Figyelem! Közérdekű Közlemény!
A blogunkat új felületre helyeztük és új nevet adtunk neki. 2021. októberétől az alábbi linken olvashatóak a bejegyzéseink: www.aborondomesen.com
A travelbug.blog.hu oldalon nem jelennek meg az új írásaink, viszont a régi posztok természetesen továbbra is elérhetőek lesznek itt.
Gabi és Miklós
A következő napon egy újabb városrész felé vettük az irányt, ezúttal a Mississippin átkelve komppal, hogy a második legnagyobb feketék által lakott negyedet megnézzük.
Gyalogosoknak, kerékpárosoknak ingyenes a komp
Memorial Day - mindenütt zászlók lengtek
Algiers-ben már rábukkantunk néhány olyan házra, amelyek a (számunkra leginkább amerikai filmekből ismerős) cukornád- és gyapotültetvények gazdáinak lakhelyét idézték, valamint elég kihalt utcákon jártunk, amitől hamar inunkba is szállt a bátorság, hisz előző nap már megtapasztaltuk a meglibbenő függönyök és a hirtelen felberregő motorok jelentését.
Vigyázat, a kutya harap - elég gyakran láttunk ilyen táblát a házakon, kerítésen
A feketék-lakta városrész nem a legelőkelőbb és nem a legbiztonságosabb, ezt persze eddig is tudtuk, mégis megdöbbentő volt szembesülni a lepusztult, szemetes, elhanyagolt és rendőrségi szirénától hangos utcákkal, az utcán játszó gyerekekkel vagy a közintézményeket körülvevő magas falakkal, rácsos ablakokkal.
Benzinkút 30 évvel ezelőttről. Csakhogy ez a kép 3 hete készült. Minden abban az állapotban, amikor bezárták.
Érdemes figyelni a villanyoszlopokat - kivételesen nem az objektív torzít - a STOP tábla egyenes. Pár éve volt egy hurrikán...
Itt találtuk és ihattuk a város legfinomabb feketekávéját egy barátságos, családias apró kávéházban, nekünk nem jött be a "világhíres" Café du Monde szokványos amerikai melegvízre emlékeztető itala, amit pedig ismerőseink jó szívvel ajánlgattak.
Felmásztunk a folyó gátjára és amerikai nagyvárost idéző katalógusfotó is készülhetett NOLA-ról :)
Visszaérkezve a folyó innenső partjára ismét végigmentünk a Canal Street pálmafás sétányán - úgy hiszem számunkra soha meg nem unható az a város, amely e fának természetes élőhelye - és a művészeti negyedbe térültünk el kirakatokat nézni, s ismételten olyan gyöngyszemekre bukkanni, mint egy világítótorony, egy ír templom, a Kossuth-címer, a könyvesbolt elé kitett ingyen elvihető példányok doboza vagy az elhagyott mellékutcában álló sokmilliós autó.
A felkelő nap háza
Kora délután megint csak a helybeliek egyik kedvence, a Frenchmen Street lett bóklászásunk célpontja, s mondanom sem kell a kiváló zene hamar becsábított egy klubba. Fáradt lábaink sem bánták a pihenést, fülünk a dobgitáros bluest és egy füstös hangú, mezítlábas, nagy közönségkedvenc énekesnőt, valamint a hideg Abita sört is elég jól hasznosítottuk a köz javára :) Mindenkinek ajánlom a The Spotted Cat Music Club-ot kipróbálásra, ahol nem mellesleg a női WC-ben egy zongora volt a berendezés része!! Fáradhatatlan fotóstársam nagyszerűbbnél nagyszerűbb képeket kattintott valamennyi klubban, annyira magával ragadó a belső és a hangulat ezeken a helyeken.
Utolsó napunkra még mindig tartogatott meglepetést New Orleans. Kicsit lazábbra és pihenősre vettük a tempót, hiszen másnap a nyolcórás visszaút állt előttünk. A város Tremé nevű negyedében megint csak a zene, a feketék és az élet apró csodái vártak ránk. Jó volt felnézni a Jazz National Historical Parkban álló Louis Armstrong és Mahalia Jackson-szoborra, a rózsabokrokat és növényeket illatozni, zenészek közé állni, a lakóházaknál alacsonyabb templomocskára bukkanni és betérni a nem mindennapi New Orleans-i temetők egyikébe.
Egészen különös síremlékeket állítanak itt szeretteiknek az emberek és az sem ritka, hogy hagyományos "jazz funeral" azaz zenészekkel kísért temetési menetben érkezik meg végső nyughelyére a földi halandó.
Aznapi sétánkat a Modern Művészetek Múzeuma körül elterülő park szobrainak fejtegetésével zártuk, s összegeztük, hogy mennyi minden kimaradt még ebből a kirándulásból (múzeumok, állatkert, gőzhajózás, mocsártúra, etc.)
Ebbe mindenki azt lát bele, amit akar
Utolsó délutánunkat egy külvárosi rumlepárló kisüzem megtekintésével és persze kóstolással töltöttük. Az Old New Orleans Distillery egészen családias bemutatótúrákat kínál az érdeklődőknek. Számunkra azonban nemcsak a tízéves, ütős, tölgyfahordóban érlelt ital lesz maradandó élmény erről a napról, hanem a ránk örökösen vigyázó, most kerékpáron érkező Gondviselés egy jól megtermett, de rendkívűl barátságos fekete, Frenchmen Street-i lakos képében, aki jó szívvel figyelmeztetett, hogy számunkra nem biztonságos környékre tévedtünk - talán az életünket mentette meg, ha már mi kellően felelőtlenek voltunk aznap.
"Mi elkezdjük, a tölgyfa befejezi..."
Nehéz szívvel vettünk búcsút egy utolsó lassú sétával a várostól - s amit megérkezésünkkor még nem értettünk (hogy miért vágynak ide vissza az emberek) ez szép lassan örökre beköltözött a szívünkbe. S a mondat is, amit az ajándékba kapott varázsgyöngyök mellé útravalóul eltehettünk:
" Nem ti magatok választottátok New Orleans-t, hanem a város választott titeket - magának."
A kepek:
