Szentjánosbogarak New York City-ben I. rész

I. rész

2013. július 16. - Árva Gabriella

Milyen jelzők jutnak az utazó eszébe a világ egyik legnagyobb városába indulás előtt? Izgalmas lesz? Nyüzsgő? Lenyűgöző? Zsúfolt? Elképzelhetetlenül drága? Sokszínű? Nyomasztó? Zajos? Koszos? Felkavaró? Pörgős? Magával ragadó? Fárasztó? Kiábrándító? Inspiráló?

Nos, igen mindezek a jellemzők illenek a metropolisz Manhattan nevű részére – mi csak rövid kiruccanásokat tettünk Brooklynba, Harlembe és Staten Island-re - ; de az én személyes véleményem szerint leginkább az jellemzi, hogy ékköveit úgy csillantja meg a látogatók számára, mint a szentjánosbogarak apró fényeiket: felizzanak, zizzennek, ámulatba ejtenek és kihunynak. Ezt az állandó körforgást éreztem én a NYC-ben töltött nyolc nap során – egyébként tizenvalahány év után most először újralátva a Madison Square Parkban egy fullasztó estén száz és száz bogárka pici lámpását.

 

Július eleji látogatásunkat New York-ban ismét hosszas tervezés előzte meg: próbáltuk a legoptimálisabb megoldást megtalálni idő – pénz – kilométerek szorító háromszögében. Az a tény, hogy az Egyesült Államok nemzeti ünnepe is beleesett az ott töltendő időszakba kicsit még tovább nehezítette a dolgunkat. Sok számolás és térkép fölött hasalás után úgy döntöttünk, hogy egyhetes metrókártya és New York Pass megvásárlásával jövünk ki leggazdaságosabban a keretünkből. Ez a döntés utólag is gyümölcsözőnek minősíthető: maximálisan kihasználtuk az általuk nyújtott előnyöket.

 

solkim001: DSC 3053

Mivel a turistakártya felvételére a Times Square közelében volt lehetőségünk, első benyomásunkat itt szereztük: a villogó fényreklámok sokaságát talán csak az egyébként meglepően kisméretű téren kavargó emberek, nyelvek, hangok, villogó vakuk és működő telefonok miriádja szárnyalja túl :) Magyar szót is hallottunk szinte azonnal és nem is merészkedtünk vissza a roppant tömegbe csak július 4-én, amikor érdekes tapasztalat volt, hogy a fent említett ember -, vaku-, etc. rengetegbe feltűnően nagy számú szolgálatban levő rendőr vegyült. Minden tiszteletet megérdemeltek, mivel majd' 40 fokban makulátlan vasalt egyenruhában, mosolyogva és bárkinek segítve, fényképezve, útbaigazítva, türelmesen állták a sarat!

solkim001: DSC 3112

Minthogy a szállásunk az üzleti negyedben volt, kézenfekvőnek tűnt, hogy Manhattan felfedezését a Wall Street környékével kezdjük. Utólag ezt megváltoztatnám, mert a hét végére hagytuk a múzeumokat, amikor már szellemi és fizikai erőtartalékaink is lemerülőben voltak. Érdekes volt hétköznapi reggeleken szemlélni a munkába igyekvő nőket és férfiakat – magabiztosak, céltudatosak, elegánsak és kényelmes sportcipőt vagy papucsot viselnek a business casual-höz, hiszen gyalogolni, metrózni és kávéért, uzsonnáért sorban állni sokkal kellemesebb, mint a tűsarkú :)

solkim001: DSC 3099

 

Az irodák sokaságát rejtő emeletes épületek kívülről impozánsak, belesve pedig elegáns bejáratokat, mérsékelten díszített hallokat, szépen megmunkált részleteket láthattunk. Többségük „látogatható”, vagyis bemehet a kíváncsi utazó, de bizonyosan egyenruhás biztonsági emberrel találja magát szemben, aki kedvesen mosolyogva fog elutasítani bármilyen kérést. Sajnos ezt megtapasztaltuk nem egyszer, hogy az emberek általában nem olyan barátságosak és előzékenyek, mint Texas-ban, sokkal inkább az Európában is divatos közönyös mellénézés, „annyi a tiéd a világból, amennyit kiszakítasz-könyökölsz-lépsz magadnak” - magatartás jellemző a városban. Az azonban igaz, hogy a metróban és az utcán tájékozódásban segítőkészek a helyiek. A tőzsde épülete (New York Stock Exchange) sajnos már nem látogatható, de elsétáltunk a macskaköveken, ahol utcai piacból nőtt ki a világ pénzügyi központja.

