Autós túra az USA nyugati és déli államaiban VII.

2017. február 16. - Árva Gabriella

Július 7-8. 

Saguaro Nemzeti Park, Tucson, Arizona

 DSC 9537

Utazásunk vége felé közeledve már nem meglepő, hogy fáradtan és későn keltünk - bár az igaz, hogy terveinknek megfelelően sikerült Vegasban pihenősebb napokat töltenünk. A csütörtököt egy lustálkodós, szuper reggelivel indítva Vickie klasszikus amerikai kisvendéglőjében - erről az előző részben olvashatnak - tele hassal, feltöltött kávéspoharakkal és egy rakás jó emlékkel mondtunk búcsút Las Vegas-nak. A térképalkalmazások az előttünk álló útra 6,5 órával terveztek, ezt sikerült is tartanunk: a tucsoni hotelbe este 7 óra körül jelentkeztünk be. 

A napi humoradag is megvolt már: reggel az autóba bepakolás és szállodából kijelentkezés során jól szórakoztunk egy fiatal nőn, aki valamiért úgy gondolta, hogy egy buszméretű autót rengeteg cuccal, gyerekholmikkal, gurulós bőröndökkel, strandfelszerelésekkel megpakolni a legideálisabb egy 12 centis tűsarkú szandálban és a földet söprő kimono-szerű ruhában. Mulatságos volt, ahogyan nem adta fel, bár minden ötödik lépésnél kibicsaklott a bokája és rálépett a saját ruhájára. Ezért szoktam én megjegyezni: a villanypásztordoboz bámulásánál ezerszer jobb móka embertársaink viselkedésének közvetlen megfigyelése.

IMG 20160709 144154

10-es út, Arizona

Boulder City és a Hoover-gát felé indulva hamar étléptük Nevada és Arizona határát, hogy a napot ismét az útonlevésnek szenteljük. Erre a földrészre költözve hamar átértékeltük a távolság és a kényelmes autó fogalmát. A kellemetlenségek ellenére bármikor azonnal útnak indulunk, ha lehetséges és nemcsak a lenyűgöző arizonai táj, a utahi nemzeti parkok vonzása vagy a kimeríthetetlen texasi vidéki élmények okán. Úton lenni egyfajta zsongító lelkiállapot, nagyszerű kikapcsolódás és alkalom a gondolkodásra. Belső utazásnak is tekinthetjük, hiszen mindig felfedezünk új dolgokat saját magunkról és a társunkról. A sebességgel egyenes arányban le lehet lassulni; magunk mögött hagyni a megszokott környezetet és mókuskereket; kinyitni az elménket és a szívünket a befogadásra; megismerni olyan embereket, akiket sohasem véletlenül hoz az utunkba a sors. Több régebbi posztban írtam már erről, nem is szeretném itt tovább ragozni, csak mindez újra eszünkbe jutott Tucson felé haladva, a 10-es útnak azon a szakaszán, amelyet az Államok legveszélyesebbjei között tartanak számon. Az alábbi videófelvételen belepillanthatunk milyen az ország déli részén a határ közelében hosszú órákon át szinte nyílegyenes úton autózni.

DSC 9478

Délután 1 órakor már 100 Fahrenheitet (37,7 Celsius) mutatott a Mazda és egyre szaporodtak a Lucky Luke-kaktuszok a látóhatáron. Minket többször is megállásra késztetett a hipnotikusnak is mondható látvány: rekkenő hőségben remegő levegő az út felett; az állandóan fújó szél és szálló por; a hófehér felhőkkel megtűzdelt karnyújtásnyi távolnak tűnő szikrázó kék ég; a vad, elhagyatott sziklás sivatag magányos Joshua-fákkal és oszlopkaktuszokkal.

DSC 9586

A phoenixi délutáni csúcsforgalomba kissé beragadva végül kora este értünk a tucsoni reptér közelében foglalt szállásunkra egy nagyon rossz minőségű aszfalton leküzdött utolsó félórányi zötykölődés után. A legmagasabb hőmérséklet 108 F lett (42,2 C) végül, így aztán elgyötörten vetettük bele magunkat a Hampton Inn kényelmi szolgáltatásainak kipróbálásába: légkondis szoba, zuhany, ágy. 

DSC 9518

Másnap újult erővel vágtunk neki az utolsó tervezett nemzeti parknak. Az odavezető úton fedeztük fel a Pima Repüléstörténeti Múzeumot (Pima Air and Space Museum), amiről megállapítottuk, hogy megérne egy akár többnapos túrát is - fájó szívvel, de kihagytuk. Persze szerencsésebb nem a nyár közepén barangolni a sokszáz légijármű között (és számos gépnek a fedélzetén) az olvasztó forróságban!

