travelBug

Texas Driver License - Jogosítványszerzés Texasban

2015. augusztus 31. - solkim001

Figyelem! Közérdekű Közlemény!

A blogunkat új felületre helyeztük és új nevet adtunk neki. 2021. októberétől az alábbi linken olvashatóak a bejegyzéseink: www.aborondomesen.com

A travelbug.blog.hu oldalon nem jelennek meg az új írásaink, viszont a régi posztok természetesen továbbra is elérhetőek lesznek itt.

Gabi és Miklós

Megérkezésünk után jogosítányt kellett szereznem. Korábban, amikor egy-egy rövidebb kiküldetésre jöttem csak, elég volt a magyar plasztikkártya (Vagyis nem. Itt tennék egy rövid kitérőt. A magyar jogosítvány - azon túl, hogy vicces rózsaszín - egyetlen szót sem tartalmaz semmilyen idegen nyelven. Ezért 2010-ben, amikor hosszabb időre jöttem egy projekt kapcsán, kiváltottam a magyar nemzetközi vezetői engedélyt. Ablakon kidobott pénz volt - senki nem hitte el, hogy az tényleg jogosít bármilyen jármű vezetésére, az autókölcsönzőben legyintettek rá, megelégedtek a plaszikkártyával, az amerikai kollégák pedig azt mondták, ezt inkább ne adjam oda egy rendőrnek se. Ez csak egy vélemény és értem mi a jogszabály, de a gyakorlat kicsit máshogy működik. Eddig mindenhol elfogadták a kicsi, rózsaszín kártyát, bár sokszor megmosolyogták a színét.).

2012-ben viszont úgy érkeztünk, hogy legalább két évig maradunk majd, így előbb-utóbb jogosítvány is kellett (elvileg 90 nap van a megszerzésére: https://www.txdps.state.tx.us/DriverLicense/movingtotexas.htm). A jogosítvány itt nem csak egy vezetői engedély, hanem lakcímkártya és elsődleges azonosító is egyben. Egyszerűbb az élet mióta megvan - nem kell mindenhova útlevelet vinnem, a vízumomat mutatni és azon keresni, melyik mező mit jelent. Ezt értik az ügyintézőként dolgozó vizuális scannerek és mosollyal nyugtázzák a leolvasás sikerességét.

Az egész folyamat egyébként sokkal egyszerűbb volt, mint azt gondoltam volna. A legnagyobb baj talán az volt az egésszel, hogy magyar fejjel álltam a dolgokhoz. Otthon akármikor mentem vizsgázni (nyelvvizsga, kresz, egyetem) mindig az volt az érzésem, hogy azt akarják látni, mit nem tudok, itt pedig arra voltak kiváncsiak, amit tudok. Nem megbuktatni akarnak, hanem megbizonyosodni a tudásomról. 

A vizsgának 3 része van: kresz, rutin és forgalom. Egészségügyi vizsgálat - beérik egy látásvizsgálattal, nem kell a háziorvost meglátogatni -, elsősegély vizsga nincs.

Hogy nézett ki az út a könyvtől a plasztikkártyáig gyakorlatban?

Az első három hónapunk elég gyorsan elszaladt, lakást találni, autót venni, bankszámlát nyitni, kártyákat, papírokat beszerezni... Tudom, valakinek ez könnyen megy és 1.5 hónap alatt már van mindene, de nekünk ez legalább 4-6 hónap volt. Valamikor november elején jutottam el oda, hogy vizsgázni menjek.

A felkészülést talán kicsit komolyabban vettem a szükségesnél - 2015-ben 14 év vezetési tapasztalat van mögöttem, 200 000 km Európában és 70 000 Amerikában. A könyvet ugyan csak egyszer olvastam el (egyébként ingyen letölthető itt , illetve a vizsgaközpontokban ingyenesen elvihető példányok is vannak), de tesztet rengeteget csináltam (elég sok weboldal kínál ingyenesen lehetőséget, én ezt használtam >> http://licenseroute.com/ ). Azt a tanácsot kaptam, hogy ha folyamatosan 90% felett teljesítek, menjek vizsgázni.

A gyakorlati részére annyit készültem, hogy megpróbáltam a párhuzamos parkolást a vizsgabázison (zárás után szabadon használható a gyakorolni vágyóknak), majd egy barátommal tettünk egy kört a környező utcákban.

