“Nem magatok választottátok New Orleans-t, hanem New Orleans választott ki – vonzott magához titeket...” - első rész

2013. június 11. - Árva Gabriella

New Orleans városa amolyan „kötelezően kipipálandó” program a Texas-ban hozzánk hasonló okokból tartózkodó honfitársaink körében, mégsem hallottam senki élménybeszámolójában azokat az elemeket, amiket én vágytam megnézni, kipróbálni… Kiderült az ott-tartózkodásunk során, hogy miért: ezt a várost többnyire az éjszakai életben, a parttalan ivásban, felfokozott élvezet-hajszolásban elmerülni vágyók keresik fel. Mi ezzel ellentétben sok összegyűjtött információval, pontos tervekkel és szoros időbeosztással vágtunk neki, hogy felfedezzük és persze belemerüljünk – de nekünk egészen máshogyan sikerült. A négy nap alatt rengeteg kilométert gyalogolva annyi arcát láthattuk meg, ami mindkettőnket életre szóló emlékekkel ajándékozott meg. Szavakkal és képekkel is nehéz visszaadni azt az egyedülálló hangulatot, amely ebben a városban meghatározza a mindennapokat.

Az utazás különös körülmények között kezdődött, mivel Austin nehezen engedett el minket: órákig tartó esőzuhogás, úton hömpölygő áradat, erősen lecsökkent látótávolság lassította a forgalmat, jókora késéssel indultunk tehát, s ennek az lett a következménye, hogy éjjel meg kellett állnunk és egy útmenti motelben megszállnunk – újra óriási villámok és égzengés közepette. Kicsit emlékeztetett a filmekből ismert „sötét éjszakában felbukkanó egyetlen fényre”, ami szerencsére éppen bírt kiadó szobával – Lafayette környékén.

És ha már Lafayette ("...I was born on the bayou thirty miles out of Lafayette..."):

 

solkim001: DSC 9444

Nem is reméltük azonban, hogy a már elunt autóút tartogat meglepetést azon kívül, hogy Louisiana államba átérve egészen „otthon” érezhettük magunkat, az utak mentén végre harsogó zöld erdők, szántóföldek, a városhoz közeledve pedig – amely köztudottan a Mississippi torkolatában fekszik – ezer vízfolyással, kanyargó folyóággal, tavacskával, mocsarakkal tarkított területen haladtunk át. A meglepetés egy kb. 12-14 mérföld hosszú autópályarész volt, amely végig a vízre épült, nem egészen híd volt, néha úgy tűnt mintha szárazföld menne alattunk, aztán újra és újra a csillogó víztükör. Nem mindennapi látvány volt, megállásra és fotózásra is késztetett természetesen.

solkim001: DSC 9498

Nemsokára aztán már New Orleans Francia Negyedében parkoltuk le az autót és indultunk első felfedező utunkra. Várakozásainkkal ellentétben szinte sehol nem vettük észre a 2005-ben pusztító Katrina hurrikán nyomait, a város legrégebben, francia telepesek által megépített részében egészen egyedi hangulatú házak között sétáltunk az időközben ragyogóvá derült szombat délelőttön. Virágözönnel és tobzódó zöld növényekkel teli hangulatos erkélyek, gyönyörűen kovácsolt lépcsők és korlátok, kavargó illatok, a hétvégére készülő szórakozónegyed ébredése, színes zászlódíszek és mérhetetlen mennyiségű gyöngysorok, nyitott ajtók és ablakok, pálmafák, macskakő, régi francia és spanyol utcanévtáblák nyújtották az első benyomást nekünk. 

solkim001: DSC 9540

 

solkim001: DSC 9631

 

solkim001: DSC 9720

 

solkim001: DSC 9721

A Francia Negyed telis-tele van különböző stílusokat és szinte kizárólag élőzenét kínáló klubokkal, bárokkal, éttermekkel. Már a délutáni sétánk során megtapasztalhattuk a szokásos sorbanállást a legnevesebb és legjobb konyhával bíró éttermek bejáratánál – az Államokban ugyanis nem az előzetes asztalfoglalás a divat, hanem az, hogy akár több órát is várakoznak az emberek azért, hogy kedvenc helyükön vacsorázhassanak. Szinte minden esetben mi is erre kényszerültünk, mivel mint utazásaink során mindig, leginkább a helyiek által is kedvelt és ajánlott ételeket és éttermeket próbáljuk ki. Ezen a hétvégén egyébként is különösen sokan voltak New Orleans-ban lévén az USA-ban az első munkaszüneti nap ( május 27. hétfő: Memorial Day) az évben, amely megnyújtotta a kikapcsolódást a legtöbb ember számára. Kipróbáltunk egy helyben készült sört ( Abita Beer) és ebédre muffuletta névre hallgató, igen tartalmas hagyományos 'nawlinz' (ahogyan a helyiek többsége ejti a város nevét) szendvicset ettünk – zsúfolásig telt hangulatos csemegeboltban, ahol frissen készítik el.