DSC 9502

Ocotillo

A Saguaro Nemzeti Park nevét a benne nagy számban előforduló oszlopkaktuszokról (saguaro) - vagy ahogyan mi ismerjük: Lucky Luke-kaktusz - kapta.

DSC 9617

DSC 9513

Belépéskor a parkőrök figyelmeztettek az extrém meleg "mellékhatásaira", egyben felvettek az esetlegesen eltűntek listájára - ez valós, kézzel jegyzett lista más parkokban is, amelyet a rangerek rendszeresen ellenőriznek és amely alapján keresik az eltűnt vagy veszélybe került túrázókat - valamint felsorolták kivel/mivel kerüljük a találkozást: Teddy mackó-kaktusz, csörgőkígyók, méhek, teknősök, skorpiók, hangyák, pekarik, valamint különösen figyeljünk a kerékpárosokra. Ebben a pillanatban kezdtünk elbizonytalanodni: biciklisek egy kaktuszparkban negyven-valahány fokban???

DSC 9535

Bedekóval indultunk a szokásos látványkörútra és azt beszéltük meg, hogy később eldöntjük nekivágunk-e egy túrának.

A kijelölt pontokon megállva be-bemerészkedtünk a kaktusz- és ocotillo-erdőkbe. Texasban élve hamar megtanulja az ember, hogy a kezét vagy a lábát sehova nem teszi le anélkül, hogy ellenőrizné a helyet, így nem ragadt belénk semelyik kaktusz tüskéje, virága. Óriás hangyabolyokat és egyéb mozgó "tereptárgyakat" is csak messziről csodáltunk.

DSC 9612

A színek, növények, illatok és az arizonai ég látványa minket itt is magába szívott.

A táblákat olvasva megtudtuk, hogy a Földnek ez a sarka sincs védve a pusztulástól: a Saguaro Park kaktuszerdői egyre zsugorodnak és ritkulnak, részben az extrém időjárásnak, részben az ember kártékony hatásának köszönhetően. Ahová betesszük a lábunkat, megjelennek a légkondícionáló berendezések, bankautomaták, telefontornyok, papírpoharak, cigarettacsikkek, autógumik, etc.

DSC 9581

Persze azért fullasztó volt a forróság és a nap perzselő sugarai elől gyaran visszamenekültünk a kocsiba. A hallgatható csönd, a mienktől annyira eltérő életkörülmények és a fel-feltűnő kerékpárosok maradandó élménnyé lettek számunkra.

DSC 9624

Kora délután, a hőség tetőzése előtt eldöntöttük, hogy végigjárunk egy túraösvényt. Szűk egy óráig sétáltunk patakmederben, emelkedőkön és lejtőkön a kaktuszok között elámulva egy-egy óriás példányon. A túra célpontja egy egykori telepescsalád tanyájának maradványa volt, igazából inkább csak odaképzelhettük az épületet, a kerítést, a kutat és a kertet.

DSC 9671

DSC 9655

Találkozásom az óriással

Én azért tartottam váratlan találkozástól kígyóval pl., illetve beleborzongtam az elveszés gondolatába, így amikor a kocsit megpillantottam az ösvény parkolójában, nagy kövek gördültek le a kaktuszlevelek közé.

DSC 9620

Nem lett volna jó eltévedni itt!

DSC 9608

"Oh, dicső természet! Mely nyelv merne versenyezni véled?"

A szállodában üldögélni nem nagyon volt kedvünk, ezért mindketten keresni kezdtük, mit lehet még megnézni egy fél délután alatt Tucsonban. Én templomot, Miklós BBQ-éttermet talált, ebben a sorrendben iktattuk be őket. 

DSC 9808

A San Xavier katolikus templom szikrázóan fehér falaival messziről kiemelkedett a környezetéből. Ahogy közelebb értünk az Államokban eddig látottak közül a legnagyobb, s egyben legszebb templom előtt parkolhattuk le a kocsit.

DSC 9698

A templom épp restaurálás alatt állt.

DSC 9759

Jellegzetes déli kép az Államokban.

DSC 9755

Arizonai képeslap - sajátos Miklós-féle látásmódban.

A spanyol hódítók az épület stílusát, a Ferencesek a misszió alapjait hozták. Az egész Arizonában a legrégebben fennálló templomépület sorsa elég hányatott, hosszú évekig állt mexikói fennhatóság alatt, építését és restaurálását a rendszertelenül és változó mértékben csordogáló támogatások, adományok tették (és teszik ma is) lehetővé.