A vizsgára a következő dolgokat kellett vinnem:

  • útlevél + vízum + I94 kártya 
  • Social Security Card
  • a kötelező biztosítás igazolása
  • az autó regisztrációjának igazolása
  • 2 dokumentum, amin rajta van a nevem és a lakcímem (gázszámla, villanyszámla, bankszámla kivonat, etc.)
  • 25 USD kézpénzben vagy a hitelkártyám

A legfurcsább az egészben az volt, hogy saját autóval kellett odamennem. Saját autóval, amit igazolok, hogy az enyém. Bennem olyan kérdések voltak, hogy egyáltalán hogy mehetek oda, hiszen elvileg nem érvényes már a magyar jogosítványom? És mi van ha megbukok, hogy jövök haza, hiszen nincs érvényes jogsim és épp most buktam meg?

Mindezekre a következő választ kaptam a kollégáktól "Hogy? Saját autóval odamész, aztán ha nem sikerül, ugyanazzal vissza is jössz és majd másnap visszamész próbálkozni". Ezen a mai napig nem tudok elmenni, de tényleg így működik.

A $25 egyébként a vizsgadíj, amiben benne van egy látásvizsgálat, 3 elméleti, 3 gyakorlati (forgalom+rutin) próbálkozás és a plasztikkártya díja.

Az elméleti teszten 30 kérdés van, ebből 21-et kell helyesen megválaszolni, ami nem hangzik nehéznek, de előszeretettel kérdeznek rá pl., hogy egyes kihágásokért mennyi büntetés jár, és ha sok ilyen kérdést kapunk, akkor igen könnyű elvérezni.

Mindenkit el kell keserítsek - sikerült egy 30/30-as (hibátlan) tesztet összehoznom elsőre, így az első körön nagyon hamar túljutottam.

Ezután jött a rutin és forgalom vizsga. Ez nem mindig esik egy napra - ha nincs elég vizsgabiztos, akkor időpontot kell foglalni. 

Az egész úgy indul, hogy ellenőrzik a kocsi papírjait, majd a visszajelző lámpákat. Ha nem világít semmi, akkor indulhatunk. 

A rutin rész egy kb. 15-20 méter tolatásból, majd egy párhuzamos parkolásból áll. A parkolás során egy akkora helyre kell beállni, hogy saját autóm mögé (Mazda 6) egy Smarttal még simán be tudok állni. Arra kell vigyázni, hogy a 2 bólyát, ami a helyet kijelöli ne üssem le, illetve ne érjek hozzá a padkához. A feladat ezen részét kifejezetten nehéznek találtam, mivel egy jó parkolás esetén min.15, de max. 45 (!) cm távolságot kell tartani a padkától!

Ezen is túljutva mehettem a forgalomba. A forgalomban vezetés kimerült egy kb. 10-15 perces autózással a vizsgabázis mögötti lakóparkban. Mire kell figyelni: az egész sima, folytonos legyen. Nem szabad elfelejteni indexelni, stop táblánál megállni és 2-3 másodpercet várni. Tilos gyorshajtani, gyalogost veszélyeztetni.

Visszatekintve már sima ügy, akkor eléggé tartottam tőle. 

Összességében 2.5 óra alatt $25 és 1-2 gallon benzin valamint jópár óra gyakorlás után meglett a jogosítványom.

Vezetni nagyon más itt, sokkal jobban szeretem az itteni morált, mint az otthonit. Az emberek udvariasak, előzékenyek, türelmesek (tudom, ez nem minden államban van így és nem az esetek 100%-ban, csak a többségében). Szinte mindenki gyorsabban megy, mint a megendedett, aki pedig nem, azt nem dudálják ki a fogalomból, nem tolják le az útról. Könnyű erre átszokni!

Lássuk a különbségeket, legalább is azokat, amik nekem furcsák voltak és talán 1-2 ideutazónak jól jöhet!

Autópályára felhajtás/autópályáról lehajtás

A texas-i autópálya kicsit más, mint amit Magyarországon megszoktam. Eleve 2 fajtája van: ingyenes (freeway) és fizetős (toll road). Általában több, mint két sávos és szinte mindig kíséri egy egy- vagy kétirányú közlekedésre alkalmas út, amit én csak szervizútnak hívok.

Az autópályára felhajtónak, illetve az autópályáról lehajtónak mindig elsőbbsége van a szervizúton haladókkal szemben.

2way_frontage.JPG

Haladás többsávos úton

Itt nem ritka a három- vagy a többsávos út. 1995-ben bevezették a "passing lane" fogalmát - ezek szerint a belső sávot csak előzésre lehetne használni. 

keep_right.jpg

A gyakorlatban ez nem igazán működik, mindenki megy abban a sávban amelyikben akar, és olyan lassan, ahogy akar. New Orleans-ból hazafelé volt ez nagyon szembetűnő - ott sokkal "dinamikusabban" vezetnek, jobban nyomják a gázt, türelmetlenebbek a piros lámpánál, etc - ahogy átértünk Texas-ba, a forgalom lelassult és nemegyszer kellett  jobbról előznöm. 

Ezt egyébként tényleg tanulnom kellett - ha a jobb oldali sávba akarok átsorolni, akkor is tükör, oldalra fordulok és hátranézek a menetrend, csak mindezt jobb oldali irányba teszem.

 A sávváltás szabályai alapjában véve egyszerűek - ha a külső sávból szeretnék belső(bb) sávba sorolni, elsőbbséget kell adjak azon közlekedőnek, aki a belsőből szeretne kijönni.

multiple_lanes.JPG

Szirénázó rendőrautók, mentőautók, tűzoltókocsik és egyéb megkülönböztető jelzést használó járművek

Egy szirénázó (megkülönböztető jelszést használó) jármű mögött legalább 500 láb (152 méter) távolságot kell tartani. Más szavakkal ne tapadj rá a mentőautóra.

Jópár helyen fel van festve a "Fire Lane Tow Away" felirat. Itt tilos parkolni és aki itt megáll, azt könyörtelenül elvontatják. Az autótulajdonos költségére. Ez legalább $200.

fire_lane.JPG

Ha útközben találkozunk villogó autóval, le kell lassítani. A kreszkönyvben benne van pontosan mennyire, elég annyit megjegyezni, hogy le kell lassítani. Elég figyelni a forgalmat és követni, amit a többi autós csinál.

Iskolabusz esetén tanácsos fokozott figyelemmel közlekedni. Ha a busz megáll és bekapcsolja a vészvillogóit (piros lámpa) akkor meg kell állni, bármelyik irányból is közeledtünk és addig nem haladhatunk tovább, amíg:

  • a busz újra el nem indul
  • a buszvezető nem jelzi, hogy mehetünk
  • a buszvezető ki nem kapcsolja a vészvillogót

buses.JPGEgyik kedvenc részem a könyvben a büntetések, ez esetben az idevágó:

bus_penalties.JPG

S ha már elsőbbségadás. Bármit is ír a könyv, a gyalogosnak mindig elsőbbsége van Texas-ban. Legalább is itt mindenki úgy vezet. S mindenki úgy gyalogol - szét sem néz, mert számít arra, hogy megadják neki az elsőbbséget. Ez amikor itt jártam/kiköltöztünk fura volt, értetlenül néztek rám az autósok a bevásárlóközpont parkolójában, mi a fenére várok (gyalogosként). Mostmár ha hazalátogatunk, az a furcsa - ez első héten mindig el akarnak ütni, mert megyek, nem figyelek, megszoktam azt, ami itt van.

A táblák a kedvenceim:

wet_road.JPG

Jelentése: a vizes út csúszhat. Ez addig nem tűnt érdekesnek, amíg nem vezettem egy truck-ot. Azon nyomban megvilágosodtam!

 

 

 

recommended_speed.JPG

Ajánlott sebesség. Ez nem a maximum, hanem az, amivel még biztonságosan lehet haladni.

A maximum sebességet fehér táblán jelzik.

 

 

speed_limit.JPGHa már sebességkorlátozásokról beszélünk, érdemes megjegyezni, hogy nincs a magyarországihoz hasonló általános szabály (50 km/h lakott területen, 130  km/h autópályán, etc.), hanem mindig az adott útszakaszra van egy kihelyezett korlát. A határok nagyjából azok, mint otthon, kivéve az autópályát - ott általában 65-75 mph-ban maximalizálják a sebességet.

S ha már sebesség, akkor gyorshajtás. A traffipaxolás módszere is eltér a hazaitól - nincsenek telepített mérőegységek. Mindig az út mellől mérnek a rendőrök és mindig egy-egy autót: amelyik a forgalom sebességétől gyorsabban halad, feltűnően gyakran vált sávot, etc. Ha valakit megfognak, akkor utána mennek és "kiszedik a forgalomból". Ott helyben büntetnek, nincs utólagos büntetés.

Általános igazság: Texas-ban az emberek 90%-a gyorshajt, de mivel mindenki halad a forgalommal a rendőrők nem foglalkoznak velük és nincs is büntetés. 