solkim001: DSC 9705

Az első Abita sör

 

solkim001: DSC 9847

Central Grocery - a "Muffuletta" szülőhelye

 

solkim001: IMAG0414

Miklós egyik kollégája szerint a Muffuletta sehol nincs olyen finom az Államokban, mint itt. Ez  az eredeti, minden más csak próbálkozás!

Kis pihenő után újra elvegyültünk a kavalkádban, az estéhez közeledve egyre több utcasarkon zenéltek és táncoltak az emberek, a város szívében található Jackson Square-en helyi képzőművészek munkáit csodálhattuk és vásárolhattuk, egyre hangosabban hívogattak a bárokból kiszűrődő akkordok.

solkim001: DSC 1048

A tűző napsütés elől is menekülve jólesett betérni a St. Louis katedrálisba és magunkba szívni a szép, letisztult formák, színek nyújtotta atmoszférát.

solkim001: DSC 9984

 

solkim001: DSC 9656

 

solkim001: DSC 9663

 

solkim001: DSC 9678

Meglátogattuk az Orsolya-rendi zárdát is, amely nemcsak a város, de az egész Mississippi-völgy legrégebbi épülete (XVIII. századi) – egyben a béke szigete a milliós nagyváros közepén a viruló füge- és mandarinfáival, bódító fűszernövénykertjével.

solkim001: DSC 9747

 

solkim001: DSC 9773

 

solkim001: DSC 9797

Az első nap zárásaként nem a pohár fenekére néztünk, hanem a folyó partján lévő francia piacot bóklásztuk végig, természetesen fellelve az összes jellegzetes kreol és cajun ételt, biozöldségeket, tenger gyümölcseit és alligátorhúsból készült hamburgert!

solkim001: DSC 9944

Vasárnap délelőttre újabb kellemesnek ígérkező negyedet szemeltünk ki sétánk helyszínéül. Miután átvágtunk a reggeli takarítást végző emberek és a bárokból még akkor kiszédelgő turisták között, úgy döntöttük kipróbáljuk New Orleans egy másik bájos színfoltját: a villamost.

solkim001: DSC 0073

Streetcar a neve itt, s persze mindenki szívesen pihenteti a lábát az ablak (és légkondi) nélküli, fából készült belsővel, csupa mosoly és humor vezetőkkel és kalauzzal „felszerelt” múltidéző járgányokon. Egy 3 dolláros napijeggyel bármely vonalon tetszőleges számú utazásra igénybe lehetett venni, nos mi jól ki is használtuk és nagy távolságokon spóroltunk az izomerőnkkel.

solkim001: DSC 0134

 Utazás a streetcar-on: nyitott ablakok, nincs légkondi - mindenki boldog!

A kertvárosi rész (Garden District) olyan nyugalmat árasztó, kevés autóforgalmat bonyolító, széles utcákat, gyönyörűen rendben tartott kerteket s persze csodaszép házakat kínált, mint más amerikai vagy európai városok hasonló negyedei. Megérzés alapján sikeresen kiválasztottuk Nicholas Cage és Sandra Bullock házát – egyiket épp árulják, a másikról lerítt, hogy celeb lakja – de szerintem nem ezek voltak a legszebbek. Kiváncsiságunkat persze, hogy vajon milyen lehet egy ilyen ház belülről nem tudtuk kielégíteni.

solkim001: DSC 0175

Nicholas Cage háza. Épp eladó

 

solkim001: DSC 0187

 Sandra Bullock egyik ingatlana. Hogy itthon volt-e? Jó kérdés, de ottjártunkkor egy autókölcsönző épp leszállított egy Audi A8L gépkocsit...