DSC 9712

DSC 9728

DSC 9738

Kateri Tekakwitha, az első szentté avatott, Mohawk törzsben született lány

Sajnos azon sem lepődtünk már meg, hogy az amerikaiak számára fontosabb, hogy shop legyen a templom közelében, mint hogy kutatásokat finanszíroznának annak érdekében, hogy ne csak bizonytalan információk és találgatások álljanak rendelkezésre a templom és az egyházmegye történetéről.

A San Xavier templom ma a Tohono O'odham indián törzs egyik rezervátumának területén áll. A kb. 24 000 lelket számláló törzs 4 nagyobb közösségbe tömörülve él Dél-Arizonában. A misszió iskolájának gyerekei leginkább ebből a törzsből kerülnek a padokba: parázslóan sötétszemű, varázsos mosolyú, félénk, mezítlábas nebulók futkároztak a turisták között.

Kívül-belül körbejártuk az épületet és ilyen gyöngyszemekre bukkantunk még:

DSC 9739

Oltárfaragvány

DSC 9763

A mi ábrázolásaink nem ilyen sokszínűek.

DSC 9749

DSC 9786

DSC 9770

További egyedi fotók az albumban nézegethetőek (bármely képre kattintva megnyílik).

Tettünk egy kisebb kört a környező utcákban és amit láttunk elég lehangoló volt: elhanyagolt, kerítés nélküli porták, rendkívül kicsi (sokszor konténerből átalakított) házak, elvadult, műveletlen kertek, rossz autók. A rezervátumokba kényszerített őslakosok mindennapjainak szomorú keretei.

Már inkább estebédként tekintve, meglehetősen éhesen vártuk a nagyon jó értékeléseket kapott Mr. K's BBQ kóstolóját. Charles Kendrik étterme előtt nem parkolt túl sok jármű (a sok helyi vendég Texasban a klassz hely-finom étel kombó legbiztosabb jele). Újra megállapítottuk - mint már Utahban is - hogy otthon az ételek mérföldekkel ízletesebbek. Az arizonai barbecue rengeteg szósszal nyakonöntve, cornbread-fahéjas káposztasaláta-édesburgonya-körettel érkezett és csak a felsoroltak miatt unikum. A jó BBQ nekünk egyáltalán nem ilyen. Ez ehető volt (egyszer, ha farkaséhes vagy).

Miklós: Egy mondattal tudnám leírni a kaját: Ne próbáld ki!

IMG 20160708 154040-01

Szállodai felfrissülés után alkonyatkor visszaautóztunk a belvárosba és sétáltunk egy keveset. Sajnos a rekkenő hőség kb. este 9 után hagyott alább, így viszonylag hamar bemenekültünk mi is egy légkondis sörözőbe. A tucsoni belváros nem nagy, barátságos távolságok, épületek jellemzik.

DSC03241

St. Augustine Katedrális

DSC03252

La Placita Village - az első hely Arizonában, ahova szívesen beköltöztünk volna - sajnos azóta már lebontásra ítélték - hangulatos lakások, kis boltok, galériák kabócakoncerttel színesítve.

DSC03248

A varázslatos arizonai ég Tucsonban.

DSC03261

A hőség miatt még szinte néptelen utcák egyike.

DSC03269

Utcakép Tucsonból este 10 körül.

Utazásunk utolsó aktív napja a Pueblo Vida sörözőben ért véget. A száraz, fullasztó melegben, sok gyaloglással töltött fárasztó nap után nagyon jólesett a jóízű, karakteres, keserű nedű. A következő napon 300 mérföld  várt ránk El Paso-ig, immár teljesen keletnek fordulva, hazafelé tartva. Jó szívvel tértünk vissza Texas legnyugatibb városába. Az utolsó részben a hazaútról, El Paso-ról és a megérkezésről írunk. Tartsanak velünk!

Aki szívesen olvasná az előző részeket vagy nem rendszeres travelbug-olvasó: az első rész az Arches Nemzeti Parkról; a második rész Salt Lake City-ről és az Antelope Island-ről; a harmadik rész a Bryce Canyonról, a negyedik rész a Zion Nemzeti Parkról, az ötödik rész az Antelope Canyonról és a Mojave-sivatagról; a hatodik rész Las Vegas nem szokványos látványosságairól a linkeken elérhető. 

Ha tetszenek az írások és a képek, kövess minket a facebook-on és youtube-on is! 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://travelbug.blog.hu/api/trackback/id/tr6312091503

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu