hu

 

solkim001: DSC 7092 - indafoto.hu

Margarita...

solkim001: DSC 7094 - indafoto.hu

... és ha már a Mexikói-öböl, akkor az elmaradhatatlan mexikói ebéd. Talán az egyik legjobb eddig. Nem meglepő - innen autóval már csak 45 perc Mexikó!

solkim001: DSC 7112 - indafoto.hu

Parton fekve - azt hiszem ezt békaperspektívának hívtuk az iskolában, de itt sokkal találóbb a napozó perspektíva. Háttérben az Isolabella

solkim001: DSC 7287 - indafoto.hu

Éjszakai élet. Meglepő, de nem sok bárt találtunk. Bolt, ahol bóvlibbnál bóvlibb standfelszerelést, pólót és ajándéktárgyat lehetett venni annál több volt.

solkim001: DSC 7420 - indafoto.hu

Valahol Afrikában (A valóságban azonban a South Padre Island-en vagyunk, a szigeten végig lehet autózni. Persze csak egy darabon, amíg az útborkolat tart.)

solkim001: DSC 7433 - indafoto.hu

HIBA! Véget ért az út! Texasban, ahol csak autóval lehet közlekedni! Merre tovább? Eddig tartott az előző képnél említett Afrika-kaland.

solkim001: DSC 7453 - indafoto.hu

Kagylótenger. Elég szép darabokat lehetett találni, ez már az a része a szigetnek, ahová az átlag turista nem jön el.

solkim001: DSC 7499 - indafoto.hu

Világítótorony, ami a munka ünnepe miatt zárva volt.

solkim001: DSC 7608 - indafoto.hu

Halfeldolgozó

solkim001: DSC 7616 - indafoto.hu

Férfiak ing és cipő hiányában nem kapnak kiszolgálást. Lányok, felső nélkül ingyen italt kapnak!

solkim001: DSC 7623 - indafoto.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://travelbug.blog.hu/api/trackback/id/tr695816119

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.