Kora délutánra terveztük az első zenei programot, amely egy gyerekek számára meghirdetett örömzenélés (Johnny Vidakovich-workshop) és tanulási lehetőség volt a város egyik legnépszerűbb koncerttermében (Tipitina's). Miközben a gyerekek és a művészek improvizálását hallgattuk jó volt böngészni plakátok és fényképek között – s mindketten éreztük, hogy jó irányban haladunk a város zenei csemegéinek megtalálása felé.

solkim001: DSC 0412

 

solkim001: DSC 0421

 

solkim001: DSC 0431

Előtte azonban még szervezetünk energiaellátását biztosítandó újra egy helyiek által sűrűn látogatott étkezdét vettünk célba – először gyalog, gondolván, hogy a látvány elszórakoztat majd minket. Ezzel nem is volt baj : árnyas kertek, gyöngysorokkal díszített fák és bokrok, majd kissé kihaltabb külvárosi részek a kikötőben, aztán mégis inkább visszaszálltunk a villamosra, miután kiszámoltuk még hány utcát kell végiggyalogolni a Mother's étteremig.

solkim001: DSC 0449

Igazi, bizalomgerjesztő külvárosi autószerelő műhely

 

solkim001: DSC 0466

Belőtt, vagy csak betört ablakú autó? Itt még nem adtuk fel a sétát

 

solkim001: DSC 0472

 Rajtunk kívül nem járt senki gyalog. A függönyök, vagy ajtók mögül vészjóslóan kitekintő szempárok

A Tchoupitoulas Street így is felejthetetlen élmény marad a lepukkant házak meg-megmozduló függönyeivel, az utcán álló szétlőtt, lerohadt autókkal – a félelmet legyőzve mégis vadul kattogott a fényképezőgép, mert ismét filmeket idéző, de való életet láttató helyen jártunk.

A New Orleans-ban kötelezően viselendő színes gyöngysorok – melyek minden elképzelhető méretben, színben és díszítéssel pompáznak az embereken nappal, s aztán másnap hajnalra nagyrészük a szemétben és a csatornákban landol – a farsangi karnevált idézik (Mardi Gras), amiről talán a legtöbben hallottunk ha már NOLA-ról van szó. Hagyományosan Húshagyó kedden telik meg a város vidám, maskarába öltözött emberekkel; nos ezen ősrégi ünneplésnek elmaradhatatlan része a számtalan gyöngysor és a lenyűgöző ritmusok, jazz, dixie, ragtime, blues, country…

solkim001: DSC 0305

 

solkim001: DSC 0341

Mi ezt is egy kicsit máshogyan élhettük át: ajándékba kaptunk mágikus gyöngysorokat egy bohókás figurától, aki aznap épp munkába indult, amikor mi a háza előtt megálltunk a térképet tanulmányozni. Örök érvényű barátságos mondatai, átszellemült tekintete, lenyűgöző kedvessége és nyitottsága az egyik legszebb élmény számunkra a városból – a Dalai Láma által megáldott és ránk ruházott gyöngyeiről nem is beszélve. Biztosan nem véletlenek az ilyen nagyszerű találkozások!

solkim001: DSC 0351

 

solkim001: DSC 0609

 

solkim001: DSC 1391

Tőle kaptuk a Dalai Láma által megáldott gyöngyöket és a poszt címét is: "Nem magatok választottátok New Orleans-t, hanem New Orleans választott ki – vonzott magához titeket..."

Ismét jólesett megpihennünk, s egyben ebédelnünk egy újabb klassz helyen, hagyományos nawlinz-ízeket kóstolva. Gumbo soup (sűrű leves rizzsel, kolbásszal és babbal, de lehetne tenger gyümölcseivel is) és po-boy szendvics ( amely a tábla szerint a város legízletesebb főtt sonkáját tartalmazza) volt terítéken, Miklós New Orleans-ban tanult kollégája szerint a „leghelyibb” desszert, a kenyérpuding csak másnap került a tányérunkra. Ez utóbbit leszámítva minden kipróbált fogás finom volt és laktató, vacsora gyanánt már beértük egy pohár sörrel vagy koktéllal. 

solkim001: DSC 0503

Sorbanállás az utcán. Az "étlapot" előre kiosztották, hogy jobban haladjon a sor

 

solkim001: DSC 0508

Famous Ferdi Special. Nevét egy Mr. Ferdi nevű úr után kapta, aki valaha nem tudott a marhahús és a sonka között dönteni. Miklós imádta - ez nem hús hússal, hanem hús hússal, hússal

 

solkim001: DSC 0512

 

solkim001: DSC 0525

Adam Richman, ahogy a Travel Chanel-en láthattuk

Az étterem falát belülről számtalan fényképpel dekorálták azon híres emberekkel, akik megfordultak, s persze ettek a Mother's-ben: B.B. King, James Belushi, Steve Martin, George W. Bush, Jean-Claude Van Damme, helyi tűzoltók, rendőrök, s lévén az étterem a Business District-ben, öltönyös-Blackberry-s üzletemberek is szép számmal megfordultak – s jóllakottan távoztak. Bármelyik általunk kipróbált éttermet bátran ajánljuk bárkinek, aki ellátogat NOLA-ba – nem okoznak csalódást biztosan.

solkim001: DSC 1172

 

solkim001: DSC 1173

 

solkim001: DSC 0519

Az üzleti negyedben sétálva tovább – bankok, kormányhivatalok, emeletes parkolóházak nem túl érdekes tömbjei után – a Miklósnak leginkább tetsző utca a Canal Street felé vettük az irányt, amely pálmafás középső sétányával, elegáns szállodáival, ajándékboltjaival, hangulatos lámpaoszlopaival és a be-berobogó villamossal egy újabb színfoltja ennek palettának, amely szerintem méltán érdemelte már ki az Egyesült Államok legkülönösebb városa címet – nem is egyszer!

solkim001: DSC 0110

 

solkim001: DSC 0111

A Canal Street egyenesen a Mississippire fut ki, második esténken tehát mi is átadtuk magunkat kicsit ennek a hatalmas folyónak, megcsodáltuk a rajta horgonyzó lapátkerekes gőzhajókat elegáns utasaikkal, a rajta átívelő hídakat, elúszó hajókat és uszályokat, a gáton futó sétányokat – ismét csak egyszemélyes zenekarra bukkanva, s persze a vízividámparkot, állatkertet és éttermek, plázák miriádjait – élő zenével, csábító illatokkal, színes italokkal.

solkim001: DSC 0590

A kilométereket már nem számlálva naplementekor nekivágtunk a folyóval párhuzamos Decatur Street-nek, amelynek végén régi álmom a House of Blues is várt ránk. Már órákkal a koncert kezdete előtt sorbanálltak az emberek, hogy bejuthassanak, én boldog voltam, hogy beszívhattam a hely hangulatát, a szívemnek legkedvesebb zene akkordjait hallgathattam, olyan széken ücsörögve kortyolgathattam a narancsos koktélomat, amelyen egykoron kedvenc muzsikusaim is ülhettek, s visszamosolyoghattam a fejem felett kialakított fényképalbum arcaira. Nagyon örülök, hogy eljöhettem ide!

solkim001: DSC 0630

 

solkim001: DSC 0649

 

solkim001: DSC 0665

Mivel aznap este itt nem bluest játszottak, másik koncerttermet választottunk zenei élményszerzőnek, a Preservation Hall-t, ahol mi is másfél órát vártunk arra, hogy bejussunk a „show”-ra: nagyszerű jazzt játszó zenekarral és szerencsére értő közönséggel élvezhettük az egyórás műsort. Ez is felejthetetlen marad mindkettőnk számára: az emberek alkotta és játszotta muzsika, a csak nekünk szóló imprók és szólók, a száz évvel ezelőtt is ugyanezeken a deszkákon hallott dallamok.

solkim001: IMAG2293

 

solkim001: IMAG2289

 

solkim001: DSC 0727

Előtte azonban még betértünk az orrunk után a Decatur Street-en egy szivarkészítő műhelybe, a már nem is tudom hányadik mozaikképként New Orleans-ban: a Dominikáról származó mesterek készségesen meséltek a(z elmondható) műhelytitkokról és fogásokról, közelről nézhettük hogyan válogatják és sodorják, préselik a dohányleveleket és szagolhattuk a nemes illatokat. 

solkim001: DSC 0686

 Folytatás hamarosan. Addig is: 

A bejegyzés trackback címe:

https://travelbug.blog.hu/api/trackback/id/tr125353319

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tblog 2016.04.17. 05:02:26

New Orleans az a hely, ahol biztosan nem laknék. Valószínűleg az egyetlen nagyváros aminek a közbiztonsága még Washington DC-től is rosszabb, pedig a főváros az hírhedt a rossz közbiztonságról. New Orleans-ban mindig stresszelnék.

Árva Gabriella · http://travelbug.blog.hu/ 2016.04.17. 19:32:32

@Tblog: Nekunk nagyon tetszett NOLA annak ellenere, hogy itt szereztuk be az egyik legkellemetlenebb elmenyt a biztonsagunkat illetoen, de fokent - hangsulyozom - a sajat tapasztalatlansagunk okan. Mas kerdes, hogy lakni nem laknek szivesen en sem ott. Texasban sokkal baratsagosabbak az emberek, fokent videken :)

Tblog 2016.04.17. 22:57:18

Én 10 államban jártam, Texas kimaradt. Nálam Kentucky volt a kedvenc, de Arizona is elég jó helynek tűnt, sok kedves emberrel. Kalifornia az a hely, ahová nem költöznék, LA elég kiábrándító volt. :)