Figyelem! Közérdekű Közlemény!

A blogunkat új felületre helyeztük és új nevet adtunk neki. 2021. októberétől az alábbi linken olvashatóak a bejegyzéseink: www.aborondomesen.com

A travelbug.blog.hu oldalon nem jelennek meg az új írásaink, viszont a régi posztok természetesen továbbra is elérhetőek lesznek itt.

Gabi és Miklós

A tavasz első igazi napsugarai zsizsegésre késztették az utazóbogarat, így egy januári szombat reggeli rövid autózás után a Lost Pines (Állami) Nemzeti Parkban poroltuk le a túracipőt. A Bastrop városától néhány mérföldre elterülő park kissé baljóslatú neve - szabad fordításban: letűnt fenyőerdők parkja - nem ígért könnyed szórakozást. Ennek ellenére vonzott mindkettőnket, főként mióta láttunk már tűz pusztította erdőket New Orleans-hoz közeledve az autópálya mentén. Elképzelhetetlenül nagy volt a kontraszt a mocsarak, egymásba gabalyodó folyók, patakok burjánzó és harsogó zöldje valamint a megkopaszodott csonkok, élettelenül meredező ágak fekete színe között.

A park bejárható túraösvényei nem kívánnak túl nagy erőnlétet, bár kerekesszékkel vagy babakocsival közlekedők azért találhatják szembe magukat leküzdhetetlen részekkel. A látvány viszont amiben része van a sétálónak sokkal nehezebben feldolgozható.

A jellemzően ilyen fenyőfák alkotta park 1937-ben került Texas állam gondozásába és igen érdekes színfoltja az ezerszínű Államok-beli déli természetnek.

A kutatók maradványerdőnek tekintik; a pleisztocén utolsó jégkorszaka előtt valószínűleg egy sokkal nagyobb kiterjedésű erdő része volt, amely négy mai állam - Oklahoma, Arkansas, Texas és Louisiana - egymáshoz közel eső területeit borította. Napjainkban tehát az akkori területtől mintegy 100 mérfölddel délebbre (Austintól kb. 30-ra) húzódik. Növény- és állatvilágát tekintve az egyik leggazdagabb, a természeti környezetet nézve pedig talán a legszebb park volt Texas-ban 2011-ig.

2011 szeptemberében azonban rendkívül súlyos károkat szenvedett el minden tekintetben; egy hosszú száraz időszakot követő erdőtűz a fenyőtársulások 96%-át elpusztította tűzoltók, természetvédők, a park alkalmazottai és önkéntesek megfeszített munkája ellenére. Mindössze a 30-as években épített turistaházakat, kilátókat és kisebb menedékhelyeket sikerült megmenteniük. A természetvédelmi őrök (park ranger) véleménye szerint legalább egy emberöltő szükséges ahhoz, hogy a természet újjáéledjen a területen. Természetesen az építőmunka nagyobb részét maga a természet végzi, de aktív segítséget nyújtanak a szakemberek is. A romok eltakarítását befejezettnek tekintik, ám sok tennivaló van a talaj regenerálását, a fajok visszatelepítését és az élőhelyek megőrzését illetően.

Ma már a legtöbb szabadidősport újra űzhető a park területén, kellő óvatossággal tudunk kempingezni, túrázni, terepkerékpározni vagy horgászni.

S hogy mi a legjobb a katasztrófaturizmusban?

Természetesen maga a természet, amelynek teremtő erejéről és saját emberi kicsinységünkről is bizonyságot szerezhettünk ezen a napon. A lehangoló égésnyomok, hatalmas tar területek, az uralkodó szürke szín és némaság nyomasztó világát persze hogy szívesen felcseréltük a mindenhol kandikáló párcentis fenyőhajtások, avarból pislogó szempárok és a napsugarak felé forduló rügyek, bimbók virágszirmok képére.