 

bump.JPGdip.JPGAz előbbi bukkanót, az utóbbi egy mélyedést jelent az úton. Ajánlott lassítani és ez nem vicc - láttam már autót szikrázó kipufogóval áthajtani ilyen helyen.

 

 

 

Elég sok az egyirányú út. Ha ezt látod, bajban vagy - rossz irányból hajtottál be.wrong_way.JPG

 

 

 

school_zone.JPGEz még csak figyelmeztetés, iskolazóna a közelben!

 

 

 

school_2.JPGschool_1.JPGIskolazóna az iskolazóna. A zóna határát egy tábla jelzi kiegészítő lámpával. A lámpa reggel és délután - amikor a szülők hozzák vagy viszik az aprónépet - sárgán villog. Ilyenkor alacsonyabb sebességkorlátozás van érvényben, amit bármilyen furcsa, de be is tartanak az emberek. 

 

 

 

 

 

xtraffic.JPGElső ránézésre inkább valamiféle tiltótáblát feltételeztem, de a jelentése: Keresztező forgalom.

 

 

 

 

Hurrikán idején az evakuálás útját vagy sávját ezzel a táblával jelölik:

em_1a_evacuation_route_sign.jpg

Az úttesten alkalmazott vonaltípusok és jelek közül a center lane-t emelném ki. A becenevén chicken lane sáv a forgalmi sávok között az út közepén van felfestve és mindkét irányból a balra kanyarodást könnyíti meg. A kétirányú forgalmat elválasztó dupla sárga vonal pedig a "testre szabott kábítószerem": otthon filmekben látni egészen más érzés, mint itt engedni a lóerőket, hogy az autó kövesse az ismeretlenbe kígyózó, számomra a felhőtlen szabadságot megtestesítő útjelzést.

chicken_ln.jpg

További érdekesebb különbségek:

Az irányjelző helyettesíthető (megfelelő látási és útviszonyok mellett) karjelzésekkel. Az ablakon kinyújtott és könyökben lefelé behajlított kar a lassítást vagy a megállást jelzi. Autósok esetében nem sokszor találkoztam vele, de hasznos ismerni őket, mert a kerékpárosok is ugyanezeket a jeleket használják.

hand_signals.JPG

Piros lámpánál lehet jobbra fordulni, ha tábla nem tiltja és biztonságosan végrehajtható, illetve lehet balra fordulni, de csak abban az esetben, ha egyirányú utcából érkeztünk és egyirányú utcában megyünk tovább. Ez dinamikusabbá teszi a közlekedést, főként azt is tudván, hogy Texas-ban nem sok a gyalogos, tehát nem kell a nekik való elsőbbségadás miatt "rostokolni" a kanyarodósávban.

A közlekedési táblák általában fektetettek. A sárga elég sokáig világít és ezalatt még át lehet menni a kereszteződésen. Mindaddig szabályosak vagyunk a sárgánál, amíg az autó legalább 1 inchre beért a kereszteződésbe.

traffic_light.jpg

Balra fordulásnál elég gyakori a telezöld - ezt van hogy táblával is jelzik - mindenképpen érdemes figyelni és ezt észben tartani.

left_green_turn.JPG

Ön dönt-kérdések

Az alkoholfogyasztást illetően zérótolerancia él a 21 év alattiak esetében. Persze van pénzbüntetés, illetve közmunkával is kiváltható a büntetés, de köztudott, hogy a távlati hatása ennek jelentősebb: bizony elveszíthető egy fáradságos munkával összehozott egyetemi ösztöndíj, ha egyszer vét a fiatal. Nagykorúak esetében a szabályozás lazább, bár a 0,08 -es határ nem szentírás, kisebb mennyiségű kimutatható alkohol miatt is kaphat az autós komoly büntetést. A szabály (a gyakorlatban)Texas-ban: a rendőr soha nem állít meg rutinellenőrzésre, csak ha oka van rá, ha valami hibát követünk el. Ez esetben viszont bármennyi előzőleg elfogyasztott alkohol jelentősen rontani fogja az intézkedés kimenetelét. S ha már intézkedés: a rend őreinek van mérlegelési lehetősége. Ebből adódik, hogy az első kisebb szabálysértést szinte mindenki meg fogja úszni.

bac.JPG

Egyre észrevehetőbb gond a mobileszközök vezetés közbeni használata, Austinban pl. ez év január elsejétől tilos a telefonok, GPS-ek és más kütyük nyomkodása. Volt nagy bevezető kampánya és hallani büntetésekről, de ez biztosan sokára lesz még magától értetődő. A mindennapokban sajnos az jellemző, hogy nem tartják be ezt a szabályt (miközben a balesetekben jelentős szerepet játszik a vezető másra figyelése).

Szeretném hangsúlyozni, hogy ez a bejegyzés sok személyes tapasztalat alapján íródott, használatát "mankóként" és nem szabálykönyvként javaslom!

Have a safe drive - (azaz) Biztonságos utat mindenkinek!

 

Ha tetszett a cikk, kövess minket a facebook-on is!

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://travelbug.blog.hu/api/trackback/id/tr655821677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Burgermeister 2015.08.31. 18:31:19

klassz, hiánypótló...várom a többi írásodat....

shred 2015.08.31. 19:40:48

Nagyn jó írás! A KRESZ-táblák egységesek, vagy van az egyes államokban saját, csak rájuk jellemző jelzés is?

fidesz a mutyipárt 2015.08.31. 20:34:45

Néhány mondatod és a levezetett 200 ezred után örülök, hogy nem itthon vezetsz.

¿Qué tapas hay? 2015.08.31. 21:45:11

A dip nem a beláthatatlan völgyet (konkáv bukkanó) jelenti? (A brit "hidden dip" kiegészítő táblából kiindulva)

Furcsa, hogy a nemzetközi jogosítványt nem ismerik, mert annak formája 66 éve változatlan. De a rózsaszín jogosítvány több mosolyt fog az ajkakra csalni most, hogy a közösségi jogosítvány alapszíne is rózsaszín lett.

solkim001 · http://travelbug.blog.hu/ 2015.09.01. 03:59:07

@shred: Nagyon jó kérdés, nem is tudom a választ a Google megkérdezése nélkül: en.wikipedia.org/wiki/Road_signs_in_the_United_States

Saját tapasztalatom - a legtöbb esetben megegyeznek, eddig pár különbség tűnt csak fel:
Louisiana-ban és Floridában láttam kóbor aligátorokra figyelmeztető táblát >> superstork.com/RT2/images/05%20NO%20to%20Tarp%20Springsr/09%20gator%20crossing.JPG
Kolorádóban lehetséges hóesésre, illetve keményebb lejtőre/emelkedőre figyelmeztetőt.
Utahban pedig "lyukas" táblákat - ezek a szelet hívatottak jobban bírni.

solkim001 · http://travelbug.blog.hu/ 2015.09.01. 04:07:31

@¿Qué tapas hay?: ez a "depression in the profile" - ból van. Szerintem egyre gondolunk.
A "sima" rózsaszín jogsit szívesebben elfogadják a turistáknak, mint a nemzetközit (legalább is ez a tapasztalatom).

shred 2015.09.01. 08:11:44

@solkim001: köszi, az aligátorveszély tábla igazi kuriózum:)

Kard 2015.09.01. 09:25:38

"A sávváltás szabályai alapjában véve egyszerűek - ha a külső sávból szeretnék belső(bb) sávba sorolni, elsőbbséget kell adjak azon közlekedőnek, aki a belsőből szeretne kijönni." - ez itthon nem így van. Ilyenkor a jobb kéz szabály érvényes. Azaz aki a külső sávból érkezik a belsőbe annak van elsőbbsége a belsőből kifelé tartóval szemben.

altais 2015.09.01. 12:24:48

Tetszik a poszt! Drive safely!

symantec 2016.04.22. 19:00:13

Nos, hogy nem tolnak le az utrol Texasban, en nem igy tapasztalom. Az igaz, hogy nem dudalnak rad, ha lassabban mesz naluk, de olyannyira egymasra vannak tapadva (kozel menne egymashoz), hogy az kifejezetten baleset- es igy eletveszelyes - ezt Europaban mar tahosagnak mondanak. Sot, mar buntetnenek is.
Viszont amint lehetoseguk van ra, megeloznek jobbol/balrol, s nem mutogatnak, dudalgatnak rad - igazabol az erdekli oket, hogy ok gyorsan mehessenek, nem az, hogy te miert is mesz olyan lassan (hozzajuk kepest).

A vezetesi vizsgara nem kell a sajat kocsiddal menni - olyan kocsival kell menni, amin van biztositas. Az lehet barkie is - meg kolcsonzos auto is lehet, de akkor a kolcsonzotol engedelyt kell kerni ra, hogy vizsgazni mehess a kocsival.
süti beállítások módosítása