solkim001: DSC 3117

 

solkim001: DSC 3123

 

 

A Wall Street végén álló Trinity (Szentháromság) – templomot éppen restaurálták, de a kertjében megtaláltuk Robert Fulton síremlékét, aki a közelben bocsátotta vízre az első gőzhajót a Hudson folyón 1870-ben, a bejáratnál pedig az emléktáblát, amely tanúsítja, hogy az angol királynő is lépkedett azokon a lépcsőkön.

solkim001: DSC 3121

 Továbbmenve a lerombolt Világkereskedelmi Központ és az akkor elhunytak emlékére létrehozott park felé épületeken, utcákon még láttuk a robbanás nyomait, bár lázas építkezéssel igyekeznek újat teremteni. A már álló, de még fel nem avatott új torony (One World Trade Center) modern vonalakkal és nemzeti színekkel megvilágítva sok nézőpontból szép látványt nyújt, a két rombadőlt torony helyén megalkotott emlékmű nagyon kifejező és megrendítő. A parkban megnézhető egy igazi túlélő fa, az egyetlen amit épségben találtak a mentőcsapatok, s átültetve, mára az élet elpusztíthatatlanságának jelképévé vált.

solkim001: DSC 4194

 

solkim001: DSC 3165

 

solkim001: DSC 3194

 

solkim001: DSC 3215

 

A nyomasztó 9/11 elől kicsit menekülve hamar találtunk vidám témát: végre elkészülhettek a csillogó-villogó piros tűzoltóautó és mi :) című fotók :)

solkim001: DSC 3241

 

solkim001: DSC 3246

 

A nyitott szemmel járó utazó érdekes pillanatképeket kaphat lencsevégre a világ egyik legmodernebb városában: kis zöldségpiac egy forgalmas metrókijáratnál, zsebkendőnyi erkélykert, a járda szintjén felnyitott alagsori helyiségek belseje, kirakatban sorjázó színpompás savanyúság, meglepő helyre tett taxisengedély.

solkim001: DSC 3270

 

solkim001: DSC 3634

 

Rövid pillantást vetve az ugyancsak felújítás alatt álló Városházára – hiszen az ember kíváncsi, honnan irányítanak egy sokmilliós metropoliszt – az East River mólói felé vettük az irányt, remélve, hogy megtekinthető még valamelyest a régi kikötői negyed. Nem is csalódtunk: nyomokban fellelhető a filmek által megidézett világ, amikor a só hozta a felszínre a mocskos East River-ből az ellenőrzéskor elsüllyesztett whiskey-s hordókat a szeszcsempészek (és vevőik!) örömére.

solkim001: DSC 3297

 

solkim001: DSC 3343

 

solkim001: DSC 3350

 

A metróra visszaszállva az olasz és a kínai negyedet vettük célba valamint az útikönyv által ajánlott Orchard Street-et, ahol még sok üzlet tulajdonosa zsidó származású, lévén, hogy az egykori zsidó negyedet mára már belakták más nemzetek. Little Italy némiképp csalódást okozott, szinte csak a turisták megkopasztására specializálódtak, jó kis amerikai ebédet kaptunk az olasz étteremben és a kapucsínó is papírpohárban a szokott színvonalon érkezett.

solkim001: DSC 3468

 

Az olaszokat teljesen körülvevő Chinatown inkább ijesztő volt: érthetetlen feliratok, orrfacsaró szagok, gyanús, rossz külsejű emberek, s persze az elmaradhatatlan olcsó, alacsony minőségű tömegáruk.

solkim001: DSC 3373

 

solkim001: DSC 3382

 

solkim001: DSC 3400

 

Nem igazán éreztük magunkat biztonságban, ezért elég gyorsan az Eldridge Street-i zsinagóga felé igyekeztünk, amelyet teljes egészében megmutatnak a kíváncsi turistának. Bepillantást nyerhettünk egy zártabb világba, a mór motívumok, az egykori gázlámpa, a tóraszekrény, a sok éven át ugyanazon a helyen imádkozó rabbi keze nyoma, a közösség tagjai által hullámosra tapodott padlódeszkák úgy hiszem örökre bevésődött részletek a mi emlékezetünkben is. Hogy a zártnak gondolt világ tagjai mennyire nyitottak, később is megtapasztalható volt, még két zsinagógába bemerészkedtünk, s azonnal nyílt az ajtó és a szív, mosoly, kézfogás és áldás kíséretében.

solkim001: DSC 3439

 

Bár a környék (Lower East Side) nem volt teljesen barátságos, mégis eltérültünk az Orchard Street felé, remélve, hogy találunk hagyományos (zsidó tulajdonú) üzleteket, hamar kiderült miért is „kellett” arra mennünk: szavainkat hallva magyarul szólított meg egy férfiruha-bolt eladója – tulajdonosa, s nem is engedett el minket, amíg el nem mesélte milyen büszke magyar (sőt, nyíregyházi!) gyökereire, fényképet mutatott, dicsért, ételeket emlegetett és majdnem vásárlóvá varázsolt minket ezzel a lehengerlő fogadtatással!

solkim001: DSC 3459

 

Kedd esti utolsó programként a kihagyhatatlan Empire State Building 86. emeletét választottuk úticélként, tartva attól, hogy az ünnepi hétvégén hosszú látogatósorok növelik majd meg a bejutás idejét, talán szerencsénk is volt, de az összes Államokban szokásos, fémdetektoros, szalagban sétálós ilyen-olyan ellenőrzéseken egy szűk óra alatt átestünk és hamar a magasban találtuk magunkat. Az idő egyre borúsabb lett, hamarosan eleredt az eső is, így a szokásosnál némileg szomorúbb-sötétebb képek készültek, ez azonban jobban megmutatja az érzéseinket: nem egyértelműen fantasztikus és lenyűgöző a látvány, minket egyszerre nyomasztott és megdermesztett az épülettömeg, a feldübörgő utcazaj. Valamelyest emlékeztettek a képek a Cormac McCarthy Az út című regényében ábrázolt világra. Hiába éreztük a lábunkban és a mellkasunkban a város szívdobbanásait, a nagyvárosi magány szürkesége, a kis helyre összezsúfolt, mégis egymástól eltávolodott emberéletek képzete, a sokszor egyáltalán nem problémamentes sokféleség minket menekülésre késztettett.

solkim001: DSC 3534

 

solkim001: DSC 3479

 

solkim001: DSC 3474

 

Nem villanyozódtunk fel a fények kigyúltával sem, inkább leereszkedtünk a földszintre és a NY Pass nyújtotta Skyride programot választottuk, de bár ne tettük volna. Az amerikaiak által kedvelt, repülést szimuláló „nézzük meg a magasból a várost” semmi újat és élményszerűt nem kínált, egyetlen nevezetességet sem lehetett szemügyre venni, össze-vissza rángatták a kamerát, rengeteg rossz minőségű képpel próbálták eladni a leginkább szuperlatívusz-jelzőkkel terhelt, de osszességében nagyon is silány látványt és szöveget.

 

A metrón való utazás ezzel szemben igazán élményszámba ment, az itthon még kuszának tűnő vonalhálózatot nagyszerűen tudtuk használni, pontosak és gyorsak a vonatok, jók a csatlakozási lehetőségek, kiválóan eligazítanak a táblák és feliratok, s ha mégis irányt tévesztettünk, bárki szívesen segített. Meglátásunk szerint minden társadalmi réteg, korosztály és nemzet igénybe veszi a közlekedésnek ezt az eszközét. Persze vannak időszakok, amikor zsúfolt és általában véve nem a legtisztább, de hát emberek százezrei használják naponta rendkívül eltérő kulturális és higiéniás szokásokkal érkezve a metrókocsik ajtajáig. Teljesen biztonságban éreztük magunkat, a néha felszálló érdekes  rémisztő – taszító arcokat hamar feledtük; egyetlen alkalommal támadt csak légüres tér: Harlembe tartva vasárnap kora délután, amikor ketten maradtunk „fehérek” a kocsiban, de szerintem csak a bennünk is sikeresen elültetett félelem szívta el a levegőt körülöttünk  veszély nem volt.

solkim001: DSC 3564

 

solkim001: DSC 3550

 

solkim001: DSC 3565

 

Az első két nap képekben:

 

A bejegyzés trackback címe:

https://travelbug.blog.hu/api/trackback/id/tr875406610

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.